Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-02-15 / 7. szám
A HARCBANNEMSZABAD A ШВ0СНЙА1 Чч-------KONGRESSZUS ^evíordulójóro „Szlovákia és Kárpát-Ukrajna proletariátusának január 16-án Lubochftán tartott kongresszusa teljes egyetértését fejezi ki a III. Internacionále alapelveivel, s Szlovákia valamint Kárpát-Ukrajna szervezett proletariátusa nevében kifejezésre juttatja legfőbb óhaját s kötelességét a III. Internacionáiéba tömörült egész világ proletariátusához való csatlakozását." (A l'ubochnai kongresszus határozatából.) A történelmi nevezetességű l’ubochnai Kollár-házba ezúttal a nők képviselői jöttek el, hogy visszaemlékezzenek az 50 év előtt lejátszódott eseményekre. Ök azok, akik ott álltak Kommunista Pártunk születésének bölcsőjénél 1921 januárjában. Sokan közülük már nem érték meg a félévszázados évfordulót. De akik élnek, eljöttek, hogy az élő szó erejével idézzék fel a múltat, amely kitörülhetetlen része hazánk történelmének. AKIK EMLÉKEZNEK 1921. január 16-án ezen a helyen gyűltek össze Szlovákia és Kárpát-Ukrajna Szociáldemokrata Pártja balszárnyának a képviselői. A kongresszuson 149 küldött vett részt, mintegy 250 ezer politikailag szervezett munkás képviseletében. A történelmi jelentőségű kongresszus kidolgozta a Kommunista Párt megalakulásának feltételeit és elfogadta a tagsági felvétel feltételeinek 21 pontját. Este 7 órakor a felfegyverzett csendőrség ugyan szétverte az ülést, de az eseményeket már nem lehetett feltartóztatni. Másnap Ruzomberokban fejezték be a kongresszust. A koronatanúk, a párt alapításáért küzdő résztvevők jól emlékeznek ezekre a napokra: Zuzana Holanová — a CSKP egyik alapító tagja, aki a Magyar Tanácsköztársaság bukása után gyakorlati tapasztalataival segíti a balszárny szervezkedését, majd pedig az újonnan alakult párt munkáját. Ma, 80 éves korában is aktív funkcionárius. — Mint nyomdásznő, fiatalon a munkásmozgalomba kerültem. Részt vettem a Magyar Tanácsköztársaság előkészítésében Budapesten. Több alkalommal találkoztam Kún Bélával. A Tanácsköztársaság bukása után embertelen évek következtek, de számunkra ez is tanulság volt. Még elszántadban vívtuk a harcot. Pedig a legkisebb tömegszervezeti megnyilvánulásunk is „törvénybe ütközött", s máris szembetaláltuk magunkat a csendőrkezekkel, nemegyszer gyilkos fegyvereikkel Is. Emlékszem, harmadízben tartóztattak le, tizenhat társammal együtt. Amikor a bilincset a kezemre tették, azt a megjegyzést ejtettem: — „Ilyen karperecem még úgysem volt!” Erre a román katona úgy fejbevágott fegyverével, hogy ma is megvan a helye: s megmutatja homlokán a hosszú mély forradást I.Az örök mementó. 2. Nemzedékek találkozása. Tizenkilenc végén sikerült átjönnöm Szlovákiába. Megkerestem az ügyünkért küzdő elvtársakat. Sztrájkokat szerveztünk a nyomdászok jobb munkafeltételeiért. Természetesen csakhamar feketelistára kerültem Itt is. De ez nem tört meg. Itt voltam 50 évvel ezelőtt — Lubochrián Is. Emlékszem, este megjelent a szolgabíró és a törvény nevében felszólított bennünket, oszlassuk fel a kongresszust. Berontottak a felfegyverzett csendőrök és a küldötteket ütlegelték. Én a ruhatár melletti WC ablakon ugrottam ki. A következő állomásig gyalog mentünk, aztán vonattal. Másnap Ruíomberokban folytattuk ill. fejeztük be a kongresszust, ahol megszületett az alapvető fontosságú határozat Kommunista Pártunk megalakítására. Nehéz évek következtek. De a megpróbáltatások tovább szilárdították elveinket, kitartásunkat, elszántságunkat. Mária Vaváková elvtársnő férjével együtt ugyancsak 50 éven keresztül rendíthetetlenül harcolt a párt marxista eszméinek győzelméért. — A l’ubochnai kongresszus után sok asszony jött sorainkba. A tüntetések, sztrájkok alkalmával a nőket épp úgy bebörtönözték, mint a férfiakat. Ki törődött azzal, hogy 3—4 vagy akár 9—10 gyerek Is anya nélkül marad. Nekünk, kommunista anyáknak mindenekelőtt az volt a feladatunk, hogy ezeket a gyerekeket segítsük. A vrútkyl tüntetés után én Is magamhoz vettem egy kisfiút, akiről semmit sem tudtam. Még a nevét sem. Jozkonak hívtuk. Néhány hét múlva aztán gyerekekkel találkoztunk ugyancsak Vrútkyn. Egy kilencéves fiúcska lihegve odaszaladt hozzánk: Nini, ez meg a mi Palkonkl — kiáltott fel. Négy hét múlva aztán kiszabadult az édesanyja is. Ilyen volt a gyermekeink élete ... Katarina Molcánová lépett a mikrofonhoz. Feketekendős, ráncos arcú asszony túl a hetvenen. Kezein évtizedek nehéz munkájának nyoma látszik. Első pillantásra nem hittem, hogy a törékeny alkatú asszonyban ennyi férfias erő és kitartás rejtőzzön. A párt megalakulása utáni nehéz évekről beszélt: — Számunkra, kommunista anyák számára az volt a legszomorúbb, ha gyermekeink kenyeret kértek. 3 3. Zuzana Holanová, a párt egyik alapitó tagja. 4. Katarina Molianová: Egy percig sem éreztük magunkat legyőzőiteknek. 5. Mária Vaváková az 50 év előtti kongresszus résztvevője. 2 'Ü "3 — ‘V > О *—-»*-X V ‘Й □ A kicsi gyerekek nem értik, ml az, hogy nincsen. Pedig nemcsak a magunkéit kellett etetni, gondozni, hanem azokat is, akiknek édesanyja beteg volt, orvos és gyógyszer nélkül feküdt, vagy a börtönben ült. Férjünk sokszor volt munka nélkül. Hosszú hónapokig, volt ahol évekig az asszonyok voltak a kenyérkeresők. Nappal dolgoztunk a gyárban, vagy takarítottuk, mostuk az urak szennyesét, éjjel meg főztünk az éhes családnak, kötöttünk, varrtunk, foltoztunk. Egyre jobban eladósodtunk. A végrehajtók minduntalan üldöztek bennünket. Ml, asszonyok, összefogtunk. A falu szélére kitettünk egy nagy táblát: „Végrehajtóknak tilos a bemenet. Innen nem lehet semmit kivinni. Itt éheznek az emberek Г Csakhogy nem lehetett akkoriban mindenkivel emberi hangon beszélni. Ezek a tragédiát sejtető mondatok mások számára nevetségesek voltak. Jöttek, és lehúzták rólunk az utolsó takarót is. Amíg csak 2—3 végrehajtó jött, kiűztük őket a faluból. De visszajöttek, gumibotokkal, fegyverrel. Egy-egy fegyvertelen társamra 10—12-en támadtak. Vesztettünk. De egy percig sem éreztük magunkat bukottaknak, legyőzőiteknek. Aki biztos az igazában, az nem bukhat el még akkor sem, ha a túlerővel szemben nem elég az ereje, védtelen. A pórtalapítás nehéz időszakára így gondolnak vissza az élő tanúk. Kojsová, Gregorová, Drobán elvtársak. Küzdelmes munkájuk sok társuk egészségét ásta alá, nem egy a vérével fizetett meggyőződéséért, elszántságáért. Nevük, tetteik bekerültek történelemkönyvünk lapjaira. Harcuk igazáról jelen életünk tesz tanúbizonyságot. Az ún. Szlovák állam idején tovább romlott az ország gazdasági helyzete. Az általános drágaság, a feketepiac, az uzsoraság emberek tömegét taszította a nyomorba. Különösen a nők érezték ezt. A munkásnők, akik nehéz fizikai munkákat végeztek,
