Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-02-15 / 7. szám

szomorúan odapillant a szomszédban épülgető új vasúti állomásra. Vincent Tóth, a Kosice—Belza és Ko­sice—VS2 vonalon dolgozik. Sofőr, ka­lauz egy személyben. — Ez így együtt nagyon fárasztó, s veszélyes is. Mindig akad egy-két utas, aki kihasználja a tolongást s azt, hogy a sofőr a jegykezelő is. S egy esetleges ellenőrzésnél én fizetek rá. — Szigorúan veszik a jegyellenőrzé­seketV — Nagyon szigorúan. Abban az eset­ben, ha bebizonyosodik, hogy a sofőr átvette a pénzt s nem adott jegyet az utasnak, megbüntetik. Vagy áthelyezik egy másik, rosszabb vonalra, vagy le­vonják a fizetése 10—15 százalékát. Vincent Tóthnál még egyetlenegyszer sem fordult elő ilyen vagy hasonló sza­bálytalanság, pedig már 10 éve dolgo­zik a vállalatnál. — Az utasokkal nem mindig könnyű. „Mi munkások vagyunk" — verik sokan a mellüket. S mi mik vagyunk, mi sofő­rök, kalauzok? Mi talán nem vagyunk munkások? Az első járatom 4 óra 20-kor kezdődik hajnalban s 20 óra 50-kor van az utolsó. — Szeretném tudni, mennyi a kere­sete? váróterem egy í van. Az ún. volt udvarában S mint egy hibás lemezen, ismét­lődik ugyanaz a szöveg: Késés, zsúfoltság stb.. -— 2000—2500 Kcs. Két állásért, két vonalon s reggel 4 óra 20-tól 20 óra 50-ig tartó munkaidőért. A CSAD Kelet-Szlovákiai Vállalatá­nak 875 alkalmazottja van. Ebből szép számban akad női munkaerő is. Főleg az adminisztrációban. A kalauzoknak viszont csak 40 százaléka nő. — Én legalább 80 százalékot gondol­tam — vallom meg őszintén Macinga elvtórsnak. — Ez inkább női munka, mint férfi. — Nem egészen. Megmondom őszin­tén, nagyon gyengén fizetett munkaerő a kalauz. Ezenkívül ki van téve az uta­sok szidalmainak, durvaságainak. Nem női idegeknek való. Kevés nő is jelent­kezik a vállalatunknál, s ha jelentkeznek is, rövidesen elmennek. Helena Vyravcová azok közé a keve­sek közé tartozik, aki maradt. Már 16 éve dolgozik egyfolytában a vállalatnál, mint kalauznő a Kosice—Vysné Nemec­­ká vonalon. Ez a leghosszabb és leg­nehezebb vonal. Főleg pénteken és hét­főn, amikor 25 autóbusz szállítja a VS2 és a kassai üzemek munkásait. Helena asszony magas, erőteljes alkat, és su­Helena V^rovcová és Vin­cent Tóth a vállalat leg­jobb dolgozói Lesz idő, amikor minden kalauz így fog mosolyog­ni? ... Macinga elvtárs már har­minckét éve dolgozik a közlekedésben. Szívügye a kassai autóbusz-állomás F. Spáíil felvételei gárzik belőle a jókedv. Nem csodálom, hogy „jóban” van az utasokkal. — Tetszik nekem ez a csavargó élet — ennyit válaszolt, amikor megkérdez­tem, hogy miért lett kalauznő. S hogy teljes legyen a kép, ne csak egyoldalú, kérdezgettem az utasokat is. Munkásokat, diákokat, ügyes-bajos dol­gaik miatt utazókat. Tele vannak pa­nasszal: Ondrej Krakovsky munkás (Drienov) — Az első járat hajnali 4 óra 20-kor indul. Legalábbis akkor kellene indulnia hivatalosan. De télen a gyakori késések miatt sokszor később indul. Arról, hogy milyen zsúfolt, jobb nem is beszélni. Sokszor már a kiinduló állomáson úgy megtelik, hogy a következő falvak uta­sai nem férnek fel. Nem lenne semmi baj, hogyha 10—15 perc múlva indulna a következő. De nem indul csak 6 óra '0.5-kor. Az legfeljebb a diákoknak s a ráérő utasoknak felel meg, de nem annak a munkásnak, aki reggel 6 órakor kezdi a műszakot. Szeles Ilona, Drazd Mária, diáklányok (Debrőd) — Járhatnának pontosabban, főleg télen. S az sem ártana, hogyha kicsit tisztábbak lennének. De a legnagyobb panaszunk a zsúfoltság miatt van. Soha nem kényelmes az utazás Mint egy hibás lemezen, ugyanaz a szöveg ismétlődik, akárkit kérdezek meg. — Igen, ez így van — de sajnos addig, amíg nem épül fel az új állomás, vajmi keveset tudunk segíteni a helyze­ten. — S a hangja csengéséből ítélve ez ennyit jelent, hogy semmit sem tudnak segíteni addig... De mikor lesz az az addig? A panaszlevelek viszont addig is gyűlnek nap mint nap az igazgatóság s Macinga elvtárs asztalán. Sokszor alaptalanul, de többször jogosan. S csak nem jön meg az az óhajtott kölcsönös megértés, tapintat egymás iránt. Ilyen körülmények között nehezen is fog men­ni. Pedig — mi is munkások vagyunk — ahogy Vincent Tóth mondta. Lám a sofőr, a kalauz is munkás, ember, fáradt, túlhajszolt, robbanékony munkásember. S nem a maga jószántá­ból, puszta rosszindulatból veszekszik, amikor veszekszik, mint azok sem, aki­ket jobbra-baira dobálnak mögötte a kerekek az egyhangú, fárasztó utakon. KOVÁCS MAGDA természetesen még az alapiskolában kezdtem tanulni, és a fő­iskolán is folytatom, naponta nyelvleckéket veszek. Lubica: Én még gyerekkoromban kezdtem a nyelvtanulást, a középiskola nyelvi osztályában folytattam, és külföldi brigád­munkák alkalmával tökéletesítettem nyelvtudásomat. Annak ellenére, hogy a Tátrában három heti kemény munka vár rájuk, boldogok, hogy részt vehetnek ezen a világviszonylat­ban jelentős eseményen. Alica annak örül, hogy a gyakorlatban is bebizonyíthatja nyelvtudását. Lubicát pedig, akinek hobbyja a sízés, várakozással tölti el a tátrai sívilágbajnokság légköre. HOGYAN TETSZENEK A MODELLEK? Magda Holá, a vendéglátó kisasszonyok vezetője szélesre tárt előttünk egy ajtót, ahol a ruhák százai lógtak a fogasokon. — Elképzelni sem tudják — mondja Andrlík elvtárs, a Ma­­kyta dolgozója, mennyi munkát igényelt hatszázhetven kosztüm mérték szerinti elkészítése. A púchovi, zilinai és bytcai üzem­­részlegeken tavaly augusztus óta megállás nélkül varrtak. — És a ruhák tervei? — Azok jóval előbb készültek el. A Makyta tervezői tizen­nyolc különböző ruha tervét készítették el. Ezekből választottak ki a vendéglátó kisasszonyok részére egy garnitúrát, ami fehér prémmel díszített modern minikabátból, piros nadrágból, fehér szvetterből és a kabát anyagából készült kék kötényruhából áll. Az ünnepélyesebb alkalomra való kompié tartozékai egy három­részes brokátruha és szőrmével díszített barna bársonyköpeny. Kiegészítői: szőrmesapka, szürcsizma és bizsuk. Ezenkívül a Makyta kollektívájának modelljeiből még egy kinti tartózkodásra alkalmas együttest, és egy társas összejövetelre illő kompiét választottak a szervező bizottságban működő nők számára. A lányok a tükör előtt forgolódnak. Az egyik a nadrágot nem Szilvakék kabát, szőrmesapka, piros nadrág és fehér rövidszárú szürcsizma. Így látjuk majd őket napközben Foto: M. Borsky és B. Schreiber tartja elég testhezállónak, a másik időközben meghízott vagy lefogyott, ezért a ruha igazításra szorul. A Makyta varrónőinek keze tele munkával. A lányokat egytől-egyig tökéletesen felöltöztetni valóban szi­szifuszi munka volt. Feltételezzük, hogy a ruhamodelleket ki­választó bizottság nem gondolt arra, hogy a bolerós ruha és a levegős, széles ujjú blúz nem mindenkinek előnyös. Egyeseket a lebegő ujjak optikusán erősítenek, mások kisportolt vállait még inkább szélesítik. Valaki azt mondta mellettem, hogy a fiataloknak minden jól áll. Ebben viszont van valami igazság. PÉNZÜGYI SZÁMVETÉS Meg kell írnom azt is, hogy a lányok méltatlankodtak amiatt, hogy a ruha nem áll jól nekik. A máltatlankodást kiváltó okot azonban másban kell keresni. A sívilágbajnokságon használt ruhákat ugyanis a vendéglátó kisasszonyoknak az esemény le­zajlása után 1600 koronáért (vagyis teljes értékük 40 százalé­káért) meg kell vásárolniuk. Meghallgattam az egyik diáklányt, amikor számvetést készített. — Három hét a Tátrában ez annyit jelent, hogy hazatérve alaposan neki kell látnom a tanulásnak. Ez lenne a legkevesebb. Itt a lakás és az ellátás biztosítva van, emellett azonban némi zsebpénzt is kell magammal hoznom. Ha ehhez még hozzáadom az 1600 koronát, amit a ruhákért kell fizetnem, szüleimnek ez alapos érvágást jelent a családi költségvetésben. Tapasztalatból tudjuk, hogy a múltban is voltak különböző nemzetközi sportrendezvények, amikor a visszatérők, a hazánkat képviselő sportolók egyenruháit különböző módon értékesítették. Ezúttal is ilyen megoldást lehetett és kellett volna találni M. MARTISOVÄ

Next

/
Thumbnails
Contents