Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-02-15 / 7. szám

a férfiakkal együtt szervezték a tüntetéseket, sztráj­kokat: Martinban, 2ilinán, Banská Bystricán, Podbre­­zován, Dubnicén Szlovákia egész területén. Gyűlöle­tük még csak fokozódott, amikor férjüket, jegyesüket, vagy fiaikat, rokonaikat a frontra vezényelték. Sok asszony levélben szólította fel a katonákat, ne az oroszokra lőjenek, hanem a fasisztákra. Az Illegális pártcsoportokban egyre nagyobb számban voltak jelen a nők is. Összekötők voltak a partizánok és a párt között, menedéket adtak az üldözött elvtársak­nak, sebesülteket ápoltak, gondoskodtak a bebör­tönzött kommunisták gyermekeiről. A történelem fel­jegyezte nevüket. Helena Bltnerová, Edita Krajná­­ková, Katarina Smorerová, Helena Kolesárová, Karo­lina Belanová, Fehér Gáborné, Réthy Erzsébet, Má­ria Chvojková, Jozefina Eítová. Van akire már csak kegyelettel emlékezhetünk. Rabay Apolónla: 1923-ban kapcsolódtam be a munkásmozgalomba. Egy söprűkészítő üzemben dol­goztam. Az első Ifjúmunkás összejövetelekre a fér­jem vitt el. Nem kellett sokszor mennem, hogy meg­értsem, mennyivel ígéretesebb az az elképzelés, amelynek eszméit a kommunisták hirdetik, mint amit a munkaadóm belénk nevelt. így lettem párttag. Sohasem térnék le erről az útról. Férjem 6 évig volt munkanélküli. En dolgoztam. Alamizsnáért, és még azt is megosztottuk az elvtársakkal, akiknek annyiuk sem volt. Verdonlő Mária: Ma az unokáimnak mesélem emlékeimet, és boldog vagyok, hogy ők már csak a ml elbeszélésünkből és a történelemkönyvükből Ismerik az általunk átélt valóságot. Sole Mária: Minden nagyobb községben volt munkásotthon, ahol a munkások, munkásnök talál­koztak. Ónként jöttek az elvtársak, hívni senkit sem keüett. A hivatalos szervek szemében csak „csőcse­lék" volt a nevünk. De sokáig nem fogtak ki e cső­cselék eszén. Összejöveteleinken haladó szellemű színdarabokat, verseket adtunk elő, a munkásmozga­lom híreiről tájékoztattunk, előadásokat tartottunk. Törődtünk a fiatal, tudatlan cselédek nevelésével is. Ügy volt az a valóságban, ahogy Olbracht megírta a Proletár Annában. Az Ilyen összejöveteleken egy őr mindig az ajtóban állt, és ha jött a csendőr, nosza elő a gitárral, a jó kedvvel, s máris énekel­tünk, viccelődtünk. Sokáig álcáztuk így magunkat. Fehér Gáborné: Cselédlány voltam. A korzón sé­táltam, ha kimenőt kaptam. Egyszer egy ismerős megszólított: gyere a munkásotthonba, ott legalább meleg van, zene is van, énekelgetünk. Néhányszor elkéstem emiatt a templomból, s egyszeresek azon vettem észre magam, hogy minden szabad időmet a munkásotthonban töltöm. Éreztem, hogy ott a he­lyem. Ott Ismertem meg a férjem Is, egy finom túrós rétes árán. Emlékszem, Dömötör Terézzel, az ismert írónővel és más elvtársnőkkel Jártuk a falvakat, agi­táltunk, terjesztettük a párt eszméit, újságokat hord­­tunk szét, gyűjtési akciókat szerveztünk. Nemrég kap­tam egy levelet, egy volt Ifjúmunkás társamtól. Ma tanító. Nagy nehézségek árán tanult ki annak idején, a promócióra már sehogy sem telt neki új ruhára, összebeszéltünk a munkásotthonban és gyűjtöttünk. Azt írta levelében: ez volt az első új ruhája életé­ben ... S AKIK FOLYTATJÁK A HARCOT A pártharcosok nemcsak a saját emberibb sorsuk érdekében tették, amit tettek, hanem elsősorban gyermekeik, unokáik, a jövő nemzedékek, az egész nép, a proletariátus érdekében. A SZISZ és a pionírszervezet tagjai, akik részt vettek a konferencián, tudják, hogy államunk milyen bizalmat helyezett ifjúságunkba, és tudják azt, mit vár tőlük. Büszkék voltak, hogy tanúik lehettek a megható, s tettekre buzdító emlékezésnek azon a helyen, ahol 50 évvel ezelőtt, a CSKP megalakításával lerakták a jövő szocialista társadalmának első alapkövét. MEGYERI ANDREA Kinek van iGAZA 15 éves, pályaválasztás előtt álló diáklány vagyok. Megval­lom, Székely Anna elgondolása szerint szeretném elrendezni további sorsomat. Mert igaz az, hogy az életben nem a pénz a legfontosabb tényező. Az egyéni boldogságban nagy szerepe van annak is, hogy valaki azt tegye, amit szeret, amihez hivatást érez. Annának semmi oka sincs az elkesere­désre. Nincs lakása? Majd lesz. Lesz szép ruhája is, autó­ja is, sorjában minden. S eme­lett az is meglesz, ami sok vele egyidős társának nem adatott meg: elismerés, meg­becsülés, tekintély. Nagy Irén levelével kapcso­latban: A fiataloknak valóban kell a szórakozás. A mi fa­lunkban is csak cukrászda és rfiozi van. Ennek ellenére a fiatalok feltalálják magukat, mert alakítottak egy klubot, ahol szép összejöveteleket ren­deznek. Ti sokan vagytok. Sza­bad időtöket próbáljátok úgy beosztani, hogy az hasznos és kellemes legyen számotokra. Vásároljatok könyveket és ol­vassatok. Beszéljétek meg egy­más között bizonyára szereti­tek a beat zenét. Szerezzetek magnót, és táncoljatok. Ké­szítsetek műsort egymás szó­rakoztatására. Sportoljatok, vetélkedjetek. A Ki mit tud se ment ki még egészen a divat­ból. Vagy még divatosabb a barkochba játék. Lányok vagy­tok, kézimunkázhattok is. Ugye mennyi lehetőség! Csak akarat kell hozzá! Kovács Erzsébet, Zsigárd (Ziharec) Kedves Anna! Azzal kezdem a levelem, amivel te befejez­ted: Bízol abban, hogy nem vagy egyedül nézeteddel, el­képzeléseddel. Ez így igaz. Raj­tad kívül sokan vannak még, akik hasonló problémákkal küszködtek, mégis büszkeség­gel vállalták ezt a szerepet, mert messzebbre láttak. Bizony mindennél megnyugtatóbb ér­zés az, ha valaki érzi, hogy munkája hasznos és szükség van rá. S ha ezt a munkát akkor is vállalod, ha fizetésed éppen kevesebb, mint ameny­­nyit máshol megkaphatnál, ez mindenképpen tiszteletre mél­tó dolog. Z. Irén, óvónő Kedves ismeretlen lányok! Érdeklődéssel olvastam leve­leiteket. Mindjárt az elején megvallom, nem értek egyet mindegyiketek véleményével. En leginkább Székely Annát értem meg. Ipari iskolában érettségiz­tem. Olyan helyen, ahol az a közmondás érvényesült lépten­­nyomon: A jó pap holtig tanul. A dolgos hétköznapi feladatok szakmailag magas fokon kép­zett és erkölcsileg szilárd em­bereket követelnek. Csak így tudunk lépést tartani rohamo­san fejlődő életünkkel. Az érettségi után egy üzembe ke­rültem dolgozni, ahol nagyon Ш2Й jól éreztem magam. Azt ta­pasztaltam, hogy az ifjúságban bíznak, és értékelik törekvé­seiket. Lehet, hogy mindez vé­letlen volt? Nem hiszem! A jó sorom mellett mégis van egy hiányérzetem. S ez a hivatás­­tudat hiánya. Ügy érzem, saj­nálatos tévedés volt részemről, hogy műszaki pályát választot­tam. Elhamarkodtam a pálya­­választásomat. Most felnőtt fejjel szeretnék rajta változ­tatni. Tanulni szeretnék, hogy elérjem célomat. A múlt éven nem vettek fel a főiskolára, de engem ez nem tör le. Üjra je­lentkezem. De mindenáron azt szeretném csinálni, amihez kedvem, vonzalmam van. És nagy kitartással fogok tanulni. Ügy szeretnék élni, gondol­kodni, mint Székely Anna. Nagy Irén levelével kapcso­latban: Hihetetlen dolog szá­momra, hogy századunkban egy fiatal lány unatkozik, nem találja fel magát. Nem a kép­zettség hiányát látom benne. Inkább egy nagyfokú lustasá­got, tespedtséget. Az intelligen­cia fokmérője nem egészen a diploma. Egy műkedvelő szín­játszó csoportba például ugyanúgy járhat egy baromfi­gondozó, mint az igazgató tit­kárnője. Mindenki egyformán olvashat könyvet, tanulhat nyelveket, járhat moziba, szín­házba, ifjúsági klubba. Csak mi tehetünk róla, ha nem mű­veljük magunkat. Szabó Pál­nak, Veres Péternek nem volt diplomája. S ugye, ma minden­ki példaképnek tekinti. Gon­dolkozzatok hát egy kicsit, fia­talok! Ousza István Jó alkalom az Ifjú szemmel ankét arra, hogy mi, fiatalok, kifejezzük véleményünket sa­ját magunkról, egymásról. Sze­rintem fiatalságunk két cso­portba sorolható. Az első cso­portba azokat sorolnám, akik csakis az anyagiakra gondol­nak a munkahelyükön. Foglal­kozásukon kívül nem törődnek semmivel sem. A munkahely­ről sietnek haza, szabad ide­jükben csak azon töprengnek, mit vegyenek, mi fontosabb. Hogyan öltözködjenek, hogy mások is felfigyeljenek rájuk. Foto: Z. Mináíová Ha társaságba kerülnek, nem érzik jól magukat, mert idege­nek, nem tudnak kellemesen társalogni. Egyszer csak rá­döbbennek, hogy nem bírják ezt az iramot, mellőzve van­nak, hiányérzetük van, és olyankor legtöbb esetben sze­retnének munkahelyet változ­tatni. Pedig ezzel sem oldódik meg a lényeges probléma. A másik csoporthoz tartozik kedves olvasónk, Székely An­na, aki a jövőbe lát, mert tud­ja, hogy ma egy fiatal — tudás, felkészültség nélkül nem tudja megtalálni saját célját, igényei kielégítetlenek maradnak. Csakis úgy érzi jól magát, ha környezetéhez és munkaköré­hez alkalmazkodni tud. Mun­káját akkor végzi el lelkiisme­retesen, ha abban öröme telik. Válasszunk hát fiatalok, me­lyik csoportba akarunk tartoz­ni. Csak tőlünk függ! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a pénz ahogy jön, úgy megy, de a tudományt senki sem veheti el tőlünk, és pénzért senki sem vásárolhatja meg. Blahó Anna, Boldog Székely Anna vitaindító le­velét többször elolvastam. Tiszteletre méltó dolognak vé­lem, hogy egy fiatal így gon­dolkozik. Nagyon jól cseleke­dett, amikor arra gondolt, hogy megpróbáltatások árán is elvégzi a főiskolát, hogy vá­lasztott hivatásának élhessen. Ügy is mondhatnánk most, el­érte életcélját. Ez pedig na­gyon jó érzés lehet. Anna he­lyében én sem az anyagi elő­nyöket néztem volna, hanem azt, hogy örömöt találjak a munkámban, hogy érezzem munkám hasznosságát, szüksé­gességét. Nagyon megnyugtató érzés az is, ha a munkatársak megbecsülik egymást, értékelik egymás munkáját. Minden pá­lyaválasztás előtt álló fiatal­nak azt tanácsolom, jól gon­dolják meg, mihez kezdenek, s elsősorban a szívükre hall­gassanak, az anyagi, a pénz legyen másodlagos. A későb­biekben majd az is kialakul, de egy elrontott pályaválasztás már nehezen hozható rendbe. Piros Mária, Zlrany (Zsére)

Next

/
Thumbnails
Contents