Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-23 / 47. szám

A

MLÉKEZÉS

SZÁMADÁS

Húsz év a fejlődés távlatában nem nagy idő. Ám ha a csehszlovákiai magyar oktatásügyi intézmények húszéves fennállására emlékezünk, nagy és eredményes fejlődésről számolhatunk be.

A bratislavai Duna utcai magyar iskola kedves találkozó színhelye volt a közelmúltban. Az első magyar tanítók, alapító tagok és a volt növendékek jöttek össze, hogy felidézzék a húsz év előtti indulást. Számadás helyett emlékezés volt. Emlékek felidézése, amelyek mögött ma már kitörülhetetlen igazságok állnak.

1948 februárja után megkezdődött a magyar oktatásügy szervezése. Fáradságot nem ismerő munkát igényelt ez a szervezés úttörőitől. S mikor az engedély már kézben volt, tanító, tanterem, felszerelés még nem volt sehol sem. 1950 júniusában a párt nemzetiségi politikájának eredményeként egy tanfolyam indult, amely arra volt hivatott, hogy az önként jelentkező magyar munkásokat a lehető legrövidebb időn belül tanítókká képezze. Így indulhatott meg az első alapfokú magyar iskola Bratislavában, 1950. szeptember elsején, 85 tanulóval. A következő tanévben már 36 000 gyerek tanult iskoláinkban, szerte az országban. A hatalmas fejlődést a szá-, mok bizonyítják legjobban: az 1968/69-es tanévben a különböző magyar iskolákban már százezer magyar nemzetiségű gyerek tanult.

1

Motto

jövendő

fiatal koroknak embere hirdet, s pattogó hittel számot ad életedről számot ad és fiának adja át emlékedet, hogy példakép, erős fa legyen, melyre rákűszhat a gyönge növendék I

(Radnóti Miklós)

Fraflo József, a Pedagógiai Intézet első igazgatója, Havas Vilmosné, Hrachy Olga, Szabadi János, Kossányi István az első tanárok közül valók. Emlékezéseiket az idő megszépítette, annál is inkább, mert munkájuk eredményét látva, válasz adatott a költő kérdésére: lesz-e gyümölcs a fán? Emlékező szavaik minden egykori tanár, oktatásügyi dolgozó helyett szólhatnának:

— Bárhol járok Dél-Szlovákia falvaiban és városaiban, mindenütt büszkeség tölt el régi ismerőseim láttán. Tanítványaink mind bizonyítanak. Becsülettel dolgoznak, és helyt állnak az élet legkülönfélébb területén.

— Jó visszaemlékezni a lelkesedésre, a tenniakarásra, a munkafegyelemre, a kitartásra. Ilyen akarásnak, munkának nem veszhet kárba az eredménye.

— A szülők eleinte kissé bizalmatlanok voltak velünk szemben, emlékezett Havas Vilmosné, nyugalmazott pedagógus. Egy alkalommal azt kérdezték tőlem: a tanárnő gyerekei hova járnak iskolába? Ennél egyszerűbb válaszadás elé nem állíthattak volna.

— Hol vannak végzett növendékeink? Tudunk úgyszólván mindegyikről: ma mérnökök, orvosok, technikusok, jó pedagógusok, kiváló mezőgazdá-1. Havas Vilmosné, nyugalmazott pedagógus: — Jó visszaemlékezni a lelkesedésre, a kitartásra.

2. Janda Iván, a Duna utcai magyar iskola igazgatója is húsz éve áll a csehszlovákiai magyar oktatásügy élvonalában.

3. Méltó befejezése volt az ünnepi találkozónak a „Kiváló együttes" cimmel kitüntetett tatabányai Bányászok Irodalmi Színpadának és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának sikeres fellépése.

Fr. Spácil felvételei

szók, nélkülözhetetlen szakmunkások. A tények önmagukért szólnak.

Oszwald István hosszú évekig a szülői munkaközösség elnöke volt:

— A kezdeti nehézségek idején nem volt örömteljes feladat betölteni ezt a tisztséget. A szülők segítsége nélkül nem mentünk volna semmire. Sok szabad időt töltöttek az iskolában, szerszámokkal a kezükben. Padokat kellett javítani, tantermeket rendbehozni. Vadgesztenyéből számológépeket készítettünk. Az édesanyák súroltak, ablakot tisztítottak. Mindenki úgy segített, ahogy erejéből és idejéből tellett.

A munkásokból lett tanítók is visszaemlékeztek: Hubai István, Forró Lászlóné, Mezei Lászlóné, Balázs Sándor, Moskó Andrásné elsők között jelentkeztek, hogy a munkapad mellől az iskola padjai elé álljanak, hogy anyanyelvükön szólhassanak a magyar nemzetiségű gyerekekhez. Azóta szocialista társadalmunk lehetővé tette számukra a pedagógiai továbbképzést, hogy hivatásukat a megfelelő nevelési szinten gyakorolhassák.

Janda Iván, a Duna utcai magyar iskola igazgatója így fogalmazta meg a nevelői hivatás lényegét: A pedagógus munkája elkötelezettség. Elköteleztük magunkat egy közös célért. Tudatosan vállaltuk az ebből adódó többletmunkát, s erős volt a hitünk, hogy így ügyünket győzelemre visszük.

Az esti ünnepségeken Mózsi Ferenc, az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztályának vezetője, és Fábry István, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke beszédükben kiemelték oktatásügyi politikánk marxi—lenini elveit, internacionalista jellegét. Egy ország, amely Komenskyt mondhatja a szülöttjének, s mely negyed évszázada a szocializmust építi, kell hogy a kommunizmus eszméinek szellemében oldja meg nemzetiségi problémáit, s nevelje a jövő nemzedéket.

D. MEGYERI ANDREA