Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-09 / 10. szám

BHAIQM EGY NYUGTALAN ANYA - jeligére Kérjük sürgősen Írja meg nevét és címét, hogy sze­mélyesen intézkedhessünk az ügyben.- KATONA SZERETNÉK LENNI - jeligére A felvételi ügyében jelentkezzék személyesen a kö­vetkező címen: Okresná vojenská správa, Bratislava­­vidiek, Vajanského 1, telefon 358-22. A nevét már bejelentettük, hivatkozzon szerkesztőségünkre. NAGYMAMI — jeligére „Fiatal házasok vagyunk és szívesen családunkba fogadnánk egy magányos asszonyt, aki szereti a gye­rekeket. Két gyermekünk van, akik nagymamára várnak. “ Az érdeklődők a következő elmen jelentkezzenek: Iván Miklós, Veiké Trakany — Kolónia, Terebesi járás.- JÖN A TAVASZ - jeligére 12 éve dolgozik a EFSZ-ben. 1969. március 11-án le kellett operálni a mellét, mert megütötte. Balesetét nem akarják munkabalesetnek tekinteni, mert az orvos szerint a csomó már előbb is keletkezhetett. Kérdi, mitévő legyen. A Munkatörvénykönyv értelmében munkabaleset­nek az olyan balesetet kell tekinteni, amely a dolgo­zót munkafeladatai teljesítése közben vagy az ezek­kel való közvetlen összefüggésben érte. Ebben az eset­ben a munkaadó szervezet köteles a törvényben meg­határozott kártérítést nyújtani. A törvény nem magyarázza meg, hogy mit kell tekinteni balesetnek, Így ezt a gyakorlat és az orvosi szempontok tekintetbevételével kell megállapítani. Balesetnek rendszerint az olyan egészségháborítást tekintik, amelyet valamely külső ok idéz elő, amely hirtelen következik be, és rendszerint hosszabb ideig tart. Leggyakoribb oka: mechanikus behatások, rit­kábban vegyszerek vagy egyéb anyagok behatása, amelyekkel a dolgozó munkája közben érintkezésbe jut (például fény — vagy hőhatások, gáz, méreg stb.L Az ön esetében tehát elsősorban azt kellene meg­állapítani, hogy milyen körülmények között és ho­gyan szenvedett balesetet a fentiek értelmében (mun­ka közben, elesett-e, megcsúszott-e és így ütötte meg magát, ráesett valami magára stb.) másrészt hogy orvosi megállapítás szerint az operáció, illetve mun­kaképtelensége tényleg ennek a mechanikus beavat­kozásnak (tehát a balesetnek) a következménye. Ez elsősorban orvos-szakértői kérdés, amit laikus nem ítélhet meg. Azt ajánljuk, forduljon azonnal a bírósághoz, vagy valamelyik Ügyvédi Tanácsadó (Advokátska porad­na) tagjához, hogy esetleges kártérítési igénye, a késedelem folytán, el ne évüljön. A lapunk 5. számában megjelent tré­fás rajzhoz beérkezett szövegek közfii az alábbiak bizonyultak a legötleteseb­beknek 1. díj „Remélem nem várunk hiába“ Beküldte: Oláh Istvánné, Nemesócsa 660 Komáromi járás Jutalom: 100.- Kés II. dfj A protekciós emberre még Itt Is tárt ajtók várnak Beküldte: Szöcs László, Zslgárd Galántal járás Jutalom: 70.— Kős III. díj Amikor a főnök síelni megy Beküldte: Miskolczi Lajosné, Kassa-Saca bl. 21/1 Jutalom: 50.— Kős Vízszintes sorok: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a függőle­ges 18., 19., 21. és 35. sorokban. 15. Tej franciául. 16. Szikvíz. 17. А-betűvel a végén madárfajta. 18. Tó Etiópiában. 20. Illetve röv. 22. Női név. 23. Magáé. 24. Unalmas. 26. 1848-as tábornok, sza­badsághős. 28. Török katonai rang. 29. Mátyás Tamás. 30. Egyiptomi uralkodó. 31. Pajtás alvilági nyelven. 33. Erdőben van! 34. Móka-e? 36. Izsán lakik. 37. Zitta egynemű betűi. 39. U. A. I. 40. Nagy távon közlekedő tehergépkocsik nemzet­közi jelzése. 42. Szélhárfa. 43. Kettős betű. 44. Angol szeszes ital. 46. N. U. 47. Nem mozog. 48. Hangtalan tan. 49. Ék! 50. Menyasszony. 51. Fon­tos ásvány. 52. Egyszerű gép. 53. Termést takarít be. 54. Eltulajdonít. 55. Lágy fém. 56. Farsangi mulatság. 58. Számnév. 60. А-betűvel a végén: rovarfajta. 61. Állati lak. 62. Princípium. 63. Egy olaszul. 64. Az ábécé utolsó előtti betűje fon. [22 70 ГтГ |87 |Й Гзб ITT 66. Olga Irma. 67. Nemes gáz. 68. Szeszes ital. 69. Személyem. 71. Gyakori magyar név. 72. Időhatározói névutó. 73. Tagadás. 74. Francia névelő. 75. Oly betűi felcserélve. 77. Tipp. 78. Gyilok. 79. Kérdőszó. 80. Tudósítása. 81. О. T. M. 86. Mátka. 87. Község Kassa közelében. 89. Nö­vény, főzete üdítő ital. 91. Óriáskígyó. 92. Strázsa (ford.). 95. Figyelmes. 97. Fél tucat. 99. A múlt idő jele. 100. Ázsiai állam. 102. Görög politikai párt. 103. Azonos a vízszintes 55-tel. Függőleges sorok: 1. Hidrogén jele. 2. Lent. 3. Hiányos tanév. 4. Ot Rómában. 5. Astatine vegyjele. 6. Kötőszó. 7. Kevert víz. 8. Az elektromos feszültség gya­korlati egysége. 9. Vedlik közepe. 10. Francia névelő. 11. Kettős betű. 12. Ékezettel: nem azé. 13. ... bár, hires magyar komikus-színész. 14. Vén-e? 24. Pompás tollazatú madár. 25. A víz­szintes 102. betűi felcserélve. 26. В. A. I. 27. Ma­gyarországi vármegye. 30. Gyerek. 32. Ékezettel: ruhadarab. 38. Osztrák tartomány. 40. Morse-jel. 41. Roló egyik típusú betűi. 43. Délkelet-ázsiai szerződés szervezete. 45. Égitest. 49. Idegen kor­szak. 55. Olga tulajdona. 56. Bánat. 57. Igavonó állat. 59. Csavar. 62. A munka és az energia egy­sége. 65. Vég nélkül tömít. 70. Vág + ő. 74. Női becenév. 76. Kronométer. 79. Osztrák fiú. 82. Mo­hamed szülővárosa. 83. Vércsoport. 84. Edgar Allan..., amerikai író. 85. A mohamedánok szent könyve (é. h.). 88. Irat. 90. Vonatkozó név­más. 93. Kellemetlenség. 94. Izomkötője (é. h.). 96. Becézett férfinév. 97. Kötőszó. 98. Tantál ké­miai jele. 101. Haragban van! Beküldendő a vízszintes 1., függőleges 18., 19., 21. és 35. számú sorok megfejtése. Hét hibátlan megfejtésért könyvjutalmat kül­dünk. Előző számunkban közölt keresztrejtvény he­lyes megfejtése: Három nővér, Cseresznyéskert, Anton Pavlovics Csehov. Könyvjutalomban részesültek: Dobcsányi Júlia, Párkány, Becse Tibor, Muzsla, Csuha Gizella, Kárpáty Istvánné, Novotn^ Nándorné, Kassa, Kovács Miklósné, Vágkirályía, Игарка Anna, Breizer Ottóné, Dunaszerdahely, Klement János, Galánta, Lados Károlyné, Losonc, ifj. Bábi Vil­­mosné, Dunamocs, Dobsony Istvánné, Kőhídgyar­­mat, Kalán Jánosné, Deregnyő, Juhász János, Kalász, Patrik Júlia, Nyitra, Mikulics Tibor, Felsőszeli, Szabó Rozália, Gúta, Szolga Sándor, Vizkelet, Danczi Lajosné, Kürt, Juhász Istvánná, Tiszacsernő. BRATISLAVA Hétfő: 16,20 Pedagógusoknak 16,40 Tv-Híradó 17,15 Ka­­zet-a, Ifjúsági műsor 17,50 Pályaválasztási műsor 18,20 Egészségügyi kukkantó 18,45 Reklámműsor 18,55 Műsor­ismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,35 Tudomány és mező­­gazdaság 20,05 Frederico Garcia Lorca drámája 20,50 Esküvői népszokások 21,15 Sport 21,35 Tv-Híradó Kedd: 9,00 Tudomány és mezőgazdaság 9,30 Frederico Garcia Lorca drámája (ismétlés) 14,00 Zenei nevelés — az iskolatévé műsora 17,15 Tv-Híradó 17,20 Francia nyelvtanfolyam 17,50 Mark Twain írásaiból 18,40 Esti mese 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,35 Lenin parancsára — szovjet dokumen­tumfilm 20,25 Kis Hit-parádé 21,15 Cook kapitány nyo­mában 22,15 Tv-Híradó Szerda: 8,25 Az iskolatévé műsora 16,50 Tv-Híradó 16,55 Orosz nyelvtanfolyam 17,25 Szép versek 18,10 Forró nyár — 1944-es háborús napló 18,30 Mai szemmel 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,45 Reklámműsor 19,50 Tv-film Miguel de Cervante Saavedra novellájá­ból 20,55 Poór Péter show-műsor 21,15 Motorosok, egy percre! 21,35 Tv-Híradó Csütörtök: 9,25 Háborús napló (az előző esti műsorok ismétlése) 11,20 Tv-Híradó 17,10 Tv-Híradó 17,15 Ifjú szemmel 18,05 A Tátra és a világ — dokumentumműsor 18,35 Reklám 18,40 Esti mese 18,50 Időjárásjelentés 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Reklám 19,35 Parabola Dubnik 20,05 Kis filmtörténelem — a szovjet film 1945 után 21,20 Maria Luise Rammefalk — tévé­játék 22,00 Tv-Híradó Péntek: 9,00 Parabola Dubnik 9,30 Bözsi és a többiek — magyar filmvígjáték 10,45 Kultúra 70. 11,15 Tv-Híradó 16,40 Tv-Híradó 16,45 Ifjúsági műsor 17,30 A Tátra és mi — érdekességek a sivilágbajnokságról 18,00 Zöld évek — műsor katonáknak 18,40 Esti mese 18,50 Reklám­műsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Rek­lámműsor 19,35 Beszélgetés V. Mináő-csal 19,50 Ládák — Tv-játék 20,30 Vidám zenei műsor 21,10 öten egy pohár bor mellett 22,00 Tv-Híradó Szombat: 8,30 Levelesláda 9,30 Francia nyelvtanfolyam 10.30 Saint Tropez-i csendőr — filmvígjáték 12,05 Tv- Híradó 14,25 I. labdarúgóliga 16,25 Könnyűatlétikai Európa-bajnokság 17,45 Fekete-fehér percek 18,00 Gye­rekeknek 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Csehszlovákia—Lengyelország — jég­korongmérkőzés 21,45 Tudom, hogy ki vagy — lengyel film első része 22,40 Tv-Híradó 22,50 Csak férfiaknak — az észt televízió szórakoztató műsora Vasárnap: 9,15 Ördögfal — a legkisebbek műsora 9,45 Néprajzi gyermekműsor 10,25 A tisztaság fél egészség — természetrajzi műsor a londoni állatkertből 10,55 Kis Hit-parádé 11,45 Tv-Híradó 14,30 Női kosárlabda­mérkőzés 15,55 Könnyűatlétikai Európa-bajnokság 18,00 Medunicska királykisasszony — mesejáték 18,45 Esti mese 18,55 Műsorismertetés, Reklám 19,00 Tv-Híradó 19.30 Svédország—Csehszlovákia — jégkorongmérkőzés 21,45 Tv-Híradó 21,55 Gólok, pontok, másodpercek — sport 22,05 Szonáta zongorára és klarinétra BUDAPEST Kedd: 8,05-11,55 - 13,10-16,40 Iskola-tv 17,58 Hírek 18.05 Kukkantó 18,50 Reklámműsor 18,55 Esti mese 19,10 Madridi Fesztivál — Spanyol filmsorozat 19,35 Ebéd­szünet — Balogh Mária riportműsora 20,00 Tv-Híradó 20,20 Mérimée: A művésznő hintája — Játék egy fel­vonásban 21,15 Csillagszóró 22,05 Tv-Híradó Szerda: 9,30 Ebédszünet — Balogh Mária riportműsora 9,50 Szembesítés 11,00 Könnyűzene 16,58 Nyugdíjasok 18,00 Hírek 18,05 Ismerkedés a szobrászattal 18,25 Köny­­nyűzenét Kedvelők Klubja 19,10 Esti mese 19,20 Lenin­­film 20,00 Hv-Híradó 20,20 Mit tenne ön, az én helyem­ben? — Kérjen tőlünk tanácsot 21,00 Magyarország— Svédország — Asztalitenisz Európa Kupa 21,40 Felszín alatt 22.15 Tv-Híradó Csütörtök: 8,10-11,05 - 13,10-17,15 Iskola-tv 17,58 Hírek 18.05 Reklámműsor 18,10 Disputa — Ipari vitaműsor 18,40 Írók, könyvek, kritikusok 18,50 Esti mese 19,00 Nők félórája 19,30 Reklámműsor 19,35 63-as járőr 20,00 Tv-Hiradó 20,20 Pamir ’69. 20,50 Klasszikusok tévéfilmen — Elvfeszett illúziók — Magyarul beszélő francia tévé­­film-sorozat 21.45 A Tv Galériája 22,25 Tv-Híradó Péntek: 8,25-11,55 - 13,10-15,50 Iskola-tv 17,50 Hírek 18.05 Pedagógusok fóruma 18,35 Tájak, városok, emberek 18,55 Esti mese 19,05 Sanzontól sanzonig 19,25 Vendég­asztal 20,00 Tv-Híradó 20,20 Halló... 21,20 Az utolsó ítélet — tévéfilm 22,25 Tv-Híradó Szombat: 9,30 Klasszikusok tévéfilmen — Elveszett illú­ziók 4 Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat 10,25 Nótaszó 10,45 Nők félórája 11,15 Kisfilmek 15,33 Nemzet­közi Mezőgazdasági Magazin 16,05 Mindenki közeledik 16,45 Reklámműsor 16,50 Hírek 16,55 Antenna 17,40 Tele­sport 18,35 A Tv jelenti 19,20 Cicavízió 19,35 Lapok Petőfi Sándor naplójából 20,00 Tv-Híradó 20,20 Sha­kespeare: Tévedések vígjátéka - Vígjáték két részben 22.05 Tegeződjünk - Zenés olasz film 22,45 Tv-Híradó 23.05 Jó éjszakát, felnőttek — Mézga család rajzfilm­sorozat Vasárnap: 9,35 Angol nyelvtanfolyam 9,55 Sakk-matt 10,15 Hétmérföldes kamera 10,30 Pamir '69. 11,00 Ünnepi megenjlékezés 14,23 A képzőművészet története 14,55 Reklámműsor 15,00 A Marie Paule titka — Magyarul beszélő francia bűnügyi film 16,00 A világ térképe előtt 16,10 Reklámmüsor 16,15 Delta 16,40 Telesport 18,25 Röpülj páva 19,45 Esti mese 20,00 Tv-Híradó 20,20 Üze­net a jövőből — Mézga család rajzfilm-sorozat 20,45 őr­járat az égen 21,40 Fischer Annie - Felszabadult meló­diák, sorozat adása 21,55 Tv-Híradó A TV a műsorváltoztatás jogát fenntartja! sg 58 59 Пз Гбб И , А-Szlovákiai Nőszövetség hetilapja — Főszerkesztő: Szarkáné Lévay Erzsébet — Főszerkesztő helyettese: Barsl Imre — M /^Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a Éivena kiadóvállalat — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, « I / I Októbrové nám. 12 — Telefon: 344-21, 374-21 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata — Megrendelhető bármely postahiva­•I / talban, vagy a kézbesítőnél. Előfizetési díj negyedévre 23,40 korona, egyes szám ára 1,80 korona — A külföldi meg­­■ I N rendeléseket a Posta Sajtókiviteli Szolgálata — PNS, Üstredná expedícia tlaée, Bratislava, Gottwaldovo nám. .48 intézi jgJI el — Magyarországon terjeszti a Magyar posta — Előfizethető a posta Központi Hírlapirodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál — Egyes szám ára 3.50 Frt. — Csekkszámlaszám: egyéni 61.278, közületi: 61.066 (vagy átutalás az MNB 8. számú folyószámlájára) — Nyomja a V^chodoslovenské tlaőiarne, n. p., Koáice 0> I • О N О) s 1 <& 5 Й Ьч 01 00 0 1

Next

/
Thumbnails
Contents