Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-09-21 / 38. szám

A HITLER-EPIZÓD A sztár Amerikában, a család Német­országban — ez a helyzet a harmincas évek elején. Es talán ez is maradna, ha... ha 1934-ben meg nem történik a híres Hitler-epizód. A „Vörös uralkodó­nő“ forgatása után Dietrich a „Bremen" fedélzetén Bremenhaven felé tart, amikor egy nap, ebéd közben, a nyílt tengeren, a főpincér felszólítja a nemzetközi utas­sereget, álljon fel, mert a rádióban most a Führer beszél. És bárhogy tiltakoznak az utasok, a német haján, ebéd közben, egy óra hosszat Hitler rikoltozását kell hallgatniuk. Ezalatt az étteremben, a fő­pincér utasítására szünetel a kiszolgálás. Marlene Dietrich a kapitányhoz siet. Az elutasítja panaszát, mondván, hogy sajnos, semmit sem tehet. Dietrich nem szól többé semmit: Cherbourgban kiszáll — és nyomban kijelenti a sebtében ösz­­szegyűlő újságíróknak, hogy nem kíván többé visszatérni Németországba, amíg ott ez a Hitler Adolf van uralmon. A különös esetet és hozzá Dietrich éles kommentárjait megírja, felkapja, sokáig tárgyalja a világsajtó. Sieber, a férj, most jobbnak látja, ha azonnal felkerekedik és kislányával, Máriával, felesége után utazik. Két nappal később Goebbels betiltja a „Szőke Vénusz" és az „Énekek-éneke" vetítését, a fasiszta német sajtó pedig támadni kezdi a sztárt. Mindez azonban nem akadályozza meg a nácikat abban, hogy 1937 tava­szán, amikor Marlene Londonban Jaques Feyder „Fegyvertelen lovagok" című film­jének elkészítésén dolgozik, ne próbálja meg környékezni. Marlene Dietrich erről Varsóban azt mondta: — Egy hajdani osztálytársnőm és ba­rátnőm, egy diplomata felesége, a nácik szolgálatába szegődött. Mit sem tudtam erről — amikor a hölgy egy napon Lon­donban beállított hozzám. Mesélt a mai német életről, a hazai eseményekről, majd hirtelen azt mondta: „Tudod-e, hogy Te a Führer legkedvesebb színész­nője vagy". Mondtam, hogy nem tudtam, de ez nem is fontos nekem. Láttam, meg­ütközik a válaszon, de még igyekszik jó képet vágni a dolgokhoz. „Utasította Goebbelst, hogy mindenáron szerezzen meg. Az ő ajánlatukat hozom: 50 000 font, devizában egy filmért és te választ­hatod meg a partnert, a rendezőt, a té­mát. A válasz? Nem — feleltem azon­„A vád tanúja" című filmben Tyrone Powerrel. FÉLMILLIÓ CSÓK Amikor, 1937-ben, Marlene Dietrich egy később híressé vált nyilatkozatában, éles szavakkal elitéli a nácizmust és amerikai állampolgárságot kér, Streicher hírhedt „Stürmer"-je egy teljes oldalon foglalkozik vele. A hang útszéli, közön­séges és gyalázkodó. A színésznő postája megszaporodik — több szidalmazó, még több dicsérő, és együttérzést kifejező levelet kap. Az ilyen női összetűzéseket ábrá­zoló jelenetekben is elbűvölő volt. A pálya, az élet, az események sodor­ják. Roppant foglalt. Kevés szabadidejében, a színésznő, mindent elkövet, hogy Elisabeth nővérén és édesanyján segítsen. De ez a háború eseményei miatt egyre nehezebb. A postával 1942 elejéig nincs is baj. De akkor még Svájcon keresztül is aka­dozni kezd és Marlene csak áprilisban tudja meg, hogy nővérét, Elisabethet valószínűleg még január közepén letar­tóztatták és ismeretlen helyre hurcolták. Amerikában ekkoriban jelennek meg az első fényképekkel illusztrált leleplező cikkek a náci haláltáborokról és Marle­ne Dietrichnek nincs kétsége felőle, hogy a szerencsétlen Elisabeth hová került. Nem tud tovább a filmstúdiókban ma­radni. — A háborúnak minél előbb véget kell vetni! — nyilatkozza ekkor. — De ez a háború a hitleri Németország teljes szét-Az Egyesült Államokban: Maurice Chevalier, Marlene Dietrich is Gary Cooper. A „Shanghai-Express" című filmben. nal. — Nem is gondolkozol rajta? — Ez olyan ajánlat, amin nincs mit gondol­kozni. Egy héttel később Goebbels valameny­­nyi filmem forgalmazását betiltja, a kó­piákat összegyűjteti és megsemmisítteti. Csak egy „Kék angyal”-t hagyott épen, és Berchtesgadenbe küldte. Hitler házi mozijában gyakran játszhatták. Amikor ugyanis a szövetséges katonák elfoglal­ták a „Sasfészket“, agyonjátszott, kopott állapotban találtak rá ... Az ajánlatot egyébként, különböző köz­vetítők révén még kétszer megismételték. Válaszom mindig azonnali határozott „Nem” volt... A nácik ellenakciója nem is késett soká... ! / '■ zúzásával érhet véget! Ezt tudva, azt hiszem, ma egy színésznek vagy egy szí­nésznőnek nem lehet más feladata, mint­hogy amennyire tőle telik, annyira segít­se és támogassa a fronton harcoló szö­vetséges csapatokat. Ezúton szeretném bejelenteni a közönségnek, hogy amed­dig nem látszik egészen bizonyosnak a szövetségesek győzelme a nácizmus erői ellenében, addig nem állok a filmműter­mek kamerái elé. A fasisztaellenes ke­resztesháborúban a múzsáknak is a fron­ton van a helyük. Marlene csak négy évvel később tudja meg, hogy két nappal e nyilatkozat meg­jelenése után, Berlinben, a hadügymi­nisztérium értesítette az édesanyját, hogy a tiszti nyugdíj folyósítását részére meg­szüntette. Az idős hölgyet ezután a tiszti szövetség tagjai segítették: nyugdíjukból összeadták a megélhetéshez szükségese­ket. Marlene Dietrich és még vagy kétszáz hollywoodi filmszínész, ismertek és isme­retlenebbek, 1942 tavaszán belépnek az United States Entertainment Organisa­­tion-be, amely akkor a frontkatonák taní­tásával, szabadidejének megszervezésével, kitöltésével, valamint a pihenőben levő csapatok szórakoztatásával foglalkozott. Egyetlen kikötése van: oda küldjék, ahol a legnagyobb szükség van rá, ahol az Egyesült Államok és a Szövetségesek szá­mára a legfontosabb a győzelem. És Marlene Dietrich tábori életet él. Néha naponta két, sőt három fellépése is van. Jeepen, katonai fedezettel járja a táborokat, gyakran találkozik sebesül­tekkel, sokszor lát halottakat. Egyszer pedig elköveti azt a hibát, hogy a nyilvá­nosság előtt megcsókolja az egyik őt virággal köszöntő katonát. És ettől kezdve a fellépések után nem­csak kézszoritást, hanem búcsúcsókokat is kell adnia. Varsóban szelíd öngúnnyal emlékezett: — Több katonával csókolóztam, mint a világ bármelyik asszonya. De nem le­hetett nemet mondani. Ezek a csókok az otthont jelentették a katonáknak, a csa­ládjukat és jelképes értelmük volt. Egy amerikai statisztika szerint huszon­kilenc fronthónapja alatt ezernégyszáz­­harminchétszer állt a katonák elé, és körülbelül kél tzüJlió embernek énekelt... Következik: A keserűség pohara BIZALOM „TÖPRENGÉS“ - jeligére Egy csinos, főiskolai vég­zettséggel rendelkező, jól kereső lány, két éve szoros baráti kapcsolatot tart fenn egy nála három évvel fia­talabb fiúval, aki még egyetemi hallgató. Házas­ságról csak akkor lehet szó, ha a fiú befejezi tanulmá­nyait. Nagyon szeretik, megértik egymást, ön mégis kételyek közt vergődik: most a partnerem felnéz rám, elismeri képességei­met, problémáiból nálam találja meg a kivezető utat, büszke arra, hogy fiatal ko­rom ellenére tekintélyt sze­reztem magamnak a mun­kahelyemen. Mi lesz azon­ban akkor, ha ő is kész em­ber lesz, ha már nem lesz rámutalva, ha megtetszik neki egy nálam fiatalabb, korban jobban hozzáillő leány? Jósolni nem tudunk. S ahhoz, hogy megközelíthe­­tőleg kielégítő választ tud­junk adni, alaposan ismer­nünk kellene mindkettőjü­ket. így csak az ismert ada­tok alapján kísérelhetjük meg boncolgatni az ön problémáját. Két ember kölcsönös vonzalmát igen sok tényező szilárdíthatja, vagy lazíthatja meg. Az évek során változhat a partnerek természete, tár­sadalmi és erkölcsi nézetük, érzelmeik mélysége, és a másikkal szembeni igényes­ség is. Ezért senki sem állíthatja teljes biztonság­gal, hogy az „ő“ számára csak én létezem, senki más. Az ön esetében ehhez hoz­zájárul még a korkülönb­ség és az a közismert nézet, hogy a nők gyorsabban öregszenek, mint a férfiak. Ez utóbbi általános nézet alól azonban vannak kivé­telek. Ha ismeretségük ide­je alatt meggyőződött arról, hogy a fiatalember nem­csak számításból ragaszko­dik önhöz, nemcsak az in­telligenciáját, rátermettsé­gét, önállóságát csodálja, hanem őszintén szereti, cél­jaik, terveik, nézeteik meg­egyeznek, akkor a korkü­lönbség nem lehet zavaró jelenség, nem kelthet ki­sebbségi érzést önben, és nem lehet oka annak, hogy szerelmüket elhomályosít­ja. Nem az a lényeges, hogy hány éves az ember, hanem az, hogy milyen az ízlése, mennyire törődik a külse­jével, hogyan viselkedik, és milyen emberi értékeket hordoz magában. „BARNA SZEMÖ“ — „KI ADHAT TANÁCSOT“ „KÉT TESTVÉR“ — jeligékre Panaszukkal forduljanak az Orvosi Kozmetikai Inté­zethez (Üstav lekárskej kozmetiky), Bratislava, Ste­­fánikova ul. 1 szám alatt, ahol a szakorvosok kivizs­gálás után megoldást talál­nak problémájukra. Az in­tézet bőrgyógyászai minden héten hétfőtől—péntekig a délelőtti órákban 8—12-ig rendelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents