Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-07 / 49. szám

Ú ÓVODAÜGYBEN Vágsellye város. Nem is akármilyen, űsl város, s egy­ben ú], fiatal Ipari telepü­lés. A Dusló, a város hatal­mas vegyigyára megduz­­zasztotta. A jelenleg tizen­négyezer Iakosd város lélek­­száma néhány éven bellii megkétszereződik. A lakos­ság összetétele sokszínű, ha nem is a sző fajtajelölő értelmében. Az őslakosság ma már csak kis hányadát jelenti a városnak. Vág­­sellyén, a magyar oktatás­ügyi intézmények születése éta nincs magyar ővoda. A magyar szülők már né­hányszor próbáltak gyerme­keik részére óvodai osztályt kiharcolni, mint mindig, most legutóbb is, próbálko­zásuk kudarcba fulladt. Fél év sem telt el azóta, hogy lapunk hasábjain fog­lalkoztunk a magyar óvónő­képzés problémáival a lévai óvónőképző ürügyén. Léván az idén nem nyílt magyar tannyelvű első osztály. Most pedig a sellyel magyar szü­lők jogos és kielégítetlen követelése azt bizonyltja, hogy a magyar gyerekek­nek nemcsak óvónőre, ha­nem óvodákra Is szükségük Esti sötétség, kihalt táj. Szimboli­kusnak éreztem. A nagykürtösi járás­ban jártunk, Pótor felé igyekeztünk. Panaszügyben. Ügy látszik a jósze­rencse, — bár bányászfaluban jár­tunk —, aznap nem szegődött a nyo­munkba. A panasztevő elutazott. Jó, hogy előzőleg már személyesen talál­koztunk. Ismertem a problémáját. Panaszának oka: a rossz szomszédi viszony. Az elemlámpa gyér fényében hosz­­szú, földszintes épület tűnik elő. Há­rom bányászcsalád lakja. A panasz­tevő öt évvel ezelőtt vette meg a kö­zépső részt. Drótkerítés választja el egymástól a szomszédokat. De a fal közös mindkét oldalon, a villany- és gázvezeték is. Beszéltem a szomszédokkal, a HNB elnökével, a körzeti orvosnővel. Le­szűrve a hallottakból a következte­tést, ennyi a megjegyzésem: Egy 60 éves bányászasszonyról van szó, öt évig a föld mélyében dolgozott, míg a Munkatörvénykönyv erre vonatko­zó rendelkezése be nem tiltotta a nők számára a mélyszinti munkát. Utána a felszínen munkálkodott, amíg fu­totta az erejéből. Ma nyugdíjas. Ide­gileg megrokkant. Időnként a saját házában „bányászik“, keres, kutat, ás és megbontja a vakolatot. Azt állítja, hogy vegyszerekkel mérgezik a falát, és lentről hangokat hall. Kényszer­képzetek? Több bizottság kiszállt már, feltevéseit nem igazolták. Az orvos véleménye nem kedvező. A férj, több időt tölt kórházban, mint ott­hon. Az asszony napról napra fogy, felőrlődik. Segítséget vár. Személyes találkozásunkkor logikus összefüggés­sel beszélt. Nehéz élete megviselte idegeit? Minden bizonnyal. Talán a teljes környezetváltozás segítene, ha más emberek vennék körül. Mert ezen a kapcsolaton, amely szomszé­daihoz fűzi, már nehéz segíteni. A furcsaságok mögött az érző, szen­vedő embert kell látni, aki segítségre szorul. A helyi szerveknek kell a körzeti orvossal karöltve megtalálni a segítség módját. F. néni, míg bírta, a bánya mélyén és felszínén rakos­gatta évek hosszú során át a maga építőkövét, a társadalom nagy egé­szének javára. Most, amikor már megrokkant, nem csúfolódást, kéz­­legyintést, felette való bosszankodást érdemel, hanem segítséget. Kötelező módon. Az elveket a gyakorlatban kell érvényesíteni! A városi nemzeti bizottságon három embert találok, akik ebben a kérdésben tájékoz­tatni tudnak. Stefan Hlavaty elnök, Ernest MikláS titkár és Berto Roger elvtárs, a városi pártbizottság tagja, aki az egészség- és az oktatásügy kérdéseinek felelőse. Mivel az idő rövid, — a szomszéd helyiségben már gyülekeznek a gyűlés résztvevői — azonnal rátértünk a kérdésre. — Miért nem nyitották meg a ma­gyar tannyelvű óvodát az idén? — kérdezem a sellyei HNB elnökétől. HLAVAT'? ELVTÁRS: A szlovák osztály is kevés. A kérdés összetett. Mivel a városban nincs elegendő óvo­dai tantermünk. Bár a Duslo Nemze­ti Vállalat már tizenegy lakást fel­áldozott erre a célra, mégsem tudjuk az igényeket teljesen kielégíteni. — Tudtommal a városban tizenegy óvodai osztály működik. Miért nem lehet ezekből egyet a magyar gyere­kek rendelkezésére bocsátani? ROGER BENŐ elvtárs válaszol a kérdésre valamennylök helyett: Ha a magyar óvodát megnyitnánk, akkor a magyar gyerekek óvodaigényének száz százalékban megfelelnénk. A szlovákoknak viszont nem. Mit szól­nának akkor a szlovák szülők? Kü­lönben Is, vannak olyan faluk is a környéken, ahol a szlovák kisebbség­nek nincsenek saját nyelvű osztá­lyaik. ... Nem vitázok most arról, hogy a nemzetiségi intézmények indítása körül mindig van egy jó adag bizony­talanság. Sem arról, hogy a mostani huszonkét jelentkező száma a továb­biakban jóval megnőne, és az a per­döntő száz százalék rövid időn belül érvényét vesztené ... — Háromszáz gyerek jár óvodá­ba — fűzi tovább a szót Hlavaty elv­társ. — Pontosan háromszázkilenc­­ven. Ezek között vannak magyar gyerekek is, akiket már elhelyeztünk. Szüleik közül tizenhatan szintén kér­vényezték a magyar óvodai osztályt. (Csak azt a kérelmezést vették figye­lembe, amelyet mindkét szülő alá­írt?!) Viszont rengeteg a jelentkező, akiket előjegyeztünk. Tizennyolc óvo­dás korú gyereket nem tudnak elhe­lyezni az óvodákban — helyhiány miatt. BENŐ EL VT ARS: Üzemünk, a Dusló is mindent megtesz, amit csak megtehet, de többet egy deficites üzem nem áldozhat. Ez mér erkölcsi kérdés. A szlovák gyerekek rovására nem nyithatunk magyar óvodai osz­tályt, — Miért nem hívták meg a tanács ülésére Ecsi elvtársat, az óvodakérel­mezők képviselőjét? MIKLAS TITKÁR: csak később érkezett az irodába, ő tud a jegyző­könyvek alapján felvilágosítani. Részt vett egy tanácsgyűlésen, ahol a ma­gyar óvodai osztály nyitását tárgyal­tuk. Azon a gyűlésen nem született semmilyen határozat. Az elutasítást máskor határozták el. MIKLAS TITKÁR: Arra a gyűlés­re azért nem hívtuk meg, mert akkor nem volt programpont a magyar óvo­da ügye, csak vita közben merült fel ez a kérdés. — Az ön véleménye szerint miért nem lehet magyar óvodai osztályt nyitni? MIKLAS TITKÁR: A magyar osz­tály megnyitásával a szlovák gyere­keknek ártanánk. Hiszen az előjegy­zésben már eddig százharminchét név sorakozik óvodára várva. — Az előjegyzésben feltüntették, hogy a szülők milyen tannyelvű óvo­dába kívánják járatni gyerekeiket? MIKLAS TITKÁR: Nem, hiszen csak szlovák osztályaink vannak. így zárul be a kör. Huszonkét gye­rek részére nem nyitnak osztályt, ne­hogy előnyben részesítsék a magyar nemzetiségű gyerekeket. Az előjegy­zésben pedig nincs feltüntetve, hogy milyen nyelvű osztályba kívánja a szülő a gyerekét járatni, mert csak szlovák osztályok vannak. Varázskör ez? — Nem! Ez valami más! Végezetül felkerestem Szabó Imre iskolaigazgatót, hogy általa meg­ismerjük a szülők, a többség vélemé­nyét. Szabó Imre, a magyar tannyelvű kilencéves iskola igazgatója egyike volt azoknak, akik a magyar nyelvű óvodai osztály megnyitását kezdemé­nyezték. — Sellyén 1952-ben nyílt a magyar iskola, óvodát azonban azóta sem si­került kiharcolnunk. Mostani kezde­ményezésünk még hatvannyolcban kezdődött. Megkérdeztem a magyar PÁLINKAFŐZÉS, SPIRITIZMUS Hogyan élnek a 30—40 házból álló kis telepen a domb tetején, kilomé­ternyi távolságra a falutól az embe­rek? Többekkel beszéltem. Legtöbb­jük nyugdíjas, de vannak közöttük fiatalok, gyerekek is. Az egyik ház­ban a szesz szaga vágja mellbe az embert, amint belép. A vizes padkán két vödör, víz helyett alkohollal tel­ve. Egyikben merőkanál, és mellette bögre. Természetellenesen csillogó szempár. Az ágyban egy idős néni fekszik, arca mint a piros pünkösdi rózsa. Sok alkoholt fogyasztanak errefelé, nagyban főzik a szilvapálinkát. Mivel töltik a szabad idejüket? Másik helyen kérdezem egy tizen­három éves kislánytól: — Jól ta­nulsz? — a válasz: — Nem. — Olva­sol néha könyveket, meséket? — A felelet ugyanaz. A fülembe jutott, hogy a régi tár­nákban, elhagyatott bányafolyosók­ban spiritiszta összejöveteleket tarta­nak, szellemet idéznek. Fiatalok is járnak oda. Felteszem neki a kérdést nagyszülei jelenlétében. — Te is jársz? — Zavarba jön, nem néz rám, lesütött szeme alól a nagyanyjára pislant, aki cáfolja, hogy ilyesmi lé­tezik náluk. Többeknél firtatom a spiritiszta szeánsz ügyét. Mindenütt ugyanaz a zavarodottság, tagadás. Egy fiatal bányász jön haza a mun­kából. — ön modern ember, öntuda­tos bányász, mondja meg nyíltan, vannak ilyen föld alatti összejövete­lek? Talán a völgyben, innen vagy három kilométerre — mondja. — De azt hiszem, csak voltak. Nálunk itt a hegyen ilyesmi nincs. A ház mögött egy kimerült bánya­lejárat. Egy nagyobb földhalom az egész, tetejét benőtte a fű, oldalán egykori szénréteg néhány darabja, és körülötte a homály ... ELMARADOTT VIDÉK VOLT? A HNB-én beszélgetünk Ján Ada­­mík elnökkel, Michal Hudec titkár­ral és Ján Knapek anyakönyvvezető­vel. A Zihlavával bővült 1070 lakosú Pótornak 30 százaléka bányász, 5 szá­zalékuk nő. A hat kilométerre levő Veik? KrtíS-i Bafta dolinába járnak dolgozni. Keresetük 2—3000 korona. A szabad szombatokon is dolgoznak, így száz százalékra teljesítik a tervet — tájékoztatnak. Az 1200 hektáros földművesszövet­kezetben az asszonyok képviselik a legfőbb munkaerőt, bár legtöbbjük csak idénymunkás. Egy CSAO autó­javítóműhely is van a faluban, de a fiatalok jó része Kékkőre. Beszter­cebányára, Losoncra jár dolgozni. — Szórakozási lehetőség? — A mo­zi idén megszűnt, nem fizetódött ki. Zihlaván van egy klubhelyiség, a fia­talság egy része oda jár táncolni.

Next

/
Thumbnails
Contents