Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-04-27 / 17. szám
TAVASZI SALÁTÁK Mivel a szeszélyes április az idén alaposan megtréfált bennünket, s a hónap elején nemegyszer söpört végig az országon a hóvihar, nem csoda tehát, hogy késik a természet és kevés a friss zöldség. Pedig a hosszú tél után szervezetünknek nagy szüksége lenne elegendő mennyiségű C-vitaminra. Tehát nézzünk körül a piacon és a zöldségboltokban, s a beszerezhető zöldségfélékből naponta készítsünk nyers salátát. VEGYES SALÄTA Hozzávalók: fejes saláta, vöröshagyma, zsenge karalábé, só, egy kevés cukor, ecet. A salátát leveleire szétszedjük, megmossuk és ujjnyi vastag csíkokra vágjuk. A vöröshagymát vékony karikákra szeleteljük, a karalábét pedig meghámozzuk, azután széles fogú reszelón lereszeljük. Az egészet összekeverjük, megsózzuk, azután egy csöpp cukorral és ecettel készített lével leöntjük. Tálalás előtt egy kissé állni hagyjuk. RETEKSALÄTA Hozzávalók: piros retek, fejes saláta, só, 1 db savanyú uborka. A salátát leveleire szétszedjük, jól megmossuk és levelenként egy nagy salátástálra rakjuk. A retket megmossuk, karikákra vágjuk, és minden salátalevélbe tetszés szerint retket teszünk. Megsózzuk, azután a tetejét egy-egy szelet savanyú uborkával díszítjük, majd az egészre bőségesen csöpögtetünk citromlevet. TAVASZI GOMBASALÄTA Hozzávalók: bármilyen tavaszi gomba, zöldhagyma, 1 — 2 db zöldpaprika, 1 — 2 db paradicsom, só, citromlé, petrezselyem zöldje. A gombát sós vízben megfőzzük, azután szitára tesszük és lecsöpögtetjük róla a vizet. Közben a zöldségféléket megmossuk; a hagymát, zöldpaprikát, paradicsomot karikákra vágjuk és a kihűlt, apró gombával együtt jól összekeverjük, megsózzuk, citromlével bőségesen meglocsoljuk és fodros petrezselyemzölddel díszítjük NARANCSSALÁTA SÁRGARÉPÁVAL Hozzávalók: 1 nagyobb sárgarépa, 1 — 2 narancs. A megtisztított, megmosott sárgarépát apró fogú reszelón lereszeljük, az egyik narancs levével összekeverjük, tálra teszszük, majd a másik narancsot gerezdekre szétszedjük és rárakjuk. ZÖLDSÉGSALÁTA MAJONÉZZEL Hozzávalók: 1 pohár majonéz, 1 nagyobb főtt sárgarépa, 1 darab főtt zeller, metélőhagyma, 1 fej zöldsaláta, só. A megfőtt zöldséget apró kockákra vágjuk, a salátát pedig vékony csíkokra, azután megsózzuk és a majonézzel összekeverjük. A tetejét apróra vágott metélőhagymával meghintjük. TORMASALÁTA Hozzávalók: torma, 1 zsenge karalábé, csipetnyi só, citromlé. A tormát és a karalábét apróra reszeljük, megsózzuk és citromlével bőségesen meglocsolva, az egészet jól összekeverjük. TORMÁS RÉPASALÁTA Hozzávalók: torma, sárgarépa, só, citromlé. A tormát és a sárgarépát apróra reszeljük, kissé megsózzuk, citromlevet csöpögtetünk rá és az egészet jól összekeverjük. t M0N0GRAM0S ÁGYNEMŰ A DIVAT Ma minden divatos, ami antik. Ügy látszik ezért jött divatba ismét a monogramos és hímzett ágyhuzat is. A párnákba, paplanhuzatokba belehímezhetjük nevünk kezdőbetűit, de nagyon kedves szokás az is, hogy a fiatal férj párnájába kék fonallal az 6 keresztnevét, a fiatalasszonyéba pedig rózsaszín fonallal szintén a keresztnevét hímezzük, vagy a keresztnév kezdőbetűjét, esetleg azt a szót, amivel becézik egymást. EGYÉNI ÍZLÉS ÉS ÖTLETESSÉG Megígértük olvasóinknak, Hogy időnként közlünk lapunkban egy-egy ötletet, amelynek segítségével egyénivé, érdekessé varázsolhatjuk lakásunkat vagy a szoba egyes részeit, Ilyen például a képünkön látható, képkeretszerű, különleges fali virágtartó is, Kartondobozból készítjük a közölt vázlat szerint, vékony furnírlemezzel beragasztva. Ha nincs furnírlemezünk, megfelel a hullámos mintázatú, vagy márványosan erezett szőnyegpapír is. A doboz, vagyis a virágtartó alsó részében egy műagyagflakon (mosószeres doboz — Saponit, Jár — levágott alsó része) szolgál a virág elhelyezésére (lásd az ábrán!). Ez az eredeti virágtartó úgy hat, mint egy kép, amelyben életre keltek a virágok. ÖRÖM a FŐZÉS az új, két főzőlapos villanyfőzőn Az ETA N4 célszerű nagy teljesítményű és gazdaságos mindenben előnyösebb a régebbi" típusoknál A minőséget a gyártmány védjegye szavatolja 3A1 e ELEKTRO PRAGA HLINSKO