Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-06-08 / 23. szám
Alkonyodni kezdett. Csűri Jóska, a bakter, éppen ott guggolt a falu végén a haranglábnál, csak azt várta már, míg a tiszteletes uram tehenei beérnek a csordával, mert ezeknek a megérkezésétől függ vala az estének pontosan való elharangozása Bodokon. Hova igyekszel, kis Magda? — Vízért, Jóska bácsi! Hogy van kigyei - med? — Köszönöm, húgocskám. Hát csak úgy, hogy sehogy se legyek, még sohasem voltam. Az a legnagyobb bajom, hogy elvesztettem a pátrónusaimat, ezeket a lókupeceket. — Elmennek? — rebegé Magda akadozva. Pedig érezte ő azt, hogy elmennek. ■ — Amott indulnak, ni... Csak azt az egyet neheztelem tőlük, hogy az én lovamat nem vették meg... pedig olcsón adtam volna. — Miféle lovát? — kérdé Magda, de már tűkön állott. — Hát az enyimet, Magdácska ... A Szent Mihály-lovát, hehehe. Azt kínáltam nekik, hihihi! — Maga mindig bolondozik, Jóska bácsi! — kiáltá oda a lány, s a legrövidebb kerülő úton, a csillomék szérüskertjén át, futott ki a rétre a „savanyú kút“-hoz. Mikor odaért, egy lélek sem volt ott. Kivette a szép fehér korsót a tarisznyából, a tarisznyamadzagot odakötötte a korsó fülére, megcsörögtette előbb gyerekes kedvteléssel, aztán, mint szokás, nagy óvatossággal lebocsátotta. Bugyborékolt a víz, míg megtelt a korsó, de ő bizony észre sem vette, hogy megtelt, szeme folytonosan az országúton volt; már azóta ide kellett volna érniök a kupeceknek! Vajon megösmeri-e Sás Gyuri az útról? Jaj, ha megösmeri! De jaj, ha meg nem ösmeri! Bizony megösmerte. Nem azért volt olyan kerek, hamis szeme, hogy ezer lány közül is, messziről ne lássa meg ezt az egyet. Az utolsó kocsin jött, megállította rögtön, s a kúthoz sietett. Éppen jókor jött arra, hogy feladja Magda vállára a korsós tarisznyát. Szegény Gál Magdának reszketett a keze, sehogy sem bírta megkötni a mellén a tarisznyakantárokat. Nem is voltak jól fölszedve a hóna alatt. Sás Gyuri odanyúlt, megigazította. S ha már olyan közel járt a keze, egyúttal átnyalábolta azt a gyönyörű derekát. Vétek is lett volna elmulasztani. • Jaj össze ne törje a korsómat, vigyázzon! Mert akár haza se menjek soha többé! — Azt szeretném én csak. Bár soha nem mennél. Ne is menj, azt mondom. Gyere velem, Magda! — Ne beszéljen bolondokat... mert mindjárt itt hagyom! — Magammal viszlek, ha akarod. Megbecsüllek, szeretni foglak. A szelet sem engedem rád fújni, s még a helyet is megfújom ahova ültetlek. A szenvedély hangja, mintha viharos szél volna, a Gál Magda arcát vérvörösre marta. — Nem... Ne beszéljen így. Ne is szomorítson... Magának már felesége van. Mondták a többiek — Esküszöm, csak téged szeretlek... soha senkit még így. Elviszlek... olyan helyre viszlek, hol senki sem tudja. Ott élünk mi ketten. el! Ne kísértsen engem! Istenem, ne hagyj Látom, te is szeretsz, hiába tagadnád. Gyere no, ne reszkess, ülj fel szaporán a kocsira, senki sem látja meg. De nini... Micsoda bosszúság ilyenkor! Itt jön rátok szemben a tehéncsorda. A Gálék riskájának nyakán megszólalt édesen, ismerősen a kolomp. Éppen arra, őmellettük ment el a Riska, s nagy szelíd szemeivel olyan csodálatosan nézett Magdára, még ráncos nyakát is megcsóválta hozzá. Ni, a Riska! Riska! Hazahí engem a mi Riskánk! S a leány erőszakosan kiszakítva kezét, futott a Riska után hazafelé. Hanem, amint vagy száz lépés után odaért a legszélső csűrhöz, túl a veszedelmen, meg nem állhatta, hogy vissza ne tekintsen a szegény Gyurira még egyszer ... utoljára egyszer. És amint hirtelen megfordul — Istenem, Istenem! — odaütötte a csűrből kiálló gerendához a korsót. Jaj, talán el is tört? Még észre sem vette, csak a Gyurit nézte, csak a Gyurit látta, liliom két arcán a csókját érezte. Egyebet nem érzett, pedig a víz keresztülbuggyant a tarisznyán, átszivárgott az ingvállon, végigcsurgott a szoknyácskáin. A vékony gyolcsvászon odatapadt szép derekához, s annak az igazi formáját, színét mutogatta... ... Gyuri még mindig ott állt mélázón a kútnál, és integetett neki, hogy jöjjön vissza. — Ejnye, adta, adta... összetörted, fiam, a korsót — szólalt meg egyszerre a háta mögött Csűri bácsi. — No iszen majd ad neked az anyád otthon! A derék férfiú éppen most végezte el a harangozást, s amint látta, hogy Magda ijedten kapott a hátához, s egészen elhalványodik, megesett a szíve rajta. — No, semmit se félj! Én előre megyek, és kiengesztelem az anyádat, mert ösmerem, hogy nagy sárkány őkigyelme. Maradj el egy kicsit. Magda megállt, odatámaszkodott ahhoz a kiálló, hegyes gerendához, melyen a korsót összetörte, s mereven, fátyolos szemekkel bámult, talán a semmibe, talán a csevicekút felé. Az esti szürkület lassanként leereszkedett a házakra és füvekre. Azok legelőbb odaengedték neki a színüket, aztán az alakjukat. Lehet, nem is látta Magda, amint az az ember a kút felől egyre közelebb-közelebb jön feléje. Lehet, ha észreveszi, nem is várta volna be ott, de az se lehetetlen, hogy éppen csak őt nézte, őt várta. A szürkület azonban mindig barnább lett. Magdát is eltakarta, beburkolta. És nem oszlott el soha többé róla. Fedi most is. Eltűnt nyomtalanul, híre-hamva sincsen. Senki sem látta, senki sem beszélt vele többé... Szegény édesanyja évek óta siratja, s epeszti magát álmatlan éjszakákon: hogy ő volt az oka, tudhatta volna, az a szelíd ártatlan gyermek mennyire szívére veszi a fenyegetését. Egy hitvány korsó miatt nem mert hazajönni, világnak bujdosik. Ki hallott már ilyet valaha? Hej, az a korsó, az a korsó! Az emberek nem szomorítják el még jobban, nem ellenkeznek vele. Pedig meglehet, hogy nem is csupán a korsó tört el... és nem is az volt a gyenge. ... No, csak kár azzal a kúttal dicsekedni a bodokiaknak. Jobb volna bizony, ha behánynák, betaposnák, földdel... Hogy alant repültek, sok apró madárnak lett a temetője... temetőnél rosszabb sok bodoki lánynak. Duba Gyula: SZABADESÉS című művét a Madách Könyvkiadó jelentette meg. A regény sokak érdeklődésére tarthat számot, hiszen ismerős problémát boncolgat. A vidékről városba került parasztfiú útját, aki tanult emberré válik, de a régi környezetéből nem tud teljesen kiszakadni, az újban pedig még nem képes gyökeret verni. A szlovákiai új magyar éitelmiség vivódásait, magáratalálását érzékelteti a mű. Jan Klima: HÁLÁL ÉS KÖLTÉSZET cimű detektivregénye újszerűségével is leköti az olvasó érdeklődését. Az izgalmas bűnügyi történet egy kastélyban játszódik, ahol egy világhírű fizikus esik áldozatul ismeretlen tetteseknek. Vagy öngyilkosság történt? Ezt deríti ki egy élénk szellemű újságíró és egy logikai következtetésekhez szokott matematikus. A regény nemcsak izgalmas történet, hanem ugyanakkor társadalmunk kissé ironikus rajza is. KÖLTÉSZETI Georges-Emmanuel Clancier TÉTOVA SZERETŐK A szerző müve az utóbbi évek egyik legolvasottabb könyve Párizsban. Egy tiszta, szép szerelem bontakozik ki a könyv lapjain, amelyet az iró modern világunkban szokatlan, inkább hagyományokat idéző klasszikus módon tárgyal. És talán éppen ebben rejlik sikerének a titka. A regényhősök, a festő és a fiatalasszony szerelme egy hajón töltött báli éjszakán virágzik ki egész életüket betöltő szenvedéllyé, amely szenvedéseket is hordoz magában. (bér) Clancier Tétova szeretők
