Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-09-21 / 38. szám
/ 1г7 л/7[ЛтЛ у ЩГ г*тш/*т ' Шг w Чг Цг I * Щ швпшшиввшшишиншшшяшявшяиш_____________ J ИНН JZ T-1 '"тштяшшшгтяшЯ А CÍMZETTHEZ Fér Sajtónap. Az Írott szó ünnepe. Azé az írott szóé, amely a világ proletárjainak egységére, a szocialista társadalom építésére szólít fel, azt segíti, örömünkbe mo ЭУШ, amikor a sajtót méltatjuk. Mert ez a nagyhatalom az elmúlt esztendőben visszaélt hatalmával, az emberek bizalmával, s lényegesen bonyolította hazánk politikai helyzetét. Ezért most, amikor köszönteni kell, az emberek, az c.................... tunk egyaránt nem adja méretlen a dicsérő, elismerő szavakat — csak kinek-kinek érdeme szerint. Ez így is van rendjén, mert nagy felelősség az emberek tudatának alakítása: nevelése és tájékoztatása. Aki ezt nem érzi át, és nem ennek tudatában — vagy es gozik, az nem m ez 311 ik, ír, doly a szó cialista hírközlési eszközök dolgozója legyen. A mi lapunk nem árulta el a legbonyolultabb belpolitikai helyzetben sem a belé vetett bizalmat. Ezért 01 1K néha sokat kell rá vái da és a posta bonyolult munkakörülményekre panaszkodik. Szerkesztőségünk rájuk, olvasóink meg miránk. Ezt az ünnepi alkalmat kihasználva kérjük kedves olvasóinkat, legyenek egy kis türelemmel, amíg lapunk késése ellen valamit tehetünk. És higyszavunk minél előbb hozzájuk érkezzen. KOMÁROMBAN Nem a vasorrú bába mézeskalács háza, mégis csalogatja az embereket. Szerényen álldogálnak az utcasarkokon, terek mélyén, állomások huzatos peronjain. Egyszerű kis bódék, üveg ablakaikon színésznők mosolyognak, országok, városok állnak lángokban, a világ guggol ott a fehér papíron ólom betűs térdein. S ki nem akarja megismerni a világot, más nép gondját, baját? Valamennyien tudni, látni akarunk. Hiába, a rádió, televízió a sajtóval nem versenyezhet. Kedvenc napilapjáért képes az ember még sorba is állni nap mint nap. Nincs jobb érzés, mint kinyitni a fehéi lapokat s elmerülni a világ zajlásában. Vannak szenvedélyes újságolvasók, akik még munkába sem indulnak el addig, amíg meg nem veszik kedvenc lapjukat. Első útjuk a fabódéhoz vezet. Álljunk meg egy ilyen házikónál s várjunk, míg ránk kerül a sor. A piciny ablak mögött alig van fordulásra való hely, mindenütt újságok, egyszerű fekete betűsek s színes borítójú folyóiratok, kézikönyvek. Az ember alig látja a kéz tulajdonosát, amelyik odanyújtja az újságot s visszaad a pénzből. Kit takar a piciny üvegablak? Senki nem látja odamenni, elmenni, a hangja elmosódik az utca mindannapos zajában. — Szereti az újságárusnő a vevőt? — Persze, vannak állandó vevőim, akiket úgy látásból már ismerek is. Tudom, melyik újságot vásárolják, milyen cigarettát vesznek hozzá. De nem teszek kivételt, nekem minden vevő egyformán kedves s örülök, ha szolgálhatok a kért újsággal. Oldalról nézem a „forgalmat". Falusi nénik Hetet vagy Nőt vesznek. Fiatal lányok Üj Ifjúságot, egy buszsofőr Üj Szót kér, Szilárdiné és Samson Mária Komáromban, a Május 1 téren sokat elad ezekből a magyar újságokból. Elég forgalmas hely, innét indulnak az autóbuszok a Komárom környéki magyar falvakba. így érthető, hogy szép számmal fogynak a magyar újságok. Kíváncsi vagyok s megkérdem, kik vásárolnak több újságot, a férfiak vagy a nők? — Nehéz lenne megmondani, talán egyformán. A különbség csak ott van, hogy a férfiak inkább napilapokat, sportújságokat vásárolnak, a nők pedig hetilapokat, kézikönyveket. Eddig valahogy az volt a benyomásom, hogy az újságos bódékban csak nyugdíjas nénik, bácsik üldögélnek. Tévedtem. Szilárdiné és Samsonné, két fiatal asszony, épp úgy nyolc órát dolgoznak két váltásban, mint bármelyik munkahelyen. A fizetésük havi 1200 korona s ha ebből nem kellene világításért, fűtésért s a bódé használatáért fizetniük, azt mondanám, tűrhető. így viszont kevésnek tartom, ahogy ők is. Ezekben a helyes kis bódékban nem is olyan kedvezők a munkafeltételek. Nyáron felforr bennük a levegő, télen befúj a szél. Am újság kell, mind az olvasónak, mind annak, aki írja és annak is, aki árulja. Mert az újság mai életünk szerves része. KOVÁCS MAGDA A férfiak inkább napilapokat vásárolnak A POSTÁSNŐ A véletlenre bíztuk szerencsénket. S ez egyszer kedvezet is. Egy fiatal, csinos postásnőt kerestünk, aki szereti munkáját s közkedvelt az emberek között. — Múcska Etus éppen ilyeipi! — fogadott a féli postán Navrátil János postavezető, majd hozzátette: — De már elment kézbesíteni, s ide csak akkor jön vissza, ha már végzett. így még jobb. Legalább munka közben találjuk. A postamester megmutatta, hogy a falu melyik része Múcskáné körzete, s mi elindultunk a nyomában. Egy postásnőt megtalálni azonban nem olyan könnyű dolog, mint azt az ember gondol-
