Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-04-13 / 15. szám
fAGIN APÓ és a jó tündér Amikor leültünk beszélgetni, még nem tudhattuk, sem ő, sem én, hogyan fog dönteni az 1969-es moszkvai filmfesztivál zsűrije? Napokkal később derült ki, hogy az „Oliver!" — Dickens híres regényének, a „Twist Oliver"-nek zenés-táncosszínes musicalváltozata — nyerte el a zenés filmek kategóriájának első díját, s a filmbeli Fagin, a „tolvajkirály" alakítója, Ron Moody kapta az egyik „legjobb férfialakítás'' díját. Elmaradhatatlan pipa, vagy szivar, ráncokba barázdált homlok, s határtalan udvariasság: első rápillantásra ezek Ron Moody „civil" jellemzői. A filmvászon ezer arcú, éneklő-táncoló bűvész. Igazi clown-típus. — Egészen más vágányokon indult az életem, s csak a véletlenek összejátszásának köszönhetem, hogy nem lett belőlem keménykalapos-esernyős hivatalnok, vagy taláros tanár. Gazdasági iskolába Írattak, majd az egyetemen a pszichológiát és a szociológiát választottam. Tanultam, de közben tanítottam is már, hogy megéljek. Már a diploma előtt álltam, amikor egyszer megkértek, segítsek összehozni egy diák színielőadást. Nekiláttam darabot írni és színházat rendezni, s közben „felfedeztem" önmagamat. A bennem szunnyadó örök bohócot! — Sosem voltak „nagyratörő" vágyai: klasszikus szerepek után? — Szeretem a saját műfajomat. Szeretem megnevettetni az embereket. Musical-szerepekkel és revüjelenetekkel kezdtem a pályámat, s megtanultam, hogy az emberek jókedvre derítése az egyik legnehezebb feladat. Úgy érzem, hogy még nem játszottam el a légjobb szerepemet, de nem is tudom, hogy mi lenne az? A hajam szálanként ritkul, az évek pedig gyűlnek, s én állandó várakozó álláspontra helyezkedtem: talán a következő lesz az igazi! Színpad vagy film? Melyik az igazi közege? — Évente általában két filmben játszom, a többi időt a színpadon töltöm. Nem is tudok, de nem is akarok választani ... Az „Olivér"-t nagyon szerettem, bár gyerekpartnerekkel játszani mindig nehéz. A kis Oliver alakítója, Mark Lester, akkor még csak nyolcéves volt. Barátságunk azóta is tart. A forgatás szüneteiben mindig mókáztam a gyerekekkel, s végül már le sem akartak menni „Ron bácsi'" nyakáról... Késő éjjel beszélgettünk. Láttam, hogy fáradt már. No, elő most egy mókával! — Ha már Dickens romantikus gyerekvilágánál tartunk, folytassuk is mesefordulattal. Mi volna a három kívánsága? A fejét felkapta, felvillanyozódott: Vállalja a jó tündér szerepét? ... Jobb híján, vállalom! — feleltem én is nevetve. — Hát akkor legelőször és nagyon gyorsan teremtsen teljes nyugalmat és békét az egész világon! Másodszor: intézze el, hogy halálosan belém szeressen egy gyönyörű, szőke, intelligens, kedves és házias táncosnő a Bolsoj Színház vagy a Covent Garden társulatából ... Ha ez is megvan, ejtsen néhány szót az érdekemben a színházigazgatók és a filmrendezők között, hogy olyan jó szerepeket hozzanak tálcán elém, mint az „Olivér" Fagin apója! A (ifit FILMEK kopasz rendezője Két művész hajlongott a moszkvai Udarnyik-mozi még sötét vászna előtt, a nézőtér tapsviharában: Rita Tushingham, a színésznő és Richard Lester, a filmrendező. A filmfesztivál versenyen kívüli vetítéseire hozták el új filmjüket, amelynek címe: „A kombinált szoba“. A film abszurd és gyilkos humorral festi le a víziót: mi vár az emberiségre egy harmadik, atomvilágháború után? A föld alatt tébolyult „rendszerességgel“ futkároznak az üres metrószerelvények. Csak egy kispolgár család lakik bennük. A családfenntartó papa minden állomáson kiugrik, baltával feltöri az édesség- és cigeretta-automatákat, s robog a metró tovább, mignem a mozgólépcső egy szemétdomb és egy cipődomb tetejére köpi ki a felfelé igyekvőket ... Az iszapos, mocskos pusztaság közepén a bemondó megigazítja szmokingjának roncsait, bekuporodik egy üres tévé doboz kerete mögé, tájékoztatja a világ eseményeiről — a semmit! Hátborzongató nevetésre ingerel ez a furcsa és kitűnő film. Képei sokáig kísértenek Richard Lester, a rendező, érdekes és szuggesztív egyéniség. Fiatal ember, mégis teljesen kopasz már. Bőséges művészmúlt, számos nagysikerű film áll már mögötte, például „A csábítás trükkje“, amely 1965r ben Arany Pálma-díjat nyert Cannesban. Mégis mindenki így emlegeti: a Beatlesfilmek rendezője. 1964 tavaszán kezdte forgatni az „Egy nehéz nap éjszakáját“. Ezt követte a „Help!“ — vagyis a „Segítség!“ —, majd 1966-ban John Lennont választotta a „Hogyan nyertem meg a háborút?“ című filmjének egyik főszerepére. Hogyan ismerkedett meg a Beatlesfiúkkal? — Látták egyik rövidfilmemet, amelynek ez volt a címe: „A szaladó, ugró és álló némafilm.“ Ezután jelentkeztek . . . — Mi a véleménye róluk és muzsikájukról? — A fiúkat intelligenseknek tartom. Egy év alatt megváltoztatták Anglia arculatát. A beatzene: nagyon nyílt, s minden önfegyelem nélküli muzsika. A forgatás közben egyébként sokat bajlódtam a fiúkkal. Nem éppen filmszínész típusok -Lester 1932-ben született Philadelphiában, de Londonban él. A felesége táncosnő, van egy fia és egy lánya. — Eredetileg pszichológus vagyok, a pennsylvaniai egyetemen szereztem a diplomámat. De voltam én már sok más is: jazzénekes, díszletmunkás a televízióban, segédrendező, tévé-rendező, s aztán lettem filmrendező. Az ismerőseim azt mondják: hivatásos cinikus vagyok! Igazuk van. A fanyar humort tartom a legjobb fegyvernek, s ez a humor „véresen komoly“ is lehet. jeit? Mennyi idő alatt készíti el a film-Három hónapig írom, három hónapig forgatom, három hónapig vágom. Ez idő alatt hisztérikus „másállapotos“ hangulatban vagyok ... A filmszakmában nehéz fickóként tartanak számon! — Most milyen filmen dolgozik? — A téma: Robinson... A film nem lesz sem romantikus, sem humoros, a gyarmatosítás és a szexualitás kérdéseit boncolgatja. Richard Lester megint valami furcsasággal rukkol elő. írta és fényképezte: SOMOS ÁGNES John Lennon (szemüvegben) a „Hogyan nyertem meg a háborút?“ című Lester film egyik főszerepében
