Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-11-16 / 46. szám

Kezdő költők versei Őszi ködben Góré-kotonák az őszi ködben sorakoznak mint valamikor régen Waterloonál Napóleon dicső hadserege, harcra készen. Kalpagjuk szétvirult suhog poros levélruhájuk a gúnyos őszi szél elől varjak szállnak pihenni rájuk. Farkas Rózsa Köd Betakaródzott az est Kint már csak magam vagyok Bálákban hullik rám a köd s beföd A lámpák: kisértet-fények A csillagok most olyan messze mint szivemtől a boldogság vannak s te még a csillagoknál is messzebb vagy valahol Szobádban lámpa ég lehet hogy rózsaszín lehet hogy kék Baüdelaire-verseken merengsz? Itt csak köd szitál Chopin-balladákat hallgatsz? Itt a kert sivár és a sóhajok a sárga avarba fúlnak Hiányzol Efvirágzik a dália a margaréta Úgy tűnik már ez az ősz sem hoz el s ki tudja hány ősz van még életünk rokkáján VARLAK Komlósi Lajos BESZÉLGETÉS Dávid Teréz írónővel Legújabb kötete rövidesen megjelenik a könyvpiacon. Ezzel kapcsolatban folytattunk rövid beszélgetést az írónővel. — Az Üj Szó már közölt egy részletet megjelenő regényéből, az Ifjúságból elégtelen-bői. Ahogy a cím is utal rá, a fiatalok problémájával foglalkozik. Mi késztette erre? — Sok fiatal ismerősöm van. Figyelemmel kísérem az életüket. Látom, sok meg nem értéssel találkoz­nak egyesek részéről. Különösen, ha önálló kereső­ként, magányosan élnek — ez a lányokra vonatkozik — a környezetük hamar rossz véleményt alkot róluk. Az, hogy szórakozni vágynak és miniszoknyát hor­danak, nem ok arra, hogy „rossz" lányként bélye­gezzék meg őket. Róluk írok, segítő szándékkal, de a felnőtteknek. Művem két vonalon fut, egyben társadalomkritika is. — Tipikus az, amit írt, konkrét eseteket, személye­ket dolgozott fel ? — Természetesen, de nem kizárólagosan. Sok apró részletből, helyzetekből, megfigyelésekből tevődik össze egésszé a regényem. Hősnőm egy boldogtalan családból a világba kikerülő lány. Egy távoli faluba megy tanítani. Majdnem elbukik. Munkatársai ré­széről teljes közönnyel találkozik. Ha a hóna alá nyúlnának, könnyebben megállná a helyét. De a kör­nyezetében senkit nem érdekelnek a problémái, sen­ki sem kérdezi tőle, mivel tölti a szabad idejét. Ö ugyanakkor kollégái minden ügyes-bajos dolgáról tud, hogy mi baja a gyereküknek, mit vacsoráztak az este. Nehezebb annak a lánynak a helyzete, aki nyo­masztó otthoni légkörből kerül ki. Nem kell ahhoz, hogy iszákos apja, vagy rossz anyja legyen. Elég a meg nem értés taszító légköre a családban, amelyre a fiatal érzékenyen reagál és amely tönkreteheti. — Mit tart ma általában jellemzőnek a fiatalokra? — Nem tartom másnak őket, mint a régieket. A nemzedékek közötti ellentét minden korban meg­volt. Hogy az irodalomból említsek egy-két példát: Turgenyev Az apák és fiúk-ban, Galsworthy a Forsyte Sagá-ban dolgozta fel ezt a problémát. Végeredményben az ifjúság hozza mindig az újat. A vita és ellentmondás minden korban megvolt. Persze ma a technika korszakát éljük, a tempó gyor­sabb. Az idősebbek nem győzik úgy az iramot, ök már szeretnek egy kicsit megpihenni. Így a távolság nő. A gépesítés folytán ma sokkal nagyobb a moz­gási, tapasztalatszerzési lehetőségük. A fiatalok sehol sincsenek megelégedve, de szerin­tem ez a helyes. Az elégedetlenek viszik előre a vilá­got. Megértem őket, ha nem is értek velük minden­ben egyet. Szerintem huliganizmus nincs, azaz min­dig van valami oka. — Megint elérkezünk a társadalomkritikához. — Igen. Nagyon elmarasztalom azt a nézetet, hogy nekem rossz volt, legyen nekik jobb. Mindent meg-DÁVID TERÉZ A néni korán reggel, még mielőtt fel­keltem, elment az Irodába. Reggelim mellett találtam pár sort, menjek le a kert végébe a kacsaúsztatóhoz, napoz­zak, egyek a fákról annyi gyümölcsöt, amennyi belém fér, és a jégszekrényben ebédet is találok. Ö csak három óra felé jön haza, a bácsi valószínűleg még később. Bikiniben lefeküdtem a ribizll­­bokrok alá, szájammal téptem a vér­piros bogyókat, szemeztem a nappal — álmodoztam ... Rímek jutottak az eszembe, először életemben. Bizonyára a boldogtalanságtól. Átlényegültek a kínjaim. Sajnos, nem vittem magammal papírt meg ceruzát, pedig egyre mondo­gattam ... Addig ismételtem saját köl­teményeimet, amíg elaludtam. A doktor bácsi árnyéka borult rám, amikor felébredtem. — Elaludtunk? — kérdezte. A bácsi nem, csak én. Hát bizony én nem. Én megizzadtam. Bedöglött a tra­gacs. Gyalog jöttem. Ettél va­lamit? IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN (Regényrészlet) — Almát a fáról, riblzkét a bokrokról. — Ebédet? — Úgyse fér belém. — No gyere, akkor asszisz­tálj nekem I — A bácsi itthon étkezik? — Kivételesen. — A kocsi miatt? — Uhüm. Na gyere! — Én nem vagyok éhes ... — Iszol egy kávét. Külön­ben is megígértem apádnak, hogy beszélek a fejeddel, összekötjük a kellemeset a hasznossal. Mikor szándéko­zol tovább utazni? — Nem tudom, mikor van vonatom. — Oda nem visz vonat, csak busz ... Miattunk azon­ban nem kell sietned. — Azt tetszett mondani, jobb, ha megismerkedem a környezettel. — Arra is marad Időd. Na gyere Magamra kaptam a pongyolát, és mentünk. A hűtőszekrényig meg sem álltunk. A bácsi kinyitotta. — Enni nem akarsz, de inni csak iszol?) Láttam ott egy üveg olasz vermutot. A bácsi elfogta pillantásomat. — He­lyeslem I Vermut citrommal, jéggel... Mikor elhelyezkedtünk az elfüggönyö­zött, hűvös szobában, melyet a bácsi titkos rendelőként használt (mert 6 is fusizott), rákapcsolt: — Most pedig be­szélgessünk, Mondd el a terveidet, ho­gyan képzeled el a jövődet? — Inkább a bácsi beszéljen. Szere­tem hallgatni. Még azt sem veszem rossz néven, ha oktat. — Én nem oktatok. Én csak mesélek. Elbeszélés formájában továbbítom ta­pasztalataimat. Történeteimnek funkciói vannak, kitárom a fantázia világát, mejy a ti életetekből hiányzik. Nektek, lá­nyom, csupán a realitásokra szorítkozik a képzeletetek, és miután egészséges ösztöneitek hiányolják a meséket, vala­hol egy elvont világban keresitek azokat. Absztrakcióhoz menekültök, és elvárjá­tok, hogy kivezessen a szürkeségből. No de ugyebár, ahogy az emberi szervezet megkívánja a maga megfelelő mennyi­ségű vitaminját, éppúgy a szellemnek is szüksége van vitaminokra. A szín, a hang, a forma ... ezek a szellem vitalitásai. Mindig új hang, új forma, új színek, másféle árnyalatok. Persze idő kell, amíg mindez érthetővé válik. Ter­mészetesen, akinek a szeme ezekhez az új formákhoz, hangokhoz, színekhez már gyermekkorában hozzászokott, annak számára érthetőbb minden, amint an­nak, aki más stílusokon nőtt fel, más formákat pillantott meg gyermekkorá­ban. Csakhogy mire majd elérkeztek valahova, jönnek a fiatalok, az új utak keresésével. — Milyen szépen tud a bácsi magya­rázni. Ehhez is tehetség kell. — Csodátl Fecsegek, mert érzem, hogy lassacskán lejárt az időm. Pedig sok minden van még a tarsolyomban, amit szét kellene osztogatnom. Erről van szó. Ezért nem tud tőlem senki szó­hoz jutni. Például te sem. Holott meg vagyok róla győződve, hogy te legalább olyan érdekes dolgokat tudnál velem közölni, mint én veled. Nos! Fogj hozzál — Velem nem történnek érdekes dol­gok. Hogy veled nem történnek? Azt én nem hiszem. Kimondom kereken, nem hiszem. Mindenkivel történnek érdekes dolgok. Vállat vontam — Velem nemi — Ejnye, ejnyel Ezt te velem akarod elhitetni? Te, aki már eljutottál odáig, hogy ki merted nyitni a gázcsapot? Lányka, lányka, tudod te, milyen nagy dolog az? Én öreg ember vagyok, de bizony képtelen volnék megtenni! — Cirkusz volt... — Ezt meséld Anna néninek. Nekem ne mondj ilyeneket. Hallgattam, néztem, hogy törik meg a fény az üvegen, A bácsi újra tele­­töltötte a poharakat. — Hát akkor segítek. Szervusz. — Koccintott, ivott, azután azt kérdezte: ■ Szerelem? Nem volt értelme a tagadásnak, a bácsi már mindent tudott. — Az csak egy ok volt a többi közül.

Next

/
Thumbnails
Contents