Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-23 / 47. szám
whyskljüket kortyolgatták. Negyedóra, és leszállnak Orly repülőtéren. Orly most Anne-t jelenti, és Anne ... rengeteg komplikációt. Tíz éve vannak együtt. Tíz évig ültek egy asztalnál, aludtak egy ágyban... S mindennek vége, már nem szereti Anne-t, már csak Olivia van számára a világon ... Olivia, sudár termetével, nagy szürke szemével, lángoló hajával... Két hónapja ismerte meg Londonban, ahová már évek óta rendszeresen jár üzleti ügyeiben. Olivia gyermekorvos, a modern nő mintaképe, szellemes, szikrázó humorú. — így nem mehet tovább, Michel! — mondta neki REPÜLŐGÉP mostani ottlétekor. — Szeretlek, de a hazugságot gyűlölöm! Válj el és feleségül megyed hozzád; de ha nem válsz el... akkor jobb, ha nem látjuk egymást többé! És Michel döntött. El kell hagynia Anne-t, hogy Olivia az övé lehessen. De a kislányáról is le kell mondania. Anne sohasem mondana le a gyermekről! Mindegy... még ma este elköltözik egy szállodába ... De már Párizs fölött repülnek. Felvillan a fényírás: „Hagyják abba a dohányzást, szíjazzák magukat az üléshez!“ — pár pillanat, és a gép landol XXX Anne, mélyen gondolataiba merülve, nem Is ügyelt környezetére. Most már csak Henri-ra gondolt... Henri, aki olyan figyelmes, s aki annyira szereti őt... A gép már a reptér fölött körözött, majd feljebb repült, s ismét lebukott... s Anne csak most vette észre a gépet fogadó személyzet idegességét. Valami nincs rendben... mi lehet a géppel, amelyben Michel is bent ül,.. — Istenem! — kiáltott fel mellette egy halálsápadt fiatal lány. — A nővéremet várom a bébijével! S most valahonnan mentőautók és tűzoltók kerültek elő... A férjem! — fogta meg a lány karját Anne —, a férjem is a repülőgépen van! — A gép pedig csak körözött és valamilyen ismeretlen okból nem volt képes leszállnl! XXX — Ez hát a halál — gondolta Michel. De azért megőrizte nyugalmát, éppúgy, mint a többi utas. Csak a fiatal anya sírt hangosan, amikor a stewardess-től megtudta, hogy egy csekély műszaki hiba miatt nem szállhatnak le előírásosan. — Ez tehát bukóleszállást jelent — mondta Michel hangosan. — Igen, más nem marad hátra —, volt a válasz. — Ha most meghalok — gondolta Michel —, Anne soha nem fogja megtudni, hogy el akartam hagyni és Francoise-nak csak szép emlékei lesznek rólam. De nem akarok meghalni! — Szijazza magát szorosan az üléshez, és hajoljon előre! — szólt hozzá a légikisasszony szigorúan. Michel utolsó gondolata az volt, hogy szegény Anne-nak végig kell nézni a szerencsétlenséget . XXX Vagy... vagy... nos, a bukóleszállás simán ment, sikerült. Ö, Michel, Michel! — sírt Anne a férje vállán. — Nyugodj meg, drágám —, mondta Michel • Minden rendben van. A fiatal anyát gyermekével boldog, izgatott húga fogadta, a nászutas párocska szorosan összekapaszkodva hagyta el a repülőteret, az üzletemberek pedig az étteremben itták dupla whyskijüket a nagy ijedtség után. Michel elgondolkozva simogatta felesége sima barna haját, és Olivia lángoló hajsátrára gondolt. S ebben a pillanatban tudatosította, hogy az életveszély pillanataiban csak Anne és Francoise jártak az eszében, s nem Olivia. Lesznek álmatlan éjszakái, tele vágyódással, de ... Isten veled, Olivia, túl későn léptél az életembe... Anne boldogan érzékelte férje durva tapintású tweedzakóját, amikor fejét Michel vállára hajtotta, és boldogan szívta be az ismerős dohány- és levendulaillatot. Henri, ó, Henri! Semmit sem bánt meg. De a halálfélelem, amit férjével együtt 6 is átélt, igazolta, hogy ők ketten egymáshoz tartoznak. Tízévi közös élet kötelez! — Siessünk, gyorsan Francoise-hoz — mondta Michel, kissé szomorúan. — Igen, — visszhangozta Anne — siessünk Francoise-hoz! L. A. fordítása csó 1$ jól tudta tegnap: ki következik, de ma Is azt várja, hogy ő kapja a párnát! De azt már nem! Egész nap fájt a nyaka. Ma aztán semmi körülmények közötti Kezébe vette a varródobozt, ujjára húzta a gyűszűt, de nem tudta még, mihez fogjon. Mindjárt, ez feltűnő lett volna, nem mondhatja, hogy „ágyazzál le", elébb kézbe vesz egy harisnyát Is. A harisnyát felhúzza a gomba alakú fára. Ezt a kis lyukat bestoppolom szólt kis Idő után —, addig lebonthatnád az ágyat... András mormol valamit a foga közt, amit Igennek Is, nemnek Is lehetett érteni, ha úgy tetszik, de nem mozdult. Percek múlva felkelt, és a szekrényből óvatosan, mert nagyon nyikorog az ajtaja, kiemelt egy könyvet, Visszaült a székre, és nagy elmélyedéssel tanulmányozni kezdte a könyv, a Modem villamosság hetvenkilencedlk oldalát, ahol elsőre kinyitotta. — Mit csinálsz? — kérdezte Jullka farkasszelíden. — Valami eszembe jutott — felelte Jancsó, ugyancsak nagyon csendesen. Jullka a harisnya szárát vlzsgálgatta. — Neked Is pont éjfélkor jut eszedbe valami. — Éjfélkor? — és Jancsó ránézett az árára — háromnegyed tizenegy van. — Hát tlzenegykorl — felelte Jullka, Indulatosabban, mint akarta, mert torkát szorongatta, csavarta valami, mintha erős tormát reszelt volna, — Azt hiszed, a gyereknek Já az, ha ég a villany?, .. András csodálkozva tekintett föl a könyvből. — ... Valakitől hallottam, hogy a fényben nem pihen úgy az ember, Hallod, most Is mennyit forgolódik ez a kisgyerek! Jancsó nem vette észre, hogy Ferkó forgolódna, de Jullka szaval még Inkább megerősítették régi elhatározásában. Já Ideig csak a gyerek csendes, egyenletes szuszogása hallatszott. Minden lyukat, minden lyukas harisnyát bestoppolt már Jullka, és Jancsó ugyanúgy nem értette a képleteket, mint az elején. Igaz, nem is figyelt rá. Miért olyan makacs Jullka, hogy inkább mosogatádézsát vesz, mint párnát? Miért? — töprengett álmosan Jancsó — ez nem fog jóra vezetni! Kellemetlen a csap alatt vagy klslábosban mosogatni? És eddig? Mindenesetre, amíg Jullka nem vesz párnát, az biztos, olyan biztos, mint hogy lélegzik, ő nem bontja le az ágyat. Jullka hosszú Ideig alig-alig bírta visszatartani az ásítást. Most ásított Is egy nagyot. — Miért nem fekszel le — szólt Jancsó mindjárt —, ne ásítozz itt nekem, ágyazz le, feküdj le és készl Én Is megyek aztán. — Já — mondta Jullka. De azt gondolta: Ha mindjárt jössz, akkor még várok egy kicsit, bontsd csak le az ágyat, s aztán ne félj, nem ásítózok többet neked I S amíg András zokniját, kész zokniját, kifordította, figyelte, hogy mozdul-e már. De Jancsó nem, nem mozdult, úgy ült az asztal mellett, mint valami bálvány. — Egyáltalán nem akarsz lefeküdni? kérdezte Jullka később. — Mindjárt, mindjárt — szólt Jancsó, s egyet előrelapozott a könyvben. Behajtotta, végre behajtotta a könyvet. Jullka megkönnyebbülten sóhajtott, félrerakta a varródobozt, nyújtózott s nagyot ásított. — Ejha — mondta ekkor Jancsó a gyufám meg elfogyott Hozok a konyhából, addig az ágyat... mindjárt jövök. Jancsó kiment, s Jullka ott maradt vetetlen ággyal. Já sokára jött vissza András. Elszívta a cigarettája negyedét, felét, hogy legyen ideje Julikénak. Mikor belépett, Jullka ugyanúgy ült a széken, Ugyanúgy, de a szeméből nagy csöppök gyöngyöztek lefele. Szólniuk nem kellett egymáshoz. — Kedvesem — mondta rekedten, szégyenkezve András —, tudom, hogy te... Jullka Intett, hogy ne beszéljen. Hallgattak, nézték egymást. — Milyen buta ... buta, rossz vagyok sírta Jullka. • — Nem, nem — tiltakozott Jancsó, s a földkerekség legutolsó emberének érezte magát. Villámgyorsan bontotta szét az ágyat, a párnát Julika feje alá tette, odanlzelgett hozzá, s a csendesen hüppögő asszonyt vetkeztetni kezdte olyan gyöngéden, mint egy gyereket.
