Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-21 / 52. szám
и о ь HOL KÖT Kl A Csehszlovákiában élő fiatal magyar nép- és táncdalénekesek első országos vetélkedőjének fináléját 1968 májusában rendezték meg Pozsonyban, a Reduta nagytermében. Akkor, a döntő előtti izgalmas percekben, nehezen indult ajkukról a szó, keveset tudtunk meg róluk. Szerkesztőségünk elhatározta: felkeresünk a győztesek közül néhányat, hogy betekinthessünk magánéletükbe és megtudjuk, énektehetségüket kamatoztatni tudták-e. Ezúttal Farkas Marikát és Szúnyog Lászlót látogattuk meg. Az eredményhirdetéskor a zsűri tiszteletbeli tagja, Mojláth Júlia magyarországi zeneszerző Farkas Marikáról azt mondta: „Ennek a kislánynak szíve van, senkit sem akar utánozni, egyéni előadásmódra törekszik. Komolyan kell foglalkoznia az énekléssel, s akkor sokat fogunk még róla hallani." Marika a táncdalénekesek vetélkedőjén a harmadik díj mellé egy kéthetes tetszés szerinti társasutazásra szóló utalványt kapott ajándékba. Választása a Moszkva—Leningrad—Helsinki útvonalra esett. Boldog várakozással készülődött a gazdag élményt ígérő kirándulásra. Augusztus végén kellett volna útnak indulnia, a tervezett társasutazás azonban nem valósulhatott meg. — A dunaszerdahelyi kórházban vagyok ápolónő — mondta annak idején, de most ott hiába kerestem. Állást változtatott. Irány tehát a tallósi gyermekotthon, ahol Marika gyógypedagógusként működik. Alig ismertem meg. A teltkarcsú fiatal lány az elmúlt másfél esztendő alatt olyan vékony lett, mint a nádszál. — Az utazásnak köszönhetem, hogy lefaraghattam a felesleges kilókat. Ötször hetente járok Szerdahelyről Tallósra, és kétszer egy héten Pozsonyba. Énekórára. A Népművelési Ház táncdalénekes szakosztályán Belő Turba énektanár tanítványa vagyok. — Mióta tanul énekelni? — A tavalyi vetélkedő selejtezőjét követő napon vettek fel. Mindig nagyon szerettem énekelni. Portörlőronggyal a kezemben, takarítás közben túlharsogtam a magnót. A Művelődési Ház — a CSEMADOK I. Országos Vetélkedőjére való felhívásával szinte egy időben — felvételt hirdetett. Mindkét helyre jelentkeztem. Pontosan emlékszem, egy keddi napon volt a vetélkedő járási selejtezője, ahol bekerültem az elődöntőbe, és még aznap megkaptam a Művelődési Ház meghívóját a szerdai felvételi vizsgára. Túrba tanár úr első kérdése az volt: „szerepelt-e már közönség előtt?" Igen, tegnap — mondtam nagy büszkén. A felvételi sikerült, azóta tanulok énekelni. Januárban lesz az abszolvens-hangversenyem. — Hányszor lépett már a közönség elé? — Még 68-ban énekeltem a gombaszögi találkozón, Pozsonyban a Pedagógus bálon, Szimőn a Rádió szilveszteri műsorán. Ez idén pedig a „Gútai Lírán" a Művelődési Ház által hirdetett „Bratislava Csillaga" versenyen és a Táncdalénekesek II. Országos Vetélkedőjén Füleken. — A siker remélem nem maradt el? — Ezek a fellépések vegyes érzelmekkel töltöttek el. A szímói műsor után a Rádió szerkesztője azt ígérte, hogy hazai és magyarországi szakemberek előtt fogunk néhányon énekelni, és ha teljesítményünk megfelel, hanglemezeket készítenek velünk a magyar adás részére. Az ígéret sajnos, a mai napig csak ígéret maradt. A füleki vetélkedőn teljesen elment a kedvem az énekléstől. Huszonkét versenyző között a tizenötödik lettem. Nem vagyok öntelt, van önkritikám, ennyire nem csúszhattam le a többiek mögött. Valami félreértésnek kellett történnie. Nagyon soká sajgott bennem, ez az, úgy érzem, igazságtalan elmarasztalás. Aztán nagyot fordult velem a világ. Részt vettem a „Bratislava Csillaga" táncdalénekesek versenyén, ahol több mint száz versenyző között, Rostopfová mögött a harmodik helyen végeztem. A második helyet nem ítélték oda senkinek. — Milyen számokkal lépett fel? — A Známy zvon című táncdalt szlovákul, és Dobos Attila Mamáját magyarul énekeltem, a Combo Istropolitána együttes kíséretében. Elégtételt koptam, de a füleki kudarc még mindig fáj. — Ki a kedves énekese? Ambrus Kyri. Minden számát felveszem magnóra. Mit vár az új esztendőtől? Szeretném, ha jól sikerülne januárban a záróvizsgám, ha beülhetnék a Moszkva—Leningrád— Helsinki felé röpítő vonatba, s ha a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége beváltaná ígéretét — És a férjhezmenés? Ami késik, az nem múlik. xxx Szúnyog László az országos döntőben második helyezést ért el a táncdalénekesek között. Civilben a Dunaszerdahelyi Magyar Alapfokú Kilencéves Iskola testnevelő tanára. A délutáni műszakban a tornateremben találtam meg. Irányítása mellett egy csoport nebuló élvezte a labdajátékok örömeit. Amikor beléptem, sípszó hasított a gyermekzsivajba és egy pillanat alatt feszes, vigyázzállásba merevedtek a tanulók. A fiatal tanár felém indult. — Emlékszik, találkoztunk már? — Igen, de elnézést kérek , .. nem tudom . .. — Az I. Országos Vetélkedő döntőjén. Nem csodálom, hogy akkor fellépése előtt azt sem tudta, kinek ad interjút. Az eredményhirdetés után meg csak egy kézszorításra jutott idő, úgy körülvették a gratulálok. — Sokan voltak ott Dunaszerdahelyről... a családom, kollégák, tanulók, ismerősök ... Nagyon boldog voltam. — Azt énekelte: „Rozsda lepi már az emlékeimet". .. remélem, a valóságban nem így van. El tudja mondani „befutása" előzményeit? — Kirólyhelmeci születésű vagyok. A nyitrai Pedagógiai Intézetben végeztem a testnevelés—kémia szakon. Nyitrán töltött éveimhez sok szép emlék fűződik. Kezdettől fogva tagja voltam az iskola énekkarának, majd egy kulturális-csoportot létesítettünk. Kitűnő zenekarunkkal és néhány lelkes énekessel jártuk a magyarlakta vidéket. Abban az időben minden új táncdalt ismertem. Nagyon sokat énekeltem. Mi kell egy fiatal énekesnek? Egy-egy jól sikerült szereplés után azt hittem, enyém a világ. A vastaps még akkor is a fülemben csengett, amikor a vizsgáztató tanár előtt álltam. Erőt adott a tanuláshoz is. Életemnek egy soha vissza nem térő időszaka zárult le a promócióval. Egy év katonai szolgálat következett, majd megnősültem, tanítani kezdtem. Az országos vetélkedőre való felhívást véletlenül egy társaságban olvastam, és kicsúszott a számon: mi lenne, ha én is jelentkeznék? A feleségem és a barátaim Szúnyog tanár úr tanítványai között — Szeretném elénekelni egy hazai magyar zeneszerző táncdalát... Könözsy István felvételei biztattak, jó ötletnek tartották. Én még akkor is tréfának szántam a dolgot, amikor a benevezést postára adtam. Mikor azután meghívót kaptam a selejtezőre, nekiláttam énekelni. Itt a tornateremben. Elhoztam a harmonikámat, tanítás után bezárkóztam, és naponta komoly hangképzést végeztem, gyakoroltam a versenyszámokat. Eljött a selejtező, a járási elődöntő, majd a pozsonyi döntő napja... A többit már ismeri — Azt mondta, kirólyhelmeci születésű. Hogyan került Szerdahelyre? — Benősültem Csallóköz szívébe. A feleségemmel még Nyitrán ismerkedtünk meg. Együtt diákoskodtunk. Ö a kémia—biológia szakon végzett. Most mindketten itt tanítunk. — Amióta vitrinbe helyezte a második díját, hol és mikor lépett fel? — Először egy gálaesten szerepeltem otthon, Dunaszerdahelyen, majd tavaly a gombaszögi seregszemlén. Felléptem Szimőn, a Rádió szilveszteri vidám estjén, és egy somorjai ifjúsági délutánon. A Pedagógus bálra is meghívtak énekelni, sajnos szervezési hiba miatt nem kerülhetett rá sor. — Adott már autogramot? — A legtöbbet Gombaszögön. Ezen a hagyományos találkozón, ahová az ország minden részéről eljön a magyarok apraja-nagyja, jóleső érzéssel vettem tudomásul már fellépésem előtt, hogy ismernek. — Kívánsága az új esztendőben? — Szeretnék olyan táncdalt énekelni, amit előttem még senki sem énekelt. Hazai magyar zeneszerzőtől. Azt hiszem, ez a kívánságom nem lehetetlenség?! — Lelkes tanítványa vagyok a Nö háztartási rovatának. Sorra kipróbálom a recepteket JANDANÉ H. MAGDA
