Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-12-28 / 52. szám
' г> ^#| INDENkC ' ISMERI Jellegzetes hanghordozása, borízű, de színesen variálható hangja, kissé mackóson esetlennek tűnő mozdulatai mindenkitől megkülönböztetik. Az új esztendőben lesz hetvenéves, az idén meg éppen negyvenöt esztendeje, hogy megkapta színészdiplomáját. Csakhogy az utóbbi adat kissé megtévesztő. Csaknem ötven esztendeje tapossa a világot jelentő deszkákat, mert alig volt húszéves, amikor egy budai könyvkereskedő otthonából a nézők elé lépett. Kevés olyan színház van Magyarországon, amelyben ne lépett volna fel. Vidéken kezdte, majd Szegedre és Miskolcra szerződött, azután otthonos lett valamennyi fővárosi színházban az egyetlen Nemzeti Színházat kivéve. De hát a nemzet színésze ő. Játszott kabaréban, az Operettszínházban sőt az Operaházban is. Csak a Vígszínházban vert hosszabb ideig gyökeret, amelynek 1954-től nyugdíjazásáig megbecsült művésze volt. Nem komédiás, hanem színész, aki a nevettetés mellett szívet is tud szorítani. Annak a nevetésnek a mélyén, amelyet ő fakaszt, ott szunnyad valami a szomorúságból, így lesz komikuma derűs, emberi és gyógyító hatású. Meghitt családi életet él négy lányával, akik közül" a legnagyobb, Mária, színésznő. Két amerikai útja közül a másodikra elkísérte. A legkisebbnek, Évának húsz évvel ezelőtt bohókás és hangulatos kupiét énekelt, amit széltében-Hosszú ideig a Csin- Bumm Cirkusz Kelemen bohócaként vidította fel a gyerekeket. hosszában fújt mindenki: Apu, hód med be De sokkal szívesebben emlékszünk vissza nagy színpadi alakításaira és öt tucat filmjére. Újabban inkább tévéfilmekben játszik. Arról faggatom, mi népszerűségének és sikerének titka. — Nem tudom — mondja, — azt hiszem az, hogy külön egyéniség, Bilicsi vagyok. Azután komolyra fordítja a szót: — Minden színésznek az a kötelessége, hogy az író szavakból szőtt emberét a rendező és a közönség elképzelése szerint megformálja. Itt nincs ellentmondás, mert felfogásom szerint a rendező az első számú közönség. De hadd idézzem Goethét: „Aligha akad olyan — fme, lányos papa vagyok. Balról jobbra: Éva (akinek az Apu hód med be-t énekeltem), Erzsi, Kati és Mária, akiből színésznő lett. hely, ahol olyan jól éreznétek magatokat, mint a színházban. A szátokat sem kell kinyitnotok, kényelemben ülhettek, mint egy király, mindent elétek tálalnak, amit fületek-szemetek megkíván." A közönség évezredek óta ünnepelni megy a színházba, s aligha örül, ha mulatságát elrontják. Még színészgyakornok koromban a fejembe verték, hogy bűnös az a színész, aki rosszul játszik. Éppen ezert szerepeim mindig nagy főfájással, kínlódással születnek meg. És kénytelen vagyok azért is jól játszani, mert tudom, hogy a rossz színészt az egykori Rómában (de az ókori Budán, Acquincumban is) megverték, vagy kizavarták az amfiteátrumból. Színésznek lenni nem egyszerű. Az alakítás egyetlen titka, hogy azonosulni kell a szereppel. Amikor Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabjában a halálra ítélt szerepét formáltam meg a Vígszínházban, magam is féltem a haláltól, s amikor a Romeo és Júlia Az Operaházban a János vitéz-ben a francia királyt játszottam. A képen az udvarhöl-Shakespeare Rómeó és Júliájában, mint Lőrinc barát. Szűts István felv. Lőrinc barátját játszottam, minden fiatal szerelmes sorsáért aggódtam. A Csin- Bumm Cirkusz Kelemen bohóca idején pedig magam is gyerek voltam, mint az igazi bohócok. Pedig csupán szerep volt mindhárom. A jó színész nemcsak magának alakít, hanem társainak is, akik felkapják az elhajított szót, mint a labdát, és a nézőtér felé vetik, és ha már enhél a hasonlatnál tartunk, előfordul, hogy a nézőtér nem játszik, nem dobják vissza a labdát. Ekkor már baj van, előrevetíti árnyékát a bukás. Hetvenéves leszek és még mindig járom a világot. Boldogan emlékszem vissza szlovákiai turnémra. Jártam Kolozsvárott, és a jugoszláviai magyarok között. Játszottam Svédországban, az USA-ban és Kanadában. A világ minden pontján élnek magyarok, akik kíváncsiak az anyanyelv muzsikájára, és roppant érdeklődnek aziránt, nyelvi képességeik megbirkóznak-e még a nevettetés próbájával. Most is ilyenfajta utat tervezek: magyaroknak szeretnék játszani Ausztráliában. Mikor láthatnak a szlovákiai magyarok? Vetítésre kész a Bors kalandfilm folytatása a képernyőn, ebben egy magyarba oltott zord német bárót alakítok. Alighanem Szilveszterkor tűzik műsorra Vadnai László csípős vígjátékát, amelyben egy vidám temetkezési vállalkozó szerepét osztották ki rám. Mindezekből kitűnik, hogy nyugdíjas vagyok ugyan, de többet dolgozom, mint fiatal koromban. Ne vágj nekem pofákatl Ünnepnap ^emberiség fele nő, következésképpen nehéz lenne letagadnom, hogy volt valami közöm a nőkhöz. A világra is nők segítettek, akik édesanyám mellett szorgoskodtak, és azóta is kapcsolatban vagyok velük. Mi tagadás, szűnni nem akaró rokonszenvvel tekintek rájuk. Igyekszem megérteni gondjaikat, és valahogy úgy hiszem, hogy az orvosok, ügyvédek, írók, vállalatvezetők felének is nőnek kellene lennie. Dehát mindannyian tudjuk, hogy nem így van. Például a nőkarikaturista meg ritka, mint a fehér holló. Olyan kevés van egész Európában, hogy a fél kezemen meg tudnám számolni őket. Miért? És nő létére hogyan szánja rá magát valaki, hogy gúnyolódjon? És ha már rászánja, mit fejez ki női mivoltából? Nos, erre kerestem választ, amikor először villant össze a szemem a nemzetközileg olyan jól ismert Vasvári Annával, akinek a Női dolgok című kötete több nyelven megjelent, és mindenütt felfigyeltek rá. — Véletlenül lett belőlem karikaturista — mondotta. — A felszabadulás után a Szabadság szerkesztőségében dolgoztam, a felejthetetlen Gábor Andor titkárnőj e-Most mit nyomjak meg? Szerkesztik az olvasók Népszerű nevettetökről szeretnék olvasni. Kedvenceinkről. Mondjuk Bilicsi Tivadarról, akit mindenki ismer. Vagy Vasvári Annáról, akinek a karikatúráit úgy megszerettük a Ludasban
