Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-05-04 / 18. szám
új lelket. Machov harciassága, amivel az új, eredeti alkotások színre hozatalát keresztülvitte, és egyúttal a klasszikus repertoár felújítását célzó igyekezete, nagy sikert eredményezett. A prágai Nemzeti Színház balettegyüttese az operával és a drámai színészgárdával kéz a kézben lépett erre az új útra, híven a Nemzeti Színház kulturális küldetéséhez. — Ha ma felmérjük az együttes 25 éves munkáját, csakis arra a következtetésre juthatunk, hogy a folytatás valóban méltó volt a magasba törő kezdethez. Az új utak keresése szinte vérévé vált az együttesnek, amit dramaturgiájának merészsége is bizonyít. Ennek a küzdő szellemnek eredménye 15 eredeti cseh mű bemutatása, a klasszikus repertoár kiépítése, és külföldi, modern szerzők alkotásainak rendszeres színrehozatala, A sok-sok előadás közül csupán néhányat említek meg, amelyek véleményem szerint valóban elérték a világszínvonalat, s nemcsak a hazai, de alkalmakként a külföldi közönséget is lenyűgözték. Ezek közé tartozik az „Othello“, a „Két úr szolgája“, a „Faust“, a „Daphnis és Chloe“, a „Petruska“, a „Kővirág“, a „Rómeó és Júlia“, a „Diótörő“, a „Coppélia“, a „Seherezádé“. Tekintettel arra, hogy 1968-ban volt 100. évfordulója a prágai Nemzeti Színház alapkőletételének, azt az évet „Cseh év“-nek nyilvánítottuk, tehát többnyire cseh szerzők műveit adták elő. Ezek közül a- leginkább említésre méltó a Viktor Dyka költeménye nyomán feldolgozott balett, a „Kedves hét rabló“ és a „Meteor“ című táncjáték, amelynek meséje teljesen újszerű. És hadd említsem még meg a cseh balett valóságos gyöngyszemét — Jan HanuS háború utáni kompozícióját, az „Othello“-t. A prágai ősbemutatót csaknem száz ismétlés követte, ami világviszonylatban is rendkívüli sikernek számít. Nem kétséges, hogy felújítása hasonlóképpen szíves fogadtatásban részesül. A mostani évad előtt a világirodalomban tallózva, vidám témákat, bohózati elemeket kerestünk, amelyben, mint ahogy az köztudomású, nemigen bővelkedik a balett világa. Az eredmény két új mű, mindkettő osztrák szerző alkotása. Meséjük az antik mitológia világába vezeti el a nézőt. Az egyik Gottfried von Eine „Meduzá“-ja, a másik „Odüsszeusz bolyongása“ Helmut Edertől. Mindkét mű most kerül első ízben bemutatásra nálunk Csehszlovákiában. Remélhetőleg legalább egyiket be lehet majd sorolni azok közé a művek közé, amelyek a cseh balett útkeresésében a mérföldkövet jelentik. Olga Skálová, érdemes művésznő, a prágai Nemzeti Színház prímaballerinája és Karel VrtíSka szólótáncos, Viliam Bukovy modern balettjában. L. A. I oo ш oo oo q: LJU I—1—1 __\ EB I Immár 102 esztendeje suttogja el titkait a Moldva Thália cseh szentélyének, a prágai Nemzeti Színháznak Delibes „Coppéliájának“ egyik jelenete. sek. Egyesek szerint talán ez pályafutásának legmeghatóbb szerepe, — az álmokat kergető nyugdíjas, aki öreg napjainak sivár magányát az olyannyira vágyott szeretet melegének illúziójával, fájdalmas ámítással igyekszik enyhíteni Szinte hihetetlen, hogy 60 esztendő terhét hordozza még mindig délceg, fiatalos vállán. A világot jelentő deszkákon úgy mozog, mint akármelyik fiatalabb kollégája. Suttogva elmondott szövege is kitűnően érthető a karzat legtávolabbi sarkában is. Arcát, mozgását, dikcióját, játékát, egész lenyűgöző egyéniségét százak és ezrek ismerik a filmvászonról, a Tv képernyőjéről, a színpadról... és úgy tartják számon, mint „nagy színészt". Bevezetőül talán elég is ennyi. Most következzék a kérdés-felelet „játék", vagyis az interjú, amelyet színházi öltözőjében adott. ne? Mit csinálna, ha egy milliót nyer— Penziót építenék az elaggott színészek számára, hogy élményekben, jóban és rosszban bővelkedő pályafutásuk után hátralevő idejüket gondtalanul, nyugalmasan tölthessék el. — A „Rovarok életéből" című darabban a Csavargót játszotta. Találkozott már igazi csavargóval? — Igen. Angliában. A londoni Soho városnegyed parkjában többel is. Viszont Nyugat-Németországban egyet sem láttam. — A német és az angol közönség hogyan értette meg a cseh szöveget? — A nézők fülhallgatóval kísérték a szöveg pontos fordítását, úgy hogy igen élénken reagáltak minden jelenetre. — Művészi kőrútjain találkozott-e világhírű személyiségekkel? — Igen. Sir Lawrence Olivierrel, aztán a világhírű Scofielddal és Margaret hercegnővel. — Történt önnel olyasmi is, amire mosolyogva emlékszik vissza? — Hogyne. Az egyik londoni színház előtt felfigyeltem két amerikai „hölgyre". Amikor a közelükbe kerültem, észrevettem, hogy férfiak. — Milyen volt fellépéseinek sajtóvisszhangja? Van tudomása negatív kritikáról is? — A kritikák többnyire kedvezők voltak. A londoni Times ugyan megjegyezte, hogy a darabban a lepkéknek nem voltak szárnyuk és a bogaraknak csápjuk, de aztán a pedáns kritikust sikerült megnyugtatnunk, hogy ez mit sem változtat a darab mondanivalóján, és hogy azóta, amióta a darab megíródott, igen sok víz folyt le a Themzén is meg a Moldván is... A tücskök jelmeze például közönséges „orkánkabát" volt... — Melyik szerepe volt a legnehezebb, vagy mondjuk úgy, melyiken dolgozott a legtöbbet? — Shakespeare Hamletjében Polonius alakításán. — Mi a legkellemetlenebb színházi emléke? — Amikor az egyik kolléga, a partnerem, a nyílt színen a szemem láttára bolondult meg. Van lámpaláza? — Van. És még mekkorái Minél idősebb vagyok, annál erősebb bennem a felelősségtudat... — Mit érez a színpadon szerepjátszás közben? — A művésznek mindig hallania és látnia kell, hogy mi történik körülötte. Sőt, a tökéletes művész képes arra, hogy mintegy megkettőzze egyéniségét: él a szerepben, de ugyanakkor, mint kívülálló is figyeli önmagát. Mi a leghőbb kívánsága? — Az, amit Dvorákkal „Az eladott menyasszony"-ban énekelek: „A jó Isten egészséget adjon, egészséget!"
