Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-19 / 42. szám
ГЙ1Гп1 MANFRED JENDRYSCHIK M.li.iaj n=n li n=n Jt ludMÍ 17 ЕШЖЖЕШ ü=Lll iV ®1Ж1м1ЖЕЕе MANFRED JENDRYSCHIK német író (NDK), 1943-ban született. Bölcsészeti tanulmányainak végeztével kritikákat, tanulmányokat tett közzé. A fiatal NDK-beli írók legtehetségesebbjei közé tartozik. Alig múlt dél, szemerkélni kezdett, de az esőtől sem lett igazán hűvös. Néha meg előtűnt a nap, nagy volt és sötétsárga, míg a felhők végképp félre nem tolták. A négyemeletes ház csupasz tűzfalát mosta a víz, rozsdavörös lett tőle. Mindjárt a törmeléklerakó szélén hevert az autóroncs, öreg Mercedes, kerekek nélkül, fekete és hatalmas. Rekettye nőtt itt, a tűzfal tövében jázmin is, de leginkább csalán, a járdaszélére is jutott belőle. Amint Karla kilépett a házból, berregést hallott a törmeléklerakó felől, a hang hol erősödött, hol gyengült; megállt: észrevette, hogy az autó, amely dehogyis volt már autó, hevesen billegett. Közelebb ment, és a kormány mögött egy fiút látott, szeplősképű, feszülten ügyködött ott. — Hé — szólt neki, és kopogott az ablakon. Az kinézett az esőverte üvegen, abbahagyta a berregést, homlokát összeráncolta, átdőlt a másik oldalra, és felnyitotta az ajtót. — Bújj be — mondta, és mert a lány még vonakodott: — Na, gyerünk. Amikor behúzta maga mögött az ajtót, azt kérdezte: Mit csinálsz te itt? Nem látod? Kocsit vezetek. És hova mész? ■ Tanifogóba. • Az meg hol van? ■ Indiánál. A — mondta —, Amerika? Eh — a fiú lebiggyesztette alsó ajkát. — Ez sziget, álmokból született. Folyton énekli az anyám. — Messze van még? — Talán negyedóra. De előbb a Földközi-tengeren kell átkelnünk. Ez elég veszélyes, A lány hátra, a kocsiba dobta a tejeskannát, a ki-behorpadt bádogot, aztán: — Indulás. A fiú felberregett: a kocsi pompásan billegett, még Olaszország előtt meg kellett javítani az első motorhibát. Kis idő múlva megkérdezte: — Hogy hívnak? — Karla. És téged? — Rolf. A te anyád is dolgozik? Néha. Az öregemnek van elég dohánya. A — mondta, és a szeme nagyra tágult. Az én apám meghalt. — Félrenézett és úgy mondta: — Elesett. — Hm — dünnyögőtt amaz. A kocsi szakadatlanul gördült át az esőn, jó kis búvóhely volt, elégedettek voltak. — Mindig ezek az átkozott gyalogosok — szólt a fiú, és a körmét piszkálta. A lány nem szólt, csak nézett maga elé. — Ez a görögországi tengerszoros — magyarázta a fiú, majd szeme elé emelte a kezét. — Igazán szép gyorsan hajtasz. — Különben nem kapjuk el a kompot a Földközi-tengeren — szólt nyugodtan. — Van abban a Tani... Taniflogóban rendőrség is? — Mennyi idős vagy? — kérdezte. Már kilenc. — Akkor már nemsokára felnőtt vagy. Már nem kell félned. Én tíz vagyok, A lány figyelmesen ránézett. — De többnek látszol. A másik visszadőlt, és véglegesen abbahagyta a berregést. Az eső csapkodta az ablakot. — Akarsz egy cigarettát? — kérdezte. — Mit, te dohányzol? — Miért ne? Minden vezető dohányzik. — Rágyújtott a cigarettára, és mélyen a szájába tolta. — Ennek aztán van füstje — szólt a lány. A fiú még jobban hátradőlt, az ülés recsegett. Amikor köhögni kezdett, kidobta a parázsló cigarettát az esőbe. — Willi bácsi ugyanis szintén dohányzik mondta. — Hát az ki? — Közben az orrát birizgálta a kislány, és helyre-vackolódott a vásott huzaton. A fiú feszülten maga elé nézett. — Vele töri mindig az anyám a házasságot. De ezt nem szabad másnak mondani. — Persze, hogy nem — mondta a lány. Egy idő múlva meg: — Az mi... házasságot törni? — Egészen egyszerű. Anyám Willi bácsival cigarettázik meg bort iszik. De én ezt nem mondhatom meg az apámnak. Egyszer a konyhában csókolóztak, igazán, szájon. A lány az ajkába harapott. — Nem mennénk tovább ? — Persze. Átberregtek tehát a Földközi-tengeren, ahol óriáshalat fogtak ebédre, majd Egyiptomon, azután a Közel-Keleten. Meredek hegyeken hajtott át a lánnyal, a legnagyobb sebességgel vette a veszélyes kanyarokat, robogott át a hidakon, amelyek összeomlottak mögöttük, benzint töltötetett néhány arab olajsejkkel, alig bírt egy sivatagi viharral, miközben kint az eső dobolt az ablakon, szüntelen, és egyszerre csak megérkeztek egy indiai mocsárba. — Sehol egy ember — mondta a lány. — Ez itt így van — magyarázta a fiú —, mindenki dolgozik, elmentek a nagy városokba. — Te, nekem ... PETRŐCI BÁLINT 5 XIX. — Ki is szerethetne abba a borjúszeműbe?! Amikor képen vágtam, elfogott az iszony — mondja Kuszák, és bort önt a poharakba. János fülében felcsendül Helén hangja. Olyan volt a szeme, mint a csecsemőé ... — Verje meg az isten azt a jóságos természetéti — fakad ki János, s felkapja a poharat, s önti magába a bort. Bennünket ver az isten — akarja Kuszák mondani, de János búskomor arca láttán lemond szándékáról. Már csordultig telt így is a pohár. Jánost kínozza a lelkiismeret, és fűti a vad indulat. Nem nyugtalaníthatja tovább. Angyi is érzi ezt, azért hallgat. Aminek be kell következnie, Jánost nem fogja váratlanul érni. Az igazgató megígérte, s pártelnök akarata ellenére sem hagyja ennyiben a dolgot, nem engedheti meg, hogy az osztályvezetőire, kommunistákra ujjal mutogassanak az emberek I Krnács miatt szítja a tüzet, mert elveszti a legjobb emberét, aki mindenben igazat adott neki, sosem ellenkezett, hordta a híreket, és minden utasítása tízparancsolat volt számára ... Hétfő reggel, amikor az igazgató megtudta, hogy János visszatért a szabadságáról, magához kérte a pártelnököt. A titkárnőjével kávét főzetett az elnök elvtárs részére. A gyár régi munkása. Esténként tanult, és technikus lett, a fejlesztési osztályon dolgozik, az osztályvezető helyettese. Jólesőn összedörzsöli a kezét. Csakhamar megüresedik egy osztályvezetői állás. Megteszi őt osztályvezetőnek. Olyan lesz, mint a kezesbárányl Megfésüli őszes haját, megigazítja a szemüvegét, és jámbor mosollyal néz maga elé. Végre meghallja a várva várt kopogást. A pártelnök belép a szobájába. A fotelba ülteti, és kiszól a titkárnőjének, hozhatja a kávét. Csak egy csésze kávét hoz be. Te nem iszol? — kérdezi a pártelnök. — Egyet már ittam reggel, tudod, a szívem nem nagyon bírja. — Vigyázol az egészségedre. — Ez a legfontosabb, amiről sosem szabad megfeledkeznünk. Mi, akik olyan komoly munkát végzünk... — Fő az egészség, hogy minél hosszabb ideig teljesíthessük a ránk bízott feladatokat — szól közbe a pártelnök, hogy figyelmeztesse az igazgatót, végre tudtára adhatná, miért hívatta magához. — Ne hidd, hogy önző vagyok, rád is gondoltam. Te talán még komolyabb munkát végzel, mint én. Te vagy a pártszervezet feje. A fejlesztési osztályon sok a munka, állandóan lótsz-futsz a gyárba, s alig marad időd a hivatalos pártügyek intézésére... — Emberek között vagyok, így legalább beszélhetek velük... — Nyugodtabb munkakört biztosítok neked, hogy ne fussál annyit az emberek után. Komoly funkcionárius vagy, beválasztottak a járási pártbizottságba is. A hivatalos ügyeket az irodában intézhetnéd. — Mire gondolsz? Rövidesen megürül egy osztályvezetői állás — János helyére gondolsz? — Neked mindenki Jani, Pali, Karcsi? — Együtt nőttünk fel... — Nem jó mindig a régi barátságra gondolni, befolyással lehet rádI — Nagyon jól érzem magam a fejlesztési osztályon, jól tudod, hogy szívügyem ... — Jót akartam neked. — Köszönöm szépen. — Mégis befolyással van rád a régi barátság. — Én azt szeretem, ha tiszta vizet önthetünk a pohárba. — Épp ezért hivattalak. Visszajött a jómadár! — Már beszéltem vele. Nem is szóltál nekem, pedig megígérted ... 0 jött hozzám, s arra kért, indítsunk pártfegyelmi eljárást ellene. — LátodI Bűnösnek érzi magáti Mégis igazi Minden igaz! — Azt akarja, hogy tisztázzuk az ügyet, nem tűrhetjük magunk között az állandó bajkeverőket Ók a bajkeverőkl Krnács miattuk mondott fel... Te meg úgy vélekedtél, nem vállalsz felelősséget Krnács ép pofájáértl Még te is ijesztgetted őt! Nem tűröm az ököljogot abban a gyárban, ahol én vagyok az igazgató! — A te Krnácsod nemcsak telefonált, hanem táviratokat is küldözgetett! — Az 6 dolga! — Az meg Jánosék dolga! Kvittek vagyunk! — Nem terjeszted a pártbizottság elé? — Nem eszik olyan forrón a kását... — Mind a hárman párttagok! Miért nem mondod, hogy kommunisták? Nem érdemlik meg ezt a nevet. Akik rontják a párterkölcsöt... — És téged megillet ez a név? — Én rontom a párterkölcsöt!? Elvesztetted az eszed?! Ezt mered rólam állítani, aki egész életét a pártnak szentelte?! — Nézd, ideje már, hogy tiszta vizet Öntsünk a pohárba... — Lepaktáltál velük! Lekenyereztek a régi jó barátok! Én veszem kezembe az ügyet, én vagyok az üzemvezető, én felelek itt mindenért! — Abba még nekünk is lesz beleszólásunk! Szeretném azt látni! Csak ezért hivattál? — Hogy ne gondold, a hátad mögött cselekszem, itt maradhatsz. Most idehivatom őket... Jánost az igazgatóhoz kérik. Angyit is hívják, összenéznek. Mit jelentsen ez? — Ha igy akarják, menjünk! — mondja János. A folyosón Kuszákkal találkoznak. — Téged is meghívott? — Mit akarhat? Az igazgató a tárgyalóasztalhoz ülteti őket. A pártelnök kényszeredetten feláll a fotelből, s leül Jánossal szemben. — Az igazgató elvtárs tiszta vizet akar önteni a pohárba — mondja, és cigarettára gyújt. Kuszák elvörösödik. Mi rosszat tettünk? — Mindjárt elmondom, mérnök elvtárs! — feleli az igazgató. — Mind a hárman felelős tisztséget töltőtök be az üzemben. Ketten osztályvezetők vagytok, az elvtársnő pedig titkárnő. És mind a hárman kommunisták vagytok ... A pártelnök megköszörüli a torkát, de nem szól közbe. ... és megfeledkeztetek arról, hogy a családi élet számunkra szent. Mi kommunisták nem engedhetjük meg, hogy egyesek könnyelműsége miatt felbomoljanak a családok, s a rosszakaróink
