Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-26 / 43. szám
1 szicíliai kisvárosban hófehérek a házfalak, s feketébe öltözöttek a lányok és asszonyok. A főté■ ■ ren vérpezsdítő muzsikaszó csendül, s az őgyel- I ■ 1 gó férfiak — jobb híján — egymással táncol■JsJUl nak, míg a lányok, a lefüggönyözött ablakok mögött a mamával járják lefojtott vággyal teli táncukat Innen indul el a hollófürtű, büszke járású Assunta Londonba, hogy megmentse becsületét, vagy annak romjait. Assuntát a nyílt utcán elrabolta és elcsábította a délceg bajuszos Vincenzo, de hamar megelégelte a „szlvtiprást“, s kereket oldott. Ez a tény, Szicília ősi és szigorú erkölcsi törvényei szerint, vagy házasságot, vagy vért kíván! Assunta elindul tehát Vincenzo keresésére, s legféltettebb poggyásza egy fekete kézitáska, benne egy irdatlan nagy pisztollyal. . . Végig bukdácsolja Angliát, dolgozik cselédlányként és kórházi asszisztensként, s fáradhatatlanul üldözi Vincenzot, hogy csó-végre kaphassa a kétségbeesetten menekülő csábítót, aki — egérutat keresve — még arra is vállalkozik, hogy halálhírét költsék, s egy csinos fejfára felírják nevét, mint a „megboldogultét“. Végül azonban megfordult a kocka, s Vincenzo fut a ragyogó nővé, elegáns fotomodellé átalakult Assunta után, aki már nem ég a bosszúvágytól, nem szorongat pisztolyt a kezében, s aki faképnél hagyja a fülig szerelmes Vincenzot, hogy a maga életét élje, a maga boldogsága felé induljon. „Lány a pisztollyal“ — ez a elme Mario Monicelli fiimvlgjátékának. amelynek címszerepét, Assuntát, Monica Vitti formálja remekbe. A moszkvai filmfesztivál vendégei között találkoztam vele. Vonaton érkezett a szovjet fővárosba. — Hiába, nem bírom a repülóutat, s inkább három napig vonatoztam! — mondta az éttermi asztalnál, s beszéd közben jóízűen falatozott a nagy adag vörös kaviárból: Ez a kedvenc ételem! Most nem a fekete, temperamentumos Assunta, hanem az igazi, civil, szőke Monica Vitti ült előttem. Mégis, minden mozdulata, minden pillantása egy-egy régi filmbeli alakítását idézte. . . Beszélt, s közben autogramot adott, megnézte a róla készült karikatúrát, megtárgyalta a délutáni programot a szemben ülő Alberto Sordival, fotósoknak mosolygott és a pincérnek válaszolt. . . Az arca furcsán összetett. Néha gyönyörű, néha zilált vonású. Valami fojtott idegesség vibrál benne, ahogy felkapja a fejét, ahogy rándít a vállán, ahogy — titokban, az asztal alatt — körmei mellől tépegeti ideges megszokottsággal a bőrt. Mintha megérezte volna, hogy vizsgálgatom. Egészen felém fordult, s azt mondta: — Nem szeretek hétköznap is színésznőt játszani! Igyekszem úgy élni, beszélni, járni-kelni, enni-inni, nevetni és szomorkodni, mint a többi emberek . . . — s fejét félrebillentve, tekintetével kérdezte, vajon sikerült-e ez? — Önt Antonioni múzsájának tartják, s az általa megálmodott nőalakok legkitűnőbb megformálója. Antonioni filmjében, a „Kaland“-ban láthattuk először a filmvásznon is, 1959-ben, s ezt követte „Az éjszaka“, a „Napfogyatkozás“, a „Vörös sivatag“ . . . Most hátat fordított a múzsa? — Antonioni fedezett fel, ő formált filmszínésznővé, évekig vele dolgoztam. Sokat köszönhetek neki, de ez nem jelenti azt, hogy örökre hozzá kötöttem magam! Annak Ez a tény vagy házasságot, vagy ... vért kíván I (Assunta: Monica Vitti) Antonioni nőalakjainak legjobb megformálája kitört a „skatulyából" A szerző felvételei Moszkvai séta — Alberto Sordl oldalán m m sincs különösebb háttere, hogy most más rendezőkkel is együtt dolgozom. Ki akartam törni a már-már bezáródó skatulyából, s valami mást, valami homlokegyenest, ellenkezőt is játszani, mint Antonioni nőalakjai. De szó sincs látványos hátat fordításról, s ezentúl is együtt fogunk dolgozni, feltéve, ha Antonioninak szüksége lesz rám valamelyik filmjében A KINEVETTETÉS GYILKOS FEGYVER A „Lány a pisztollyal“ egészen más jellegű film, mint amilyeneket eddig Monica Vittitől megszoktunk. — Hogyan érezte magát Assunta bőrében, a vígjátéki helyzetek forgatagában? — Nagyon szeretem ezt a filmet, mert vígjátéki stílusa ellenére, nagyon komoly és fontos kérdést feszeget, nevezetesen a szicíliai erkölcs, s a vérbosszú problémáját. Mario Monicelli, a „Hűtlen asszonyok“, „A nagy háború“, az „Elvtársak“ rendezője azért nyúlt ehhez a témához ilyen eszközökkel, mert a kinevettetés gyilkos fegyver, s amin a nézők nevetnek, arra nagyon odafigyelnek 1 . . . Ami pedig engem illet: színpadi színésznőként kezdtem a pályát, elvégeztem a római Színművészeti Akadémiát, s megszoktam, hogy drámai és komikus szerepekben egyaránt otthon érezzem magam. Mi volt az utolsó színpadi szerepe? Két évvel ezelőtt, Rómában, eljátszottam Artuí Miller „A bűnbeesés után“ című drámájának női főszerepét. Az egyik legkedvesebb színpadi szerepem Csehov „Sirály“-ának hősnője volt, s az a vágyam, hogy ezt a szerepet egyszer filmen is eljátszhassam . . JÖN A PAP FELESÉGE ben? Milyen új Monica Vitti filmet láthatunk a közeljövő-Elkészült „A skarlát színű asszony“, amelynek rendezője a francia Jean Valéré, partnerem pedig Robert Hossein. Most fejeztem be egy filmvígjátékot, Alberto Sordival. A elme: „Segíts nekem, drágám", ősszel ismét forgatok. Dino Risivel, ennek a filmnek a címe: „A pap felesége“. De emellett szeretnék végre rendszeres színházi munkát is vállalni. Remélem, sikerül! SOMOS AGNES
