Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-11-23 / 47. szám
A VEZETÉST IS TANULNI KELL Gyakran találkozunk azzal a nézettel, hogy elegendő biztosítani a megfelelő anyagi, gazdasági feltételeket, kinevezni egy vezetőt, s a többi aztán megy magától. Pedig egy vezetőt kinevezni nem egyszerű intézkedés. Bizonyítja ezt Kapuszta Gyuláné példája, aki a zselízi körzeti nemzeti bizottság szociális ügyosztályának a vezetője. Szerény, mosolygós asszonyka, két gyermek édesanyja, s egy kicsit a körzet „anyukája" is, hisz a szociális kérdések, problémák elintézéséhez anyai előrelátásra, szigorra és megértésre van szükség. Akik ebbe a beosztásba választották, nem tévedtek: megfelelő embert találtak a megfelelő helyre. Még csak Erzsiké volt, amikor mint Bátorkesziről származó diáklány, 1956-ban leérettségizett a Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában. A lévai JNB mezőgazdasági osztályára helyezték, képzettségének megfelelő munkakörbe. Innen került 1961-ben a kisölvedi HNB-ra. 1962-ben megbízták a következő választásig a HNB elnöki tisztségével. A vezetés önálló hatáskört, jogokat, lehetőségeket nyújtott. Ezekkel ő méltó módon élt, 1964- ben megválasztották a helyi nemzeti bizottság elnökének. A gyakorlat sokat jelent. De nem mindent. A vezetőnek elméleti ismeretekre is szert kell tennie. Kapusztáné 1969-ben a nemzeti bizottságok funkcionáriusai számára rendezett egyéves iskolázáson vett részt. Az idén nyáron végzett. Jogot, pénzügyi, könyvelési szakismereteket tanult. Államjogból, közigazgatásból, polgárjogból, szociológiából vizsgázott. A vezetői tevékenység igen összetett, bonyolult munka, amelyhez a gyakorlati tapasztalaton kívül sok-sok ismeretre van szükség. A vezetésnek, irányításnak csak a parancsolgatásban kimerülő módszere szocialista életünkkel összeegyeztethetetlen. A következetes, társadalmunk elveinek megfelelő irányítás ismeretében mondja Kapusztáné ezeket a szavakat: Meg kell fontolni minden intézkedést. Törődni kell minden koronával. Ki kell kérni a dolgozók véleményét. A közösség jövőjének gondja a vezető felelőssége. Téved tehát, aki azt hiszi, hogy elég kinevezni egy vezetőt, s a többi aztán megy magától. Felelősségérzet, tudás, rátermettség, s kommunista öntudat kell hozzá! örülünk, ha ilyen vezetők közt egyre több ilyen — nővezetőt is találunk. — trix — ALSÓPÉL BÜSZKESÉGE Az utolsó simításokat végezték az alsópéli új óvoda épületén, amikor megérkeztünk az átadási ünnepélyre. % Azután felvonultak az épület jövendő kis lakói is. A bejárat elé feszített vörös szalag átvágása után az óvodások énekekkel, versekkel köszöntötték a vendégeket. Majd a HNB elnökének, Dvorák Antal elvtársnak a vezetésével végigjártuk a termeket, helyiségeket. A játszótermek pompás felszerelése láttán álmélkodtak a kicsinyek, csodálkoztak a felnőttek. Mi felnőttek arra gondoltunk, hogy most lenne jó óvodásnak lenni. A gyerekek pedig csak nézték, nézték az ismeretlen világot. Végigjártuk a hálótermeket is. Rózsaszínű és világoskék, mintás ágyneműk díszelegtek az ötvennégy ágyikón. Bepillantottunk az igazgatónő irodájába, a mosdókba, a konyhába. Majd leültünk az ebédlő hófehér abroszokkal terített asztalai mellé. A HNB elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Czilling Lajos elvtárs méltatta az óvoda építésének jelentőségét, köszöntötte az építőket, a szervezőket. Az épület kulcsait átadták Dávid Magdolnának, az igazgatónőnek, aki örömében még el is sírta magát. A lévai járás legszebb óvodaépülete az alsópéli. Építését a „Nemzet a gyermekeknek" akció keretében valósították meg. Az anyagi fedezetről a HNB, a JNB és a helyi EFSZ gondoskodott. A majd másfél milliót érő épület azonban nem ajándék. Szó sincs arról, hogy az alsópéliek csak úgy „kapták". Ennek a történetét augusztusban már megírtuk: Az asszonyok elhatározták, felépítik az óvodát. Tizennégy asszony vállalta a brigádmunka szervezését: Valach Erzsébet, Dávid Magdolna, Valach Mária, Selinger Mária, Valach Márta, Lukács Erzsébet, Malik Olga, Baranyi Eszter, Akúcs Erzsébet, Vinczúr Mária, Bartek Valéria, Gazsó Margit, Triginya Ilona, Farkas Ilona. És a község szorgalmából, alig másfél év alatt átadták rendeltetésének az új óvodát. A falu nagy eseménye tiszteletére a terített asztalokra ünnepi vacsora került. Az EFSZ vezetősége volt a vendéglátó. Az építők, a vendégek, és az óvoda tanerői, Dávid Magdolna, Juhász Erzsébet, Lukács Rózsa még hosszan elbeszélgettek. Az igazgatónő közreadta az óvoda krónikáját, mindenki belejegyzett néhány gondolatot. Bizonyára helyeslik kedves olvasóink, hogy ebbe a krónikába belekerült ez a néhány szó is: „A Nö szerkesztősége további sikereket kíván az alsópélieknek!" (Má) CSUHÉBÓL KÉSZÜL Terítő, falvédő, kenyereskosár, üvegek fonata készül a kukoricacsuhéból Zsitvabesehyőn. Népművészet ez a javából. Az Ízléstelenség nem fertőzte meg alkotómunkájukat, pedig már árucikké váltak a csuhából készített térítők, falvédők, kenyereskosarak. A Népművészeti Termékek Központja (ÜLUV) szervezi, irányítja munkájukat. Látni kell azokat a népművészeti tárgyakat, amelyeket a zsitvabesenyői asszonyok készítettek. Önmagukért beszélnek. Szirmai Imrénét, a falubeliek Árnál nénijét bízta meg a Népművészeti Termékek Központja a munka megszervezésével. Érti is a módját. Szívesen elmagyarázza a készítés fogásait: — Kukoricatöréskor leszedjük a csuhát, a teknőkben megmossuk. Szárítjuk, majd darabokra szabdaljuk. És ezután következik a sodrás. A mintákat már ismerik az asszonyok. Háromszáz asszony foglalkozik ezzel. Főleg a téli időszakban, amikor nincs munka a szövetkezetben. Nincs külön munkahelyük, mindenki a saját otthonában dolgozik. Darabszámra fizetik őket. Ha valaki rendesen dolgozik, 50 koronát keres naponta. Természetesen, mint minden más munkahelyen, itt is vannak olyanok, akik túlteljesítik a „tervet", és így több a keresetük. Szirmainé nem is titkolja, hogy kik azok: — Három asszony dolgozik a legszorgalmasabban. Bakainé, Oszvaldné, meg Hanákné. Ügyesek nagyon. Szívesen foglalkoznak ezzel a munkával az idősebb asszonyok is, akik már túljárnak a hatvanon. Kollárné, Recskáné a legidősebbek köztük. De újabban a lányok is „rászoktak" erre a munkára. Többen a kilencedik osztály elvégzése után a faluban maradva, foglalkozásul választották. Néhány hét múlva táskák készítésébe kezdenek. A központ külön iparművésznőt küld Zsitvabesenyőre, hogy előkészítse a „termelési" folyamatot. A csuhé feldolgozása ugyanis mindig újabb és újabb eljárásokkal bővül, finomul. Külföldre is eljutnak ezek a dolgok — magyarázza nem is titkolt büszkeséggel Szirmainé — Angliába és Nyugat-Németországba is szállítunk. A díszítőkedv, a szép keresése, a kézimunkázás művészete minden idők asszonyi, női sajátsága volt. Ez nem vitás. De azért bizony szorgoskodniuk kell a zsitvabesenyői asszonyoknak, hogy a háztartásban se legyen fennakadás s munkájukat is becsülettel elvégezzék. Benyák Mária A liír-i g-аж Mennyi szenvedés, rettegés, aggodalom és tragikus életsors képzetét idézi fel az emberekben ez az egyetlen szó: rák. És mennyi érthetetlen titkolózás, szégyenérzet, bizalmatlanság gátolja ennek az alattomos kórnak korai felismerését, nehezíti meg az orvosok gyógyító munkáját. A tájékozatlanok azt a téves nézetet vallják, hogy az orvostudomány tehetetlen a rákkal szemben, és megadással, — úgy sem lehet rajtam segíteni — elhanyagolják kezdődő betegségüket. Nem tudják, hogy a kutatók rák elleni küzdelme milyen jelentős eredményt hozott már eddig is. A rákos megbetegedések egyik gyakran előforduló fajtája — a bőrrák — nagy százalékban teljesen kigyógyítható. Hogy milyen hatékony küzdelmet vívnak a bőrrák ellen hazánkban, azt a bratislavai Onkológiai Intézet bőrgyógyászati osztályán tapasztalhattuk. Más kórház ez, mint a többi. Nehéz szavakba foglalni azt az érzést, ami elhatalmasodik a látogatón, aki először lépi át az intézet küszöbét. Szorongása azonban lassan felenged, amint a folyosón társalgó betegek közé vegyül. — A mi doktornőnket tetszik keresni? — szólít meg egy őszhajú életerős férfi. — 102-es a szobája száma. Kopogjon csak be. Nem állom meg, hogy néhány szót ne váltsak vele. Gömörből jött a bácsi, súlyos betegséggel, és rövidesen gyógyultan hagyja el a kórházat. A 102-es szolgálati szobában dr. Schnek Katalin bőrgyógyászonkológus fogad. Délután fél három. Most fejezte be munkáját a rendelőben. Reggeltől negyven bejáró beteget kezelt. — Még végig kell járnom a betegszobákat, de addig „pihenés képpen“ elbeszélgethetünk — kínál hellyel a doktornő, — mert a mi munkánknál egyaránt fontos a gyógyítás és a tájékoztatás is. 1946-ban dr. Liäka Józef az egészségügyi intézet jelenlegi igazgatója, a bőrgyógyászati osztály főorvosa hozta létre a bőrrák gyógyításával foglalkozó osztályt. A bratislavai Onkológiai Intézetben hét éve működik az ő vezetésével, mint önálló intézmény a bőrgyógyászati klinika. Az egyetlen Csehszlovákiában, ahol a bőr rákos megbetegedéseit gyógyítjuk. Megnyugvással tölt el bennünket, hogy betegeink zöme teljesen gyógyultan térhet vissza otthonába. Hogy pontosabb legyek, a bőr rákos megbetegedéseinek 98 százalékát ki tudjuk gyógyítani, természetesen abban az esetben, ha nem idült, erősen elburjánzott kórról van szó. Ilyen esetnek azonban nem lenne szabad előfordulnia, mert a test felszínén mindennemű elváltozás idejében felismerhető. Kik közül szedi legtöbb áldozatát a bőrrák? — Annyit már tudunk, hogy elsősorban azokat az embereket támadja meg, akik egész életükben a szabadban dolgoztak, az időjárás viszontagságai, a tűző nap, az erős szél kiszá*3 35 > 1 £
