Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-11-23 / 47. szám

KI ADJA ERZSI NÉNINEK A NYUGDÍJAT?

Fürkésző szemével végignézegetett és nem tudta, hová is tegyen emlékezetében. Én már ilyennek ismertem meg őt. Mindig fekete fényesszárú csizmát hordott. Fekete ráncolt szoknyájára fényes klott kötény simult. Akkurátosan megkötött hófehér batyujában hordta a kassai piacra a tejet, vajat, túrót, tojást. Feketében járt, mert errefelé a múltban ötven év után az asszonyok divatja fekete volt. Aztán rámismert és megeredt a szava: — Bizony, bizony, öt gyereket neveltem fel és már a gyerekeim is nagyszülők, 87 éves vagyok és már öreg voltam, amikor a szövetkezet megalakult és senki sem gondolt rám egy kis nyugdíjjal, csak tavaly a Dubőek ő adta meg azt a kis segélyt... — Igen, csodálkozom én el, — és hogy küldi még ma is magának? — Hát így mondták a hivatalokban, hogy ez Dubőektől van.

Tudja-e azt Erzsi néni, hogy azt a sokmillió és millió koronát, amit havonta széthord a postás szerte az országban a nyugdíjasok számára, mind, mind a dolgozó emberek teremtik elő. Minél többet dolgoznak és magasabb bért érnek el, annál többet fizetnek járulékként a szociális alapra. Tehát minél több ember termel, egyre többet, annál több idős ember számára növelhetik a nyugdíjat. Ezt nem tudja egy szegény 87 éves asszony, honnan is tudhatná. De tőle sokkal fiatalabbak nem értik, vagy nem akarják érteni. Minden egyes faluban, városról már nem is beszélek, ahová az ember a lábát beteszi, mindjárt akad egy-két nyugdíjas látogatója, aki joggal vagy jogtalanul, de nyugdíjemelést szeretne. Mert az bizony kevés. Ez a kevés persze nagyon relatív. Van akinek kevés a szociális juttatás, mert nincs nyugdíjigény jogosultsága, kevés a négyszáz, a hatszáz,

sőt, olyat is ismerek, akinek az ezerhatszáz is kevés. Bizony ezt is meg kell érteni, mert ha alkotó erőnk teljében nem egyformán vettük ki részünket a munkából, és nem egyforma értéket termeltünk ki az ország és a szocialista társadalmunk javára, nem is igényelhetünk egységes nyugdíjat. De most nem is erről van itt szó. Szocialista társadalmunknak is az a célja, hogy idős polgáraink méltón, emberien élvezzék nyugalmukat. A jól gazdálkodó egységes földművesszövetkezetek nyugdíjas tagjainak pénz és természetbeni juttatással toldják meg az államtól kapott nyugdíjat. A szociális gondoskodás is évről évre szélesebb rétegekre terjeszti ki segítségét. Mindehhez azonban az is fontos, hogy a gyermekek és unokák olyan munkateljesítményt nyújtsanak, hogy bővebben csurranjon a pénzecske az Erzsi néniknek.

De nemcsak a nyugdíjról van szó. Egy Kelet-szlovákiai kisvárosban, szépen berendezett nyugdíjas klubot adtak át rendeltetésének. Az ünnepélyes átadáskor a meghatódott idős emberekhez így szólt a szónok: — Íme e szép berendezést Dubőek elvtárs nevében adjuk át önöknek. A valóságban azonban a nőszövetség társadalmimunkával szerzett jövedelméből és a nemzeti bizottság költségvetéséből rendezték be és tartják fenn a nyugdíjasok klubját. Ezt a költségvetést pedig az adófizető polgárok fedezik.

Ne beszéljünk „csak" a nyugdíjasok félrevezetéséről. A Kelet-szlovákiai nyomda, ahol e sorokat is nyomtatják, sok dolgozónak ad megélhetést. Sok falusi lány jár be ide munkába. Sokan közülük a könyvkötészetben dolgoznak. Megkérdeztem közülük egy 17 éves lányt. — Mennyit keresel Marika? — Kijövök ezer, ezerkettőre havonta. Nem tudom ez éven hogy lesz, de tavaly Dubőek pénzt is kaptunk. Dubőek pénzt? — Igen — erősítette meg — így hívták nálunk. Persze megtudtam, hogy ez az összeg, melyet Marika Dubőek pénznek mondott, nem volt más. mint az üzem terven felüli tiszta nyereségrészesedése. Sajnos, jelenleg a félrevezetett emberek szívesen elhiszik, hogy jövedelmük úgy is növekedhet, hogy valaki mélyebben a zsebébe nyúl. Csakhogy sajnos ilyen mesebeli pénztárcával rendelkező egyének nálunk nem voltak és jelenleg sincsenek. Könnyebb azonban így beállítani a dolgot, mint az új gazdasági reform „többet termelj, többet kapsz“ lényegéről beszélni. Pedig a szomszédos szocialista országokban ez milyen jól bevált, Magyarországon, a Német Demokratikus Köztársaságban. Példáért nem is kell messzire menni. Amíg nálunk a nép hiedelmét a csodák felé irányították, addig a szomszédos országokban nagy teret hódított az új gazdasági rendszer. A múlt években hálunk elterjedt az a hiedelem okkal vagy ok nélkül, hogy kérvényezéssel is több keresethez lehet jutni. Főleg akkor, ha bőkezű embereket állítunk az állam, az üzem vezetés élére, aki nem sajnálja a pénzt. És regék születtek a csodáttevő és kimeríthetetlen erszényű emberekről, akik adtak. Hogy milyen elv alapján és kinek, minek a rovására, az akkor mellékes volt.

Tehát ki adja Erzsi néninek a nyugdíjat? A szepsiek nyugdíjas klubját? Marika nyereségrészesedését? Természetesen szocialista társadalmunk, melynek a csodaerszénye nem más, mint a pontos és jó munka, magasszintű munkaszervezés és okos gazdálkodás. Ebből származik aztán a szocialista társadalom javainak igazságos elosztása.

SZ. LÉVAY ERZSÉBET