Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-08-17 / 33. szám

Egysoros, derékban vá­gott vászon kiskosztüm, enyhén bővülő szoknyá­val. Könnyű selyemsál élénkíti. Ez a csinos, maradék anyagokból összeállított munkaköpeny jó szolgá­latot tesz a munkahe­lyen, vagy akár a ház­tartásban. Búzakék sntunakosZ' fii ._m, kétsoros gom— lássál, hosszított sál­gallérral. A gallért és a zsebpatnikat széles horgolt paszpól díszíti. A hosszabb kosztüm­kabátka a mglett nő­ket előnyösen karcsú­sítja. GOMBA az ÉTLAPON TOJÁSSAL TÖLTÖTT GOMBA: Szép, nagykalapéi gombákat megtisztítunk, szá­rukat levágjuk, és a kalapokat kevés vajon, sóval, törött borssal meghintve addig pá­roljuk, míg a saját levét el nem főtte. A szárakat nagyon finomra összevágjuk, ugyancsak kevés vajon hasonló módon megpároljuk. Ha már zsírjára sült, nyers. Nagyon divatos a mo­dern mintájú vászon, vagy kasmírból készült mellény. Szoknya, puló­ver vagy blúz felett jól kihasználható. elhabart tojást öntünk rá, és eléggé kemény ráritdttát sütünk belőle. Lehéjázott, fehér kenyérszeleteket kissé megpirítunk, egymás mellé fektetjük egy tálra, minden kenyér­re egy-egy párolt gombakalapot helyezünk karimájával felfelé, és az üregüket a tojás­­rántottéval púposán megrakjuk. Salátával tálaljuk. Gyors, könnyű nyári étel. GOMBÁS ROSTÉLYOS: A megmosott rostélyos szeleteket kiverjük és bő, forró zsírban, mindkét oldalukat átsütjük. Tíz deka kockára vágott szalonnán megpáro­lunk 20 deka gombát. (Ez a mennyiség hb. őO deka, három szeletbe vágott rosté­lyoshoz elég.) Megsózzuk, megborsozzuk, meghintjük finomra vágott petrezselyem­zöldjével és feleresztjük 3 deci csontlével. Belerakjuk a zsírból kivett rostélyos-szele­teket, fedő alatt pároljuk, egy-két kanál paradicsompürével, vagy két deci tejfellel. Ha megpuhult, vízben főtt spagettit, főtt burgonyát, vagy petrezselymes burgonyát adunk hozzá. TÖLTÖTT GOMBA: A sampinyon gombát megtisztítjuk, a szárakat letördel­jük. 35 deka gombához kb. 45 — 50 deka sertéscombot veszünk. A húst megdaráljuk a kitördelt gombaszárakkal együtt: sóval és töröttborssal ízesítjük. Adunk hozzá két A molett nők számára nagyon előnyös a hosz­­szított derékvonalú, he­gyes nyakkivágású se­lyem emprimé ruha, melynek szoknya részét legyezőránc dísziti. keményre főtt, áttört tojást, egy kevés szardellapasztát, egy egész tojást, kis zsírt és 3—4 kanál tejfelt. A masszát jól elke­verjük és megtöltjük vele a gombafejek üregét. Lábasban zsírt forrósítunk, bele­rakjuk a gombafejeket és fedő alatt párol­juk. Ha puha, zsírjáig lesütjük, meghint­jük egy evőkanál liszttel, és azt kissé meg­pirítjuk rajta, majd két deci tejfellel egy­szer felforraljuk. Rizst, vagy vajas tört­burgonyát adunk hozzá. GOMBAMÁRTÁS: Apróra vágott vörös­hagymát vajban megpárolunk, adunk hozzá 15 deka megtisztított és szeletekre vágott gombát és tovább pároljuk. Ha puha, kis pirospaprikát teszünk bele és felengedjük csontlével, vagy húslevessel, és két deci liszttel habart tejfellel sürűsítjük. Főtt marhahúshoz, aprólékhoz adjuk. GYÜMÖLCSKENYÉR 6 tojás sárgáját habosra keverünk 25 de­ka cukorral. Tíz deka dióbelet hosszú sze­letekre vágunk, hozzákeverünk 5 deka ma­zsolát, 10 deka apróra vágott cukrozott gyümölcsöt, egy szelet apróra vágott csoko­ládét. Ezután 25 deka liszt egyharmadával meghintjük a kikevert tojásos massza tete­jét, és megszórjuk a gyümölcskeverék egy­harmadával. Erre ismét egyharmad liszt, majd a gyümölcsréteg következik. Végül a maradék liszt és a gyümölcs után a masszához hozzáadjuk a 6 tojás fehérjé­nek keményre vert habját, gondosan össze­­keverjAJíí majd két, vajjal jól kikent, hosz­­szúkas «irmába öntjük. A massza egy kis részit а/tálban hagyjuk, és elkeverjük két evÖKbpal kakaóval, majd a két gyümölcs­kenyér massza tetejére csöpögtetjük a ka­kaós masszát. Könnyebb lesz a tészta, ha a lisztet felhasználás előtt összekeverjük fél csomag sütőporral. Simavonalú, sárga vászonruha. A szok­nya alját a két szembe hajtásos hói bőviti. Díszítése a három, saját anya­gából behúzott gomb. BERLINI TORTA. 20 deka cukrot, 5 deka darált mogyorót 5 deka darált man­dulát 3 tojássárgájával összekeverünk, majd 4 tojásfehérjéből kemény habot ve­rünk, amit 7 deka liszttel vegyítünk össze. A két masszát összeöntjük és 4 lapot sü­tünk belőle. Tölteléke: 8 tojássárgáját 8 deka cukor­ral és fél rúd őrölt vaníliával, fél liter tejjel nyílt lángon, habüstben sűrű krém­mé főzünk. A tűzről levéve kissé kihűtjük, 1 evőkanál rizslisztet és 3 deka vajat ke­verünk hozzá. Amikor kihűlt, két edénybe öntjük. Egyik felét meghagyjuk vaníliás krémnek, a másik felébe 5 deka puhitott csokoládét keverünk. A lapokat a két krém­mel felváltva töltjük meg, és a tetejét hosszúkásra vágott, pirított mandulával díszítjük.

Next

/
Thumbnails
Contents