Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-03-15 / 11. szám

IVAN BUNYIN

TuSJOROO

Tavaszi vadvíz sustorog, elárad zúgva a határban. Varjak, sereglő vándorok kiáltanak harsány-vidámon.

Sötét buckákból gőz omol, s a lanyha reggeli melegben a sűrű, lágy-fehér gomoly fénnyel itatva tovalebben.

S a ház előtt a pocsolya déltájt vakító fényre lobban, hogy csupa fénypetty a szoba sugár remeg minden sarokban.

Megtépett felhőnyáj vonul, közte az ég ártatlan kékje, s fentről egy szelíd sugárkéve a szérűikért csendjébe hull.

Tavasz, tavasz. Édes igézet Állsz önfeledten, ontja rád rügy-illatát a kert, s megérzed a csörgő tetők jószagát.

Kivág a vadvíz sustorogva, kakas kiált a kert alatt, nyersillatú, lágy szél szalad, és szemedet puhán befogja.

Fordította: Rab Zsuzsa