Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-06-08 / 23. szám
MIKSZÁTH KÁLMÁN Q((ptú jfaCú GÁL MAGDA? IRODALMUNK EGYIK LEGKIMAGASLÓBB ALAKJA A SZKLABONYAN SZÜLETETT MIKSZÁTH KÄLMÄN (1817—1910), AKI UTÁNOZHATATLAN ÍZES NYELVEN ÍRTA MEG SZÜLŐFÖLDJE NÉPÉT, TÄJAIT. REMEK EMBERÁBRÁZOLÓ. A NÉPIES — ROMANTIKUS STÍLUSTÓL ELJUT A KRITIKAI REALIZMUSIG. JELLEMZŐ RA A KEDÉLYESKEDŐ HANGNEM, A HUMOR, AMELY MÖGÖTT NAGY EMBERISMERET, MEGÉRTÉS, DE KRITIKA IS REJLIK. LEGISMERTEBB REGÉNYEI: A BESZTERCE OSTROMA, A SZENT PÉTER ESERNYŐJE, A KÜLÖNÖS IIÄZASSÄG, A NOSZTY FIÜ ESETE TÓTH MARIVAL, A FEKETE VAROS, KÉT VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON STB. AZ ÍRÓ HALALANAK 60. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL A TÓT ATYAFIAK A JÓ PALÓCOK CÍMŰ ELBESZÉLÉSKÖTETBŐL KÖZLÜNK EGY NOVELLÁT. Van is mit dicsekedniük a bodokiaknak a savanyúvizükkel! Ha megszoktuk az édes vizet, hát isszuk az édes vizet, és nem vágyakozunk a savanyúra. Víz, víz! Hiába állították oda a határőrző Szent Vendelint a csevice háta mögé, több galibájuk volt már vele, mint amennyi gyönyörűségük. Igaz, hogy jó erős víz, a verebet, fecskét, ha nem magasan röpül el fölötte, megkábítja, megfojtja, úgy hogy az halva bukdácsol bele a levegőbe. Sok apró madárnak lett a temetője. Mert minek jár alant, aki magasba termett. Az se utolsó dolog, hogy mikor csépelni mentek erre nagy rajokban a brezinai tótok, az egyik, aki megszomjazott közülök, széles kalapjával merített belőle, s úgy ivott egy nagy kortyot. — Emberek! — mondá hüledezve. — Bor, vesszek meg, ha ez nem bor. Megízlelték egymás után. Persze hogy bor, csakhogy nagyon meg van keresztelve. Mohón nekiestek erre, s abban a tudatban, hogy csakugyan borban dúskálnak becsíptek, s olyan táncolást, dalolást vittek végbe a kút körül, hogy egész Bodok összeszaladt a csodájára. Hanem aztán volt emiatt a kút miatt „hiba“ is. Mikor azt a határigazítási port vitték a majornokiak ellenük, s megnyerték a felső réteket, úgyhogy immár a kút is az ő határukba esett, a prókátor felszámítottá az eddigi haszonélvezetbe a savanyúvizet is, melynek használata huszonhét esztendő óta naponta egy váltó forintnyi jogtalan hasznot eszközölt minden bodoki ember egészségi állapotában, minélfogva most ezen kártétel egy kerek summában lészen visszatérítendő a majornokiaknak. No ha ezt így ítéli meg a tekintetes vármegye, nemcsak az egész határ úszik utána a kútnak, de a hajszálaik sem az övék többé. A rétet már nem is sajnálták, a Szent Vendelinen is segítettek, rávésetve, hogy: „Ezen Szent Bodok helység költségén emeltetvén, ámbátor most kápolnástól, mindenestől a majornoki határban vagyon, mindazonáltal a bodoki határra ügyel fel“, de bezzeg a kút, vagyis az újonnan támasztott követelés miatt nagy rémület volt a faluban. Nem is tudom, mi lett volna a vége, ha észre nem térnek, s nem fogadnak ők is egy ügyvédet, aki megint visszaperelte a régi határt. De ha elmúlt a veszedelem ez úton, volt még az ördögnek is erre egy gyalogösvénye. Mert tisztesség minden pártának, ha fényes, de hiába hímeznénk-hámoznánk, ami úgy van, a bodoki lányból sose lehet egyéb, mint legfeljebb bodoki menyecske. Más faluból való legény ide ugyan nem téved kérőbe, de még bodoki ember is, ha szerét teheti, idegen helységből hoz magának asszonyt. Olyan vékony itt a fehérnép erkölcse, mint a suhogó nád, koronája hajló, töve mocsárba vész. S ennek is csak, váltig bizonyítom, az a kút az oka. Színes korsóikkal odajárnak a lányok, arra várják őket a legények. Az a savanyú Kút az oka sok édes találkozásnak, sok keserű megbánásnak... Cifrán kiöltözve, ropogós szoknyában, hegyesen, kacéran, nyíllal a szemükben úgy húzódnak át, mint a pávák. Az ördögé már az, aki ezt az utat egy-két évig járja. Ott van, hogy ne is említsem Vér Klárát, Péri Juditot... elég abból a szelíd Gál Magda esete. Mert nem úgy volt ám az, ahogy Gálné, az édesanyja hiszi meg beszéli... Az ilyen öregasszonynak már létra van a szívétől az eszéhez! Amilyen pirulós, szégyenlős, hisz gyerek még a Magda, bizony csoda esett, hogy úgy egyszerre rákapott a kúthoz való járásra. Akkor volt az, amikor azok a lókupecek tanyáztak a faluban, s itták az áldomásokat a kocsmában. A leghetykébb köztük valami Sás Gyuri, ki-kikacsingatott, kijött az ajtó elé is, némelykor pedig útban találta a kis Magdát. Csinos fiatalember volt. Minden esztendőben megfordult itt egyszer, s a legjobb lovakat veszi össze. Néha tíz darabot, máskor nyolcvanat is. S erről lehetett megtudni, csinálnak-e vagy se háborút az idén a királyok? özvegy Télné mondja, hogy nagyon szemügyre vette azt az éretlen gyereket, a Gál Magdát... Tegnapelőtt este szóbeszédbe álltak, tegnap már meg is csipkedte. Igaz, hogy Magda ráütött a kezére, de ma már összecsókolta — s az igaz, hogy rá sem ütött a szájára. No de, a Télné szava nem jár komolynak, kivált a Magdára nézve, mert nem olyan nevelés, sem nem olyan fajta ... anyja is becsületes asszony annak, s pórázon tartja. Hanem hogy annyi savanyúvíz fogy egy idő óta a háznál, az mégiscsak gyanús volt égy kicsit. Azon a bizonyos napon is háromszor volt Magda a kútnál. Nem volt odahaza maradása, nyugta, ami a kezeügyén megfordult, mind visszájárul volt megtéve. Gálné asszonyom csak úgy szikrázott a haragtól. — Már megint azt a korsót nyaggatod? Hova szaladsz már megint? Micsoda dolgod van neked örökösen annál a kútnál? Azt szeretném én tudni, hé? Lángba borult a kis Magda fehér arca. Egy szót sem tudott volna kiejteni a világért. — Veted le mindjárt azt az ünneplő ködmönt! Ejnye, te erdei gyík, hogy mered azt a selyemkendőt a nyakadba venni? Hát hétköznapra való az tisztességes emberek gyerekinek? Hányd le, de mindjárt! Nem vettem én azt sem az alsó végnek, sem a felső végnek. Hanem vettem az Ür házába, vasárnapra. Az Urnák teljék az ő szent kedve abban a selyemkendőben ... Magda elpityeredett, s félénken, reszketve hányta le magáról a ruhákat. — Most pedig takarodj a szemem elől... Hanem azt mondom, össze ne törd azt az újdonatúj fehér korsót... Uram, én Istenem, ez már a harmadik korsó húsvét óta ... Mert ha te azt a korsót összetöröd, vissza ne kerülj ide többé! De vissza ne jöjj, mert amilyen igaz, hogy én vagyok az özvegy Gálné, olyan igaz, hogy összetöröm a csontjaidat! Hallod-e, hej, vesd le még azt a csizmát is! Hosszú, fekete hajából a selyempántlikát kifonta, a szép kis csizmát is levetette. Ügy, mezítláb ment el, mint a zsellérlányok. Gondolkozott, hogy tán el se menjen, de azért mégis csak elindult, önkéntelen vitte ahhoz az átkozott kúthoz a lába, jobb, ha mondom: szíve. Szilváéi l-iios \n\ \'l IÜ\ * TŰ A LEMEZEN +HÜRY ZSUZSA Thury Zsuzsa: TÜ A LEMEZEN Bizonyára érdeklődéssel veszik majd kezükbe az iránö legújabb könyvét, amelyben egy szép, de reménytelen szerelem bontakozik ki előttünk. A háttér Párizs, a maga sokszínű világával, árny- és fényoldalaival, érdekes típusú embereivel. A hősnő magára eszmélése, öntudatos emberré formálódása tanulságos. Az iránő az események érdekes bonyolítása mellett tág perspektívát érzékeltet az olvasóval. A mű a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Szilvás! Lajos: APPASSIONATA című regényét a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg. A mű cselekménye a második világháború idején játszódik. Szökött katonák kalandos sorsát mondja el az iró, akik búvóhelyükön, a premontrei kolostorban válaszút elé kerülnek, dönteniük kell, segitenek-e kiszabadítani a közelükben fogva tartott politikai foglyokat. Világnézeti kérdések ütköznek, kristályosodnak ki az események folyamán. A regényt két szereplőjinek lírai szerelme teszi színesebbé.
