Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-15 / 11. szám
JL veszedelem I. A dakotai szellemtánc Körülbelül tíz évezreden át vadásztak a mai Amerika földjén Kuksu, Haokah és más indián istenségek vörös bőrű gyermekei. Az Állatok Ura mindig kegyes volt hozzájuk, és elegendő zsákmányt küldött a halászoknak és vadászoknak egyaránt. De a rossz szellemek megirigyelték a békét és elküldték a sápadt arcúkat, akik gonoszabbak, mint Mikamwese, a vízi szellem és halált köpő botjuk olyan félelmesen dörgött, mint Wauh Keon, a mennydörgésmadár ... MINT EGY BOLHÁT A fehér hódítók kiadták a jelszót: egy indiánt megölni csak annyi, mint egy bolhát összeroppantani! Ezzel a jelszóval nyomultak előre a földrész új urai és kényszerítették rezervációkba az őslakosságot Amikor a vörös bőrűeket nem tudták csalárd, fondorlatos szerződésekkel megtéveszteni és jogos tulajdonuktól megfosztani, segített a kíméletlen, fegyveres erőszak. 1776-tól 1886-ig az USA 929 339 284 dollárt fordított az indiánok „helyzetének rendezésére“, de a valóban jelentős összeg háromnegyedrészét az indiánok ellen irányuló irtóhadjáratra költötték. A múlt század nyolcvanas éveiben az USA-ban befejezték a földterület kapitalista felosztását. A vasútépítőkkel egy időben megjelentek a telekspekuláns kalandorok is, akik végképp nem törődtek az őslakosokkal ünnepélyes keretek között megkötött szerződésekkel, sem az indiánok által annyira tisztelt „Nagy Fehér Atyával“, aki a washingtoni elnöki irodában nem láthatta — és talán nem is akarta látni — hogyan „civilizálják“ a fehér emberek az őslakókat. A SZELLEMTANC Kipusztították az indiánok legfőbb élelmiszerforrását — a bölényeket, elrabolták földjüket, minimumra csökkentették mozgási szabadságukat. A fehér elnyomás hatására az indiánok különféle messianisztikus kultuszokat alakítottak ki. Ilyenek voltak pl. a szellemtánc-mozgalmak. Az első 1870-ben terjedt el Észak-Kaliforniában, a következő hullám 1890-ben indult, és főként a préri indiánokat ragadta el. A mozgalom vezetője W О V О К A (Jack Wilson), egy fehéreknél nevelkedett indián volt. A szekták tagjainak a fehérek eltávolítását és a régi indián életforma visszatérését ígérték. A hívők a Dél-Dakota-i Pine Ridge rezervációban gyűltek össze és a gyógyító-varázsló néhány harcosnál — látomásokat kiváltó növényekkel — révüléses állapotot idézett elő, és a jóslatok hatása alatt megkezdődött a szellemtánc. Azonban a mozgalom elterjedt a déli államok néger lakói között is, és a hatóságok alig várták, hogy alkalom nyíljon az erélyes beavatkozásra. 1890 végén a különböző törzsek Big Foot (Nagy Láb) törzsfőnöknek, az indiánok jogaiért vívott harc egyik vezetőjének hívó szavára gyülekeztek szellemtáncra. A rezerváció szűknek bizonyult, ezért elhagyták a tábor területét és egy patak partján gyülekeztek. A 7. lovas hadosztály azonnal körülzárta a táborhelyet és az indiánok 1890. december 29-én kénytelenek voltak beleegyezni, hogy katonai kísérettel visszatérnek a rezervációba. FEHÉR ZÁSZLÓK — PIROS VÉR Azonban Forsythe őrnagy, az amerikai alakulatok parancsnoka, mindenáron indián vért akart látni. Néhány katonát küldött a táborba, akik provokálták az amúgy is vérig sértett indiánokat, és amikor dulakodás közben véletlenül eldördült egy fegyver, a hadosztály rohamra indult. A dombokon felállított ütegek megsemmisítő pergőtűz alá vették a sátortábort, és hiába tűztek ki az indiánok a sátrakra fehér zászlót, amikor az amerikai katonák behatoltak a tábor területére — szuronyokkal megöltek 37 asszonyt és gyermeket. Később egy tolmács kihirdette, hogy aki életben maradt, jelentkezhet, immár nem lesz bántódása... Néhány fiatal gyermek kúszott elő a rejtekhelyéről, az amerikaiak azonnal lemészárolták őket is. A halottak között volt Kraft páter is, a Pine Ridge-i francia misszió tagja, aki a vérengzés színhelyére sietett, hogy segítsen a sebesülteken ... egy amerikai szurony oltotta ki az életét. Megcáfolhatatlan James Mooney amerikai etnológus megállapítása: „Kétségtelen, hogy közönséges tömeggyilkosság történt. Anyákat lőttek le, akik nem fegyvert, hanem gyermeküket szorongatták és akkor, amikor már minden ellenállás megszűnt és a férfiak, a harcosok egy szálig holtan hevertek a földön.“ ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKKAL Egyesek megpróbálták a tömeggyilkosságot a túlbuzgó parancsnok „sajnálatos kisiklásának“ minősíteni — ez azonban a legdurvább és legügyetlenebb hazugság. Ugyanis 1890. december 15-én, tehát két héttel a vérengzés előtt — az amerikai fegyveresek behatoltak Sitting Bull dakota törzsfőnök házába és ott „menekülés közben“ megölték az indián vezetőt, aki nemcsak arról volt közismert, hogy a legerélyesebben harcolt a betolakodók földrablásai ellen, hanem arról is, hogy kiérdemelte a „Vörös Napóleon“ nevet, mivel 1876. június 25-én a Little Bighorn- River-i csatában, a parancsnoksága alatt álló indián csapatok felmorzsolták G. R. Custer amerikai tábornok hadosztályát. ötven évnek kellett eltelnie, amíg az amerikai szenátus helyet adott az áldozatok hozzátartozói által benyújtott kártérítési keresetnek. A szenátus különbizottsága előtt mondta el megdöbbentő tanúvallomását Dewey Beard törzsfőnök, aki a véres események idején még gyermek volt és sikerült elkerülnie a halált: „Anyámat akkor lőtték le a katonák, amikor engem a karjában tartott. Apámat tíz golyó ölte meg, én hat sebből véreztem. Utána mindenünket ellopták, vagy elégették. A hullák még hetekig feküdtek a hóban. Azóta ötven év telt el, de álmaimban még mindig hallom testvéreim halálsikolyát ...“ A kormány összesen 200 000 dollár kártérítést fizetett. A jelen embere önkéntelenül meglátja az azonosságot: anyák, gyermekek, aggok vére hullott Észak-Dakotában és — Son Му-ben is! Az ükapák az ártatlan indiánokat gyilkolták, az utódok béke- és szabadságszerető népre törtek. A helyszín és a hadi technika változott — de a gyilkos neve ugyanaz: imperializmus! (Következik: Gyilkosság az őserdőben) Foto: CSTK
