Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-09-28 / 39. szám
népszámlálás óta társadalmunkban megvalósultak vagy végbemenőben vannak, s amelyeknek befolyása döntő jelentőségű a lakosság életszínvonalának emelkedésére. A mi számunkra különösen fontos az, hogy az idei népszámlálás az eddigieknél lényegesen bővebb kérdéskomplexummal fogja fölmérni a nők helyzetét. Közelebbről: a szaporulatot, elhalálozást, családalapítást, a válások számát, a lakóhelyváltoztatást, gazdasági aktivitásukat stb. illetően pontosabb, részletesebb képet alkothatunk (mi is és az illetékes, a döntés jogával felruházott állami szervek) a nők pillanatnyi helyzetéről, és ami még ennél is fontosabb: arrói, hogy jobb jövőnk érdekében mi a tennivaló. A folyamatos statisztikai adatok szerint a legutóbbi népszámlálás óta, azaz kilenc év alatt Szlovákiában a népesedési mutatószámok 1000 főre számítva a következőképpen alakultak: 1961 1969 Г népszaporulat 20,8 17,6 házasságkötés 7,5 7,7 elhalálozás 7,5 9,0 válás 0,59 0,75 Az idei felmérések kibővítik ezeket a számadatokat, többek között a gyermektelen nők, az egy gyermekes és több gyermekes anyák számának, valamint a nők életkor szerinti tagozódásának kimutatásával. A népgazdaság szempontjából különösen értékesek lesznek azok a kérdések, amelyek a nők gazdasági aktivitására, vagyis foglalkoztatottságára vonatkoznak. A nők alkalmazása százalékban kifejezve 1961-ben 39,2, 1969-ben 43,4 volt. Most az idevágó adatok ennél sokkal átfogóbb képet nyújtanak majd, mivel nemcsak az alkalmazásban levő nők számát tüntetik fel, hanem szakágazatok, illetve iparágazatok szerinti, valamint a gazdaságilag produktiv nők életkor szerinti megoszlását is. Sőt a felmérés kimutatja azt is, mennyi az alkalmazásban levő nők között a férjezett, az egy vagy több gyermekes anya, a szakképzett és szakképzettség nélküli munkaerő, továbbá kiterjed a fizetési osztályok szerinti megoszlásra is. Tehát bátran állíthatjuk, hogy az idei népszámlálás társadalmi és gazdasági érdeme szerint foglalkozik a nőket érintő kérdésekkel. Az összegyűlt adatok feldolgozása után joggal feltételezhetjük, hogy ha nem is rögtön, de a népgazdaság távlati tervében azok a tényezők is fognak szerepelni, — s remélhetőleg nem az utolsók között — amelyek megkönnyítik dolgozó asszonyaink helyzetét, hogy a szocialista Csehszlovákiában valóban szocialista módon dolgozhassanak, és ami nem kevésbé fontos, az ország építéséhez méltón élhessék magánéletüket is. LANO ÉVA Lisicky felvétele a tojósrészlegen 71 százalékra, a konzervrészlegen 66,5 százalékra teljesítette. A nyerstermelés 185 millió koronás tervéből 132 milliót (71,3 százalék), az árutermelés 145 milliós korona tervéből pedig 10ó milliót (73,2 százalék) teljesített az elmúlt 8 hónap alatt. A számok azt bizonyítják, hogy év végéig a tervezett termelésen túl lesz még jócskán felsorolni való. A „Mindenki szocialista módon" mozgalom keretében a munkafegyelem megszilárdítására helyezték a súlyt. Az üzem állandó alkalmazottairól, munkájukról, elismeréssel nyilatkozik az igazgató. Különösen a nők kiváló munkáját dicséri, mert az üzem jó hírneve nagyrészben az ő érdemük. Ennek alapján az üzem dolgozói a CSKP 50 éves fennállásának tiszteletére új kötelezettségeket vállalnak, év végéig terven felül 100 tonna vágott baromfi, 1—2 millió tojás és 70—80 tonna konzerv feldolgozásával növelik a termelést. Az elért eredmény pontos képet ad a dolgozók helytállásáról, munkájáról. Sípos igazgató a továbbiakban terveiket sorolja. Ezek között sok jó, megvalósításra váró ötlet szerepel az üzem új készítményeire vonatkozólag. De ő a közmondáshoz igazodik, addig takarózzunk, ameddig a takarónk ér. Es a régi, részben kézi és félautomata technikával dolgozó üzem már korszerűtlennek bizonyul. A szép, nagy tervek eléréséhez új üzemre, modern berendezésre lenne szükség. Az új üzem építésének tervét már jóváhagyták. És ha a bratislavai Stavoindustria elvállalja, 1971- ben megkezdik a 70—75 millió korona befektetéssel tervezett új kombinát építését, amelyben 1973-ban megindulhatna az új baromfifeldolgozó üzem termelése. Akkor megoldhatják majd — az üzem egyik hiányosságát — a szociális berendezések elhelyezésének problémáját is. Addig is — lelkiismeretes munkájukat látva — nyugodtan állíthatjuk, tányérunkba bőségesen jut csirke, kacsa és pulyka. VARGA MAGDA Szabó Viktória felvétele Sokan ismerik Tornaiján, s a környéken Valent Jánost. Partizán volt, részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben. A görbe botjára támaszkodó hatvanhat éves János bácsi naponta kisétál a városba, reggel bevásárolni, este legtöbbször eső után, amikor tiszta, pormentes a levegő. A megviselt ember arcán, alakján látszik, nem a múló idő késztette a görbe bot használására. Amit mesélt, e feltevés igazát bizonyította : — Rőcéről származom, édesapám erdész volt. ' A politikai munkába 1929-ben kapcsolódtam be. Tornaiján ekkor alakítottuk meg a Forradalmi Szakszervezetet, amelynek később az elnöke lettem. 1939-ben visszamentem Rőcére, ahol mint útbiztos dolgoztam. 1944 tavaszán a városi végrehajtóval, Jozef Kftazovsky elvtárssal, részt vettem a bányászok, munkások szervezésében. Szívesen emlékszik ezekre az időkre, amikor összetartás volt az emberek között, s egymás iránti bizalom az elvtársakban. A Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése után hatvan rőcei partizánnal, Jegorov szovjet partizánparancsnok vezetésével, Vöröskőre ment. A kis csoport létszáma napról napra növekedett, szeptember hatodikán már elérte a 6000 főt. Első feladatul Telgárt bekerítését kapták. Valent János szakaszparancsnok nyolcvan emberrel az alagutat védte. A partizánok támadása elsöprő volt, s harci kedvüket csak növelte a segítségükre érkező hét tank. Az ellenség beszorult a városba. Utcai harcra került sor, s ekkor a németek egy jól irányított lövedéke felhasította a szakaszparancsnok ajkát. — De győztünk — teszi hozzá a hófehér hajú partizánparancsnok. A harc nem fejeződött be ezzel a győzelemmel, a németek nemsokára erősítést kaptak Poprádról. Újra támadtak, három oldalról is egyszerre. A partizánok felvették a harcot a túlerővel, de amikor látták, hogy helyzetük reménytelen, szétszéledtek a környező erdőkbe. A szétszéledt partizánok újra szervezkedtek. Felvették a kapcsolatot a szovjet hadsereggel. Valent János s két szovjet tiszt a Jósván állomásozó magyar katonákat is be akarták szervezni az ellenállásba. De a próbálkozás kudarcot vallott, elárulták őket. A németek ekkor egy divízió válogatott SS legényt küldtek felszámolásukra. A 85 ember három napig állta a „sarat“, csak nagy veszteségek árán tudták elfoglalni AHARCBAN NEM SZABAD Valent János 40 éves volt, amikor részt veti az SzNF-ben. a németek Rőcét. Itt mondja el János bácsi Nagy László partizánkapitány hősiességét. — Nagy László kapitány a fal mögé húzódott, így várta be az első tigristankot, alig öt méterről dobta lánctalpai alá az összekötözött gránátokat. A tank harcképtelenné vált, de Nagy László ezért az életével fizetett. A partizánok egyik része Jegorov mellett maradt, másik része átment Szagyilenko parancsnoksága alá. Már vége felé járt az ősz, 1944 ősze, amikor a Gestapo elhurcolta. Több mint egy évig volt a fasiszták karmai között, megjárta Besztercebánya, Prievidza, Nováky fogházait. Az idős harcos szemébe most is könny szökik, amikor feleleveníti a börtön borzalmai közül ezt az epizódot: — Az egyik nap gránitsziláktól szétroncsolt mellű szovjet partizánt dobtak be közénk. Két hétig kezeltük egy társammal, s mire megcsillant a remény, hogy életben marad, a németek kivégezték. A börtönben újra felvettük a kapcsolatot az elvtársakkal, de nem sokáig maradhattam közöttük, mert Ausztriába hurcoltak. A hosszú utazást sokan nem bírták ki, meghaltak útközben, a hullákat menet közben egyszerűen kidobálták a vagonból. A mintegy 20 000 fogolyból és katonákból álló transzport Hainburg után egy parkban táborozott le. Észrevették ezt az amerikaiak felderítői, s nemsokára megjelentek a bombázógépek is. A bombatámadás iszonyatos volt, itt sérültem meg gyógyíthatatlanul — mondja János bácsi. A rőceiek közül már csak ketten maradtunk, Hradovicky Pistával. Szorosan egymás mellé bújtunk. A repülőgépektől elsötétült a világ. Hradovicky Pistának soha többé nem világosodott ki, Valent János pedig nyomorékká vált. Jobb lábát és kezét szétroncsolták a szilánkok. Sokáig tartott a sebesültek hazaszállítása. János bácsi 1945 augusztus végén tért vissza Csehszlovákiába. Hóna alatt két mankóval, de boldogan, hiszen már szabad földre léphetett. Mélyen felsóhajt, ahogy emlékezése végére ér: — íme az érmek, kitüntetések, elismerő oklevelek. S remegő kezébe veszi a felkelésben szerzett érdemeiért kapott kitüntetést, úgy nézegeti, mintha csak tegnap kapta volna. Emlékezik.. Az ő egykori harcaiból elszántságot, kitartást és erőt meríthetünk mai munkánkhoz, Pierzchala József
