Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-21 / 52. szám
,С Л9б4-Ье'' tX' tbtt^ KIÁLLÍTÁS BRATISLAVAS A brotislavai vár termeiben .Bratislava történelmi bizonyítékokban" címmel kiállítást nyitottak, amely több mint 700 fényképben és dokumentumban Ismerteti meg a város történetével a látogatókat. A legértékesebb történelmi adatok az 1536—1830 időszakából valók, amikor Pozsony Magyarország fővárosa volt, azonkívül Stúr idejéből. A munkásmozgalom kezdetének bizonyítékai és az első világháborút követő korszak dokumentumai is fontos helyet kaptak a kiállítás anyagában. NEMZETKÖZI EREMKIALLITAS Bratislavában, a Szlovák Nemzeti Képtár épületében megnyitották a XIII. Nemzetközi Éremkiállítást, egybekötve a cseh és a szlovák érmek bemutatásával. A kiállításon 25 ország vesz részt, több mint 1000 kiállítási tárggyal, amelyeket az utolsó tíz év alatt készítettek az éremkészités mesterei. A kiállításon Csehszlovákia mellett a legtöbb érmével Franciaország, Olaszország és Lengyelország képviselteti magát. FELVÉTEL A HOLDRÓL Hivatalosan 15 fényképfelvételt adtak ki az Apollo 12 űrhajó utasainak a Hold felszínén való tartózkodásáról. Ezen a képen a Holdon járó űrhajós a holdkomp felé lépeget, amelyet vas-Ж п belepett a por. A kép baloldalán a televíziós kamera látható. Szovjet delegáció Bratislavában A Szovjet Gazdasági és Tudományos — műszaki Bizottság tagjai, Mihail Avkszentyevics Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének vezetésével Bratislavába is ellátogatott. Itt-tartózkodásuk alatt megtekintették a bratislavai várat és a főváros több történelmi nevezetességét. Stefan Jardanházy, a főváros polgármestere kíséretében a vendégek a volt prímáspalota, műkincsekben gazdag termeibe is ellátogatott. Képünk a volt primáspalota, a régi városháza egyik termében készült. POMPÁS FOGADTATÁS Hazánk köztársasági elnöke iráni látogatása alatt Teheránba is ellátogatott, ahol nem mindennapi pompával fogadták. Lúdvík Svoboda elnököt díszes pejparipákból álló hatosfogatú hintó szállította a Goldestansky palotába. 400 milliárd szépítőszerekre Az Európai Szakszervezetek Kozmetikai Osztályának Központi Bizottsága érdekes adatokat hozott nyilvánosságra a kozmetikaiparból. Ebből az összesítésből különösen figyelemre méltók az Olaszországra vonatkozó adatok. 1924-ben Itália lakosságának mindössze 3 százaléka használt kozmetikai szereket, ma a lakosság 56 százaléka élvezi ennek az Iparágnak szépítő hatását. Az olaszországi kozmetikaipar bruttó forgalma évi 250 milliárd líra, és ha hozzászámítjuk az úgynevezett infrastruktúrákat (rokon jellegű Iparágazatok) az évi forgalom kb. 400 milliárd líra. 1968- ban az olaszok a drogériákban 100 milliárd líráért vásároltak ajakrúzsokat, borotvakrémeket, szappant, illatszereket, Izzadtság elleni kenőcsöket. A gyógyszertárakban 50 milliórdért, az áruházakban, bazárokban és egyéb özetekben 130 milliárdért. Ugyanebben az évben 3022 líráért exportálták és több mint nyolcmillióért importáltak kozmetikai árukat. Hozzávetőleges becslés szerint jelenleg 1500 védjeggyel ellátott kozmetikai szer van forgalomban, és csaknem 17 000-re tehető a nagy keresletnek örvendő kozmetikai cikkek száma. Évente 1800 fajta új, vagy tökéletesített készítmény kerül forgalomba az olasz piacon. Itáliában 650 kozmetikai nagyvállalat működik, 9000 illatszerbolt van, és 10 000 gyógyszertárnak van kozmetikai osztálya. 10 000 szépségápoló intézet áll az olasz közönség rendelkezésére, ezek között sok a szakosított vállalat, mely kizárólag a férfiak hiúságából él. A fodrászok száma 80 000, és a drogériákban, dohányárudákban csaknem 100 000 kozmetikai részleg működik. A „félelmetes nagymama“ Ha valaki megkérdezi az amerikai Iowa államban levő University Heights polgármesterét, hogy mi a véleménye Esther Winders-r61, a tiszteletreméltó férfiú áradozni kezd: „Az Esther? Hát olyan nincs még egy az államban, csodálatosan rendes »girl«.“ A „girl" 72 éves, szemüveges és magánéletében többszörös nagymama. Hivatalosan viszont б a — seriff. Egész családja a bűnüldözés szolgálatában áll. Apja szintén seriff volt, bátyja rendőrfőnök Kansas City-ben, fia börtönlgazgató. A városkának П00 lakója van, és természetesen „Oma Winders“-t mindenki ismeri, tiszteli és szereti. A harcias nagymama — miután ellátja beteg férjét — felölt! a fekete bőrmellényt, a fehér csizmát, a világoskék bukósisakot, pisztolyt köt a derekára, azután nyeregbe pattan, és elindul nappali kőrútjára. Délutánját a férje betegágya mellett tölti, amikor azonban besötétedik, ismét útnak indul, de most már Studebakerben és a Portia nevű ijesztő külsejű és még ijesztőbb természetű idomított véreb társaságában. Többnyire csak serdülőkorúakat kell — anyuka szoknyája mellé küldeni, és ezek szó nélkül engedelmeskednek, nem annyira az ómami mellényén fénylő csillag miatt, hanem mert „Winders néni szól apunak, aztán jönnek a pofonok ...“ Winders nagymama 34 év óta teljesít szolgálatot. A városkában évek óta nem fordul elő egyetlen bűncselekmény sem. L. D.