Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-09 / 10. szám
FENYVES GY. V. AZ ELSŐ SZEREPEK Sofia, kezében Carlo Ponti névjegyével, töpreng, elfogadja-e a meghívást. Ezekre az órákra így emlékezik: „Nincsenek illúzióim, mit akarhat. Vagy mégsem? Modora barátságos* nevetése kedves, szeme melegfényű. Délután mégis felkeresem. Egyetlen pillanatig sem vagyunk egyedül. Rövid várakozás után harmadmagammal kocsiba ültet és a filmgyárba visz. Késő este próbafelvételeket készítenek rólam, de az operatőr elégedetlen: nem talál elég fotogénnek. Statiszta vagyok továbbra is, 1950— 52 között tizenegy filmben szerepelek. Egyikben-másikban már beszélek is. Első „hangos" filmemben azt mondtam: „Jó reggelt". Nagy haladást tettem a másodikban, ahol így szóltam: Jó reggelt, asszonyom". A harmadik filmben Carlo Ponti, a mindig nyugodt, mosolygós ember, akit Soflával együtt, sokszor kikezd a pletykasajtó. A producer és a filmsztár Amerikába menekül. Madridban a „Cid“ forgatása idején, ideiglenes otthona kapujában. pedig már nagy szerepem volt: egy teljesebb mondat — „Jó reggelt, asszonyom, hogy van?" De ez kielégítő. Egyelőre nincsenek művészi ambícióim. Egyszerűen szegény és éhes vagyok és pénzt akarok keresni. A fiatal lány néhányszor találkozik Carlo Pontival. Félórákat, órákat beszélgetnek, és Sofia mindig tanul valamit. Sofia a bizonytalan statisztáláson kívül megélhetést keres, és egy nap, egyik tízperces találkozásuknál, Carlo Ponti ad egy ötletet: — Próbálkozzon fumettikkel. A fumetti, a jellegzetes olasz fotoregény, félmilliós-milliós példányszámú lapokban jelenik meg, s egy-egy ilyen főszereplője, a fiatalok és az Itália lakosságának 30—40 százalékát kitevő analfabéták között ugyanolyan népszerű, mint a filmszínésznő. 1961 őszén így vallott életének erről a korszakáról. — Főszereplő lettem a „Sogno" című magazin „La Vamp“ című fumettojában. A Vamp szédítő szerelmek, elriasztó bűnügyek és fantasztikus utazások hősnője, különböző történet-csoportokban jelentkezett. Egy sorozat felvétele kllenc-tíz napig tartott, 50 dollárt kaptam érte, s a magazinok reklámoldaláról, a zuglapok hasábjairól átvonultam a fényképregények „előkelő" oldalára. Hetente millió és millió példányban kerültek el képeim az olvasókhoz, akik kezdtek megismerni és egyre több levelet írtak nekem. Most már finom árufajták reklámozásához is hívtak, de mint Vampnak, olykor még vetkőznöm Is kellett. A „Vamp" azonban túl gyakran szégyenli magát, azért alig egy esztendővel pályafutásának megkezdése után a „Sogno" szerkesztői eltemetik — és a már határozott népszerűséget szerzett Sofia Lazzaro eltűnik a fumettik kockáiról. De közben lassan szerény tőkét gyűjtünk össze. A pénzt bank helyett egy zsebkendőben tartjuk, reggelente abból emeljük ki a szükséges összeget. Már saját bútorunk van és néhány ruhát is veszünk.” És most adjuk át a szót Romilda Villaninak, aki 1962 januárjában, egy német magazin felszólítására, diktafónba mondott néhány, lánya pályafutására vonatkozó emléket. „Carlo Pontival 1951 nyarán találkozom először. Mivel Sofia még kiskorú, úgynevezett „személyi szerződést" köt velem Sofia foglalkoztatására. Eszerint Ponti vállalja Sofia taníttatását (lányom erős nápolyi dialektusban beszélt, s 1952-ig minden szerepét — még olaszra is — szinkronizálták) gondoskodik róla, hogy színészi tanulmányokat folytathasson, énekelni és táncolni taníttatja, és felelősséggel állítja, hogy évente legalább hat filmben epizódistaként szerepelteti. Cserébe Sofia foglalkoztatásáért Carlo Pontinak valamennyi terminusra elsőbbsége van, és bár a lány szabadon vállalhat más munkát, a Ponti-produkciók diszpozíciója szerint — még esetleges más munkái ellenére is — azoknál kell jelentkeznie. A szerződés azonnal életbe lép és Sofia napi négy-öt árát tanul. Közben olasz és amerikai filmekben szérepel, felvillan egy-egy rövid jelenetben. Hogy miben játszik, jóformán sohasem tudja, fogalma sincs, miről szól a film, többnyire nem ismeri a főszereplőket sem. Reggel bemegy a műterembe, megmondják mit kell tennie, és a kamerák elé áll. A művészethez semmi köze, nem is ambicionálja még, hogy legyen. Olyan most, mint egy korrekt kistisztviselőnő . .. Első filmszerepét csak 1952 tavaszán kapja Carlo Pontitól, egy már jóformán teljesen elfelejtett filmben. Ezúttal szerepel utoljára Sofia Lazzaro néven. A' következő filmjében, az „Africa sotto I mari"-ban megjelenő új nevét, a Lorent, egy fővilágosítónak köszönheti. A fővilágosító újságot olvas. Egyszerre felkiált, Egy fiatal színésznő, Martha Toren, aki néhány napja még a Cinecittában forgatott, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Giuseppe Roccardi, a film rendezője, épp Sofiával vitázik. Új nevet keres, mert szerinte ezt, hogy Lazzaro sohasem tudják majd más nyelven kiejteni. Meghallja a világosító kiáltását és azt mondja Sofiának: — Látja, ez a név: Torén. De Torén már volt. — Hát tartsa meg a Lazzaro L-jétl így lesz Loren. S Sofiából úgy lesz Sophia, hogy egy főcímrajzoló véletlenül elvéti a nevét. Sofia vállat von. Ehhez nem ért. De ha már Loren lett, miért ne lehetne Sophia is? I Neki mindegy." Romilda Villani a Via Ugo Balzanin háromszoba összkomfortos lakást bérel. Sophia órái most már odahaza folynak: Külön szobája, s egy „stúdiója" van. Carlo Pontival szinte naponta találkozik. De mindig nyilvános helyen, idegenek előtt. A producer ugyanis nős, felesége, Giuliana Flastri, egy dúsgazdag tábornok leánya, s a házaspárnak két fjyermeke van. A mindig mosolygós miánói jogászból lett filmproducert meglepi Sophia gyors haladása, örül neki és ki Is használja ezt, egyre fontosabb szerepeket bízat rá: beállítja az „Aida"ba: Sophia játszik, Renata Tebaldi énekel. Bájos szerepeket kap a világsikert arató nagyszerű balettfilmben, a „Carosselo napoletano“-ban, epizódista két vígjátékban („A Galériánál találkozunk" és „A jó emberek vasárnapja") és főszereplő Steno emlékezetes művében, a több novellából álló „Egy nap a bíróságon" egyik históriájában. Egy év, öt film, öt fontos epizódszerep. Sophia neve és képe mindennap megjelenik az újságokban: már Stellina, — sztárjelölt. 6 egy nap ráébred, hogy beleszeretett Carlo Pontiba. „Egy botrány kapcsán robbant ki az egész — vallotta a „Stern“-nek. — A pletykalapokban egyre gyakrabban hozták egyszerre fényképeinket, s cikkeztek is rólunk. Ez nem volt nagy művészet: a három év alatt, mióta ismertük egymást, még soha máshol, mint espressókban, vagy trattoriakban nem találkoztunk. Carlo azonban egyre gondterheltebb lett. Signora Ponti, aki évekig észre sem vett, egyszerre féltékeny lett, botránnyal és elköltözéssel fenyegetőzött. Az újságok egyre mélyebben kavarták az ügyet. Szembe kellett néznem önmagámmal — s rájöttem, ha Carlo nincs velem, féltékeny vagyok. Képes voltam este, munka után, fáradtan elmenni az irodájához, ha kellett órákig az utcán ácsorogni. Vártam, hogy lássam és talán beszélhessek vele. Néha édesanyám elkísért. Но soká jött, türelmetlenkedtem, indulatoskodtom. Anya meghallgatott, de sohasem válaszolt. Ha elege volt belőlem, egyszerűen otthagyott. Húsz-harminc lépésnyire tőlem megállt és várt tovább. Aztán jött Carlo, producerekkel, színészekkel és színésznőkkel, beült a kocsijába és elhajtott. Én pedig megnyugodtam." Sophia Loren híre növekszik, 1954- ben hét filmben szerepel, közte Blasetti híres munkájában, a „Mi időnk“-ben, és Vittorio de Sica rábízza a Pizzaiola, a lángossütő asszony szerepét a „Nápoly aranya" harmadik epizódjában. Ebben a filmben egy nagy színésznő születik. A két nápolyi, De Sica és Sophia találkozása teljes művészi harmóniát teremt — és Sophia Loren nevét a „Nápoly aranya" utón megismeri és megtanulja az egész világ. Ekkor már sztár is — 1954-ben őt mondják Itália legtöbbet fényképezett színésznőjének, végül pedig egy szenzációhajhászó újságíró riportjában felteszi a kérdést: „Lollobrigida, vagy Loren?" „Gina, az isteni Gina", a „Gina nazionale", a nemzet Ginája, híre-neve tetőpontja felé közeledik, és íme, most egy versenytársat kap... Jövő héten: Gina Lollobrigidát le kell győzni I A nagy kihívás: Sofia Loren versenyre kél Gina Lollobrigidával. Felvételünk azon a sajtó-konferencián készült, 1955-ben, melyen bejelentették, hogy Sofia veszi át Gina szerepét a világsikerű „Kenyér, szerelem és...“ sorozatban. Később nem túl gyakran fényképeztették magukat együtt... Genevieve Pagezsal, a „Cid“ felvételeinek szünetében, mint a kártyák királynője
