Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-09-21 / 38. szám

Locspocs időben indult a fővárosba „helyet" keresni. A hely szerző hátsó bejáratán pléhtábla: „Bejárat cselédek részére.“

Kicsi szoba. Lányok lehúzott cipővel. Izzadt lábuk, mosdatlan testük érdes szagot áraszt. Szemük fekete karikás. Látszólag jól öltözöttek, az egész napot itt töltik, örülnek, ha nem kapnak állást. Lezüllöttek. Érzéketlenek. Sokat nyomorogtak, megértik egymást. Suttogva mesélik el a vasárnap éjjelt: pénz is csöppent. Álmosak, fáznak, félnek a friss levegőtől.

Ajtót nyit, nem bírja a nehéz testpárolgást. Ráordítanak három nyelven is: — Jaká szlecsna! Ni, a kisasszony! Fräulein! Ha nem tetszik, ne menjen szolgálni! — Esernyővel, cipőkkel fenyegetik. Elszántak. Goromba mozdulatokkal fejezik ki indokolatlan gyűlöletüket. Morogva verést ígérnek csak azért, mert ajtót nyitott. Rendőr őrködik a munkára lesők fölött, jóban van a lányokkal — nekik ad igazat. Kendős, faluról jött lányok ijedten húzódnak hátra a lármázóktól. ök még nem olyanok.

Nagyságák jönnek biztos járással. Jól tápláltak és szigorúak. Szakértőén turkálnak a lányok között.

DÖMÖTÖR TERÉZ

Szomszédja is velük megy. Kenyerét a pádon hagyja. Bízik a helyben, ahol majd jobbat ebédel. Közel csúszott a kenyérhez, nyelte a szagát, és zsebkendőt dobott rá. Mozdulatlanul figyel: Látják-е?! Puha rozskenyér. Az utcán befalta. Fél óra múlva visszajöttek a lányok csalódott arccal, köpködve szitkozódnak: „Koszos hely, sokan vannak, háromszázért se szolgálnám!“ Szomszédja átkozódik: „Valaki megzabálta a kenyeremet, a roszseb egye meg a gyomrát!“ Sírt, nincs pénze másikat venni. Juliska félve menekült, s mert nem volt hol aludnia, felkereste a lányoktól leköpött házat.

Piszkos előszoba, kosztól ragadó konyha, dézsában zsíros, kormos mosogatóié. A fürdőszobában nagy rakás szennyes vár mosásra. A nagyságának finom a keze, kíméli magát. Juliska félénken ajánlkozik. Teszik, mintha nem kellene — nem hívták. Fölényeskednek: százötvenből százhúsz lesz a havi fizetés. Ott maradt. Ebédet kapott. Este hálás volt a rothadt matracokért.

Két hétig kotort mocsokban, amíg rendbe hozta a lakást. Nehéz megszokni az idegenséget, a várost, a rengeteg apró téglából összeragasz-Dömötör Teréz 1904-ben Somorján született. Munkásnő volt. A saját életéből és munkáskörnyezetéből merítette témáit.

ÁROSBAN

Rabszolgavásár! Emberbőrre alkusznak. Válogatnak, melyik erős, ki eszik keveset, vállal-e nagymosást, tud-e szépen vasalni, van-e szeretője, kér-e kimenőt, mert az szűkén van. „Nem tükör elé fogadom a cselédet!“ őt nem kívánják, pedig „jó cseléd“ — képet vág.

Dolgozni szeretne — aznap még nem evett. Elegáns kisasszony löki ki az iroda ajtaját, mindenest keres. A pocakos helyszerző segít. Tőle is megkérdik: — Hű cseléd maga, vikszel, mert hat szoba van, nagymos? ... S már parancsol is: — Forduljon meg, vegye le a kendőt! Bubifej? Mehet! — Hiába védekezik. Ez is baj?

Magas, egészséges asszony vérszegény, tizenöt éves leánykát visz el hatvan koronáért. Fakó kartonruhában, fásultan lohol a lány a nagysága után a kezébe nyomott, púpos szatyorral. Rongyoska — ráférne, ha az erősebbek dolgoznának helyette.

Minden nagysága falusi lányt akar: ezek nem szájasak, meglapulnak, ezeknek parancsolhatnak. Foglalóval kábítják el őket.

Mereven egyenes férfi jön „cselédet fogadni“. Kéri a lányokat: — Százötvenet fizetek, főzni se kell, alig van munka. — öten is ugranak.

tott házakat. Szeretné egyszerűbbnek, simábbnak, nyugodtabbnak látni az egészet, és ehelyett szűkre szabott tereken, utcákon, falak mögött, föld alatt hemzseg minden részletektől. Hajnalban bérhintók vágtatnak az állomás felé, villamosok, teherautók kezdik a reggelt.

Korán megy tejért. Hét óra. Búgnak a gyárak. A templomokban harangoznak. Tejhordók, gyári munkások, cselédek futnak. Munkásvonatok érkeznek vidékről. A dolgozók sötéten lepik el az utcát: fáradtak, összetörtek, korán kelnek — némelyik ötven kilométert utazik. A vásárcsarnok felé cammogó stráfkocsikon kofák ülnek nagy puttonyokkal. Nyolc után bevásárolni mennek, viszi a szatyrot a nagysága után. Csupa jól öltözött „intelligens“ ember mozog az utcákon. Luxusautók sutytyannak nesztelenül a járda mellett. Az irgalmasok temploma előtt vak koldus ül, nyakában három nyelven írt tábla: „Vak vagyok!" felírással. A piac közepén féllábú hadirokkant harmonikás.

A nagysága hízott libát vesz, néha kilenc kilósat, kenyeret, zöldséget. Már két táska tele van, húzza a karját, még a hóna alá is kerül vinnivaló. A nagysága nem segít — gyümölcsöt eszik papírzsákból.

Délelőtt trappban dolgozni, beosztás nélkül. Az egyik munka készen sincs, már a másikba zavarják. Később meglátják az előbb parancsoltat befejezetlenül, szidást kap érte. Hatan is parancsolnak — megkergülhet az ember.

Péntek délután sóletot visz a pékhez, messze kell vinni — a Vár útra. Nagyokat csavarog. Este ünnepi elérhetetlenségben fényeskedő kirakatok

Ideges a nagysága. „Másképp“ érzi magát. Minden mérgét Juliskára fújja, mintha az tehetne róla. Ész nélkül van, nem akar ötödiket...

Ezer koronába került. Este hideg rázta, reggel félőrülten sikoltozva hívta be Juliskát. Azt hitte, meghal. Lélek nélkül kapálózott az élet után. Juliskába kapaszkodott — megszűnt a különbség?! Megnyugtatta a nagyságát, hogy segít neki. Egy napig mindenki jó hozzá. Csodálják. Három nap múlva a régi komiszkodók. Már egészséges a nagysága. Romlott húst adott ebédre. Juliska a szeme előtt dobta ki az ablakon. Gúnyolódtak: „Csak még mindig ilyet ehessen, szeretném látni, mit esznek otthon!“ „Rossz cseléd“ — nem eszi meg a maradékot...

Gyújtást vágnak a pincében. Nyirkos, kanállsszagú a pince, de mégis szívesen vannak ott. Rettenetes folyton „szem előtt" lenni. Panaszkodnak a lányok: rossz dolguk van. Mindegyik a másik helyét tartja jobbnak. „Nagyon korán keltenek“, „döglésig dolgoztatnak“, „megrúgott az ifiúr, a lábam is földagadt“. Karola tányért tört, a nagyságája letramplizta, de azért lefogta a fizetéséből. Nem egy, de két tányért kapott a visszatartott pénzből.

Hiába magyarázza Juliska: ne dolgozzák túl az időt, hisz emberek ők is. Nem hiszik el. Reménytelennek látják a jövőt, csüggeteg szolgának érzik magukat. Várják a vasárnapot. Délután csoportosan mennek a bakakorzóra. Katonák, munkások, cselédlányok („dézsatündér ek“~ „lúdtömők") sétálnak. Külön utcát jelöltek ki számukra, ahol nem járnak „naccságák“. Levetették a konyhát, kipenderültek egymás elé, felejteni a köznapokat. Négyen-öten összekapaszkodva, ismerkedő szándékkal mennek szembe egymással. Szemükkel huncutkodnak, „véletlen“ lábelakasztások, visitoznak, jól odamondogatnak egymásnak. Mindegyikben fickándozik valami oda nem illő elmésség: „majom a szakajtóban“, „boldog új évet — kérek egy koronát“, „jó reggelt, itt a tej — az ablakban a hat krajcár" — meg ehhez hasonlók. „Pasas“ — „tuti tyúk“. Élvezik a vasárnapot. A hintáknál is „befizetnek“. Magasra repülnek, a legények bravúroskodnak, örülnek, ha könyörög a lány: „Ne hajtson, az isten áldja meg!" A körülállók mulatnak, csemege nekik a

felrepülő szoknya meg a bugyogó. Kritizálnak a legények, ki a strammabb. Kiéhesednek a nézéstől. A közvetlen természetű lányok nem tagadják, hogy szolgálnak. Feltűnő cifrán öltözködnek — külön divatjuk van: parasztruhák felmaslizva, hoszszú ha). Lesik egymást, milyen a legújabb cseléddivat.

Este muzsikálnak a „Víg“-nél a Zabosban. Akik fele bérért meg „kapukulcsért" szolgálnak, ide jönnek — jó félrehelyen van a „mulató" a ligetben. Itt „nem látják“. Lányok tízen-húszan ülnek egy asztalnál, férfi nélkül. Munka nélküli legényeknek fizetnek sört, ha táncolni viszik őket. Udvaron szénapajta. Oda járnak „levegőzni“. Mindig több szénás hátú lányt táncol. Boldogok — hétfő reggelig nyújtják a vasárnapot. Hétfő délután, fahordáskor a pincében mesélik: „Stramm pasast fogtam“, s leveleket mutogatnak ilyen címzéssel: ibolyareményű Csordás Juliska kisasszonynak.

Újra kezdődik a hét. Fáradtak, üres a lelkűk. Álmosan hallgatják Juliska beszédét. Ki is nevetik. Furcsa nekik ilyet hallani. Természetesnek tartják az életet. Ki az oka? — Évezredes kérgeket kell lefaragni lelkűkről. Erejüket lélekölő egyforma munkában, más piszkában s krajcáros szórakozásban szuszogják ki.

Nagyságája leereszkedik hozzá, s míg figyeli, hogyan dolgozik, beszélget vele. Elődei hibáit meséli: valamennyi torkos meg lusta volt, de úgy dolgoztak, mint az állat. Juliska megérthette, mit csináljon, ha jó cseléd akar lenni: rabszolgát vesznek a cselédben, dolgozó gépet.

Juszti, a Mütterék szakácsnője öreglány, hízelgéssel gondolja fönntartani magát. Hű cseléd, úri talpnyaló. Árulkodott Juliskára, hogy a pincében olvas, és bújtogatja a lányokat: ne dolgozzanak. A házbeli nagyságák ki akarják dobatni, mérges az ő asszonya is: „Olvasni itt vagyok én, magát munkára fogadtam." Juliska feleselt: „Itt senki sem olvas —• ha olvasnának, mások volnának. A könyvek csak szobadíszek.“ A nagysága örül, hogy lefőzheti, az arcába vágja: „Hiába okos maga, mégiscsak én vagyok a nagysága ...“ A cselédnek végtelen legyen a türelme. A cseléd — az semmi, az szemét, az gép, lehet söpörni vele, szabad felcsöngetni éjjel, kidobni éjjel...

Mellettük hatemeletes házat építenek. Téglarakások, malteros ládák, nagy kokszkályhák, szétszórtan, erős fényű villanylámpák alatt. Fagyos este, mozikból szélednek nagy kopogással, tizenegy óra. Téglarakáson lúgkövet ivott egy cselédlány. Vonít fájdalmában: „Te tetted ezt velem!“ Mentők vitték el. Másnap az újságok írták: fogorvos ígért házasságot neki.

Utazásra készül a nagysága. Felszabadulás látszik mindenkin: Julis-