Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-04-27 / 17. szám
IST ТУ MAIOM- SAROULT LEVÉL jeligére »Ötéves házasok vagyunk, van egy kisfiúnk és mindent megszereztünk már, ami a háztartáshoz szükséges. A férjem intelligens, barátságos ember, mégis boldogtalan vagyok, mert szörnyű féltékeny vaj/we le ivíjvimwv »A féltékeny asszony olyan, mint a kígyó, félni lehet tőle, de szeretni nem — vált közmondássá egy híres aforizma. Amíg az ember tudatában van annak, hogy nincs oka a féltékenységre, addig önfegyelemmel és önneveléssel meg Is tud vele birkózni. Szem előtt keli tartania, hogy férje egyszer megelégeli féltékenység! kitöréseit, az örökös gyanúsftgatást és elhatározza magát arra a lépésre, amivel eddig alaptalanul vádolta. Ennek a ténynek tudata nem egy embert mentett meg attól, hogy féltékenységét a másiknak elárulja. Súlyos betegségnek számító állapot az, amikor a féltékenység már a lelki egyensúly megbomlását idézi elő. Ennek az állapotnak már nines köze a szerelemhez, mert a legtisztább érzelmeket is elfojtja, önmagát marcangolja és a másikat bántja. A féltékenységnek ez a típusa szakorvosi kezelésre szorul, és gyakran a hipnózissal történő kezelés eredményhez vezet. Leveléből nem lehet megítélni, milyen fokú féltékenységről van szó. Valószínű, hogy csak egy nagyon szerelmes, becsületes fiatalasszony féltékenysége, akit férje foglalkozása tett bizonytalanná. Azt tanácsoljuk, beszéljen a férjével olyan őszintén, mint ahogy nekünk írt és kérje meg, hogy változtasson munkabeosztást, ö meg fogja érteni, hogy szükség van erre a lépésre, ami visszaadja családjuk nyugalmát és boldogságát. Ilyen esetben a dolog anyagi oldalát nem szabad nézni, csak azt a célt, amelyről olyan sóvárogva írt levelében: „...hogyha ez nem lenne, sokkal könnyebb és derűsebb volna az élet.* És ezért érdemes anyagi áldozatot Is hozni. KERESZTREJTVÉNYFEJTÖK - FIGYELEM! Ötféle világítótest az Elektrosvlt három rejtvényének helyes megfejtéséért Mai számunkban közöljük az Elektrosvlt első rejtvényét abból a hármas fejtörőből, melynek eredményeként öt szép ajándék vár a keresztrejtvények megfejtőire. Azok, akik a lapunk mostani számában, majd a következő, 18. és 19. számában közölt keresztrejtvények helyes megfejtését és a három Elektrosvit-szelvényt levelezőlapon egyszerre beküldik szerkesztőségünkbe (Bratislava, Októbrové nám. 12) bekerülnek a sorsolásba, s talán a szerencsés nyertesek között lesznek, akikre a következő Elektrosvit-gyártmányok várnak: 1. dl : két fénycsöves világítótest 2. dí I asztali lámpa 3. dí I egy fénycsöves világítótest 4. díj: 2 db. éjjellszekrényíámpa 9. díj: 2 db. éjjellszekrényíámpa Az JEiakiMXVit I- keresztrejtvénye (A három keresztrejtvény megfejtését egyszerre, a három szelvénnyel együtt levelezőlapon kérjük beküldeni, május 18-ig,) ELSŐ FORDULÓ Vízszintes; 1. Idézetünk első része. (Folytatása a vízsz. 86. sz. alatt.) 16. Főétkezés. 17. Csillogott. 18. Zűrjén — az egyik autonóm szovjet köztársaság lakosa. 19. Kap, szerez — angolul (GET). 21. Kész termékek tárolására szolgál. 23. Vonatkozó névmás (akit). 24. Római 45-ös. 25. Sérthetetlen dolog. 27. Alajos Ödön. 28. Nem fiatal. 30. Azonos betűk. 32. Vissza: álom, szlovákul. 33. Cirkónium elem vegyjele. 34. UER. 36. A fogadószoba várja. 40. A toronyházak helyiségsorai. 43. Vizet önt. 44. Tart, őriz - angolul (KEPT). 47. Nagyságú. 48. Cseh női név. (Fufiková). 49. Nemcsak látok, de 32 ....-is (1). 50. „Beiktat" a rendbe. 51. Érv. 52. Nem itt. 54. Orosz uralkodó volt, „Rettenetes"... 55, Lázas — magánhangzók nélkül. 56, Szikladarab. 57. Korona — németül. 58. Latin kötőszó, 59. Vissza: később. 61. Darázs — szlovákul. 63, Nem egészen sörl 64. Csavar. 66. Asszony. 67. PSF. 69. Határozó. 70. Ali betűi. 72. „ . . . .-be" vette a tollat. 75. „Irány" nagyobbik része. 76. Hírverés, népszerűsítés. 80. Vissza: város Irán déli részén (LAR). 81. Villany ... — 83. Mikszáth egyik regényének hőse (. . .. — fiú esete Tót Marival). 83. Szeretné a magot a talajba juttatni. 86. Idézetünk második (utolsó) része. Függőleges: 1. Érthető lesz az érthetetlen. 2. Kain irigységből megölte. 3. Legelő. 4. Had peremei. 5. Sas Ferenc. 6. Semmit, nullát (I). 7. Nem egészen Lena folyó (I). 8. Kimutatás — szlovákul. 9. Széjjel ver. 10. GEÄ. 11. Igen értékes kémiai elem (tt =» t). 12. Keresztül. 13. Tok végek! 14. Nem rosszak. 15. Áltat. 20. Zengő (harsogó). 22. Részletfizető (ék. az 5-ik betűn). 26. Népszerű tánczenekar. 29. Gondol, ítél — angolul (DEEM). 31. A vonat „lakója“. 35. Oldószer. 37. A boltban látjuk. 38. A lovas „kézifegyvere“. 39. Érvei. 40. VI. Henrik által alapított angol város a Temze partján. 41. A görög mitológiában: a szerelem istene. 42. „E“ betűvel az elején: bőrből készített burkolat is. 45, Elpáhol. 46. Fennsík nemzetközi neve. 53. Vissza: a folyam kijön a medréből. 55. Egy fiatal nőhöz tartozó. 57, Üdülőhely az Atlantióceánban, Nyugat-Afrika közelében (...-szigetek). 60. Kertelés nélkül (latin szóból). 62. Vissza: szín. 64. A Tisza jobboldali mellékfolyóját! 65, A könyvet össze.... — 68. Tavaszkor munkálkodik. 71. Betűt „vetni". 73. Jóllakott — szlovákul (fordítva). 76. Frissítő ital (hosszú ékezettel az utolsó betűn). 77, ESŐ. 78. „Sztár" eleje! 79. SVE. 82. Tabi László. 85. Füvek vége. (Boór X.) Az előző számunkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Lenin eszméi egyre hatalmasabb erővel gyakorolnak befolyást a történelem alakulására." Könyvjutalomban részesültek: Novotny Nándorné, Kassa, Faragó Erzsébet, Muzsla, Mák Ferencné, Dernő, Baráti Barnabás, Ipolyság, Zakál Lajosné, Nagymegyer, Budai József, Mulyad, özv. Horkay Any dómé, Kisráska. / BRATISLAVA Hétfő: 18,40 Tanítók műsora 17,10 Hírek 17,15 Portréfilm 17.55 Mikroszkóp alatt a sport 18,25 Fúvószenekar játszik 18.45 Reklámműsor 18,50 Műsorismertetés 18,55 Időjárásjelentés 16,00 Tv-Híradó 18,30 Reklámműsor 19,35 L. Svoboda köztársasági elnökünk Mongóliában - dokumentumfilm 20,10 A bástya - Tv-játék 21,30 Publicisztikai adás 22,05 Vasárnapi liga 22,25 Tv-Híradó Kedd: 9,00 Publicisztikai adás 9,35 A bástya — Tv-játék 10,40 Dokumentumfilm 11,15 Tv-Híradó 14,00—15,05 Iskolai adás 15,55 Bánik Ostrava—Lokomotíva Koäice — labdarúgómérkőzés 17,50 Hírek 17,55 Szobrász műteremben — ifjúsági műsor 18,40 Esti mese ‘ 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Reklámmüsor 19,35 Emberek és történelmek — dokumentummagazin 20,05 Vetélkedő 20,35 Falu a határon — film 22,05 Tv-Híradó Szerda: 8,25-9,00 Iskolai adás 9,30 Kicsinyek műsora 10.05 Iskolai adás 10,55 Tv-Híradó 17,20 Tv-klub — orosz nyelv 17,50 V, I. Lenin — Tv-játék 18,25 Publicisztikai műsor 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,25 Labdarúgómérkőzés — Intervíziós adás 21.15 Mosoly és könny - TV összeállítás Lehár művekből 22,05 Tv-Híradó 22,25 Tv-klub - orosz nyelv Csütörtök: 9,00 Emberek és történelmek - dokumentummagazin 9,30 Zenés műsor 10,00 Ünnepi ülés a prágai Várban 12,00 Tv-Híradó 17,00 Hírek 17,05 Biológia 17,35 Tv-játék 18,35 Reklámműsor 18,40 Esti mese 18,50 Időjárásjelentés 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 18,30 Reklámműsor 19,35 A jövő jelentései — Intervíziós adás 21,35 Zenés műsor 22,05 Tv-Híradó Péntek: 8,00 Május 1-i ünnepség 11,00 Térzene 11,25 Tv- Híradó 14,00 CSSR-Anglia - salakpályás motorkerékpár verseny 18,10 Dokumentumfilm 16,30 Arany város — indiai mese 17,00 Telesport 17,45 Publicisztikai adás 18,40 Esti mese 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19.00 Tv-Híradó 19,50 Vers 20,10 Az éneklő Moszkva — film 23,20 Tv-Híradó Szombat: 8,30 Tarka műsor katonáknak 9,30 Sportfilm 9.55 Kubo — Tv-játék 11,10 Tv-Híradó 14,25 Slovan Bratislava—Admira Energia — labdarúgómérkőzés 17,45 Katonai napló — A fasiszta Németország utolsó napjai 18.00 Üttörők műsora 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Nemzetközi eseményekről 19,45 Reklámműsor 19,50 Lambaréne expedíció 20.15 MATES 21,15 Kis Hit-parádé 22,05 Tv-Híradó 22,25 Revüfilm Vasárnap: 9,00 Kicsinyek műsora 10,15 Kis Hit-parádé 11.05 Tátrán Preäov—Bánik Karvína — férfi kézilabda mérkőzés 12,20 Tv-Híradó 13,30 Nemzetközi salakpályás motorkerékpár verseny 15,30 CSSR—Franciaország — rögbyverseny 17,00 Opera gyermekeknek és felnőtteknek 17.45 Ifjú szemmel 18,40 Esti mese 18,50 Reklámműsor 18.55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,20 Sporthírek 19.45 Reklámműsor 19,50 Vasárnapi vers 20,55 Dvofák: Szláv táncok 21,35 Kultúra 70. 22,00 Tv-Híradó 22,15 Sporthírek BUDAPEST Kedd: 8,05-11,55 - 13,10-15,50 Iskola-tv 17,58 Hírek 18.05 Felszabadult melódiák 18.20 Reklámműsor 18,25 Kronovízió 19,00 Esti mese 19,10 Lenin centenárium II. 20.20 Zenélő órák 21,10 A rózsák háborúja — angol filmsorozat 22,00 Tv-Híradó Szerda: 9,00 Egyedül volt — NDK film 10,25 Kisfilmek II, 00 Nevess! - dokumentumfilm 17,38 Hirek 17,45 Az orvosi gondolkodás története 18,15 Kiváló együttesek a kamera előtt,.. 18,45 Reklámműsor 18,55 Esti mese 19.05 Tv-Híradó 19,25 Kupagyőztesek EK - labdarúgómérkőzés 21,20 Vasút a város alatt — riportfilm 22,00 Ismerkedés a szobrászattal 22,20 Tv-Híradó Csütörtök: 9,00 Egyedül volt - NDK film 10,20 Politikai Főszerkesztőség műsora 10,50 A borotva éle — Tv-játék 15,23 Telizsák 15,55 Látogatás a Babits M. Művelődési Házban 16,25 A természet arca a művészetben I. 16,45 Hírek 16,50 Tom Sawyer kalandjai - angol filmsorozat 17,25 Képes Kalendárium 17,55 Pamir 69 - Égigérő hegyek között 18,20 Zengjük a dalt... 18,40 Aktuális riportműsor 19,25 Cicavízió 19,35 Zrínyi Miklós nyomában — Magyar Parnasszus 20,00 Tv-Híradó 20,20 Frédi és Béni - amerikai rajzfilmsorozat 20,45 Igéző — Tvfilm 21,55 Tv-Híradó Péntek: 7,43 Májusi seregszemle 16,03 Snaglepuss — amerikai rajzfilm-sorozat 16,30 Ferencváros—Bakony Vegyész - női kézilabdamérkőzés 17,40 Cirkusz a stúdióban 18,40 Dokumentumok és vallomások a Magyar Rádió 25 évéről 19,40 Esti mese 20,00 Tv-Híradó 20,20 Nina Simone műsora - NSZK film 21,10 Pesti kabaré III. rész 23.50 Tv-Híradó Szombat: 10,00 Orosz nyelvtanfolyam haladóknak 10,25 Csak gyerekeknek 11,30 Pamir 69 — Égigérő hegyek között 15,33 Francia nyelvtanfolyam haladóknak 16,00 Velünk történt I — Sorozatműsor 16,40 Reklámműsor 16,30 Magyarország—Lengyelország — labdarúgómérkőzés 18,50 Frédi és Béni — amerikai rajzfilmsorozat 19,15 Heti külpolitikai összefoglaló 19,25 Esti mese 19,35 Tv- Operakalauz — Beethoven: Fidelio 20,00 Tv-Híradó 20.20 A 0416-os szökevény — Tv-film 21,00 Arany és ezüst — Lehár-est 22,00 Tv-Híradó Vasárnap: 8,10-11,55 - 13,10-16,40 Iskola-tv 17,10 Irány az egyetem 17,54 Hírek 18,00 A gerdei példa nyomában 18.20 Reklámműsor 18,30 Hungária-Kupa kard egyéni döntő 19,30 Esti mese 19,35 Parabola 20,00 Tv-Híradó 20.20 Toldi Mária műsora 20,40 ön is halandó, felség — NSZK film 21,55 Tv-Híradó 22,05 Ének a galaktikáról A Tv a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 74 A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja — Főszerkesztő: Szarkáné Lévay Erzsébet — Főszerkesztő helyettese: Bars! Imre Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a Zivena kiadóvállalat — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, ■ I Októbrové nám. 12 — Telefon: 344-21, 374-21 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata — Megrendelhető bármely postahivatalban, vagy a kézbesítőnél. Előfizetési díj negyedévre 23,40 korona, egyes szám ára 1,80 korona — A külföldi meg■ I rendeléseket a Posta Sajtóklvitell Szolgálata — PNS, Üstredná expedícia tlaőe, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 intézi —A el — Magyarországon terjeszti a Magyar posta — Előfizethető a posta Központi Hírlapirodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál — Egyes szám ára 3.50 Frt. — Csekkszámlaszám: egyéni 61.278, közületi: 61.066 (vagy átutalás az MNB 8. számú folyószámlájára) — Nyomja a V^chodoslovenskó tlaőiarne, n, p., Koäice .2 » ■ <»> «1 t S I N CV ig ц $ • 0 N 0> »•« b* V) s 1 со 1 2-4 i/> к» 4 ос 09 ОС О <л 5