Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-02 / 9. szám
Os Z •ш > LU BIZALOM „TITKÁRNŐ“ jeligére 1969. október 12-től van szülési szabadságon. Azt kérdezi, hogy lesz-e igénye 1970. július 1-tól gyermeknevelési segélyre. Az 1969. évi 154. számú törvény szerint a gyermeknevelési segély 1970. július 1-től jár azoknak a nőknek, akik munkaviszonyban vannak (vagy más, a törvényben részletesen felsorolt tevékenységet fejtenek ki), s gyermekükről egyéves koráig maguk akarnak gondoskodni s ezért nem folytatják munkájukat. Igényének feltétele az, hogy a szülés előtt legalább 270 napot munkaviszonyban töltsön, és a gyermekéről egész nap rendesen gondoskodjon, ezenkívül legalább egy további gyermek legyen a gondozásában, aki még nem érte el az iskolakötelezettség befejezésének korhatárát. A törvény átmeneti rendelkezései szerint a gyermeknevelési segély azoknak a nőknek is jár, akik 1970. július 1-én gondoskodnak egy évnél fiatalabb gyerrríekükről, ha a többi törvényes feltételt is teljesítik. A gyermeknevelési segély ebben az esetben is csak a gyermek egyéves életkorának betöltéséig jár. Az ön esetében tehát a gyermek születésétől kezdve jár a szülési pénzsegély 26 héten át, azontúl a gyermeke egyéves koráig igénye van arra, hogy munkaadója további fizetés nélküli szabadságot adjon, 1970. július 1-től kezdve pedig igénye lesz az 500,— Kés-t kitevő gyermeknevelési segélyre gyermeke egyéves koráig (1970 októberéig). Az igényt a munkaadó szervezetnél (illetve ennek szakszervezeti nemzeti biztosítási bizottságánál — KNP) kell érvényesítenie. Dr. B. G. „PÁLYAVÁLASZTÁS" Jeligére „Pályaválasztás előtt állok, egészségügyi iskolában szeretnék ápolónői végzettséget szerezni. Arra kérnék választ, hol van olyan magyar egészségügyi iskola, ahol internátus is biztosítva van a tanulók számára?“ Hivatalos értesülésünk szerint 1970. szeptember elsejével egészségügyi középiskola nyílik Dunaszerdahelyen. Az iskola ideiglenesen két esztendőre Királyfiakarcsán (Dunaszerdahelytől 4 km-re) a kastély épületében lesz elhelyezve. A két első osztályba 66—68 leányt vesznek fel. A járási szervek ígéretet tettek, hogy az első esztendőben húsz, jövőre ötven tanuló elszállásolását biztosítják és kosztolásukról is gondoskodnak. 1972-ben, amikor az egészségügyi iskola Dunaszerdahelyre, a jelenlegi mezőgazdasági iskola épületébe költözik át, a tanulók egy újonnan épült diákotthonban nyernek elszállásolást. „GOND AZ ISKOLA“ jeligére „Érdekelne, létezik-e olyan magyar középiskola, ahol a kilencéves iskola elvégzése után nyelveket lehet tanulni?“ Pozsonyban, a magyar középiskolában még tavaly szeptemberben egy olyan gimnáziumi nyelvi osztály nyílott, ahol a tanulók napi egy órában angol nyelvet tanulnak. Ha kislányát érdekli az angol, küldje el jelentkezését ebbe az iskolába. Címe: Általános Műveltséget Nyújtó Magyar Középiskola, Bratislava, Dunajská 33. „TÜZVIRÄG“ jeligére Kérjük, közölje postafordultával a nevét és pontos lakcímét, hogy kérésének eleget tehessünk. Amit tőlük kér, egyáltalán nem bizalmas jellegű dolog, tehát nincs szükség az „inkognitóra“. Amint megkapjuk címét, küldjük a kért dolgokat. Vízszintes: 1. ... bere, ikerszava. 5. Erdei emberke. 9. Az isten neve a mohamedán vallásban. 13. Állam Afrikában. 15. Halk zörej. 17. M-betűvel a végén: férfinév. 18. Spanyol névelő. 20. A bankban elhelyezett pénz gyarapodik. 23. Francia arany. 24, Piros Ausztriában. 26. Tó olaszul. 27. Ékezettel: bírál. 29. Vízisportot űz. 31. Reggel Szlovákiában. 33. Emlékkönyv. 35. Gyors. 37. Apró betűi. 39. Királyi szék. 40. Fogadási összeg névelővel. 42. Kevert szak. 44. Textilgyári munkás végzi. 45. Y. I. 47. A tervek elkészítése. 50. Sáv peremei. 51. Az eszével felfog. 53. Nagy tó a Szovjetunióban. 54. Szlovák forma. 56. Angol csillag. 58. Neves angol egyetemi város. 60. A legtökéletesebb élőlény. 62. Csűr-csavar. 64. A világtalan. 66. Ák! 67. Azonos magánhangzók. 69. Nica betűi. 71. Szaglószerv. 73. Helyrag. 75. Fiatal disznóhús-e? 78. Folyadék. 79. Három szláv nyelvben. 81. Német dió. 82. Azonos betűk. 84. Angol szeszes ital. 86. A macskát kergetjük el ezzel a szóval. 88. Verdi híres operája. 90. Folyó Franciaországban. 92. Nyolc Szlovákiában. 94. Olasz pénzegység. 96. Elektromos töltéssel rendelkező atom-e? 97. Apa törökül. Függőleges: 1. A függőleges 6. szám alatti híres 28 ♦5 " 46 fíö ST 73 П? IJI t " 74 80 orosz író ismert színmüve. 2. Latin „és“. 3. Szlovák év. 4. Mindegy. 6. Világhírű orosz író, ez év január 29-én ünnepeltük születésének 110. évfordulóját. 7. Oj, több idegen nyelvben. 8. Becézett férfinév. 10. Visszaáll! 11. Állami illeték. 12. Ä függ. 6. sz. alatti író híres színműve. 14. Török név. 16. Az utolsó Habsburg királynő. 19. Pénz jassznyelven. 21. Kutyafajta. 22. Dátum jelző szócska. 25. Téged szlovákul. 28. Albaros egyik típusú betűi. 30. írógép-márka. 32. Német oázis. 34. összevissza: úszó. 36. Kényelmes gyaloglás. 38. Számtani műveletet végez. 41. Fere ikerszava. 43. Levágott növényszárak összekötött csomója. 46. Pusztít-e? 48. Szovjet vadászgép-típus (a második világháborúban). 49. Egyedül Szlovákiában. 52. Ilyen rózsa is van. 55. Bóra betűi. 57. Német rím. 59. T-betűvel a végén: este Bécsben. 61. Angol főnemesi cím. 63. Meghasad a jég. 65. ... Hamsun, norvég író. 68. Becézett női név. 70. Nielsen, filmszínésznő. 72. Fantom. 74. Tehát latinul. 76. Folyó a Dunántúlon, névelővel. 77. Az éter és az alkohol gyöke. 80. Azonos a vízszintes 67-tel. 83. Dita betűi. 85. Numero röv. 87. Német számla (fon.). 89. Francia művészet. 90. Paripa. 91. Személyem, é. h. 93. Motor része. 95. Azonos magánhangzók. Beküldendők a függőleges 1., 6. és 12. számú sorok, a megjelenéstől számított 6 napon belül a rejtvényszelvénnyel együtt. Hét hibátlan megfejtésért könyvjutalmat küldünk. Előző számunkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Ép testben ép lélek", „Csak egyszer élünk“, Természetben nincs halál... Faust, Elet, ab ovo. Könyvjutalomban részesültek: Korintus Lászlóné, Dernő, Dankó Ferencné, Bodrogszerdahely, Kocsis Bélóné, Szlnyér, Czap Mária, Mátyóc, Kovács Imréné, Muzsla, Fábián András, Keszegh Ferencné, Bíró Ibolya, Koháry Rozália, Viola Ibolya, Palotai Mária, Komárom, Fürstenzeller Jánosné, Marcelháza, Kovács Ilona, Rozsnyó, Jókai Mária, Gímes, Klinovszky Klára, Zsóri Istvánná, Tóth Pál, Kassa, Krammer István, Léva, Kakas Gyula, Nagysalló, Kacz Ferencné, Zsigárd, Kovács Károly, Póda Judit, Dunaszerdaheiy, Kántor Zsuzsa, Érsekújvár, Fekete Istvánná, Nagysalló, Szilasi Istvánná, Vendégi, Tücsök Sándorné, Dunamocs, Nagy László, Nagykürtös, Szabó Zoltánná, Vámosladány, Závodszky Irén, Csicsó, dr. Novák Tibor, Kassa, Toman Valéria, Tőre, Mikulecz Anna, Tóth Mária, Rukovánszky Mária, Szelőce, Molnár Lászlóné, Losonc, Oláh Istvánná, Saéa, Szász Istvánná, Bátorkeszi, Szabó Rudolfné, Felsőszeli, Rencsés Dánielné, Felsőszeli, Mittele László, Hauser Éva, Szepsi. BRATISLAVA Hétfő: 16,20 Tanítók műsora 16,40 Hírek 16,45 Francia nyelvlecke I. 17,15 Portréfilm 17,45 Mikroszkóp alatt a sport 18,15 Publicisztikai műsor 18,50 Időjárásjelentés 18.55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,40 Reklámműsor 19,45 Lenin nyomán - Tv-dokumentumfilm 20,05 A tetoválás - Tv-játék 21,10 Zenés műsor 21,35 Publicisztikai műsor 22,00 Tv-Híradó Kedd: 9,00 Publicisztikai műsor 9,30 A tetoválás - Tvjáték 10,35 Zenés műsor 11,00 Tv-Híradó 14,00-15,10 Iskolai adás 17,20 Hirek 17,25 Francia nyelvlecke И. 17.55 A prágai ZOO 18,40 Esti mese 18,50 Reklámműsor 18.55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Reklámműsor' 19,35 Dokumentumfilm 20,05 Vetélkedő 21,05 A mi delfinünk — amerikai film 21,35 Tv-Híradó Szerda: 8,25-8,50 Iskolai adás 9,35 Kicsinyek műsora 10,05 Iskolai adás 10,25 Biológia 10,55 Tv-Híradó 16,40 Hírek' 16,45 Edison — középiskolások műsora 17,25 Orosz nyelv - Tv-klub 17,50 Publicisztikai műsor a sportról 18.50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv- Híradp 19,40 Szovjet dokumentumfilm 20,15 Estély — Tv-játék 21,15 Műkorcsolyázó VB 23,00 Tv-Híradó Csütörtök: 9,30 Dokumentumfilm 10,00 Estély - Tvjáték 11,35 Tv-Híradó 16,45 Hírek 16,50 Biológia 17,20 Gyermekműsor 18,10 Dokumentumfilm Leninről 18,40 Esti mese 18,50 Időjárásjelentés 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,35 Szovjet film I. rész 21,10 Műkorcsolya VB 23,00 Tv-Híradó 23,10 Kézilabda VB Péntek: 9,15 Parabola 9,45 A császár pékje - cseh film 11,35 Tv-Híradó 16,20 Hirek 16,25 Telesport 17,05 Zenés műsor gyermekeknek 18,10 Katonai napló — Leningrádi ütközet 18,50 Riportműsor 18,40 Esti mese 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Rekláfmnűsor 19,35 Ave ápolónők — előadás az ápolónőkről 21,35 Műkorcsolya VB 23,05 Tv-Híradó Szombat: 8,30 Tarka műsor katonáknak 9,30 Francia nyelvlecke I. 10,00 Francia nyelvlecke II. 10,30 Arany idők Spessart-ban — nyugatnémet szatirikus film 12,10 Tv-HIradó 14,25 Slovan Bratislava—Sparta Praha — labdarúgómérkőzés 16,50 Hírek 16,55. Fekete-fehér — gyermekműsor 17,25 Nők a nőknek 18,00 Úttörők műsora 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv- Híradó 19,30 Nemzetközi eseményekről 19,45 Reklámműsor 19,50 A Vörös tenger balra — útifilm 20,10 Matestráda 21,30 Műkorcsolya VB 23,00 Tv-Híradó 23,10 Kézilabda VB Vasárnap: 9,00 Kicsinyek műsora 9,30 Cook kapitány nyomán 10,00 Slávia SVST Bratislava—Sparta Praha I. férfi kosárlabdamérkőzés 11,15 Beethoven-ünnepségek 1970 11,35 Tv-Híradó 14,00 Motocross-verseny 16,00 Kézilabda VB 17,15 Műkorcsolya exhlbíció 18,40 Esti mese 18.50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv- Híradó 19,20 Sporthírek 19,45 Reklámműsor 19,50 Vasárnapi yers 19,55 Bözsi és a többiek - magyar film 21,25 Kultúra 70. 21,50 Tv-Híradó 22,00 Sporthírek 22,10 Műkorcsolya exhibíció BUDAPEST Kedd: 9,00-11,55 - 14,00-15,50 Iskola-tv 17,58 Hírek 18,05 Kisfilm 18,15 Helyszíni közv, a Lenin Kohászati Művekből 18,45 Reklámműsor 18,55 Esti mese 19,10 Nők a politikában 20,00 Tv-Híradó 20,20 Történelmi lecke - dokumentumfilm 21,15 A múzsák neveletlen gyermeke IV. rész 22,15 Tv-Híradó Szerda: 9,00 Játékfilm 10,30 Könnyűzene 11,00 Történelmi lecke — dokumentumfilm 17,58 Hírek 18,05 Vidám esztrádműsor gyerekeknek 18,30 „Az olvasás művészete" 18.50 Miről ír a világsajtó? 19,05 Esti mese 19,15 Felszabadult melódiák sorozat adása 19,25 Aktuális riportműsor 20,00 Tv-Híradó 20,20 Pamir 69 — útifilm II. rész 20.50 Szembesítés — fiatal írók novellái 22,00 Tv-Híradó Csütörtök: 8,10-11,55 - 13,10-15,50 Iskola-tv 17,15 Irány az egyetem! 17,58 Hirek 18,05 Pályaválasztási műsor 18.40 Esti mese 18,55 Reklámműsor 19,00 Kompozíció 70/3 19,25 Aktuális riportműsor 20,00 Tv-Híradó 20,20 Elveszett illúziók — francia filmsorozat 21,15 Kézilabda VB 22,30 Tv-Híradó Péntek: 8,05-11,05 - 13,10-15,50 Iskola-tv 17,25 Pedagógusok fóruma 17,58 Hírek 18,05 Kuckó 18,30 Emberség falun... — faluról-íalura 18,50 Esti mese 19,00 A Tv politikai tanfolyama 19,30 Nótaszó 20,00 Tv-Híradó 20,20 A kocka el van vetve... — zenei rejtvény indító adása 21,20 Integrál... 22,00 Tv-Híradó Szombat: 9,30 Elveszett illúziók — francia filmsorozat 10.25 Nótaszó 10,50 Kisfilmek 14,03 Csillagszóró — Intervizió műsora 14,55 Videoton—Újpesti Dózsa — labdarúgómérkőzés 16,50 Műszaki feladvány 16,55 Reklámműsor 17,05 Hírek 17,10 Mondd a neved — Tv-film 18,25 Az Ómega-együttes műsora 18,55 Aktuális riportműsor 19.40 Cicavízió 20,00 Tv-Híradó 20,20 Tabi László ötperce 20.25 Rémület a színpadon — amerikai film 22,00 Tv- Hiradó 22,10 Kézilabda VB 23,25 Üzenet a jövőből A Mézga család — rajzfilmsorozat Vasárnap: 8,23 Orosz nyelvtanfolyam 8,50 Felsőfokú matematika 9,35 Francia nyelvtanfolyam haladóknak 10.00 Országos magyar irodalmi vetélkedő 11,00 Gyere pajtás, énekelni! 11,15 Francis a nagyvadak országában — francia filmsorozat 11,30 Pamir 69 — útifilm II. rész 12.00 Vidám városka — gyermekműsor 14,28 Riportműsor 14,50 A Marie Paule titka — francia film 15,40 Képes Kalendárium 16,10 Reklámműsor 16,15 Heti külpolitikai összefoglaló 16,25 Kézilabda VB — döntő 18,00 „Röpülj páva..." — népdalverseny 19,20 Esti mese 19,30 A Mézga család — rajzfilmsorozat 20,00 Tv-Hiradó 20,20 „Hóvirág helyett..." — Vidám nőnapi elmélkedés 21,20 Vezényel: Herbert von Karajan — koncertíilm 21,50 Tv-Hiradó A TV a műsorváltoztatás jogát fenntartja! . . A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja — Főszerkesztő: Szarkáné Lévay Erzsébet — Főszerkesztő helyettese: Barsl Imre — Címlapunkon. Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a Zivena kiadóvállalat — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, 1 I ■ I Októbrové nám. 12 — Telefon: 344-21, 374-21 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata — Megrendelhető bármely postahiva(Г Inkey T. felvétele talban, vagy a kézbesítőnél. Előfizetési díj negyedévre 23,49 korona, egyes szám ára 1,80 korona — A külföldi meg^ I ■ I rendeléseket a Posta Sajtókiviteli Szolgálata — PNS, Üstredná expedícia tlaée, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 intézi —■** ■* el — Magyarországon terjeszti a Magyar posta — Előfizethető a posta Központi Hírlapirodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál — Egyes szám ára 3.50 Frt. — Csekkszámlaszám: egyéni 61.278, közületi: 61.066 (vagy átutalás az MNB 8. számú folyószámlájára) — Nyomja a V^chodoslovenské tlaőlarne, n. p., Koáice .2 I 00 04 .1 I E 0 N £ К. «о s 1 00 5 й h= ос 00 о* о О S