Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-02-22 / 8. szám
Sves Éva (balról 02 első) a nyitrai mezőgazdasági főiskolára készül itthon, magyar tannyelvű mezőgazdasági főiskolán tanulni, ők is jelentkeznének. Természetesen ezeknek a gútal, izsai, tardoskeddl, bácsi és bátorkeszi fiataloknak nem az a problémájuk, hogy egyáltalán nem tudnak szlovákul, hiszen szlovák nyelvből Is készülnek érettségizni. Magyarázatot adhatnánk nagy pedagógusokat Idézve, de azt hiszem megfelel az Is, ha az egyik jelentkezőt idézzük: „Beszélni tudok szlovákul, de gondolkodni csak magyarul tudok, magyarul könnyebben értem és tanulom meg az ismeretlen anyagot." Mátyus Vince Naszvadról mezőgazdasági főiskolára jelentkezik. „Amikor a gadóci mezőgazdasági iskola első osztályába beiratkoztam, azt hittem, hogy van nálunk Szlovákiában magyar nyelvű mezőgazdasági főiskola, így aztán Magyarországon akartam folytatni tanulmányaimat, de azt hallottam ... nem is tudom kitől, hogy nem lehet, mert nem ismerik el itthon a végzettségemet. Tudom ugyan, hogy nehezebb idegen nyelven tanulni, de hát megpróbálom, pedig ha elvégzem a főiskolát, magyar vidéken akarok elhelyezkedni. Sajnálom, hogy nem tanulhatok magyarul. Gerencséri Imre Szentpéterről, a nyitrai mezőgazdasági főiskolán kívánja folytatni tanulmányait. Számomra BEIRATKOZÁSOK ELŐTT Nehéz néhány szóban összefoglalni a magyar oktatásügy 22 éves múltját. Oktatásügyünk fejlődésének létalapját 1948 februárja, a munkásosztály hotalomrajutása teremtette meg. A kommunista párt vezette országban megindult a nemzetiségi iskolák szervezése. 1949-ben megkezdődött a tanítás a magyar iskolákban. Idézzük vissza az akkori idők problémáit. Tanteremhiány, pedagógushiány; de a szülők is kiveszik részüket az iskolák szervezéséből, közbenjárnak és do'goznak. Kevés a pedagógus. 1950-ben megnyílik Pozsonyban a pedagógiai gimnázium. A Komensky Egyetemen fakultás nyílik az esti tagozatos tanuló pedagógusok részére. Magyarországról visszatérnek az 1946—47-es években odamenekült főiskolások; a hazai főiskolán folytathatják tanulmányaikat. Négyéves pedagógia esti Iskolák nyílnak országszerte. Az eredmény szép. Szlovákiában több mint 4000 magyar pedagógus működik, 345 magyar nyelvű óvodánkban 11 641 gyerekről gondoskodnak. 494 alapfokú iskolánkat 72 941 diák látogatja, 22 gimnáziumunkban 3977 diák tanul, 16 szakiskolánkban 3232 fiatal készül szakérettségi-e. 845 oktatásügyi intézményünk 3591 osztályban 95 253 fiatal és gyerek részesül magyar anyanyelvű oktatásban. Távlataink: a jövő iskolaév folyamán egészségügyi technikum, könyvtárosi-népművelési felépítményi szakiskola nyílik, s reméljük a főiskolai oktatás szintjén is kellemes meglepetés ér. A ZAVART OiíOZÖ TAJÉiíOZATLANSAG Alkotmánytörvényünk biztosítja hazánk minden dolgozójának az anyanyelvén való tanuláshoz és művelődéshez való joaot. Szerkesztőségünk egyik „Ifjú Szemmel" ankétján közelebbről találkoztam a magyar fiatalok közismert igényével, hogy főiskolai tanulmányaikat anyanyelven kívánják végezni. Bár még csak decembert írtunk, a probléma már olyan markánsan jelentkezett, hogy oz egészen más témával foglalkozó ankéton („Milyen az ideális élettárs") a felszólalók zöme érintette ezt a kérdést, A komáromi (gadóci) mezőgazdasági technikum IV. A osztályának 24 tanulója közül heten jelentkeztek hazai mezőgazdasági, egy pedig a testnevelési főiskolára. Arra a kérdésemre, hogy ki szeretett volna még főiskolán tanulni, további hét kéz emelkedett a levegőbe. Mindössze kettő akadt köztük, akit pusztán anyagi nehézségei gátolnak meg abban, hogy főiskolát végezzen, a többi öt Jelentkezőt a nyelvi nehézségek riasztják viszsza. Ha viszont lehetőségük volna Magyarországon, vagy Papp Ernőt a nyelvi nehézségek riasztják vissza is előnyösebb lenne a magyar nyelvű főiskola, akár Itthon végezném, akár Magyarországon, de a szüleim attól félnek, ha Magyarországon tanulnék, abból esetleg itthon hátrányom lehetne. Nagy Iván Izsóról szintén magyar főiskolán szeretne tanulni, mert úgy érzi, megérteni, átvenni az anyagot, csak így tudná tökéletesen. Gerencsér Imre véleményéhez még hozzáfőzi, hogy jó volna, ha még az idén küldenének minden középiskolába körlevelet, amelyben tájékoztatnák a diákságot arról, hogy milyen főiskolákon lehet továbbtanulni, s milyenek a magyarországi főiskolákon a felvétel feltételei. Berze István mérnök, az iskola igazgatója elégedett ezzel az osztályával, szívesen tanulnak, s szívesen tanulnának. Tavaly 81 jelentkező volt az első osztályok felvételi vizsgáin, meglepő jó tanulmányi átlaggal, az idén is hasonló felvételik várhatók. Ez egyben azt bizonyítja, hogy a végzős diákok színvonala és főiskolai végzettségre való Igénye is növekedni fog. Ezek a tények azt hiszem önmagukban, kommentár nélkül Is elgondolkodtatók A komáromi gépipori technikumban kevesebben készülnek a főiskolára, de a tájékozatlanság az ipari tanulók közt is jelentős, bár az iskola színvonala jó és tradíciója is jelentős. Schlett János mérnök-igazgatóval a főiskolai anyanyelvi oktatás jelentőségéről beszélgetünk. „Az anyanyelvi főiskolai oktatás csak abban az esetben volna hasznos, ha diákjaink magyarországi főiskolára járhatnának, hiszen magyar nyelvű technikai főiskola nyitása nálunk nem volna egyelőre ésszerű. Ha a magyar anyanyelvű diákságnak lehetősége nyílna a magyar főiskolákon végzettségre szert tenni, minden bizonnyal megnőne az érdeklődök száma, és sokan érvényesíthetnék tehetségüket. Bár a lemorzsolódás aránya nem csökkenne, azt hiszem ebben az esetben sem, de több végzett és jól képesített mérnökünk lenne még a közepes diákok közül is. Jelenleg az a helyzet, hogy iskolánkból kevesen jelentkeznek főiskolára. Nem mindig a nyelvi kérdés az oka, bár az idegen nyelv is lényeges tényező. A magyar gyerekek szüleinek zöme a mezőgazdaságban dolgozik, s azzal, hogy gyerekeik elvégzik a gépipari technikumot, már megoldottnak látják jövőjüket, mondván: jó kenyér van a kezükben ... sőt még az a nézet is előfordul, hogy ne legyen sokkal különb, mint az apja. Anyagi téren nincs különbség a szlovák és a magyar diákok szülei közt. Mindenesetre örömmel fogadnánk az anyanyelvi főiskolai oktatás lehetőségét, mert a műszaki forradalom idejét éljük, az automatizáció küszöbén állunk, és nemzetgazdaságunknak sok mérnökre lesz szüksége. GAGYOR PÉTER MINDIG Valamikor az ország legjobb gyára volt. „Élenjáró.1 A kis forradalmi szobában, „Revoluőná izba“ — ahogyan ők nevezik, egymás után kerültek fel a falra a vándorzászlók, munkaérdemrendek, elismerő oklevelek. S mindez elmerült a múltban, talán el is veszett azóta a kis szoba. Ki tudja? Néznek egymásra: megvan még? A pozsonyi Kábelgyár, — a Kablo — ha az utolsó tíz évével nem is dicsekedhet, a múltban elért eredményei alapján még mindig a legjobb gyárak között emlegetik. Legalábbis a laikusok. Szép, impozáns, most a rendbehozása után különösen. Az udvaron, a hatalmas munkatermekben pezseg az élet. Emberi hang alig bírja túlkiabálni a gépek zaját. Látszólag minden a helyén van, minden pontosan működik, jár, mint egy óra. — Nem hallgathatjuk el a valóságot. A gyár évek óta nehézségekkel küzd — mondja Jozef Melkner elvtárs, az üzemi bizottság elnöke. Vele, Ladislav Fedorik és Frantiáek Valovió elvtársakkal beszélgetünk a gyárról. A gyárat 1945-ben államosították. Az államosítás utáni első éveket erősen áthatotta az akkori politikai szellem, a küzdelem: 1948. február 25-e hozta meg aztán a várt változást, a munkásosztály győzelmét. A kommunista párt a kezébe veszi az irányítást. Még február 25-e előtt megalakul a gyárban a népi milícia, 25-én már a húsztagú csoport vigyáz a rendre, felkészülve minden eshetőségre. Tagjai önkéntes kommunisták, a munkások soraiból. De a munka folyását semmi sem zavarja meg, csak addig áll le a termelés, amíg a manifesztáció tart, amíg a város valamennyi lakosával a pozsonyi gyárak, üzemek dolgozóival együtt a Kábelgyár munkásai is végighallgatják az ünnepi beszédet. Azt a beszédet, amelyik Csehszlovákiai Kommunista Pártjának „végső győzelmét“ hirdeti. Nagyon jól emlékeznek még a 24-i szimbolikus sztrájkra, a manifesztációra, akik átélték. Lengyel Ferenc munkás így emlékezik vissza. — 1925-től dolgozom a gyárban. Mindig kerestem annyit, hogy meg tudtam belőle élni. De amikor azt mondták, hogy ezentúl a miénk lesz a gyár, megmozdult bennem valami. Együtt örültem a többiekkel február 25-én. — S most 22 év múltán hogyan érzi Ferenc bácsi, hogy valóban maguké a gyár?
