Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-04 / 18. szám

jbC

Hazánk, Csehszlovákia felszabadulásának napja egybefonódott a második világháború befejezésének dátumával. A fasiszták saját főhadiszállásukon már megadták magukat, miközben még Prága utcáin folyt a harc. A fasiszta német csapatok utolsó maradéka itt vívta haláltusáját mindaddig, míg a szovjet hadsereg a prágai felkelés segítségére nem sietett. Ekkor hazánkban új időszámítás kezdődött. Csehszlovákia népe, a szlovák partizánok, és az első Csehszlovák Hadsereg, Svoboda tábornokkal az élén, már 26 évvel azelőtt meglendítették a történelem kerekét, de átfordítani csakis a győztes szovjet hadsereggel tudták. 1945. május 9-én a hosszú háború után elérkezett a régen várt tavasz. Igaz, hogy a fákon fürtökben illatoztak a virágok, és a nap ontotta a fényt, de az utcák sok helyen romosak voltak, az embereken a tanácstalanság is elhatalmasodott. A visszahúzó erők mellett a nacionalizmus is dühöngött. Mégis a szabad tavasz törvénye érvényesült. Üj, friss erők mozdultak fel a mélyből, csodálatos aktivitással és előretöréssel, hogy megvalósíthassák 1948 februárját. Megtanultuk, hogy a tulajdonviszonyok megváltoztatása önmagában nem teremti meg az emberi szabadság maximumát. De mégis, ez a tény szolgált alapul a társadalmi különbségek megszüntetéséhez. Sajnos, az általános boldogságot biztosítani nem lehet, mert az emberi gyarlóság, ha más formában is, újra termelődhet, ha ennek egy kicsi kis tért is hagyunk. Be kell vallanunk, nehéz új, szebb, tisztább erkölcsöket teremteni. Az utolsó két év erre is nagyon kemény példát adott. Az, hogy hazánkban kialakult-e a szocialista társadalom, azt nagyon sokszor a személyautók, az összkomfortos új házak számán mértük le, melyek végső soron kispolgári elképzelésekhez vezettek. Persze növekvő jólét nélkül nincs szocializmus. De a jólét túltengése viszont nem szocializmus.

Huszonöt évvel ezelőtt már az egész világon elcsendesedett a harc, de Csehszlovákia fővárosában még vér folyt a barikádokon. 1968-ban a szomszédos szocialista országokban a belső erőket leküzdve építőmunkába álltak, amikor nálunk az ellenforradalmi erők felforgató tevékenységükkel lekicsinylő ideológiájukkal tönkre akarták mindazt tenni, amit Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetése alatt 23 éven keresztül felépítettünk. A harc a munkásosztály hatalmának megdöntéséért folyt. Sajnos, sorainkban az eszméinknek elárulói is akadtak. A szovjet és a szocialista tábor hadserege volt az, amely a kritikus helyzetben bevonulásával megfélemlítette a külső és belső reakciós erőket. Nekik köszönhetjük, hogy ma bizakodva, sorainkat rendezve felvehetjük a harcot a holnapért. Népünk 25 év alatt a Szovjetunióban jóbarátra és szilárd szövetségesre talált. Felszabadította hazánkat és együttérzett velünk búban és örömben. Nem volna teljes a negyedévszázad értékelése, ha nem szólnánk egy néhány szót a csehszlovákiai magyar nemzetiség szocialista öntudatának egészséges formálódásáról. A múltban önismeretünk és önbecsülésünk a végletek közt mozgott. Voltak olyanok, akik igazolni akartak a nemzetiség életéből olyat is, amit el kellett volna ítélni. Mások pedig a kisebbrendűség érzéseivel küszködve olyan vétkekért is felelősséget igyekeztek vállalni, mely az itt élő magyar nemzetiséget sohasem terhelte. Végül is önbecsülésünket csakis a jól végzett munka adhatja meg. Mi pedig Csehszlovákia nemzeteivel és nemzetiségeivel közösen sok mindent elvégeztünk. Együtt virágoztattuk fel szövetkezeteinket. Együtt építettük gyárainkat és lakóházainkat. Munkánkkal szégyent nem vallottunk. Persze tennivalónk akad még bőven, a háztájunkon, járásunkban, országunkban. Tudjuk, hogy az élet megy előre, és az elvégzett dolgok helyébe új tennivalókat teremt. A már tisztázott elképzelések helyébe új ellentmondásokat szül a történelem. Mégis elmondhatjuk, hont leltünk a hazában.

Ma 25 év után Csehszlovákia népének legjobbjai ismét harcot vívnak az eszme barikádjain, hogy hazánkban megszilárdítsák a munkáshatalmat. Feladatunk helyreállítani a lenini normákat, a kollektív vezetést, a demokratikus centralizmust. A Lenin által megkövetelt viszonyt, a kölcsönös bizalmat, a mindennapi eleven kapcsolatokat. Tudjuk, hogy mindezekhez végtelen figyelmesség és türelem kell. De az elveket illetően alku nincs, mert politikánk elvi politika.

Örök tanulságként áll előttünk, hogy nemzetiségünk megbecsülését csak a szilárd és egyetemes pártvezetés lenini elvei mellett nyerhetjük el. S országunk sikeres építését pedig csakis az egyetemes szocialista tábor fejlődésének áramlatában vívhatjuk ki. Saját érdekeinket úgy szolgáljuk leginkább, ha szocialista hazánkat építjük.

Jogunk van ünnepelni azért, amiért egy negyed évszázad alatt megdolgoztunk. De kötelességünk levonni a tanulságokat is, hogy megerősödve indulhassunk az elkövetkező munkás hétköznapokba. Hogy az 50. évfordulón elmondhassák nemzedékünkről: Az egész ország népének munkája, akarata és marxista öntudata új távlatok felé lendítette országunkat.

SZARKANÉ LÉVAY ERZSÉBET

Csontos

Vilmos

KELLETI

ENNYI

TV

Kellett ennyi év, hogy szépre érjen Bennem minden emlék,

S kik a napokat, azon a télen,

Szivemre szögezték;

Hogy céljuk értelmét tisztán lássam, Harcukat megértsem,

S köszönjem, hogy annyi szemsugárban Elszántság volt — értem.

Értem és teérted,

Aki helyett most Kell, hogy én beszéljek,

Tankjaik földet rázá robaját Szivem rejtette el,

S Párkánytól Léváig az éjszakák Míg ébren teltek el:

Láttam a Caram a Szikince fölött Síró foszfornyomát Lövedékrajnak, — s a rögek között A vér belém folyt át,

S bennem és tebenned Az ő vérük gyújtott Üj élet-szerelmet!

Kellett ennyi év, hogy a borostyán Sírotok befödje,

S máshoz is úgy érjetek, mint hozzám: Testvérnek — örökre.

Érezzétek, kik ma is éltek Keleti ég alatt;

Ajkunkon e késő köszöntésnek Kevesek a szavak.

A szó helyett — babér:

Hogy bennünk pezseg,

Mit adtatok — a véri