Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-01-11 / 2. szám

A RÁCSOK MÖGÖTT IS FOLYIK AZ ÉLET 300 éves a lipótvári erődítmény Motto: 59. paragrafus. A szabadságvesztés bűn* tetés célja, hogy meggátolja az elítéltet további büntettek elkövetésében, ez alatt az idő alatt rendszeres nevelésben része­sül, hogy büntetésének kitöltése után a dolgozó ember rendes életét élje. Bilincs a csuklón, béklyó alábon, sokszor nehéz vasgolyóban végződik, láncok csörrenése, alkony­sötét, nedves falú kazamaták, és magány, ma­gány, magány... Tudatunk mélyén még mindig ez a kép kísért a börtönről, s a szó hallatára hal­ványan megborzongat a félelem. A rácsokon túli világ dohos szagot árasztó legendái úgy terjedtek vidékről vidékre, lassúdon és megállíthatatlanul, mint iszapos vizű tó tükrén a lomha gyűrűzés, amit a bedobott kő vet. Mindig titokzatos volt, ma is az. Mendemondákból és találgatásokból szőtt ködfoszlányok ... Azok, akik innen visszatér­tek, beszélnek erről a zárt világról, de legtöbbször nem a valóságnak megfelelően. Inkább szubjek­tív érzelmeiket festik le, százszor leszűrt és kijege­­cesedett élményeik tanulságát mesélik, talán túl­tengő képzeletüket eresztik szabadon, és súlyos, sötét tónusok dominálnak, meg önsajnálat és düh és bosszúvágy, olykor mindnek keveréke... és csak nagy ritkán csendülnek ki a tárgyilagos bírálat és a komoly megbánás szelíd szólamai... Lipótvárott immár háromszáz esztendeje állják a változó idő ostromát a csillag alakban épített erődítmény vastag, — álmokkal és vágyakkal át­itatott és ezernyi átokkal sújtott falai. A kíváncsi turisták előtt zárva marad a nagykapu... a bör­tön nem idegenforgalmi látványosság ... Még akkor sem, ha múltja és történelme nagy és izgal­mas, és milliónyi szín prizmáján keresztül tekint rá az utókor... Tulajdonképpen nem börtönnek épült. Még a török megszállás idején 3000 kőműves és Iparos verejtékezett 5 évig azért, hogy a várerőd útját állja a Próféta seregeinek, amelyeknek félelmetes, évszázados harcmodora csupán nagy, tágas sík­ságokon érvényesült. Magasságok ostromában felére csökkent az ütőerejük, és a felhőkkel paro­­lázó, magasba nyúló bástyafokok és töméntelen falak előtt talajvesztetten megtorpantak... A lipótvári erődítmény hadászati „pályafutása" 111 évvel ezelőtt ért véget, 1858-ban, amikoris Ferenc József börtönné változtatta. Ebben az Időben nemcsak az Oszrák—Magyar Monarchiában, de Európa-szerte is a legnagyobb s a legfondorlato­sabban fölépített várerődök egyike volt, s mint ilyen, csakhamar hetedhét határban híressé (ké­sőbb hírhedté) vált. Cellái, kazamatái nagy go­nosztevők és nagy ártatlanok emlékét őrzik. Mert nemcsak a rablógyilkos, a betörő, a tolvaj, a ga­rázda, a szélhámos, a csaló mögött zárult be hosszú évekre, olykor örökre reménytelen csatta­­nással a nagy-nagy vaskapu, hanem azok mögött Is, akik voltak olyan vakmerők, és föllázadtak ő császári felsége ellen, — összeesküvők, forra­dalmárok, népszabadítók és megváltók, — igaz emberek mögött Is. De a zár egyformán érzéket­lenül kattant, sorsdöntőn és fájón ... Ügy mond­ják, megtörtént, hogy egyszerre 200 olasz felkelőt vertek vasra és láncoltak a nyirkos falakhoz... A börtön krónikájában természetesen a fő helyet a szökési kísérletek és a sikerült szökések foglal­ják el. Néhány évvel ezelőtt például öt fogoly egy homokkal telerakott teherautóval teljes sebesség­gel nekirobogott a kapuknak. A belsőt sikerült át­­törniök, a külsőt azonban nem. Érdekes jelenség, hogy az utóbbi idő alatt szökési kísérletekről jó­formán nem is szól a fáma: úgy látszik, senkinek sem akaródzik a hatalmas kőfalon és a többszö­rös szögesdrót kerítésen cirkuszi mutatványokat végezni. Ilyen romantikus halált megvető kocká­zattal ma már csak holmi Rinaldo féle filmsoro­zatokban találkozunk... A rácsok mögött is zajlik az élet, váltják egy­mást a dolgos nappalok és a (minden bizonnyal) gyötrő éjszakák. Ma a lipótvári börtön foglyainak hétköznapjai úgy telnek, mintha valamilyen válla­lat munkahelyének dolgozói lennének, manuális munkát végeznek és az adminisztráció egy részét is ők látják el. A különbség „csak" annyi, hogy a zárt vaskapu könyörtelen tilalomfaként áll kö­zöttük és a külső világ között. Többek között a TESLA Valasské Mezlríéi-I fiók­üzeme számára Itt gyártják a mozgó transzformá­torokat, a Turianska Drevina fafeldolgozó üzem sem rejti véka alá, hogy e falak mögött készült a montreali világkiállításra a szép kalyiba. Az em­ber mindennapi kenyere, a munka biztosítja itt a napok körforgásában a rendszert, a ritmust, a folyamatosságot, s az egyik legszigorúbb fegyel­mező rendszabály, magyarán büntetés, ha valakit eltiltanak a munkától. Egyébként a lipótvári bör­tönben készült árucikkek a csehszlovák külkeres­kedelem egyik jól Jövedelmező tételét képezik — 44 országba exportáljuk ezeket. És a szabad idő? Az irgalmatlanul kötelező fegyelem és a szigorú napirend megengedi, hogy a foglyok áldozhassanak hobbyjuknak, barkácsoló kedvüknek Is; Az időről Időre megrendezett kiállí­tásokon Igen csinos fa-, bőr- és vas, esetleg mű­anyagokból készült dísztárgyakat láthatunk, Egy­szer valaki nem sajnálta az Időt és a fáradságot, és elkészítette az erődítmény hű mását milliméte­rekben. Az egyik fogoly hibátlanul működő tran­zisztort szerkesztett egy telefonkagylóban, társa pedig ennek mását egy cigarettapapiros-dobozba szerelte be. Igaz, a kiállítás látogatói nemcsak ilyesmikben „gyönyörködhetnek", hanem más, ve­szélyesebb, hátborzongató képzettársításokat keltő tárgyakban Is, kezdetlegesen fabrikált késekben, gyllkokban, boxerekben .,. Lipótvárott figyelemre méltó kísérlet folyik az emberanyaggal. Bálák Árpád pedagógus, Zdenek Sulda és Ján Cipka pszichológusok úgynevezett „kifutóosztályt" rendeztek be, hogy a hosszú időre elítélt foglyokat fokozatosan előkészítsék a kül­világba való visszatérésre, a szabadságra. Míg a rendes cellák ridegek és szürkék, barátságtala­nok, addig ezen az osztályon a szabadulás előtt álló foglyok olyan cellákban laknak, amelyek már nagyon sokban hasonlítanak egy normális lakó­szobára: a falakon képek, az asztalon virág, folyó­iratok, könyvespolc, virágállvány, szőnyeg. A kí­sérlethez hozzátartozik az is, hogy ezeket a fog­lyokat a felügyelők többször magukkal viszik civil­­ruhában a városba, ahol aztán megszabott ideig szabadon járkálhatnak az utcákon, parkokban, olykor bevásárolni küldik őket az önkiszolgálókba, vagy más kisebb-nagyobb megbízásokat adnak nekik. Ezek az apró, de végtelenül hasznos szal­maszálak, vékonyka híd a szakadék fölött... Nem: Lipótvár nem üdülő, nem kéjlak. Lakói életét feltétlen engedelmességet követelő, vas­fegyelmet szolgáló erős, irgalmatlan rendszabá­lyok Irányítják. De a vérfagyasztó rémhistóriák ideje már lejárt, a rácsok mögött a kisiklott életek jó útra tereléséért, eltorzult jellemek gyógyításáért, az Emberért folyik a küzdelem, LANG ÉVA zord téli szél vad keringőt jár a cölöpök körül И A kísérleti parcellák mély álmukban a dü­höngő, cölöpökkel viaskodó vihart is méhecske zümmögésének hallják. A vastag hótakaró me­leg paplanként védi a földet ä kegyélmet nem ismerő fagytól. Igazi kemény tél ez. Az utakat is befújta a hó. Ügy látszik, tavaszig minden életet el akar veszejteni. Alszik a határ. Friss erőt gyűjt az új élethez, a termé­szet újból és újból megújuló feltámadásához. Am néhány száz méterrel odébb kemény, tudatos munka folyik. Itt a következő évtized gabonatermését készítik elő papíron meg a valóságban is. Szöges ellentétek, s mégis egymás­sal szorosan összefüggnek. A magnemesítő állomás, munkatársainak ténykedése egyike a legnagyobb türelmet és teljes odaadást követelő hivatásoknak. Mennyi tudásra, kitartásra és akaratra van szükség, amíg egy icipicii jnagocskában el tudjuk érni az általunk kívánt tulajdonságokat... Itt nem órákban, napokban, hanem években mérik az időt. Aki egyszer valamit elkezd, annak nincs megállása, öt-tíz éves szorgalmas munkával még alig tud eredményt fel­mutatni. Csak tizenöt esztendő eltelte után — ha a tudás mellett a szerencse is így akarja — sikerül gyümölcsöz­­tetnie munkája eredményét. De ez azután már figyelemre méltó dolog, mindnyájunk érdekét szolgálja, és az ország­nak milliós hasznot hoz. A Diószegi Magnemesítő Állomás Szlovákia egyik leg­régibb magnemesítő állomása. Idén ünnepük fennállásá­nak 100. évfordulóját. Nem sok feljegyzést találni az 1870-es évi növénynemesítő munkáról, de már maga az a tény, hogy egy kerek évszázaddal ezelőtt is keresték a magvaknak azokat a tulajdonságaikat, amelyek a ma­gasabb hozamokat elősegítik — figyelemre méltó. A magnemesítés korszerű formája — az egyedeken alapuló kiválasztás — csak 1912-ben kezdődik. A dió­szegi cukorgyár akkoriban nagyon szorgalmazta a mag­nemesítő munkát. Noha a munkások szociális problémáit durván elhanyagolta, a kutatómunkára annál nagyobb összeget fordított. A szakemberek az akkori időnek meg­felelő, korszerű felszereléssel dolgoztak, gazdag könyvtár és jelentős pénzösszeg állt rendelkezésükre. Minden elő­segítette, hogy néhány éven belül olyan eredményt mu­tathattak fel, amellyel kutatóintézetük nemcsak európai, de világhírnevet is szerzett. Már 1918-ban próbálkoztak a növények keresztezésé­vel, a kombinációs képességek kihasználásával. Egy év­vel később engedélyezték néhány általunk kinemesitett fajta gyakorlati alkalmazását. Ezek közül még a közel­múltban is találkozhattunk néhánnyal. Az idők folya­mán persze a követelmények nőttek, s ezzel egyidejűleg szükség volt az ismeretek szélesebb körű bővítésére. Fő­leg a talajismeretben, az agrotechnikában, a tápanyag­ellátásában, a gépesítésében, a növényvédelemben kellett újabb és újabb ismeretekre szert tenni, s ennek meg­felelően irányítani a kutatómunkát. Nem könnyű feladat ez. Különösen az utóbbi években, amikor minden olyan gyors ütemben halad, hogy az egyik munkát még be sem fejezték, s máshol már sokkal jobbat állítottak elő. V V. 3 An О “U Ф >-O О CD S Libverda. Tű és lomblevelű erdővel körülvett kis fürdőváros. Csaknem a te­nyeremen is elférne. A fürdőhöz tartozó épületeken kívül alig látni néhány csa­ládi házat, a legszükségesebb üzlethe­lyiségeket, vendéglőt, kávéházat. Elvét­ve találkozni egy-egy autóval, naponta három-négyszer autóbusszal. Csend és nyugalom uralkodik Itt. S éppen ez az, amiért az ország leg­keletibb részéről is felkeresik ezt az el­dugott kis városkát. A ma élő ember, legyen az városi, vagy falusi, fizikai vagy szellemi munkát végző, túl van terhelve a fejlődés egyre gyorsuló üteme követ­keztében. Az örökös hajszában nincs idő pihenésre, az erőtartalék feltöltésére. Nem csoda hát, ha az évek folyamán a szervezettel együtt felőrlődnek a leg­fontosabbak, az idegek is. Erre pedig a legelső orvosság: a csend, nyugalom, pihenés. S hol lehetne ezt mind jobban megtalálni, ha nem itt, ebben a csen­des, tiszta környezetben TI... Libverda-fürdő küldetése elsősorban az ideg eredetű betegségek, s az ezzel sokszor szorosan összefüggő érbetegsé­gek, a magas vérnyomás kezelése. A tiszta, ózondús levegő, az erdő év­szakonként változó sokszínűsége olyan nyugtató hatással van az emberre, hogy ez már maga a gyógyulás. E fürdő történetének gyökerei nagyon mélyre nyúlnak. Már a 14. századból is találtak följegyzéseket, melyek szerint messzi vidékről jártak ide az emberek ásványvízért, amit aztán gyógyhatása miatt „Isten vizének" neveztek el. Igazi fürdő jellegét csak a 18. század maso-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents