Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-02-15 / 7. szám

A legtöbbet „emlegetett" vállalat hazánkban talán a CSAD, a Csehszlovák Autóbuszközlekedési Vállalat. Hogyha az autóbuszsofőröknek védőszentjük lenne, ugyancsak megtanulna csuklani, azt hiszem egy szent nem is bírná ezt a strapát, két-hórom pótszentre is szükség lenne. Hogy honnan s miből származik a buszsofőr, még nem tudjuk pontosan. Egyesek szerint nyugodtan lehetnek szabó, lakatos, kőműves, földműves, halász utódok is. Anatómiai felépítésük teljesen megegyezik az egyéb, közönsé-Pes halandók anatómiai felépítésével.

áros végtagjaik vannak, azzal a különbséggel, hogy a sofőrök mellső páros végtagjukban kormányt tartanak, hátsó páros végtagjaikkal pedig gáz és fék pedálokat taposnak, s ezt néha olyan gyors egymásutánban teszik, hogy a mögöttük tartózkodó közönséges páros végtagúak elkezdenek rángatózni s végtagjaikkal nevetségesen hadonásznak a levegőben.

A magasba ívelő kék kapu fölött hatalmas vasbetűkkel ott díszeleg a vállalat neve, a CSAD Kelet-Szlovákiai Kerületének igazgatósága. Az udvar olajos tengerében, mint megannyi kék szigetecske, az autóbuszok. Ide-odagurulnak, vagy bambán állnak s nézik tükörképüket az olajos vízben. Motorzúgás, felcsattanó emberi hangok. Legfőbb vágyam, hogy az igazgatóval beszéljek, nem teljesül. Ján Novotny igazgató elvtárs s még néhány felelős beosztottja épp el vannak foglalva. X-né esetét tárgyalják. Az előszobába kihallatszik X-né éles hangja. X-né a vállalat alkalmazottja, többet nem tudhattam meg róla, mert a titkárnő diszkréten bekapcsolta a rádiót. Az igazgató előszobájából átkerülök Pavel Demian irodájába. Nagyban gyűjtöm a statisztikai adatokat, amikor berobban az ajtón egy mindent megcáfoló élő adat, egy sofőr. Papírlappal hadonászik, nagyon hangosan hadonászik, s néha rá is csap az asztalra.

— Ezt pedig ezért a pénzért nem csinálom tovább! — s bevágja az ajtót.

— Amint látja, ugyancsak vannak nehézségeink, — mondja Demian elvtárs. — Húsz éve (1949-től) amióta fennáll a vállalatunk, mindig akad valamilyen baj, gond. Baj van az alkalmazottakkal, baj az utasokkal s az mind a mi nyakunkba zúdul. A legnagyobb baj jelen pillanatban, hogy kevés a sofőrünk és kalauzunk.

S mi ennek az oka?

— Leginkább az, hogy a sofőröknek időnap előtt elromlanák az idegeik. Egyszerűen nem bírják tovább, s állást változtatnak. Több megértéssel s tapintattal viseltethetnének az utasok a sofőrök iránt.

Mert az utas az olyan népség, hogyha fél órát, órát, másfél, esetleg két órát kell várnia a kelet-szlovákiai télben, első dolga, mikor mégis megérkezik az autóbusz, hogy leszidja a sofőrt. Legtöbb bosszúságot a tél hoz magával. A sofőrök nap mint nap nehéz útviszonyokkal küszködnek, főleg a hajnali járatok. Előfordul, hogy nem gyullad be a motor, esetleg hirtelen komolyabb műszaki hiba lép fel. Ezek mind késést eredményeznek. Persze nem lenne semmi baj, hogyha lennének tartalékautóbuszok, de nincsenek. Kevés az autóbusz, kevés a sofőr, a kalauz. Pedig Kelet-Szlovákiában az autóbusz a legfontosabb közlekedési eszköz. 81 vonalon 1890 csatlakozás mellett 6490 km-t futnak le naponta a CSAD Kelet-Szlovákiai Kerületének autóbuszai s 40—50 ezer embert szállítanak Kassára a kerület falvaibái, városaiból és vissza. Az általános „igyekszünk" s „nagy erőfeszítéseket fejtünk ki" stb.-ken kívül semmi konkrétabb javulást nem írhatok a kelet-szlovákiai olvasóknak a közeljövőre vonatkozóan. Nem tudom, mennyire elégíti ki ez őket, s mennyivel lesznek ettől elnézőbbek, tapintatosabbak az utasok?

Eddig azt hittem, Kassa legsiralmasabb intézménye a kassai vasútállomás, de amióta jártam az autóbuszállomáson, azóta kénytelen vagyok az elsőbbséget ez utóbbinak átengedni. Az irodahelyi-Az irodahelyiségek volt faraktár épül állomás pedig a fai

ségek, о vóróterem egy volt faraktár épületében vannak, az ún. állomás pedig a főraktár volt keskeny udvarán. Most már az udvarból csak a keskeny maradt meg, de az alaposan. Enyhe, olvadásos téli napon járok ott. Néhol bokán felül érő tócsák, gidrek-gödrök. S hogy teljes legyen a kép, egy fabódés büfé kínálja frissítőit, keil is a több napos száraz szendvicsek után, amelyeket szintén kínálgat. Az eresz csepegése s a fal között egy ütött-kopott automata akadályozza az amúgy is nehéz járáskelést.

— Évek óta kérvényezzük a városi közrendészetnél, hogy távolítsák el ezt az automatát, de még mai napig is itt áll — mondja Macinga elvtárs, az állomás vezetője. Éppen csak megérkezett Eperjesről, még le sem verte magáról a port. Nagyon örül a látogatásnak. Harminckét éve dolgozik a közlekedésben s néhány év kivételével egész idő alatt ugyanazon a helyen, a CSAD Kelet-Szlovákiai Vállalatánál. Szívügye az autóbusz-állomás.

— Néhány év múlva elkezdjük egy új, modern állomás építését. Hogy mikor lesz kész? — nem ad választ, csak

Ш TÁTRÁBAN

Az ébresztőóra éles hangja verte ki szemünkből az álmot. A Csorba-tói OVRUŐ-szálló szobáiban úgy ugráltak ki egymás után az ágyból, mint a szöcskék. Milyen hasznos itt ez a berregő jószág. Nélküle — az egész napi rohangálás és a gyakran éjszakába nyúló szolgálat után — nem lennének képesek idejében felébredni.

A Tátrában ezekben a napokban lépten-nyomon felbukkan egy-egy vendéglátó kisasszony. Rendkívül csinos, egyforma öltözékükről könnyű felismerni őket. A fehér prémmel díszített kék kabát és a piros nadrág élénk színfoltja a szürke, ködös tátrai reggeleknek. A sívilágbajnokság rendezőbizottsága a számos jelentkező közül kilencven fiatal lányt választott ki ennek a feladatnak a betöltésére. A felvétel feltételei a következők voltak: két idegen nyelv tudása, általános műveltség, jó megjelenés és a társaságban való helyes viselkedés.

— Kettőt a kilencven közül, Lubicát és Alicát — akik bratislavai főiskolások — megkértünk, jöjjenek át velünk a szomszédos Svitbe, hogy az ott készenlétben levő ruhatáruk egyes darabjaiban lefényképezhessük őket.

Alica Wursterová kitűnően beszél oroszul és franciául. A felvételiknél tagja volt az orosz nyelvből vizsgáztató bizottságnak Lubica Stefaniková németül és angolul beszél. Állítólag az angol nyelvben otthonosabb.

A vizsgán a nyelvi kérdések mellett még mire kellett felelniük?

Alica: Nekem Van Goghról és Franciaország földrajzi helyzetéről kellett beszélnem.

Lubica: Én a lőcsei Pál mestert és a Magas Tátra szépségeit mutattam be.

Mióta tanulnak idegen nyelveket és mennyi időt fordítanak a tanulásra?

Alica: Középiskolás korom óta tanulok franciául. Oroszul