Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-06-08 / 23. szám

ш született

meg

Minden csalód legbensőbb magánügye, hogy saját életének kiteljesedése érdekében hány gyermeket kíván felnevelni. A családtervezés napjaink új fogalma, amellyel a ma embere eldönti: mikor alapíthat felelősséggel családot, mikor képes gyermekei neveléséhez a szükséges feltételeket biztosítani.

Egészségügyi felvilágosításunk hiányossága, hogy a családtervezés „legdivatosabb" eszköze sajnos nem a terhességmegelőzés, hanem a terhességmegszakítás.

Társadalmunk — az anyák egészségének védelmében — a múltban alkalmazott, szakértelem nélküli, gyakran tragikusan végződő beavatkozások helyett lehetővé tette, törvényerőre emelte a hivatalos terhességmegszakítást, az egészségügyi intézetek mellett működő bizottságok döntése alapján.

Az Egészségügyi Minisztérium 1957-ben kidolgozta és 1958-ban életbe léptette a terhesség művi megszakításáról szóló törvényt.

A törvényerejű rendelkezés következményei mindjárt az első években jelentkeztek, 1958-ban hatvanegyezer négyszáztizennyolc, 1959-ben hetvenkilencezer százharmincegy, 1960-ban nyolcvanezer kétszáznyolcvannyolc, sőt 1961-ben kilencvennégyezer háromszózhat esetben került sor a terhesség művi megszakítására. Az esetek ilyen arányú növekedése kényszerítette az Egészségügyi Minisztériumot arra, hogy fölülvizsgálja esetenkénti eljárását. A vizsgálat eredményeként megszigorították az engedélyezéshez szükséges feltételeket, ami ugyan 25 százalékkal csökkentette a megszakítások számát, de ugyanakkor 13,2

százalékkal megnőtt a nem orvosi beavatkozással végrehajtott terhességmegszakítás.

1968-ban Csehszlovákiában összesen százhuszonnégyezer százharminckét terhességmegszakítást, ebből a bizottság által jóváhagyott művi beavatkozások száma kilencvenkilencezer kilencszáztizennyolc (I), a természetesnek mondható vesztések száma huszonnégyezer százhetvennégy volt. A gynekológusok véleménye szerint az utóbb említett esetek között is előfordulnak törvényellenes megszakítások.

Gondolkozásra késztet a következő számadat is: 1968-ban Csehszlovákiában minden ezer világra kívánkozó gyermek közül ötszázhetvenhét nem születhetett meg!

Az AB bizottság tevékenységéről készített jelentés azt is elmondja, hogy az esetek túlnyomó részében (78-80 százalék) az „anyajelöltek'' szociális nehézségekre, a többi esetben egészségügyi okokra hivatkoznak. A szociális indítékú esetek magas hányada arra figyelmeztet, hogy az emberek anyagi igényük mércéjét egyre magasabbra emelik s a „szociális eset" fogalma bizonyos változáson megy át.

A terhességmegszakítások növekedése az utóbbi esztendőkben viszont azt is bizonyítja, hogy még mindig nem sikerült megbízható fogamzásgátló szereket előállítanunk, és a terhesség megelőzésére vonatkozó egészségügyi felvilágosítás sem kielégítő.

A laikus és az orvosi közvélemény egyre inkább a terhességmegszakítás korlátozása mellett emel szót, sőt sokan a terhességmegszakítás betiltása mellett kardoskodnak. Ezek a vélemények leginkább erkölcsi indítékúak, vagy a népszaporulat igen nagy arányú csökkenéséből táplálkoznak.

Az Egészségügyi Minisztériumra sok feladat megoldása vár: Felül kell vizsgálniuk, illetve értékelni kell az egészségügyben tíz év alatt bekövetkezett változásokat, a fejlődést, hogy a művi beavatkozásra jelentkező személyek minél tökéletesebb, körültekintőbb vizsgálaton mehessenek keresztül; így megakadályoznák az esetleges későbbi komplikációkat.

Vitathatatlan, hogy a terhességmegszakítás veszélyekkel járhat. Gyakoriak a később jelentkező komplikációk. Elsősorban az ismétlődő gyulladásos megbejóban. Lába az erős napozástól annyira leégett, hogy alig tudott járni. Longus Moore néger vendéglős elkísérte egy kórházba. Hosszú várakozás után végre bebocsátották a fehér orvoshoz.

— Mi van? Azért jöttél, hogy a lábadat mutogasd? fogadta az orvos. Aztán rászólt: — Tépd már le a

kötést. — Ö maga nem ereszkedett le odáig, hogy egy néger nő kötésével foglalkozzon. Inkább rászólt:

— Ti, négerek sohasem fürödtök eleget. Piszkos a lábad. — Majd végül is legyintett: — A, semmi az egész, csak egy pár hólyag.

Washingtoni háziorvosa, akihez Grace-nek végül is segítségért kellett fordulnia, harmadfokú sebeket állapított meg. Csak nagyon nehezen sikerült megmenteni az amputálástól. Amikor visszafelé tartott a gettóba, máris újabb fájdalmas élmények érték. A fehér taxisofőr, aki kelletlenül szállította el a harlemi lakásba, búcsúzóul „ostoba fekete szukának" nevezte.

De Grace-nek azért jó emlékei is vannak Harlemről. „Amikor fehér voltam, a négerek sohasem voltak kedvesek hozzám — írja. — Rosszkedvűen, zárkózotton és bizalmatlanul elfordultak. Most barátságosak és rokonszenvesek, mert bajtársak vagyunk. Tudják, hogy Harlem pokol. Azt is tudják: ahhoz, hogy ebben a pokolban megélhessenek, össze kell tartani."

így volt ez Harlemben, New Yorkban. De ez mind semmi ahhoz képest, amit Grace délen tapasztalt.

tegedések, a menstruációs rendellenességek jelentik a fő veszélyt, azért is, mert ez elég gyakori esetben terméketlenséggel is jár. Statisztikailag is kimutatható, hogy ez a jelenség gyakrabban lép fel azoknál a nőknél, akiknél előzőleg már terhességmegszakítást hajtottak végre.

Amint a felsorolt számadatok bizonyítják, a gyermekvállalási kedv még napjainkban is sokszor súlyos felelőtlenséggel párosul. Ha van is törvény, amely az anya jogává teszi, hogy eldöntse, mikor és hány gyermeket hoz a világra, és megengedi, hogy indokolt esetben a nem kívánt terhességet, higiénikus körülmények mellett, szakorvosi beavatkozással megszakíthassa, a terhességmegszakítás ilyen méretei egészségügyi, erkölcsi és népgazdasági szempontból egyaránt károsak. A törvény emberséges, mert védi az anya egészségét és életét, elismeri a születésszabályozás társadalmi szükségszerűségét. A jogszabályból azonban nem következik, hogy a terhességmegszakítás ilyen nagymértékben legyen a születésszabályozás eszköze,

Jacksonban Grace becsengetett egy házba, amelyre ki volt írva: „Kiadó szoba". Egy fehér nő nyitott ajtót. „Szeretném megnézni a szobát," — mondta Grace. „Nincs itt semmiféle szoba" — felelte az aszszony. „Hiszen kinn van a hirdetés" — mondta Grace. „Te fekete majom!" — kiáltott rá a fehér nő és becsapta az ajtót.

A munkaközvetítőnél, ahol Grace munkát keresett, megkérdezte, hol van a mosdó. „Mosdó van, de nem az ilyenek számára, mint te vagy" — förrnedt rá a tisztviselőnő.

Néhány néger lánnyal együtt Grace elment az indianolai baptista templomba. A lelkész éppen megkezdte volna a prédikációt, amikor megpillantotta a néger nőket. Hosszú hallgatás után így szólt: „A pap életében is vannak helyzetek, amikor nem tudja mit csináljon." Rámutatott a néger nőkre. „Ilyen helyzetekben a legjobb, ha az ember igyekszik megőrizni nyugalmát."

„A hivők olyan gyűlölettel meredtek ránk, hogy lélegezni is alig mertünk. Inkább kiosontunk a templomból" — írja Grace.

Grace azóta visszaváltozott fehérré és ismét Washingtonban él. Sportklubjának vezetője később azt kérdezte tőle:

— Mi van veled? Tíz évet öregedtél. Mintha börtönben lettél volna ...

A Demografie alapján N. L,