Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-01-11 / 2. szám
I . m ANYANYELVŰNK TISZTASÁGÁT A közös határok között élő nem. zetek és nemzetiségi kisebbségek esetében a nyelvi kölcsönhatás állandó, tehát mindenkor, vagyis ma ts ható folyamat. A nyelvi kölcsönhatás azonban többé-kevésbé felbillen, sőt felborul, mivel a többségi nemzet minden téren átveszi a hatalmat, uralja a politikai, gazdasági és a kulturális élet irányítását és ellenőrzését. Nyelve, ha jogszabály alapján nem is nyilváníttatik államnyelvvé vagy hivatalos nyelvvé, mégis uralkodóvá válik, sőt gyakorlati szempontból kötelezővé is minden polgár számára, nemzetiségre való tekintet nélkül, azon íratlan törvény alapján, hogy: ha érvényesülni akarsz, tanuld meg a többség nyelvét. A nemzetiségi kisebbségek nyelve, ha jogi normák nem biztosítják használatát, legalább bizonyos területeken, teljesen kiszorul a hivatalokból, a gazdasági életből és máshonnan Is (hiszen még egy egyszerű adóintőt se küldenek a kisebbség nyelvén), és csak egy-két sajtótermékre, kulturális rendezvényre, utcai és családi körben való használatra korlátozódik. A kisebbség tagjai rendszerint a többség nyelvéből akarva akaratlanul is egyrészt rengeteg idegen szót vesznek át, másrészt sok Igekötős vagy összetett szót és szókapcsolatot kínos pontossággal fordítanak saját nyelvükre, hogy azok hűen tükrözzék az átadó nyelvnek nemcsak a szerkezetét, hanem az észjárását, gondolkodásmódját is. Talán nem kell túlságosan hangsúlyoznom, hogy az ilyen szőrszálhasogató pontoskodás következtében nemcsak zavaros, értelmetlen szavak, szókapcsolatok és mondatok születnek, hanem sokszor komikus furcsaságok Is. A fölöslegesen átvett idegen szavak és tükörfordítások száma becslésem szerint elég nagy, talán egy kisebb lexikont is kitöltenének, ezért egy rövid írásban csak egyet-kettőt lehet közülük bemutatni és elemezni. Lássunk hát egynéhányat: 1. A leszavaz szót talán minden írni és olvasni tudó magyar ember ismeri. Helyesen, szabályosan képzett magyar szó, mégis kisebbségi életünkben baj van a használatával, mivel rendszeresen összetévesztik az ellentétes Jelentésű párjával: a megszavaz szóval. Persze nem, véletlenül, hanem a szlovák odhlasovat szó od alkotóelemének szolgai fordítása következtében, mivel az od igekötőt magyarra le Igekötővel fordítják. Ezt a hibás fordítást más hasonló képzésű szlovák szavak sora okozza, mint pl. odstrelif — lelő, odpísat — leír, oducit — leszoktat stb., főképpen azért, mivel ezek mind a szlovákban, mind a magyarban kifogástalan, jó kifejezések, szerkezetük, alkotóelemeik annyira elevenen vésődnek be sok ember tudatába, hogy hasonló szerkezetű, de más jelentésű szlovák szavak esetében a fordítónak az od Igekötő fordítósára a le szócskán kívül egyéb alkalmas szó már nem is Jut eszébe. Hogy a leszavaz szót nálunk valóban a megszavaz helyett használják, s ez utóbbit már jóformán ki is szorította, bárki meggyőződhet róla tanácsüléseken, szövetkezeti, szakszervezeti és egyéb gyűléseken, vagy utólag ezek Jegyzőkönyveiből Is. Én nemegyszer voltam tanúja, hogy az elnök az egyhangúlag vagy a jelenlevők nagy többsége által elfogadott határozati javaslatot így kommentálta: „A határozati javaslatot elfogadjuk, mivel a Jelenlevők nagy többsége leszavazta." Hát ez aztán valóban „fából vaskarika" — jegyzi meg az ép nyelvérzékű ember. Ez a Jelenség azért Is bosszantó, hogy az utóbbi Ilyen visszájára fordított szavakat és mondatokat nemcsak az egyszerűbb, nyelvi szempontból kevésbé képzett emberek szájából lehet hallani, hanem már az értelmiségieknél Is találkozunk velük. Körülbelül egy jó hónapja annak, hogy az egyik Ismerősöm ezt mondta nekem: „Az üzemi tanácsunk leszavazta a prémiumot." — „Nagy veszteség ért" — sajnálkoztam, — „Dehogyis — volt a válasz —, már fel is vettem." Szintén nemrég egy másik ismerősöm újságolta nekem: „összeállítottuk a választmányi tagok névsorát, és a szülői szövetség leszavazta." — „Mikor lesz a következő gyűlés, hogy újat válasszatok?" — jegyeztem meg csipkelődve. Nagy szemeket meresztett rám, és tudtomra adta, hogy ha ők valamit leszavaznak, az nem a javaslat elvetését, hanem elfogadását, jóváhagyását jelenti. Senkinek sem kell bizonygatnunk, hogy a fehér nem fekete, a hideg se jelent meleget és fordítva, azonban napról napra hallunk olyan szavakat, melyek — Idegen hatásra — kisebbségi életünk nyelvhasználatában olyan jelentésbeli torzulást szenvedtek, vagy teljesen új jelentést nyertek, hogy a magyar nyelvközösség jórésze már nem Is érti őket. Az iskolának, sajtónak, rádiónak harcolniuk kell az effajta torzulások ellen, s egyúttal tudatosítaniuk kell, hogy pl. a szlovák odhlasovaf magyar megfelelője a megszavaz, és semmi esetre sem a leszavaz. Az odhlasovaf a szlovákban azt jelenti, hogy valamit helyeslünk, pl. a szavazásra bocsátott javaslatot, ezért azt elfogadjuk, röviden, közigazgatási szaknyelven: megszavazzuk. A leszavaz ennek éppen az ellenkezője: nem értünk egyet a javaslattal, azért elutasítjuk, elvetjük, szaknyelven: leszavazzuk. A szlováknak ez utóbbira nincs önálló fogóimat jelentő szava, csak a neodhlasovaf szóval tudja ezt kifejezni, esetleg kisebb körülírással, mint htasovaf proti návrhu — a javaslat ellen szavazni, avagy új szóval, mint pl. a zamietnuf — elutasítani, elvetni stb. A csehszlovákiai rádió magyar adásában a Faluról falura c. műsorban a Viskl Földművesszövetkezet könyvelője többek között így nyilatkozott: „Sok a munkánk, mivel most fogunk hozzá a tervek szétdolgozásához." Nem vitás, hogy a magyarban van szétoszt, szétdarabol, szétejt, szétdob stb. ige Is, de nincs szétdolgoz vagy szétdolgozás szavunk. Ez is a szlovák eredetinek, a rozpracovaí szónak szolgai fordítása, mégpedig a szó alkotóelemei szerint. Földművesszövetkezeteinkben, községi tanácsainkban, sajnos, már csak ez a kifejezés járja, ha a költségvetést, zárszámadást stb. kell elkészíteni, vagy a felettes hatóságok határozatait, intézkedéseit kell a helyi viszonyoknak megfelelően felbontani és kidolgozni. Bizonyára egységesebb, jobb, szilárdabb lenne a terv, ha nem dolgoznák szét, hanem: kidolgoznák. A magyarban a szét igekötő a cselekvés lazulását, vagy az egésznek részekre való bontását, felosztását hivatott érzékeltetni, és semmi esetre sem módosítja az ige jelentését úgy, hogy a tömörítést, egységesítést, a részletmunkáknak egy nagyobb egységbe való foglalását fejezze ki. Hivatali és gazdasági életünkből csak két szót Ismertettem részletesebben, fordítási és jelentéstani szempontból, Sorolhatnám még őket tucatszámra, mint pl. a vykup — kivásárlás, vykupovaf — kivásárol, dám si — adok magamnak (pl. ebédet) stb., melyek helyett magyarul helyesen felvásárlás, felvásárol vagy megvásárol, megebédelek stb. kifejezések járják. (folytatjuk) KAPAS FERENC még ruhatár a Csésze-kávéházban. Sebaj, odaakasztom a kassza mellé a télikabátot, szólok a kasszáskisasszonynak, hogy néha nézzen oda, megvan-e még, majd bejövök érte. Elutaztunk vidékre, tói éreztük magunkat vidéken, és este lementem a Csésze-kávéházba a kabátomért. Odamentem a kassza mellé, leakasztottam a szegről, feldobtam a vállamra és menni akartam vele. — Nana — mondta a hátam mögött egy hang. Megfordultam. Egy pincér volt. — Hova viszi azt a kabátot? Hazaviszem. Maga csak úgy mirnixdirnix leakaszt egy kabátot a fogasról és el akarja vinni? Ez jó. — Hát persze, hogy el akarom vinni. Az én kabátom. — A maga kabátja? Magán már van egy kabát, barátom. Tegye csak le szépen azt a kabátot és gyerünk, gyerünk. Én nem csapok lármát, én jó ember vagyok. — De tessék megérteni: reggel hagytam itt a kabátomat. — Ne vicceljünk. Most az egyszer nem sikerült. Ennyi az egész. Próbálja meg másutt. — Ejnye nal Csak elvihetem a saját kabátomat I — Hogyne, ha elkéri attól, akinek reggel adta. De fiatal a mese. A kassza felé fordulok. Ott most egy másik nő ül. Megnézem a főpincért. Az is más. Mindenki más, mint reggel volt. — Az isten áldja meg magát. Hogy jutok én a kabátomhoz? — Nézze. Ha Igaz, amit mondott — de leteszem rá a főesküt, hogy nem igaz — akkor bejön holnap reggel fét hatkor és megkapja a kabátját. De most ide a kabátot, mielőtt szólok a rendőrtisztviselő úrnak. Látja, ott ül a sarokban. Jobb, ha gyorsan meglép; a rendőrtisztviselő úr biztosan ismeri már magát. Nem az első kabátja ez magának. Ezen nincs mit gondolkodni. Visszaadtam a kabátomat és szép csendesen kimentem a Csésze-kávéházból. Beállítottam a vekkert tegnap ötre, de mikor felébresztett, alig néhány órai alvás után, úgy gondoltam: képtelenség ötkor felkelnem a saját, jól megérdemelt kabátom miatt. Nevetséges. Csak hozzá tudok jutni másképp is. Hiszen az én kabátom I Aludtam tovább. Délután lementem a kávéház elé. Benéztem a nagy tükörablakon át. Megint a másik személyzet. Ott lóg a kabátom a kasza mellett. De ott forog az a pincér is, aki tegnap „elcsípett". Ahogy reggel lehetetlennek éreztem, hogy meg ne kapjam a saját kabátomat, úgy éreztem most annak a lehetetlenségét, hogy megkapjam. A kávéház előtt kuncsorgott egy kissé kopottas fiatalember. Csak úgy zakóban játszotta a novembert. Szóltam neki: — Akar egy forintot keresni? Akár kettőt is. — Látja azt a télikabátot a kassza mellett? (És mutattam.) — Látom. Jó kabát. — Kap egy pengőt, ha kihozza. — Tip-topra Itt leszek. Az ifjú bement, kicsit lézengett a kávéházban, aztán, mikor senki se nézett oda, felakasztotta a kalapját a kabátom fölé, aztán megint lézengett egy kicsit, majd intett egyik pincérnek, a fogas felé mutatott és láttam a szája mozdulatán, hogy mondja: — A kalapomat, meg a kabátomat. A pincér hozta, ráadta, az ifjú öt krajcárt nyomott a markába. És jött kifelé. Köszönöm — mondtam neki. Odább, odábbl — felelte az ifjú. — Csak nem gondoltad, hogy egy pengőért csórok neked egy kabátot? És jóízűen nevetett. És ment a sarok felé. Es közben beszélt: — Gyere ki a Teleki térre, ott majd osztozunk. — De barátom. — Ne maszlagolj. Gyere ki. Húsz pengő neked is jut belőle. Jó kabát. De ha murizol, szólok a rendőrnek. Makogtam. Nem akartam elhinni, hogy a fordulat komoly. A villamos éppen indult. Az ifjú felugrott. Én utána. 6 azonban hátrabökött a könyökével: — Nem látod, hogy teli van? Visszazökkentem a kövezetre. A villamos elment. Konflison mentem ki a Teleki térre, így megelőzöm. Az igaz. De a Teleki tér nagy, sok a ruhásbolt. Egy óra múlva akadtam rá a kabátomra. Hatvan forintot kértek érte és ezt mondták: Uraságodnak még életében nem volt ilyen nagyszerű kabátja. Ez 'a szilszkin-gallér, ez maga megér rajta negyven pengőt — békében! Hát még mostl Tessék elhinni, direkt ingyen kapja uraságod ezt a ragyogó darabot. És ötven forintért ideadta. Most már elhiszem, hogy jó kabát. Olyan jó, hogy ezentúl vidékre is magammal viszem.
