Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-08 / 10. szám
Kinek van !gAza // К t: Fiatal lány vagyok én is, s megvallom, érdekelnek más fiatalok gondjai, problémái. Nagy öröm számomra, ha másoknak is segíthetek. Ezért válaszolok az ankétindító levelekre. Tudom, mindenki másképp vélekedik a felvetett témáról. Egyesek egyetértenek a levélírókkal, mások ellentétes véleményük igazát próbálják magyarázni. M. Katalin írása alapján azt tapasztalom, nincs túlságosan nagy kedve a tanuláshoz. Levele végén azt írja: „Csak elvesztegetném fiatal éveimet". Ezzel a kijelentéssel sehogy sem lehet egyetérteni. Hát nem irigylésre méltó dolog a diák dolga? Télen, nyáron kellemes környezetben tanulhat, élvezheti a nagyszerű szünidőt stb. A legtöbb élményben éppen a diákévei alatt részesül az ember. Én azt tanácsolom minden fiatalnak, aki csak teheti, tanuljon I S még egy dolog! Levelében említést tett arról is M. Katalin, hogy a klubba csak akkor jár, ha barátnői rábeszélik. Szerintem a saját ügye érdekében is eljárhatna oda! Ott csak a segítségére lennének! Ha bővebben írnék, ugyanazokat a gondolatokat vetném papírra, amelyeket Székely Anna leírt. Az a helyes, ha többre vágyunk, elismerésre, megbecsülésre, bizalomra, hivatástudatra. Mindezt a pénz nem tudja pótolni. Nézeteivel teljes mértékben egyetértek. Az lenne jó, ha sok-sok fiatal gondolkozna hasonlóképpen. Szabó Izabella, Alsópokorágy (Niz. Pokoradz) Д fiatalság problémája sokat fog** lalkoztat engem is, mert én is ehhez a nemzedékhez tartozom. 17 éves vagyok. A kilencedik osztály elvégzése után nem tanultam tovább, pedig csak egy kettesem volt. Sajnos azóta itthon élek a szüleimmel. Az ő akaratuk volt, hogy ne tanuljak tovább, hiába ellenkeztem. Azzal érveltek, hogy egy falusi lánynak teljesen fölösleges tanulni, diplomát szerezni, mert férjhez megy, jönnek a gyerekek, úgysem dolgozhat rendesen, kár a fáradságért, költségekért. Nekem pedig az a véleményem, hogy minden fiatal tanuljon tovább, ha van hozzá képessége és van rá alkalma. Rohamosan fejlődik a világ, a társadalom, és az embereknek egyénenként Is lépést kell tartaniuk ezzel a gyors változással, fejlődéssel. Fontos a berendezett lakás, a kocsi is, mert hozzátartozik ma már mindennapi életünkhöz. A hiba csak az, hogy némelyek szerint ez a legfontosabb az ember életében. Szerintem a tudásnak kellene az első helyen állni. Nekem konkréten megvan mindenem. Anyagiakban sohasem szűkölködtem. Mégis nagyon irigylek minden lányt, aki főiskolára Járhat, még akkor is, ha szűkölködik anyagiakban. A fiataloknak azonban más problémáik is vannak. Ez a szórakozás, Erről nagyon sok helyen vitatkoznak. A mi falunkban is akad probléma bőven. Alakítottunk egy ifjúsági klubot, de nem sokáig működött, mert nem volt az ifjúságban összetartás. Kellene egy-két tapasztaltabb egyén, aki Irányítaná és összetartaná a csoportot. Mert így a fiúk sajnos csak a kocsmába Járnak, a lányok meg otthon ülnek. Az is jó, hogy legalább így, ankét keretében kicserélhetjük gondolatainkat, tapasztalatainkat más fiatalokkal. Polák Erzsébet, Vrbová nad Váhom Hat éve vagyunk házasok. Van egy négyéves kislányunk. Elmondhatom, hogy nagyon szépen élünk. Mindketten dolgozunk, és megértők vagyunk egymással szemben. Én mór 10 éve pincérnő vagyok, természetesen kitanultam a szakmát. Ennyi év után arra a megállapításra jutottam, hogy nem nagyon érte meg ezt a szakmát kitanulni. Először is, nincs soha ünnepem, szabad napom. A fizetés sem olyan, hogy megérné miatta elhanyagolni a családot, hisz a nem képesített pincérnők is úgy keresnek, mint én. Pedig jól emlékszem, mennyi fáradságomba került az a 3 év, míg tanultam. „Sokba kerültem" szüleimnek, akik éppen abban az időben építkeztek is. Szűkölködtem anyagiakban, sohasem volt divatos ruhám. Nagyon hiányolom, hogy nincs különbség (legalábbis a mi szakmánkban) a képesített és a nem képesített erők között. Nem Is csodálkozom azon, hogy sok fiatal elcsügged. Most kénytelen vagyok kilépni a munkából, mert időhiány miatt nem bírom tovább folytatni. Egy kicsit a családnak is kell élni, különösen az anyának. Az a véleményem, hogy a lányok kitaníttatásának nincs nagy értelme. Azt gondolom, nem vagyok egyedül nézetemmel, hisz tapasztalatból jutottam erre a megállapításra. Mihalii Magda, Gúta (Kolárovo) Olvastam leveledet, kedves Anna, és nagyon sajnálom, hogy személyesen nem beszélhetek veled. A tiédhez hasonló problémával küszködtem én Is a kilencedik osztály elvégzése után. Talán te is ismered azt a népszerű slágert: mindenkinek van egy álma. Nos, nekem is volt egy nagy álmom. Nagyon szerettem volna óvónő lenni. Nincs a falunkban olyan kisgyerek, akit nem ismernék, akit ne szeretnék. Kór, hogy az álmom nem valósulhatott meg. Jelentkeznem kellett volna annak Idején a fölvételi vizsgára. Lehet, hogy sikerült volna, hisz nem voltam rossz tanuló, sőt a jók közé tartoztam mindig. Az ismerőseim ugyanúgy beszéltek velem, mint most veled: ki tudja, bírom-e majd a tanulást, kevés a fizetés, más addig pénzt keres, míg én tanulok, szüleim se álltak nagyon jól anyagilag stb., stb., így aztán tanonciskolába jelentkeztem, jó eredménnyel be is fejeztem. Jelenleg meg vagyok elégedve munkámmal, s azt hiszem a társadalomnak is van haszna abból, amit csinálok. Szépen keresek, elég pénzem van divatos ruhákra, gyűjtöm a bútorra valót, de lelkem mélyén még mindig sajnálom, hogy nem lehettem óvónő. Pályatévesztettnek érzem magam. Ezért azt tanácsolom neked, kedves Anna, ne hallgass senkire, neked van igazad. Az ember boldogságához az is hozzátartozik, hogy olyan munkát végezzen, amihez kedvet, hivatást érez. Balázs Judit, Nagycsalomija (Vef. Calomija) Kedves Székely Anna, én az ön kérdésére szeretnék választ adni. Bár nagyon fiatal vagyok még, úgy vélem igaza van teljes mértékben. A főiskolán töltött évek minden bizonnyal hasznára fognak válni, örüljön diplomájának, végzettségének. Nagyon helyesen cselekedett, mikor szíve szerint választott pályát, hivatást. A szépen berendezett lakás, divatos ruhák, autó majd jön egymás után. Attól ne féljen, hogy lemarad volt iskolatársai mögött, mert az anyagi hátrány mindig behozható. örüljön inkább annak, hogy tekintélyt szerzett magának, mert az a fontos, hogy az embert a munkahelyén megbecsüljék, elismerjék. Cserkó Ilona, Nádszeg (Trstice) ÖREGEK - FIATALOK EGY LAKÁSBAN A fiatalok legnagyobb gondja a fészekrakás. Nehéz lakást kapni, az albérlet drága, gyűjteni kell lakásra. Addig meghúzódnak valamelyik szülőnél. A szülők többsége szívesen segít gyermekén, a fiatalok is örülnek, hogy van egy szobájuk, ahol elkezdhetik saját életüket. Az-öregeket is, a fiatalokat is az együttlakásnál a jószándék vezérli, de mégis .,. Előbb vagy utóbb kisebbnagyobb viták, veszekedések adódnak, néha annyira elfajul a helyzet, hogy szinte meggyűlölik egymást. Miért van ez Így? Hiszen a legtöbb esetben szerették, kölcsönösen becsülték egymást, ennek ellenére a legritkább esetben élnek békességben a fiatalok az öregekkel. Ez rendszerint mind a kát család magatartásán múlik. Beszéljünk talán először a szülők helytelen magatartásáról. A legtöbb szülő nehezen tudja megérteni, hogy gyermeke már az önállóság útjára lépett. Nem hibául rójuk fel ezt a szülőnek, hiszen gyermeke úgy él gondolatvilágában, mint régen, amikor még gondoskodásra szorult, akinek minden tettét ők irányították. Nehéz érzelmileg elválni gyermekétől, mert úgy érzi, ha férjhez is ment, vagy megnősült, azért az 6 törődése nélkül nem tud megállni a maga lábán. Szeretné továbbra is egyengetni az útját. Ez az érzés arra készteti, hogy tanácsaival, megjegyzéseivel, jószándékkal irányítsa a fiatalok életét. Itt adódik talán a legtöbb nézeteltérés. Más a „régi" szemmel nézett családi életforma, és más most, amikor nemcsak új típusú ember, hanem új típusú családi életforma is kialakulóban van, ahol a férfi és a nő viszonya egyenlő emberek kapcsolata, ahol a nő kenyérkereső partner. Sokszor hallani rosszallóan idősebbek szájából: „Ej, ezek a mai fiatalok!" Pedig, ha az idősebbek több megértéssel lennének a fiatalok iránt, igen sok felesleges és idegtépő, életet megkeserítő vitát elkerülnének, és értékesebb lenne az a segítség, amellyel ideiglenes otthont nyújtanak az induló fiatal párnak. A fiatalok nagy tervekkel, elképzelésekkel kezdik az új családi életet. Ogy .gondolják, mindent jobban fognak megoldani, mint szüleik. Terhesnek tartják a tanácsokat és kellemetlen beavatkozásnak még akkor is, ha jók. Olyan „csakazértse" alakul ki bennük. Minden maradi, amit az idősebbek tanácsolnak. Veszélyben érzik önállóságukat, sértőnek tartják, ha esetleg takarékosságra lati őket a szülő. A fiatalos lendület visszafogóját látják az idősebbekben, „akik nem tudják megérteni a fiatalokat". Kialakul az „anyós" viccekből oly közismert helyzet, amely miatt mindkét család szenved. Van, aki „hivatalból" ellenszenvet érez anyósával szemben, aki „megrontja" a f'atalok életét. Nem képes értékelni a jótulajdonságait sem, csak az ellenszenv szemüvegén keresztül vizsgálja házastársa édesanyjának minden tettét. Az öregek útban vannak. Türelmetlenek az idősekkel szemben s így nem tud összhangba kerülni a két család élete. A mindennapi életben gyakran találkozunk ilyen esetekkel. Ritkán csiszolódik össze két család. Vajon hogyan lehetne egy általános megoldást találni? Van egy megoldás, amelyet egyformán mindenkinek tanácsolhatunk, lényege: a kulturált magatartás! Ebben minden benne van, és mindenki számára követhető forma. A legfőbb szabály: a rokoni és érzelmi kapcsolatok nem azt jelentik, hogy a kulturált együttélés szabályait mellőzni lehet a másik féllel szemben. Vonatkozik ez a szülőkre, fiatalokra egyaránt. A szülőknek is — az elszakíthatatlan érzelmi kapcsolat mellett, — tiszteletben kell tartani az új család alakulását, nem szabad a fiatalokra erőszakolni a gondoskodást, amelyet azok már nem igényelnek, vagy nem olyan mértékben, ahogy a szülő azt szeretné. Bele kell nyugodni, megérteni, hogy más a mai fiatalság, mint régen, és más a családi életük is. Nem lehet a családi életet uniformizálni, hagyni kell, hogy a fiatalok egyéniségüknek megfelelően formálják új családi otthonukat. A tanácsadást is megfelelő tapintattal kell adni, így nem sérti a fiatalok önállóságra irányuló törekvését, és jobban megfogadják. Különös, de úgy van, hogy minden szülő akkor segít legtöbbet, ha bizonyos mértékig magukra hagyja a fiatalokat problémáikkal és csak akkor avatkozik dolgaikba, ha erre a fiatalok kérik. Hány édesanya ajkáról hangzik el a panasz: „Hiszen csak jót akartam, azért szóltam bele, és hálátlan visszautasítást kaptam". Nem elég a jószándék, kedves szülők. Sokszor a legjobb szándék is tévútra vezet. Meglátják, ha kicsit magukra hagyják a gyerekeket, hogy birkózzanak egyedül problémáikkal, ők jönnek majd tanácsért, segítségért, és ha segítséget kapnak, hálásak lesznek a szülőknek. A fiataloknak azt tanácsoljuk: Ne gondoljanak arra, hogy ami az „öregektől" jön, az eleve rossz. Gondoljanak arra, hogy a szülőnek nehéz határt szabni a gondoskodásban, hiszen érzelmileg elszakithatatlanul kötődik gyermekéhez. Több tapintattal hárítsák el a szülői tanácsadást, ha arra nincs szükség. Érezni kell a szülőnek, hogy gyermeke továbbra is szereti, akkor is, ha önálló életet akar élni. Figyelembe kell venni, hogy az idősebbek érzékenyebbek, jobban igénylik a szeretetet, törődést. Egy-egy szál virággal, apró kis ajándékkal határtalan örömet okoznak nekik. Próbáljanak egy kicsit alkalmazkodni, hiszen szüleik megosztották otthonukat. Értsék meg a fiatalok is az öregeket! így lehet kulturált magatartással közös nevezőre hozni az együttélést, amelynek mély tartalma az egymás iránti szeretet és megbecsülés. FÄSI KATALIN •o > о >u •8 ± Ni ö £
