Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-23 / 12. szám
PORGYand BESS „Gershwin nagy jazzkoncertet ír Paul Whiteman részére! A hangverseny február 12-én lesz, az Aeolin Hallban ...“ Whiteman, a „jazzkirály" keze volt a dologban! Kész tények elé állította a beharangozó hírrel Gershwint, hogy az ne léphessen vissza, ne kérhessen haladékot, s végre írja meg a tőle annyira várt jazzkoncertet. Ismerte, hogy vélekedik Gershwin a jazzről: — A jazzt hatalmasnak tartom, s úgy tekintem, mint az amerikai népi zenét... Hiszek abban, hogy komoly, maradandó értékű szimfonikus művek alapjává tehető! Whiteman trükkje bevált! A sarokba szorított Gershwin rekord gyorsasággal megírta, s február 12-én valóban felhangzott a „Rhapsody in Blue“, A vezénylő Paul Whitemant annyira magával ragadta a muzsika, hogy meghatódottságában sírni kezdett, s mire leküzdötte könnyeit, a zenekar már tizenegy oldallal előbbre járt karmesterénél. Sammy Small színre lép A következő évtizedben folytatódott a sikersorozat: F-dur zongoraverseny, Funny Face, Еду amerikai Párizsban, Kubai nyitány, II. Rapszódia ... Gershwin, a siker fia, aki megérte, hogy már életében népdalként dúdolják dalait az emberek, mégis úgy érezte: Tanulnia kell. De kitől? Párizsban jártakor felkereste Ravelt, s megkérdezte: tanulhatna-e nála hangszerelést és összhangzattant? Ravel a kérdésére kérdéssel felelt: — Miért akar második Ravel lenni, amikor maga már első Gershwin? Megpróbálta megnyerni tanítómesterének Sztravinszkijt is, aki a táviratilag feltett kérdésre ezzel a távirattal reagált: — Mennyi az ön jövedelme? Gershwin alaposan lekerekítette a számot, de az még így is igen magas összegre Sztravinszkij így válaszolt: — Tudja mit? Én szeretnék tanulni magától!... Ezekben az években egyre inkább foglalkoztatta a zeneszerzőt az operaírás gondolata, s lázasan kutatott valami jó libretto után. Így jutott eszébe régi olvasmánya: Du Bose Heyward novellája, a Porgy. Heyward, az író, Charlestonban született. Fiatal korában a kikötő gyapotraktárában dolgozott, s itt ismerkedett meg a négerek életével, szokásaival, történeteivel. Itt, a charlestoni Catfish Row — a halászok utcájának — környékén ismerte meg Sammy Smallt is, a nyomorék néger koldust, aki szappanosládákból összetákolt, kecskevontatta kordáján járta a vidéket... Sammy Smallból — Porgy lett! S Porgyból, a novellahősből — Gershwin zenéje nyomán — a világ operairodalmának klasszikusa lett! Fakunyhó a Folly Islandon Gershwin vonatra ült, hogy Atlantic Cityben találkozzék Heywarddal, de az író akkoriban — feleségével, Dorothyval — egy New York-i színház számára „krimisítette“ a Porgyt, s így az operaírással várnia kellett. Később a zeneszerző mégis tollat fogott, s így írt Du Bose Heywardnak: „Kompozíciós ideákat keresve visszatértem a Porgyra... ez a színes emberekről írott legkiemelkedőbb mű, amelyet ismerek...“ Heyward boldogan fogadta az ajánlatot, de az opera megszületése elé ismét gátak tornyosultak: a Guild Színház musicalt akart csinálni a Porgyból, Al Jolsonnal a főszerepben. Gershwin visszalépett volna, hogy ne keresztezze az író üzleti érdekeit, de Heyward most már hajthatatlan volt: — Azt akarom, hogy a Porgyból opera legyen! Gershwin tizenegy hónapig szerezte az operát. A szöveget Heyward és Ira Gershwin közösen írta. A zeneszerző Charlestonba utazott, barangolt a Catfish Row házai között, járta Heywarddal a néger falvakat, elment az ültetvényekre, a templomokba, a négerek összejöveteleire, megtanulta dalaikat, sajátos keverék-nyelvüket, szokásaikat. Charlestontól tíz mérföldnyire, Folly Islandon kibérelt egy fakunyhót, amelyben a vaságy, az asztal, a szék és a mosdótál mellett csak egy pianínó volt. „A Porgy and Bess Amerikában élő négerekről szól, az opera formába így olyan elemek kerülnek, amelyek eddig még nem jelentek meg operaszínpadon... — nyilatkozott a New York Timesnak. — Üj formát teremtettem, amely természetesen született az anyagból... megbizonyosodtam arról, hogy itt könnyű, de komoly zenét is írhatok, s belefoglalhatok humort és tragédiát egyaránt “ A megbabonázott zeneszerző Gershwint teljesen hatalmába kerítette a munka. Az operát nyolc hónapig hangszerelte, de még a bemutató napjáig csiszolgatott rajta. A címét Porgyból Porgy és Bess-re változtatta, hasonlóan az operairodalom kettős nevet viselő remekeihez, mint Sámson és Delila, Trisztán és Izolda, Pelléas és Mélisande ... Egyszer elhatározta, hogy a hétvégét Long Islandon tölti el, hogy kiszellőztesse a fejét. De amikor hazatért, kiderült, hogy nem tudott szabadulni a Porgy-hatás alól, s három napon át egyfolytában zongorázta az opera zenéjét. Az opera rendezésére Rouben Mamouliant kérte fel, aki így írta le első találkozását a zenével: „George a zongorához ült, de még mielőtt a billentyűket érintette volna, gondolt egyet, s felém fordulva így szólt: „Persze Rouben, tudnia kell, hogy ezt a darabot nehéz játszani, sőt tulajdonképpen nem is lehet. Hát elképzelhető Wagner zongorán? Nos, ez is olyan, mint Wagner!...“ George mosolyogva játszott, szinte saját zenéjének hullámain lebegett... Ira énekelt, fejét hátravetve, csukott szemmel. Később George is átvette a dalt, arcát leírni, ahogyan a „Summertime“-t énekelte, meghaladja írói képességeimet ... Késő éjszaka lett, mire az opera végére értünk. Kimondhatatlanul boldogok voltunk ...“ Gershwin ragaszkodott, hogy operájának egyes szerepeit néger énekesek játsszák. A két címszereplő, Todd Duncan és Anne Brown lett, Sporting Life szerepére pedig egy kottát sem ismerő sztepptáncost szerződtettek, John W. Bubblest... A premieren a közönség tombolt, a kritikusok egyrésze fanyalgott. A Porgy és Bess volt az első alkalom, hogy az amerikai főváros Nemzeti Színházában néger énekesek léphettek színpadra ... „Székfoglaló“ a halhatatlanságba Gershwin csak két évvel élte túl a Porgy and Bess bemutatóját. A jobb szeme fölött alattomosan meghúzódó agydaganat végzett vele. Gershwin örökre elhallgatott! Az operát Európában először Koppenhágában mutatták be, 1943. márciusában. A Hitleri fasizmus által megszállt Dániában politikai állásfoglalás is volt az „ellenséges opera“ bemutatása, de huszonkét előadás után le kellett venni a repertoárról, mert a fasiszták megfenyegették a színházat, hogy porrá bombázzák az épületet... 1945 áprilisában a moszkvai Színészek Házában hangversenyszerű előadásban mutatták be... 1952-ben megalakult az „Everyman Opera Company“, a kitűnő néger-társulat, amely a Porgy and Bess muzsikájával végigjárta az Egyesült Államokat és Európát, s világsikerre vitte az operát! Premierek, filmek, hangversenyek, elemző kritikák ... A Porgy and Bess diadalútját a szerző már nem érhette meg. Életművének ez az opera jelentette a csúcsát, „székfoglalóját“ a halhatatlanságba. „Gershwin úgy tűnt fel, mint egy ritka, csak igen rövid ideig nyíló virág, aki egészen különleges jelenség és hasonlithatatlan zseni volt!“ — mondta róla Koussewitzky. Somos Agnes tágít a falakon. De ahogy Balogéké tágul, úgy megy össze a szomszédoké, sőt csakhamar a környező házak is odébb vonulnak. A botrány teljes, a környező utcák lakói a tetőre menekülnek, az utcákon pedig tüntetnek Cyuszi ellen. Másnap nehéz nap, felelés lesz. Még este egy hozzá megszólalásig hasonló robotgyereket varázsol Csilicsala bácsi, és ez a dologban a lényeges. A robotgyerekbe betáplálja a földrajz és a számtankönyvet, sőt az egész lexikont. A robot-Cyuszi feleletein leesik a tanár urak álla, de a jól induló kaland mégis rosszul végződik. A Balog-szülők a két, pontosan egyforma gyerek közül az okosabbat, a robot-Gyuszit választják és kezdődik az újabb kalamajka. Azután meg a nyár közepén megjelenik egy cingár hóember, akit Gyuszi a télen abbahagyott. Éppen úgy, ahogy annyi más dolgot, a hegedülést, a kémia kísérletezést, a kerámiát, a madártenyésztést. És ami még nagyobb baj, Csilicsala bácsi már nem vállalja a csodákat, sem otthon, sem az iskolában. Balog Gyuszinak a film végétől már mindent magának kell, saját eszével végeznie. Az íróknak és a rendezőknek sikerült megőrizniük az írott mesék vidámságát, báját és tanulságait. A film nemzetközi formanyelvére leforditott cselekmény több lett, izmosabb. Színhelye már nem az apró koponyák képzelete, itt minden látható a vetítővásznon. A filmben úgy látszik, Csilicsala bácsi nélkül sincs lehetetlen. Csilicsala bácsit a filmművészet nagy varázslója, Páger Antal játssza, sok szeretettel és odaadással. A nagymamát a mesék stílusában Gobbi Hilda alakította. A két meglepetés azonban mégiscsak a két Balog-gyerek. A nagyobbikat, Gyuszit (és kettős szerepben a robot-Gyuszit is!) a jómozgású Laluja Ferkó formálta meg, de még nála is nagyobb meglepetés az öklömnyi Kovács Krisztián, aki szinte a felnőtt színész rutinjával és tökéletességével játszsza a csintalan gyerek öccsét. Vele alighanem sokszor találkozunk még újabb filmekben. 1. Csilicsala bácsi és Balog Gyuszi találkozója az éléskamrában (Páger Antal és Laluja Ferenc) 2. Az a bizonyos hazugságból — lett — ló a Balog-család kétszobás lakásában. A kis hajcsár: öcsi, azaz valódi néven Kovács Krisztián 3. Minden mese jól végződik, öcsi aludni megy. „Jó éjszakát gyerekek, aludjatok szépeket.,." 4. Családi röpgyűlés az előszobában (Agárdy Gábor, Tóth Judit, Kovács Krisztián, Gobbi Hilda, Laluja Ferkó és Ráró) 5. A szűk Balog-lakás Csilicsala bácsi varázslatára nagyobbodik. A menekülők A Hungarofilm felvételei A Csilicsala bácsiról szóló „Varázsló" jó gyerekfilm, alig egy esztendő alatt immár a második a magyar filmgyárakból. (A Pál-utcai fiúkról már írtunk.) Jó jel ez, különösen akkor, amikor szerte a világban arról panaszkodnak szülök, pedagógusok és kritikusok, hogy menynyire kevés az egész kicsi gyerekeknek és egész nagy felnőtteknek szánt történet a vetítővásznon. SZÜTS ISTVÁN
