Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-11 / 19. szám

JÓZSEF ATTILA

JÓZtKP ATTILA

Éhség

A gép megállt. Elfáradt por kering fölötte, mint az őszi köd meg pára s rászáll az emberek hajlott nyakára, kik esznek most. Atizzadt szennyes ing

hűl a vállukra. Fal, fal egyre mind.

Kenyér s uborka az ebédjük mára s mind úgy eszik, ne vesszen csöpp se kárba s hogy jót harap s hozzáharap megint.

Már nem törődnek semmit az idővel. A harapások majdnem összeesnek, de jól megrágnak minden falatot.

Egészséges, még jó paraszttüdővel szívják, rágják a port, szénaszagot s csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek.

NEM ÉN KIALTOK

S.

„A lelkesedés zengő süvegét

égig hajítják a görnyedt napok ha szívetekben a tükör leszek;

az ucca és a föld fia vagyok."

József Attilát Petőfi és Ady mellett emlegetjük. Különleges helyet foglal el a magyar irodalomban, ö a proletárköltő, leglgazabb kifejezője osztályának. Sorstársai minden nyomorúságát a valóságban élte meg, saját bőrén tapasztalta. A budapesti, ferencvárosi proletárgyerek együtt járt a többi fiúval a vasúti sínek mentén elhullajtott széndarabokat összeszedni, hogy a tél hidegétől, nincstelenségtől dermedt „otthon" falai közé egy kis illuzórikus meleget varázsoljon. A szappanfőző apa elhagyta családját, a 3 kis gyermek eltartásának, nevelésének gondja az anya vállára hárult. A néhai kis cselédlányra, a faluról feljött Pócze Borbálára, a rajongva szeretett Mamára. Aki ereje végső megfeszítésével birkózik az élettel, mossa, vasalja mások ruháját, súrol, takarít, hogy előteremtse a legszükségesebbet. De korán rá kellett döbbennie a három gyereknek az élet könyörtelen valóságárai Érzékeltetőül a

А Я e~t

A.—

*—ч—^ A 4^

legidősebb gyerek, József Jolán visszaemlékezéseiből idézünk egy kis részletet. Tömegszálláson laktak akkor, „Január végén anyánk súlyos beteg lett. Azt az öt hetet, amit a kórházban töltött, leírhatatlan elhagyatottságban töltöttük. A sok ember között senki sem törődött velünk. Ezek a szegény ördögök, akik itt egymás hegyén-hátán éltek, mint télen a tyúkok az ólban, oly nyomorultak voltak, hogy nyomorúságukban minden érzelem és értelem híjján, észre sem vették, hogy három gyerek maradt anya nélkül és éhezik... Ha evett valaki — eléje álltunk és úgy bámultuk, mint a kiéhezett falusi kuvaszok. De nem kértünk soha senkitől. Még Attila sem, aki folyton sírt, kínjában az ujját szopta, vagy a párna csücskét rágta a szalmazsákunkon. Egész nap a karomon cipeltem a síró Attilát, aki a nyakamba kapaszkodott... Este lefeküdtünk, legyengülve, szédelegve a koplalástól."

Anyám

Ebből a környezetből tör ki mérhetetlen nehézségek árán, nagy akarással József Attila. Tanul, olvas, művelődik. Soha nincs pénze, ruhája. Környezetében akad egy-két ember, aki a legszükségesebbel támogatja. Ekkor már verseket ír. Juhász Gyula nagy szeretettel felkarolja. Első verseskötete Szegeden jelenik meg, ő akkor Makón jár gimnáziumba. Pesten érettségizik magántanulóként; majd beiratkozik a szegedi egyetemre bölcsészhallgatónak. Itt jelenik meg 1924-ben második kötete is, „Nem én kiáltok" címen. Jolán nővére, aki közben férjhezment Pesten egy ügyvédhez, így ír öccse egyik látogatása alkalmából folytatott beszélgetésükről: „Sokáig beszélt a költészet céljairól és a maga céljairól, Tűnődve hallgattam. Csodáltam Attilát és éreztem, milyen jó ember lesz belőlem a közelében."

"A /Vy A> é-if

'lA

n I

A bögrét két kezébe fogta,

úgy estefelé egy vasárnap

csöndesen elmosolyodott

s ült egy kicsit félhomályban

Kis lábaskában hazahozta

Kegyelmeséktől vacsoráját,

lefeküdtünk és eltűnődtem,

hogy ők egész fazékkal esznek

Anyám volt, apró, korán meghalt,

mert a mosónők korán halnak,

a cipeléstől reszket lábuk

és fejük fáj a vasalástól

Azután egyik tanára eltanácsolta a szegedi egyetemről, mint azt ismert versében meg is örökítette. Nővérében ötlött fel a gondolat, hogy öccse Bécsben folytassa tanulmányait. Férje anyagiakkal, ruhával segítségére volt. így utazott József Attila 1925 szeptemberében Bécsbe, ahol beiratkozott az egyetemre. Életének ebben az időszakában ismerkedett meg a pozsonyi Oswald Istvánnal, aki akkor a Világkereskedelmi Főiskola hallgatója volt, most már nyugdíjas. Megkértem, beszéljen József Attilával kapcsolatos emlékeiről.

— Tagja voltam a Bécsi Magyar Akadémikusok egyesületének. Egyik rendezvényünkön találkoztunk először József Attilával. A pozsonyi dr. Lábán Antal volt akkor a bécsi egyetemen a magyar tanszék rektora. Ö ismertette a rendezvény közönségével a költőt és költészetét.

— Most is emlékszem, József Attila pepita zakóban, fekete nadrágban jött el. A többiekéhez hasonlítva, öltözéke szegényes volt. Kicsit lehajtott fejjel, monoton hangon mondta el saját költeményeit. Szavalata gesztus nélküli volt. Nem mozgott „szalonemberként". Gátlásai voltak. Nem csoda, hisz a sors ide-oda lökdöste. Verseinek a tartalma és a személye hatott.

Később ritkán lehetett őt az egyesületben látni. Takarítani ott sose láttam, mint ahogy nővére írja. Valószínűbb, hogy a Collegium Hungaricumban takarított. Attila nyelvszakot tanult és közben megélhetés után futkosott. Támogatták Is. Valószínűleg Lábán közbenjárására ösztöndíjat kapott. A rendezvényekre néha eljárt, de úgy tudom, nem maradt ott utána a mulatságokon. Az évről évre megrendezett reprezentációs magyar bálon sem vett részt.

— Megválasztották őt az egyesület könyvtárosának. 1926-ban én váltottam le őt ebben a tisztségben.

„Költői rendetlenséget" tapasztaltam. Katalógus nem volt, nem tudta, kinek melyik könyvet adta ki. Nem volt ehhez érzéke. Én vettem jegyzékbe a könyveket.

Utolsó találkozásunk június 10-én volt 26-ban. Ketten voltunk a klubhelyiségben. Ez a Gárda-palotában volt, amelyet még Mária Terézia adományozott a magyar nemesi testőrség részére. A megújhodási folyamat innen indult ki annak idején. Besennyei, Batsányi neve fűződik az épülethez.

Ketten voltunk Attilával, senki nem zavart. Sokat beszélt Adyról. Nagyon tisztelte Adyt. Elcsodálkoztam az emlékezőtehetségén. Mondta és mondta az Ady költeményeket. Meglepett, menynyit ismer. Akkor vettem meg tőle a „Nem én kiáltok" című verseskötetét. Dedikálta. Szeretett humorosan, némi szarkazmussal dedikálni. Autogramot is