Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-07-20 / 29. szám

ELŐZETES 30. számunk tortalmábál; Gombaszög 1970 Tadzsikisztáni képek Az olvasók nyári olimpiájának első öt kérdése 1ЯИМ KRÓNIKA Az 1970-es Lenin-díjat sok szovjet tudósnak és technikusnak ítélték oda. Felvételünkön öten a kitüntetettek közül (balról jobbra): I). Leschiner, J. Kutyepov, U. Dombrovszka, V. Vlagyimirszkij és L. Szcepakin. Teleioto: CSTK - TASZSZ Oj üstököst fedezett föl a chi­lei El Tololo csillagvizsgáló fiatal csillagásza, a 28 éves Carlos Bolellei. 1969 decejM bere óta ez már a harm:?TM* újonnan felfedezett üstül „Kizsákmányolás nap mint nap!" - ezzel a jelszóval tün­tettek ahónap elején a nyugat németországi Lssenben z ifjú „szakik". Röpcédulákat osztottak szét, imelyen tiltakoznak a tanoncnevelés módszere ellen. Telefoto CSTK - Zentralbild SÜSET Vasszer elnök Moszkvában Az Egyesült Arab Köztársaság moszkvai ipari kiál­lításának megnyitóján Nasszer elnök is megjelent. Felvételünkön az arab államfőt Poljanovszkij, az SZKP KB politikai irodája tagjának (balra) és Pono­­marjovnak a KB titkárának (jobbra) kíséretében láthatjuk. Az Egyesült Államok New Jersey államának egyik legnagyobb városában a polgármester választáso­kon meglepetésszerűen néger jelölt győzött. Elődje, a febér bőrű, olasz származáonp'Hugh Adonizio aránylag nagy vereséget szenvedett, 10 ezer sza­vazattal kapót? kevesebbet Foto CSTK - UPI n ÉVAD UTOLSÚ HZ BEMUTATÓJÁRÓL Mint gyanakvó, kezdő néző, s még kez­dőbb kritikus, sokáig forgattam a műsorfü­zetet. KI lehet az a Thomas Brandon, о „Szerelmem Donna Rita"-jóval. Nemsokára megtudtam. Th. Brandon azok közül a szer­zők közül való, aki nem akar mást, csak nevettetni. Nincsenek társadalmi problé­mák, lelkeket emésztő szenvedélyek, forra­dalmak. Csak nevetés van: könnyű kis bo­nyodalmak, amelyek a végén úgyis ideáli­san rendeződnek. Három kópé, tanulni nem szerető diák, akik közül az egyik női ruhá­ba öltözve, a legkomikusabb helyzetekbe keveredik az események sodrásába. Ennyit a szerzőről és a darabról. Egy zenés komédia jól álcázott banán­héj, könnyen el lehet rajta csúszni. Vagy mint egy ismeretlen fajsúlyú, gázzal töltött ballon, nem lehet túlságosan magasra dob­ni, mert sosem tudja az ember, hogy visz­­szaesik-e vagy sem. Веке Sándor rendezé­sének titka viszont úgy látszik, abban rej­lik, hogy ki tudja számítani a darabok faj­súlyát. A kassal „Thólla színház* az évad utolsó bemutatóját a „Szerelmem Donna Rita" c. zenés komédiával Losoncon tartotta. Jó volt az előadás, a közönség sokat nevetett és sokat tapsolt. A színészek nemcsak-játszot­tak, de építettek Is, egy számukra ismeret­len világot, a brandonl világot, Ezen a bemutatón a színészek közül a legtöbb tapsot Szombathy Gyula, a Szolno­ki Szigligeti Színház vendégművésze, Gyúr­­kovics Mihály és Lengyel Ferenc kapták. Szombathy, a nőruhás csélcsap diák olyan eleven volt a színpadon, hogy időnként úgy érezte az ember, két példányban van je­len. Forrott, pezsgett körülötte a levegő, egy pillanatig sem lankadt el, végigvitte a szerepét. Lengyel Ferencnél élethűbb, bohémabb katonatisztet el sem lehet kép­zelni. Gyurkovics játéka volt viszont a leg­csiszoltabb, szinte szikrázott mint egy darab gyémánt. De nem hagyhatjuk említés nélkül Vára­­dy Bélát, a Thália színház legjobb komiku­sát és Csendes Lászlót sem. Epizódszerep jutott Horváth Lajosnak. Olyan tökéletesen nevetésre ingerlőn köhögött, hogy szinte sajnálta az ember, amikor obbahogyta és megszólalt. A lányok, Varga Zsuzsa, Tamás Jolán, Kövesd! Szabó Mária vágyakozó, szerelmes szerepükben egy kicsit túl vágya­­kozák voltak, de bájosak és kedvesek. S vé­gül Gombos Ilona most is elbűvölő volt a hangjával, a megjelenésével, Ennyit a bemutatóról. S a Tháliának amely elviszi Ibsen, Cortan világát a kelet­szlovákiai magyar falvakba, reméljük nem kell már lépten-nyomon igazolnia létjogo­sultságát. Hisz azt nyújtotta, amit vártunk tőle. Évad végén azt kívánjuk, hogy meg­növekedett igényeinket a jövő évadban leg­alább ennyire kielégítsék. A műlovar-vllágbajnokságon, amelyet a nyugat-németországi Aachenben ren­deztek meg, az első díjat dr. Jelene Pa­­tusková szovjet versenyző nyerte Pepel nevű lovával. Érdekes, hogy a második helyen is nő végzett. — Liselotte Linsen­hof Piaf nevű lovával. МИГ Foto CSTK - AP cu eo •со ES So l-Ч ш ÖO-со • штат AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK A „Nők tüntetnek a békéért“ elnevezésű amerikai szer­vezet figyelmeztet arra a káros befolyásra, amelyet az USA tömegtájékoztató eszközei a gyermekekre tesznek. Az alábbi szövegű röplapot adták lei: „Jelenleg az erő­szak módszerei uralkodnak. A televízióban a holttesteken könyörtelenül keresztülgázoló emberek a hősök. Manap­ság lovagi tettnek minősítik a gyilkosságot, az erősza­kos nemi közösülést és a másfajta erőszakot“. COSTA RICA San Jósénak Costa Rica fővárosának városi tanácsa telket biztosit bölcsőde építésére. Ebben a bölcsődében fogják elhelyezni az alkalmazásban levő nők gyerekeit. Ez a siker a Costa Rica-i nőszervezet hosszú évek óta tartó harcának egyik eredménye. DÉL-VIETNAM A háború a nőknek egyre fontosabb szerepet juttat a felszabadított területeken. Sok nő a mezőgazdaságban dolgozik, ahol ezelőtt csak férfiak voltak. Szántanak, aratnak, és más munkákat végeznek. Például Trung Во-kov— megyében több mint 4500 nő dolgozik. Biuh Than megyében több mint 4000 hektárt műveltek meg a nők és bekapcsolódtak a polgári légvédelembe is az amerikai agresszorok ellen harcoló katonai osztagok­nak pedig élelmiszert szállítanak. KUBA A kubai szakszervezetek minden nőket foglalkoztató vállalatban nőbizottságokat akarnak létesíteni. Felada­tuk a nők munkavédelme, s a dolgozó nők, édesanyák fiatal lányok megsegítése. OSZTRÁK NŐK TILTAKOZÁSA Ausztria Demokratikus Nőszövetsége ez év júniusában Krems városában néma tüntetést rendezett a vietnami háború és az amerikai csapatok barbár támadása ellen, amelyet a semleges Kambodzsa ellen alkalmaznak. Ez a tiltakozó menet a helyi lakosság körében is nagy meg­értésre talált. A menet résztvevői levelet intéztek az osztrák kormányhoz, amelyben felszólitják, hogy utasítsa el az amerikaiak veszélyes háborús politikáját, s követel­je a hadműveletek beszüntetését, valamint Indokínábó! az amerikai csapatok kivonását.

Next

/
Thumbnails
Contents