Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-01-11 / 2. szám
Sándor Kálmán 7^* emberszabású családapa A végzet volt ez egy kispolgári háztartás jelképei közepette: ananké az éléskamrában s a furcsa eset mögül a fekete véletlen zord meztelenségével felmutatták magukat e polgári életidő ellentétel. Sors dübörgött. — Nem tudom kihúzni a kezem a befőttes üvegből — mondta sírásán Molnár I. Ignác hatvankét éves volt kereskedő. így kezdődött. Micsoda idők voltak ezek a kis rövidáruüzlet redőnyének végleges lehúzása után? A cérnaorsókkal, csipkedobozokkal, fonalakkal, gombokkal a gyümölcsérlelő, gyermeknevelő férfikortól búcsúzott el a volt kereskedő. Piros, pufók arcán, szája körül szüntelen mosoly ült, fekete szemel cipőgombként fénylettek, kopasz fején fénylő rózsaszínben feszült a bőr, rövid karjaival izgatottan és lelkesen hadonászott beszéd közben, tömzsi volt, rózsaszínű, kurta orrával gyanakodva szaglászott a levegőben. Párszor elkísérte a feleségét a piacra, odafelé menet vidám volt és beszédes. — Sok szamárságot összebeszélsz — szólt szigorúan a felesége. Ö lehajtotta a fejét, és valamit motyogott. A vlsszaúton buzgó arccal cipelte a szatyrot. — A kelkáposzta drágább máma — szólt szakszerűen és igyekvőn, de senki sem figyelt rá. Az ebédet már elbúsult csendben s kissé csámcsogva ette végig, és ha szigorú arcú, őszülő felesége rászólt, piros fülekkel húzódott meg a helyén. Két lánya hivatalba járt, fia egy kereskedelmi vállalat osztályfőnöke volt, a háromszobás lakást így nem kellett feladnlok. Az üzlet bezárása napján borsódzó háttal fogadalmat tett, hogy lemond a dohányzásról. Légy szíves, csinálj egy teát, fáj a fejem — szólt egy este a fia. Csak ők ketten voltak otthon, ö elsápadt, mereven és hlrtelenül nézte a fiát. Aztán kisompolygott a konyhába, reszkető kézzel elkészítette a teát, s a tálcával kis híja, elesett az ajtóban. Napokig búslakodott, végül előkereste hadIköTcsönkötvényeit. Hivatalok előszobáiban várakozott, sokat kilincselt, s egy napon negyvenhat pengőt vett fel valahol. A pénzt gondosan elrejtette otthon, s nem szólt róla senkinek; este a vacsoránál bűntudattal kanalazta a levest, és szeme sarkából aggódva figyelte családját. De senki nem törődött vele. Havi hatvanöt kapsz ... raktárnokl állást szereztem — mondta váratlanul az Idősebb leánya. Ő elsápadt, és mélyen hajolt tányérja fölé. Kenyérgalacsinokat gyúrt, és vékony hangon dúdolt. — Tata — mondta neki diadalmas vigyorgással egy Ittas kocsis másnap délután a raktárban, és vállára veregetett. ö ott ült a sötét bőrraktár nyers szagai között estig. Ekkor levette köpenyét, és sápadt arccal hazament. — üssetek agyon — szólt remegő hangon este a vacsoránál, és letette villáját — én nem megyek többé a raktárba ... Leblggyedt szájjal ült, halotti csend támadt, mindenki a tányérját nézte. Szótlanul ették végig a vacsorát, ő bement a hálószobába és lefeküdt. Később már felhasználták őt apróbb házi szolgálatokra is. Eleinte kissé szégyenkezve kérték, később szúróan ránéztek és követelték. Erős és egészséges, dolgozhatna valamit.,. — mondta egyszer szemtelen hangossággal a másik szobában a fia. Egyik lánya kockacukorért küldte őt le az utcára. Ű bosszúálló arccal megevett a lépcsőházban a kockacukorból három darabot. Tekintélye a családban már semmi nem volt. Lánya egy hetykebajuszú fiatalemberrel sétált összebújva az utcán, még sem rezzent, amikor a sarkon egyszer csaknem apjába ütközött, nem Is köszönt, és merev tekintettel keresztülnézett rajta. 0 délelőttönként mindenféle krákogó öregekkel üldögélt az utcai padokon, kihívóan bámult a nők után. Új szokásokat vett fel. Álmatlan éjszakákon nesztelenül lépett le a hitvesi ágyról, kllopódzott a fürdőszobába, és leült egy kosárra. Lyukas harisnyákat keresett elő, elégedetten mosolygott, és nagy öltésekkel stoppolni kezdett. A család harisnyáin ebben az Időben titokzatos, ormótlan stoppolások Jelentek meg, a fiú egyszer szóvá is tette, és a nők csaknem összevesztek efölött. — Én nem stoppoltam ezt — rikácsolták mindhárman. Az apa lehajtott fejjel hallgatott. Mosakodás közben a fürdőszobában vékony hangon és érzelmesen énekelt. — Egy árva gyermek andalog, szivét bú tölti el — énekelte magas fejhangon, törülközés közben. — Megbolondultál? — mondta egyszer a felesége, s mereven nézte őt — éjjel harisnyákat teszel tönkre, és most Itt dalolsz ... E napon a szekrény alól kivette negyvenhat pengőjét. Az utcán bandukolt, és a kapualjakban a kiadó albérleti szobák céduláit böngészte. Egy ház harmadik emeletén, hegyesorrú özvegyasszonynál vett ki fél hónapra szobát. Az idegen bútorok között vigasztalan csendben üldögélt — majd fognak sírni, ha nem jövök vissza többé — gondolta kárörömmel. Estig üldögélt az Idegen szobában összeszorult torokkal. Este felvette kabátját és hazabandukolt. Lábujjhegyen lopózott be a lakásba, és elsőnek ült le a vacsoraasztalhoz. — Van huszonhat pengőm, tessék — mondta végül csendesen a feleségének. Ez Időtől kezdve rendszeresen dézsmálta az éléskamrában a befőtteket, Egy tavaszi vasárnap délutánján egyedül üldögélt otthon. Odakünn már alkonyodott, toronyóra ütött. Ö felállt, és kllopódzott az éléskamrába. Künn felejtett nyelvvel, piros füllel bámulta a polcon sorakozó üvegeket, óvatosan körülnézett, aztán levette az egyik hosszúnyakú és szűk üveget, melynek alján lekvármaradék plroslott. A kávéskanál azonban rövidnek bizonyult az üveg fenekének elérésére. Kissé feltűrte kabátja ujját, s öklét a kanállal egészen bedugta az üvegbe, a kanalat belevágta a lekvárba, csettlntett, és megpróbálta kezét visszahúzni. Aggódó arccal, összeszorított szájjal próbálkozott, a szűk üveg azonban nem engedte kezét. Pár perces hiábavaló vesződés után elengedte a kanalat, sóhajtott, és így próbálta kihúzni kezét, csuklójáról azonban így sem tudta lefejteni az üveget. Kövérkés foglyul ejtett keze lekváros lett, és mintha gúnyosan vigyorgott volna reá az üveg mögül. Ugyanekkor az előszobaajtóban kulcs csikordult. Halálos Ijedelem fogta el, kisurrant az éléskamrából, és besietett a hálószobába. A szomszéd ebédlőben felgyúlt a villany, lányai nevetgéltek és férfihangokat Is hallott, idegen fiatalemberek hangját, ö ült a tavaszi alkonyaiban a hálószoba díványán, jobb kezén a makacs befőttesüveggel. Odaát nevettek, zongoráztak, teáztak, hazajött a felesége Is, az ő homlokán kiütött a verejték, birkózott az üveggel, csuklója fájt, és motyogva átkozta saját torkosságát. Ekkor bejött a felesége. — Ml az, te Itthon vagy — mondta az asszony... Itt gubbasztasz a sötétben? Miért nem jössz be? Gyere, igyál egy teát. Á nyitott ebédlőajtón fény áradt be a homályos szobába, és ő ott állt a fényben. Csaknem felkiáltott, és Igyekezett jobb kezét az üveggel elrejteni felesége elől, tanácstalanságában egy lépést tett előre. — Nádor vagyok — mondta udvariasan az egyik fiatalember és nyújtotta kezét, mindenki őt nézte már, ő vaksin állt a fényben, zavarában köhögött, és ostobán vigyorgott. Dugdosta háta mögé az üveget, és megbotlott valamiben, és ekkor megpillantották üvegbörtönbe zárt kezét a befőttesüveggel, e lekváros aggastyánl Jobbot. Mindnyájan nevetni kezdtek, olyan ellenállhatatlan volt ő ott, amint nem tudott kezet fogni az üveg miatt. — Sebaj — mondta az udvarias fiatalember, és humorosan kezet fogott a lekvárosüveggel. Aztán csend lett. Ekkor már mindannyian egy szempillantásra megérezték, micsoda baljós végösszege a vigasztalan aggkornak e befőttbe zárt jobb. Ó, ez aggkor nem volt élettani állapot, ezt mindenki azonnal érezte, nem a hús petyhüdtsége, nem a fogak romlása, a csont üvegesedése, a bőr ráncosodása, a véredények elmeszesedése, az Izmok sorvadása Jelentette: micsoda társadalmi öregkor volt ez, melyet egy bezárt rövidáruüzlet s egy megszűnt kispolgári élethivatás hívott időnek előtte életre. és micsoda jelképe Is volt az emberszabású családapa ama termelési viszonyoknak, amelyek egy hatvankét éves férfi életét és helyzetét családjában megszabták? Micsoda kor volt ez általában, lekvárlopó, életerős aggastyánokkal, volt kiskereskedőkkel, tekintélyüket és funkciójukat vesztett családapákkal? Ml kényszerítette e furcsa évtizedekben a felnőtt embereket és az ellátatlan aggkornak minő réme hülyítette meg az emberiség felét időnek előtte? E családapai jobb kéz, üvegketrecében az aggkornak és szegénységnek, a vigasztalan Jövő vasrácsai mögött, és rácsai mögött a torkosságának, éhségének és Időnek ... Mit jelképezett ez a szűknyakú üveg, nyílása egy majomketrecnek, melyen keresztül, mintha az „erdei ember", valami öreg gorilla mohó kezel nyúlnának a gyermekektől dobált mogyoró után. S az egész kor lealázó, emberellenes mivoltának jellemzésére, ha Molnár I. Ignác így halna meg, eltemetnék, és késői korokban megtalálnák csontvázát befőttes üvegbe zárt jobbjával, vajon a történészek e kort nem nevezhetnék-e az annyira dívó szellemtörténeti alapon „a lekvárlopó aggastyánok" korának? A megalázott családapa bárgyúan nézett maga elé. Felesége kivezette őt a konyhába, s a mozsártörővei óvatosan letörte kezéről az üveget. — Menj — szólt különös enyheséggel —, mosd meg a kezed. JURIJ LEVITANSZKIJ szovjet-orosz költő Alom a vonatról Van egy álmom. Kisér és mindig visszatér. Vonat, melyet futó lábam utol nem ér. Tél, éj. Kis állomás. Botorkálok, magam. A vonat messze már. Rohan, rohan, rohan. Futnék utána, de moccanni sem tudok. Álmomban mégis ott futok, futok, futok, összegabalyodott utak hurka szőrit, a föld forog, forog és továbbgombolyít - a föld forgása és a párás réteké, a nyírfatörzseké, a messzeségeké, forgó utak, hidak, drótok meg oszlopok, és a forgó vonat, amely szemközt robog. De álmomban utam azért reménytelen, mivel másik vonat egyik se jó nekem, csak az az ismerős, csak az az egy vonat; rázkódó asztalán kislámpa bólogat, ott vág, ha kell, a szó, alszik az aluvó, s mint kályha, a beszéd piros, duruzsoló ... Az az egy kell nekem, melege az úton, ismerem a vagont, a számát is tudom, behordta-fújta hó, füst és korom, lehet, de sorsom holtomig bclé-ítéltetett. Nekem Jó az a hó, az a füst kell nekem, kiséri magasan elfutó életem ... Futnék utána, de moccanni sem tudok Almomban mégis ott futok, futok, futok, összegabalyodott utak hurka szőrit. Forog a föld, forog. Majd továbbgombolyit. GÁBOR ANDOR Ellopom a kabátomat Vidékre kellett utaznom tegna hajnalban. Vidéken hideg van, vidt ken nem lehet városi télikabátt járni. Megállapodtunk a barát mai, akivel utazandó voltam, reggel fél hatkor találkozunk a sze-kávéházban. ö odahoz ma egy szép kurta bekecset, azt Ve fel és úgy megyek vidékre. Hozh. a barátom a bekecset, föl is vettem, indulni is akartunk, mikor fölmerült a kérdés, hogy mit csináljunk a városi télikabátommal. Haza már nem vihetjük, arra már nincs időnk, de majd betesszük a ruhatárba és estére, ha megérkezem, bejövök érte a kávéházba és hazaszállítom. Azonban reggel fél hatkor nincs
