Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-04-27 / 17. szám

pél<>á“'; Jayne Mansfield RENDHAGYÓ ÉLETRAJZ Apóm, aki fiatal ember volt, egy nap, tragikus hirtelenséggel elhunyt, hogy hogyan, miképp, mai napig sem tudom bizonyosan. Valami későn felfedezett, vagy talán fel sem fedezett betegség vitte el. Egy-két töredékes emlék kivéte­lével, amit édesapámról tudok, azt anyám mesélte el később, és persze ő mindent egy kicsit megszépített, felna­gyított, eltúlzott. Én nem rovom meg ezért, megértem őt. De ennek köszön­hetem, hogy voltaképpen sohasem sike­rült Igazán megismernem apámat... Apám korai halála következtében az én három és féléves életem Is alaposan megváltozott. Anyám és nagyszülőim, amennyire lehetett, megkíméltek min­dentől, de lehetetlen volt észre nem vennem azt a hatalmas változást, ami házunkban történt, A llvlng-roomból örökre eltűntek a nyüzsgő, várakozó, pereskedő emberek. Helyettünk olyanok jöttek, akik számlákat hoztak, pénzt vit­tek, vagy valamilyen szolgálatot tettek családunknak. A ház Is átalakult. A pol­cokról elfogytak az Iratok, és eltűntek bizonyos könyvek Is, azok, amelyekre mór nem volt szükség többé. Nem érez­tük jól magunkat ebben a házban. Min­den valakire emlékeztetett, minden sa­rokhoz, minden bútordarabhoz valami emlék fűződött. Mesélik, hogy egyszer, talán félévvel apám halála után, valami nem a ked­vem szerint történt, mire kiáltozni kezd­tem: „Apómot akarom I" „Adjátok vissza az apámatl" Anyám szívgörcsöt kapott, annyira megviselte a jelenet, ma már értem és tudom, miért. Hogy lehet meg­magyarázni egy négyéves gyereknek, hogy mi az a halál, és hogy nincs többé apja ... Ettől a naptól kezdve édesanyám arca egyre gondterheltebb lett, gyakran beszélt szüleivel és apásával, és végül egy nap, nem sokkal a gyászév letelte után, egy magas, vállas férfi kezdett hozzánk járni. Mikor letelt a gyászév, édesanyám és a vállas férfi megesküdtek és ml hár­man, Pennsylvániábál, Texasba, Bryn Mawrbál, a félmilliós Dallasba költöz­tünk, ahol második apámnak kereske­delmi Irodája volt; mezőgazdasági gé­pek és járművek értékesítésével foglal­kozott. Második apám olyan volt hoz­zám, mintha ő lett volna az igazi és az élet, amely egy esztendőre kilendült a sodrából, mintha még érdekesebbé, még szebbé vált volna. Cljabb és újabb emberek jöttek, tűntek fel életemben. Második apám moziba és színházba járt velem, és mivel egyszer egy szín­házi előadás után tökéletesen elénekel­tem a nézőtéren hallott dalt, felfigyelt állítólagos zenei tehetségemre és négy­éves koromban beíratott egy hegedű- és zongoratanfolyamra. Ma már senki sem mondja nekem — de azt hiszem, akkoriban sok bánatot és bosszúságot okoztam odahaza. Én voltam a zeneiskola réme. Tudom, hogy sok szempontból fegyelmezett gyerek voltam: mindennap többet Is gyakorol­tam, mint amennyit kellett, még külön szorgalmi feladatot Is csináltam — csendes, jómodorú emberke Is voltam, erre különösen kényesek voltak oda­haza, de vágyaim és álmaim erősen be­folyásoltak, és ez sokat lerontott a ko­rábban kedvező benyomásokon. Ugyan­is, amikor ötödik évemhez közeledtem, fejembe vettem, hogy tengerész leszek, matróz, sőt hajóskapitány, aki a vég­telen tengereket járja, cápákra és cet­­halakra vadászik, és rengeteg utast szállít a világtengerek két-két partja között. Ekkoriban megtanultam néhány tengerészdalt, közötte egyet, egy 12 éves utcagyerektől, amelynek szövege egyáltalán nem tetszett a szüleimnek. Persze lehet, hogy ez azért volt, mert egy Schumannetüd helyett Játszottam és énekeltem a zeneiskola nyilvános vizsgáján, mintegy meglepetésként a közönségnek. Hát ami azt Illeti, a meglepetés töké­letes volt, mert a dalnak, enyhén szól­va, pikáns szövege volt, amiről persze én mit sem tudtam, és amiből mit sem értettem. Az ügyből botrány lett, nem is annyira a széles közönség, mint Inkább szűk családi körben — és határozatba ment, hogy Vira Jayne-nel ezentúl be­hatóbban és alaposabban törődnek. Egy reklámfotó, vitorláson, a régi barát­nak. A horgony kereken hetven kilót nyomott Egy fogadáson. Mickey Hargitayval a las-vegasi Tropi­­cana tetőteraszán. Itt énekes-artistaként szerepeltek. A sportolást, a játékot nagyon meg­szerettem. Először úszni tanítottak meg, azután lovagolni, majd pedig az ame­rikai gyerekek egyik legkedvesebb sportjával barátkoztattak meg, a bad­­mintonnal, vagyis a tollaslabdával, amit még ma Is nagy szenvedéllyel űzök. Ekkoriban már a fejembe vettem, hogy előbb, vagy utóbb színésznő lesz belőlem. Ha csak tehettem, énekeltem, zenéltem, magam írta Jeleneteket mu­tattam be a tükör előtt, vég nélkül ко­­médláztam, csak úgy, magamnak és közben szorgalmasan jártam az edzé­sekre a sportiskolába. Egy nap, talán 10 éves lehettem ekkor — észrevettem, hogy nyúlánk és ará­nyos alakom van. Karom kidolgozott volt, felsőtestemen Is meglátszott a sok sportolás. Kizárólag a magam számára száló felismerés volt ez, a világ ekkoriban, épp a második világháború befejezésé­vel, a fasizmus végső megsemmisítésé­vel volt elfoglalva. De néhány jelszón, és egy pár árva gyereken kívül, akikkel együtt Jártam az Iskolába, nem tudok mást a háborúról. Annak Idején sem tudtam. A háború minket egyszerűen elkerült... Ekkoriban nyiladozó aggyal, egy kez­dődő mozi és színházláz kellős közepén, igyekeztem gyakorlati oldaláról megér­teni a világot. Azt kutattam, hogyan és mint lehetnék színésznő. De ehelyett csak árra Jöttem rá, hogy az emberek pénzből élnek, amit nehéz megkeresni, de könnyű elkölteni és hogy néhány embernek nagyon sok pénze van, más­nak meg kevés. Nem vontam én le ebből semmilyen következtetést, ezt csak úgy megfigyeltem. és közben éltem a magam diákéletét, a magam szórakozásait, Ekkoriban kezdtek szép lánynak tar­tani az Iskolában és mindenfelé a szom­szédban, és amikor megszoktam az em­berek elismerő pillantásait, azt a bizo­nyos kis szikrát a szemben, mely e'gy­­egy szép lánynak vagy szép fiúnak szál — mérhetetlen hiúság kezdett dolgozni bennem. Soha többe nem voltam, és nem leszek, mert nem lehetek olyan hiú, mint akkoriban, 11—12 éves koromban, amikor felfedeztem, hogy szép vagyok. és már akkor rájöttem, hogy a szép­ség mekkora teher, Mert a szépség olyan kincs, amire vigyázni kellett, Szín­házi-, film- és divatlapokat kezdtem böngészni. Olvastam, megtanultam a sztárok testének valamennyi adatát és magam Is minden erővel Igyekeztem méreteikhez alkalmazkodni. Emlékszem, egyszer egy osztálytársnőm egy lapot hozott az osztályba, egy olasz újságot, amely összehasonlítható adatokat közölt egykori és mai szépségek testarányai között. A cikk végefelé pedig, mintegy összegezésként, megállapította, a fel­sorolt klasszikus példák alapján a kö­zéparányost, amely minden Idők általá­nos szépségideáljának volt tekinthető. Az „Oggl"-nak ez a réges-régl cikke, melyet újra meg újra elolvastam, csak megacélozta akaratomat. Torna, sport, erőfejlesztés, mértéktartás az étkezés­ben, mindez életem kezdeti szakaszán Is, szinte önkéntelenül megvolt bennem, csak azért, mert nem akartam, hogy el­veszítsem azt a kis tüzet az emberek szemében, amely mindig fel-felvlllant, ha megláttak F. Gy. KORSZERŰ tolltisztítás Ma, amikor minden háztartásban használatosak a különféle műanya­gok, még mindig tartás értéket kép­visel kitűnő tulajdonságaival — pu­ha, meleg, rugalmas, levegős — a toll vagy a pihe. Noha a romantikus falusi tollfosz­tó esték Ideje már lejárt, nem egy vidéki ^háziasszony dicsekszik el a dúsan tömött párnákkal és dunyhák­kal, amelyek eladó sorban levő leá­nyai hozományának elengedhetetlen tartozékai. A modern Időit szele per­sze az ógyneműkészletet sem kímél­te, s ma már a nehéz dunyhákat mindinkább felváltják a könnyebb, higiénikusabb tűzött paplanok. Azonban gondolni kell arra, hogy több éves állandó használat után a pehely átitatódik Izzadsággal, el­veszti rugalmasságát, ‘ puhaságát. Valamikor ez nem okozott különö­sebb gondot. Hiszen minden falusi háznál neveltek libákat, s így a tol­lat, plhét feltölteni vagy kicserélni Igazán nem volt probléma. A város­ban azonban ez mindig külön gon­dot jelentett, mert a toll mindig Is drága volt, s hovatovább — hiány­cikk lévén — emelkedik az ára. Ha tehát új tollat nem Is vehe­tünk egykönnyen, a régit felújíthat­juk, ha kltlsztíttatjuk. Minden gon­dos háziasszonynak tudnia kell, hogy a párnák, paplanok, dunyhák tollát 5—6 évi használat után feltétlenül tisztítóba kell adnia. Tulajdonkép­pen nem Is a szennyeződés eltávolí­tása a legfontosabb, hanem termé­szetes tulajdonságainak, rugalmas­ságának, levegősségének a felújí­tása. A korszerű tolltisztító gépek gyor­san és megbízhatóan dolgoznak. A portál, zsiradéktól, egyéb szennye­ződéstől tisztítják a pelyhet, Ezután következik a felgőzölés és a meleg légáramlatban való szárítása. A toll ebben az utóbbi folyamatban nyeri vissza azokat a kitűnő tulajdonsá­gait, amelyek megkülönböztetik a modern műanyagoktól. A tolltlsztítást Bratislavában az Augusztus 29. utca 1 szám alatti tisztítóban megvárásra Is elvégzik, sőt, akit érdekel, ellenőrizheti az egész folyamatot. így nem fordulhat elő olyan panasz, hogy a tollat el­cserélték, vagy hiányzik a súlyából. Ugyanis a modern külföldi gépek­ben minden toll-adagot külön-külön lehet tisztítani. A bratislavai Szolgál­tatási Vállalat Tolltisztító üzeme vidéki megrendeléseket Is elfo­gad. A vidéki érdeklődőknek nem kell személyesen átadniuk a tisztítani való tollat, elküldhetik postán, s az üzem a tisztítás után 5 napon belül utánvétellel visszaküldi a feladó cí­mére. A tolltisztítás a felsorolt előnyö­kön kívül még olcsó Is, mert 1 kilo­gramm toll tisztítása 3 kilogrammig 5,40 koronába, 3 kilogrammon felül 4,30 koronába kerül. Az érdeklődők részletesebb tájé­koztatást Is kérhetnek a Központi Tolltisztító üzemtől az Idézett címen, vagy az 593 85-ös telefonszámon. A legdrágább édesanyának és édes­apának, 50. házassági évfordulójuk al­kalmával, őszinte hálájukat fejezik ki, és további hosszú életet, boldogságot kíván: két lányuk, két vejilk és öt kis unokájuk.

Next

/
Thumbnails
Contents