Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-02-15 / 7. szám
Révbe értek tapasztalattal rendelkező asszonyt. S Ilyet bizony nagyon nehéz öt gyermek mellé találni. Már-már azt hitte, lehetetlen A személyes találkozások lassan a leghalványabb reménysugarat is kioltották benne... Ez alatt az idő alatt egy nap sem telt el, hogy a sárosfai nemzeti bizottságon ne került volna szóba a Molnár család. A HNB elnöke és Andrejkovics Teréz titkár a szó szoros értelmében mindent megtett, hogy könnyítsen Molnárék helyzetén. A helyi nőszövetség tagjai felváltva jártak főzni, mosni, vasalni. Önfeláldozásuk mély emberségről vallott — ám tartósan nem oldhatta meg a gondokat. A gyermekek keresztanyja is készségesen segített, amiben csak tehette. De hiába volt megfőzve, kimosva, kitakarítva, ha a gyerekek naponta az utcán várták apjukat, ha a házban megforduló segítőkész Idegenektől a kicsik úgy elvadultak, hogy szinte kis vadócok lettek belőlük. Amíg Sárosfán ilyen reménytelenségben egymás után teltek el a hónapok, én jelentéktelennek tűnő levelezést folytattam Mihályik Piroskával, ö az egyike volt azoknak, akik szerkesztőségünkön keresztül szerettek volna megismerkedni a Molnár családdal. Ismeretlenül is rokonszenvesnek tűnt, pedig csak annyit tudtam róla, hogy huszonkilenc éves, van egy к lencéves kislánya, s a házasságában, ami tulajdonképpen már csak papíron létezik, nagyonnagyon csalódott. A férj, aki az italban kereste minden örömét, egészségétől fosztotta meg nemcsak őt, hanem a kislányát is . . . önfeláldozóan akarta vállalni az öt gyermek gondozását. Világosan érezte, hogy örömet tudna szétosztani az árvák között, s szive mélyén titokban remélte, hogy idővel talán egy parányi fény még őhozzá is elérne ... Ferike, Irén ke és Piroska mindennap követelik anyukától a mesét őszintén kívántam neki, hogy minél előbb találja meg elveszített élete célját. Az elhatározásról azonban mindenáron le akartam beszélni. Fiatal még nagyon, annyi sok gondhoz, ami egy nyolc tagú család ellátásával ráhárulna. S Molnár Imre sem akar ilyen fiatalt... Egy októberi levelemre már nem jött válasz. Helyette karácsonyra üdvözletét kaptam Mihályik Piroska és a Molnár család aláírással. Januárban egy újabb levél érkezett Molnár Imrétől. Váratlanul toppanunk be közéjük. Egy másodperc töredéke alatt szerzett benyomás elég ahhoz, hogy pontos képet alkossunk a családról. Mindnyájan a konyhában vannak. Az ebéd utáni beszélgetést a tűzhely meleget árasztó pattogása teszi még barátságosabbá. Az apa az asztal mellől figyeli a két gyermek, Ferike és Piroska vidám csevegését. Irénke úgy húzódik meg „Anyuka“ ölében, mint az álmos kis madár esténként anyja szárnya alatt. Gyurka a leckét nézegeti. A nagyapa elégedetten piszkálgatja égni nem akaró pipáját. Ketten hiányoznak a családból. Lacika még nem érkezett meg az iskolából, s Imre, a kassai gépiparban tanul. Milyen más ez a légkör, mint amikor utoljára itt jártam. Akkor minden egyes szempárba a fájdalom, a reménytelenség lapult. Ma elégedettség, megnyugvás sugárzik belőlük. A kis Ferikére nem ismerek rá. Az utolsó találkozásunkor olyan mogorva, bánatos volt, hogy fájdalom volt rá nézni? S most? Eleven, incselkedő. A szó kevés ahhoz, hogy kifejezzék, mi történt itt. Azt látni, érezni kell. Ki az a néni? — kérdezem Ferikét. Anyuka — feleli gondolkodás nélkül > £ Í5 •a a LA Anyukám órfesl olyan magától értetődőn, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne. — Mesével, játékkal nyertem meg őket. Nem tartott három hétig sem, s már mintha mindig az enyémek lettek volna. A kicsiktől féltem, azt hittem azokat nem tudom majd magamhoz szoktatni, pedig a nagyobbakkal a nehezebb ... — mondja Piroska, s közben már ki tudja hányadszor végigsimltja Irénke szőke tincseit. Október harmincadikén érkezett, s azóta csaknem állandóan takarít, mos, stoppol, javítgatja a gyerekek ruháit, s szvettert köt nekik. Tengernyi munka várt rá, mégis: — Sokkal jobb, mint képzeltem — állítja meggyőződéssel. Molnár Imre arcán e három hónap alatt elsimultak a barázdamély ráncok, újból kiegyensúlyozott. — Azt a nyugalmat, ami most körülvesz, nem lehet megfizetni. Napközben nyugodtan végezhetem a munkámat, tudom, a gyerekek jó kezekben vannak, s nem várnak fázva, éhesen az utcán. Otthon nem csüngnek állandóan a nyakamban, inkább Piroska körül settenkednek. Elfogadták anyjuknak. — mondja az apa. — Piroska nemcsak jó anya, de kitűnő szakácsnő is. Olyan hajtogatott lángost tud sütni, hogy az ember a tíz ujját is megnyalja utána 1 — fejti ki véleményét a nagyapa is. — A főzéssel eleinte bizony baj volt — pirul el egy pillanatra Piroska. — Nem tudtam eltalálni, miből mennyit kell készíteni. Otthon csak kettőnkre főztem, s itt nyolcnak kell vacsorát tálalni! Néha másnapra is marad belőle, de sokszor nekem már nem jutott.. . Piroska kislánya is otthonra talált. Eddig egyedül érezte magát, s igazán irigyelte barátnőit, akiknek testvérkéjük van. Végre lett neki is. Egyszerre öt! Nem tudjuk előre megmondani, mit hoz az idő. A jelen azonban azt mutatja, a Molnár család sorsa rendes kerékvágásba jutott. A sok szenvedés és próbálkozás után végre elégedett lehet az apa, gyermekei újból anyára találtak. H. ZSEBIK SAROLTA- Nem kapni bútort — panaszkodnak az emberek. Miért? Talán a bútorgyári dolgozók munkaerkölcsévf van baj? Megrövidítik a munkaidőt? Később Járn»} dolgozni, vagy előbb mennek el a munkahelyről? Itt a Bratislava—Trnávka-1 bútorgyártó üzemben tesszük (el a kérdést Sandtner Franciskának, a gyár eg; :í alkalmazottjának, aki az üzemi szakszervezeti bízott ,ág elnöke. gyszerl késés miatt nálunk sem büntetnek meg se. kit, de ha valaki rendszeresen késne, azért már kérdőre vonnák. Fegyelemnek kell lenni. Ez nálunk elsősorban abból áll, hogy a munkaidő alatt reggel hattól, délután (él háromig mindenkinek a munkahelyén kell tartózkodnia, kivéve ha nincs éppen tízórai szünet, ami a (egyelmi szabályzatunk értelmében tizenöt perc. Még Sandtnerné munkapadjánál álltunk, amikor felhangzott a tízórai szünetet jelző. Kilenc óra volt pontosan, amikor mindenki kicsomagolta a tízóraiját. Nem minden munkás (ogyaszt hazulról hozott tízórait. Ügyesek az elárusítónők a bűiében, ha tizenöt perc alatt ki tudnak szolgálni ennyi dolgozót... — Semmi esetre sem lenne elég tizenöt perc, ha mindenki saját maga venné meg a tízóraiját. Erre vannak a tízórai-íelelősök, akik hat és nyolc óra között mindenkinek megvásárolják, amit óhajt. — Mikor van ebédszünet? — Ebédszünet nincs, sem cigarettaszünet. Az erős dohányosok, ha nem bírják ki, hogy nyolc és fél óra alatt csak egyszer, a tízórai szünetben gyújtsauak rá, esetleg még klmehetnek — amennyiben a munkahelyen nem szabad cigarettázni — a dohányzó szobába. De én nem tudok egyetlen (érdről és nőről sem, aki gyakran tartana cigarettaszünetet. A gyárban szalagrendszerrel dolgoznak, s ha valaki elmegy a szalag mellől, mindenki leáll. Sandtnernéval szemben Anna Práéková dolgozik. Práékovának kilenc lakószoba bútor elemeire kell felszerelni a zárakat. Ha csak nyolcra szereli (el, akkor az utána álló munkások is csak nyolcat állíthatnak össze, s ők sem teljesítik a normát. Ebben a gyárban, nemcsak saját maga, de a társai miatt is lelkiismeretes munkát kell végeznie mindenkinek. A szalagrendszer bevezetése óta a munkaidőn belül jobban ki tudják használni a munkaerőt. S egy másik dolog, hogy az 1965-ben újjáépített gyárban jobban megy a munka. A jó közérzet növeli a munkakedvet. Szép környezetben kellemesebben is telik a nap, vagyis a munkaidő, mert fél háromkor még nincs vége a napnak. Így van, aki korán kezdi a munkát, korán is végzi. — Igaza van annak, aki azt mondja, hogy a munka szükséges rossz, amit az ember minél előbb maga mögött szeret tudni? Kolinek Magda tiltakozik: — Ezt nem mondanám, bár a napokban nyugdíjba megyek s örülök neki. Igaz, egész életemben azért dolgoztam, mert a családnak szüksége volt az én keresetemre is, de mást is jelentett a munka, nemcsak pénzt, keresetet. Sokszor nyugalmat az otthoni gondok mellett, barátnőket, akikkel jó volt megosztani örömet — bánatot. — Nem szeretne tovább dolgozni? — Hallottam már én is, hogy valaki elérte a nyugdíjkort s tovább dolgozott, én azonban már nagyon (áradt vagyok. S higgye el, mi munkásnők mind így vagyunk vele. A fizikai munka ötvenöt éves korára már megtöri az embert. — Sandtnerné, Kolinekné után Szlovák Erzsébet is azt mondta, nem ambícióból, hanem azért dolgozik, mert szükség van a pénzre, de tudják, hogy a munka, amelyet végeznek nemcsak az 6 megélhetésüknek az alapja, érzik, másoknak is szükségük van rá. Különösen most, amikor annyira érezzük mindnyájan az 1968-ban (ellazult munkaerkölcs következményeit. A bútorgyárat sem kímélte meg ez az év. Valek elvtárs a gyár őkonómusa kimutatásokat vesz elő a fiókjából, abból tájékoztat bennünket. — 1968-ban minden dolgozó 20,3 napot volt beteg. 1969-ben már csak 14,8 napot hiányzott egy-egy munkás betegség miatt. Ez már a (egyelem meg-Nem az ő munkafegyelmükön múlik, hogy nincs elég bútor. szllárdulását Igazolja. — Berendezésük, munkaszervezésük és a munkafegyelem biztosítja a termelékenység kívánt szintjét. Persze nincs olyan Jó, aminél jobb már ne lehetne. Tavaly a rendelkezésükre álló munkaerőt 98,2 százalékban. használták ki. A nem egészen két százalékos lemaradást a 180 igazolatlan hiányzás okozta, ami 0,6 napot jelent egy dolgozóra számítva. Ez alatt az idő alatt körülbelül 8—10 lakószoba-bútort készíthettek volna el, ami ugyan még nem oldaná meg a bútorgyártás problémáját, de enyhítené azt. Az emberek munkaszeretetét jutalmazásokon kívül erkölcsi elismeréssel is meg lehet szilárdítani. Persze erről többet kell beszélni, konkrétan, személyekhez szólóan, a jónak tartott üzemekben éppúgy mint mindenütt, ahol termelő munkát végeznek, ahol az ország gyarapodásáért dolgoznak. KOVÁCS ELVIRA
