Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-03 / 31. szám
sem tudott, remegett a dühtől és felháborodástól. Ekkor nevezte el Derryt „az igazságtalanság fővárosának“. A reakció váratlan segélycsapatot kapott: Ian Paisley a polgári jogok harcosai ellen tüzelte a protestáns szegényeket, akik minden új mozgalomtól saját — vélt — kiváltságaikat féltik. A tüntetések és verekedések mindennaposak. A gyönge kezű miniszterelnök, O’Neill (Bernadette szerint „ez a jól nevelt angol vidéki gentleman“) lemondásra kényszerült. 1969. január 1-én reggel kilenc órakor a Népi Demokrácia szervezet 25 tagja megkezdte a hetek óta beharangozott „Nagy menetelést“ a Belfast és Derry között kígyózó 117 kilométeres úton.A rendőrség kordonokkal, fenyegetésekkel, hazugságokkal próbálta eltéríteni a fiatalokat. A nagyobb városok közeléből, paisleyista huligánok kövekkel és sörösüvegekkel dobálták a menetet, amely végül már kétezres áradattá duzzadt. Londonderry kapujában a tömeg újra és újra az Internacionalét énekelte, s közben egyetlen jelszót adtak tovább: „Vigyázzatok, ne szennyezze be erőszak ezt a gyönyörű menetet.“ A rendőrség és a paisleyisták véres verekedést provokáltak. Bernadette-et szöges botokkal kis híján agyonverték. 1969. április 17-én a középületen pótválasztáson, a 21 éves lányt a brit alsóház tagjává választották. „A parlament bébije“ 33 000 szavazatot kapott, de leginkább annak örült, hogy 1500 protestáns is reá szavazott. Hamarosan a londoni parlamentben tárhatta a világ elé népe sérelmeit. A parlament Iskolája Bár sohasem voltak illúziói, súlyosan csalódott a brit parlamentben. „Ezzel a népképviseleti rendszerrel ott van a baj, hogy mire valaki bekerül és képviselővé lesz, többé már nem képvisel. Az ember végignéz a széksorokon és azt kérdezi: ha egy-két munkáspárti képviselő netán becsületesen került be ide, vajon hová lett azóta?“ Kitérő választ kapott a miniszterelnökhöz intézett interpellációira. Semmit sem tudott elintézni választói számára, legfeljebb ha egy-két telefonfülkét járt ki nekik. A polgári sajtót Londonban gyűlölte meg: éjjel-nappal fényképészek követték minden lépését, hajnalban rendszeresen felhívták telefonon, útonútfélen zaklatták, de a riportereket nem nézetei érdekelték, mindenki sekélyes szenzációkat hajhászott. „Az én funkcióm nem az, hogy parlamenti politikus legyek, hanem az, hogy valamit elvégezzek“ — mondotta, s csak választói kérésére volt hajlandó másodszor is jelöltetni magát. 1970. június 18-án megnövekedett tcfobséggel ismét képviselővé választották. Az északírországi uralkodó klikk bírósága a mentelmi jog félredobásával mégis félévi börtönre ítélte, mert tavaly augusztusban a derryi szegénynegyed, a Bogside asszonyainak és gyermekeinek védelmében szembeszállt a gyűlölt protestánst segédrendőrökkel, akik házakat égettek fel. S. A. 1945. augusztus 6-án, 25 évvel ezelőtt, a Hirosimára dobott atombomba egy másodperc alatt 103 ezer ember életét oltotta ki. A virágzó japán város a másodpercek töredékén belül romhalmazzá vált. A hlrosimal múzeum a világ legszomorúbb gyűjteményét tárja a néző szeme elé, A múzeumban látható ez a makett, amely a szétrombolt várost élethűen örökíti meg az utókor számára. A számos fénykép, a vitrinekben elhelyezett mankók, a megcsonkított, összeégett emberek gipsz-szobrai megannyi szomorú bizonyítékai minden eddigi háború legborzalmasabb pusztításának. Hachya japán orvos jegyzeteinek fényképmásolatai szószerint örökítik meg a sebesültek és haláltusájukat vívó emberek utolsó szavait. Ezekből a feljegyzésekből kiderül, hogy a japánok maguk sem tudták az első percekben, az első órákban, tulajdonképpen mi történt. Természeti katasztrófának hitték, „Isten rendelésének" tekintették a pusztulást, melyet — mint maguk állították — saját maguk váltottak ki. Csak később ébredtek tudatára annak, hogy az „isteni rendelés" előre kiszámított, pontosan rögzített emberi tett volt, mely évek, sőt évtizedek távlatában is szedi áldozatait. A hirosimai pusztulással két és fél évtized alatt nemegyszer foglalkozott a világsajtó. Sokan, akik nem is jártak Japánban, jól ismerik az ipari kiállítás rombadőlt épületét, amelyet örök mementőként abban az állapotban hagytak, ahogyan az atombomba elpusztította. A megmaradt néhány fal repedéseiben ma madarak fészkelnek, a romok előtt a világ minden tájáról érkező turisták elmélkednek a végzetes augusztus 6-ról. Kevesen ismerik azonban Sadako Sasaki, az akkor egyevés kislány történetét. A kislány ama borzalmas napon megmenekült ugyan a közvetlen haláltól, de idegrendszere tönkrement, csakúgy mint ezt számos más esetben tapasztalták. 12 éves korában kezdett iskolába járni, a szellemileg visszamaradt gyermekek intézetét látogatta. Az orvosok nem sokkal később, az atomsugárzás következtében beállott leukémiát állapítottak meg nála. Sadako gyermeki fantáziájával úgy érezte, hogy meggyógyulna, ha 1000 papírhattyút készíthetne, melyek a béke jelképei lennének. Gyermeki álom volt, melyben rajta kívül természetesen senki sem hitt. Osztálytársai és barátnői tudták, hogy a leukémia nem olyan betegség, amelyből kigyógyulhat és tudták, hogy Sadakonak nincs már annyi ideje, hogy ezer hattyút készíthessen. Sadako halálos agyán kijelentette, hogy azért kell meghalnia, mert nem tudta az ezer hattyút elkészíteni. Szavai az emberiség számára íratlan végrendelet. Különös véletlen, hogy •• •• OROK MEMENTÖ éppen halála napján dobták le a Bikini szigeteken a további — ezúttal kísérleti — atombombát. Sadako osztálytársai egyesületet alapítottak, melynek feladata harcolni az atombombák ellen. Elhatározták, hogy a fegyvergyártás és atombombák helyett papírhattyúkat kell készíteni, melyeket a nyakban kell viselni úgy, rmnt a Hawai szigeti lányok a virágfüzért viselik. Az egyesület ténykedése később országos mozgalommá vált és azóta nem ezer, de millió és millió papírhattyút készítettek már, amelyeket a béke jelképeként a világ minden tájára küldenek. Az utas, a turista, bármelyik külföldi japán követségen, bármelyik japán kultúrintézetben díjtalanul megkaphatja a papírhattyú egyszerű mintáját, melyet az egyesület tagjai megküldték a világ minden külképviseletének, A hirosimai kórházban ma is kezelnek betegeket, akik a halálos sugárzás élő áldozatai. Előbb leukémia, később rákbetegség formájában pusztítja el őket a gyilkos kór. 25 évvel az atombomba ledobása után évente még mindig 200 ember hal meg a sugárhatás következtében. Sadako Sasaki szobra ma a hirosimai Béke-teret díszíti. Alkotója sohasem látta modelljét. Fénykép nem maradt róla. Barátnői és rokonoi elbeszéléséből alkotta meg a kislány szobrát, mely — mint mondják — élethűbb, mintha élő modell szerint készítette volna. Megégett arc Ot japán nő a hirosimai múzeum előtt. 1945. augusztus 6-án 8—10 éves kislányok voltak, akiket az atomsugárzás kegyetlenül elcsúfított. Öten összesen 55 plasztikai műtéten estek át ▼
