Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-09-21 / 38. szám
002 J A TEJ Ü TRÖL Finnországi képek I. Mindjárt bevezetőben tisztázni szeretném, miért ilyen különös cím alatt foglalom össze észak-európai utam felejthetetlen élményeit. Elsősorban, mert Finnországot semmiképpen sem nevezhetjük az örök napfény országának, a Nap — Aurinko, ahogy a finnek kedvesen becézik — mostohán küldi sugarait erre a vidékre, mégis valami csodálatos fény, vakító fehérség, hihetetlen tisztaság uralkodik az egész országban, ami lépten-nyomon ámulatba ejt, és a középeurópa^ember számára olyan távoli, olyan elérhetetlen, mint égbolton a tejút. Másrészt néhány napig tartó kirándulásom során Finnországban annyi tejet ittam, mint itthon talán egy-két esztendő leforgása alatt, mert északon az éttermekben, magánházaknál, a vonatok étkezőkocsijában, a hajóutakon tejjel kezdik és tejjel fejezik be az étkezést. Tejet isznak a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Mondanom sem kell, milyen szokatlan volt számomra, hogy bor, sör vagy tömény italok helyett tejjel színültig töltött poharakkal kocintanak, isznak egymás egészségére a finnek. A rossznyelvek szerint ezért olyan fehérbőrűek, hirtelenszőkék az északi emberek. Suomi — ahogy a finnek szülőföldjüket nevezik — a fjordok, hegyek, tavak, vég nélküli erdőségek birodalma. Finnországot az „Ezer tó országaiként emlegetik, pedig a valóságban a tavak száma — melyek összterületének egytized részét töltik ki — több mint hatvanezer. Minden hetvenötödik lakosra jut egy tó. Az ország többi részének zömét nyírfa — és tűlevelű erdők borítják. Finnország területe 2 V2_szer akkora, mint Csehszlovákia, lakosainak száma pedig csak 4 700 000. Ebből láthatjuk, milyen nagy életterük, mozgási lehetőségük van a finneknek. Nem csoda, ha valóságos természetimádók. Pihenést, felüdülést nem a zárt szórakozóhelyeken, hanem a természetben keresnek. Igaz, csak akkor, ha az időjárás megengedi, mert Suomiban viszonylag rövid a nyár és hosszú, nagyon hosszú a sötét, borongás, hideg tél. Finnország, akárcsak egész Skandinávia, a múltban távol esett az európai turizmus fő áramvonalaitól. Napjainkban már egyre nagyobb méreteket ölt itt az idegenforgalom, mert az északi országok sok változatosságot és kellemes élményt nyújtanak a látogatónak, és az északi ember az utazót nem turistaként, hanem kedves vendégként fogadja. Erről a finn családoknál tett látogatásaim során többször meggyőződhettem. A szívélyes és őszinte vendéglátás után távozásomkor minden háznál megkértek, írjam be nevem a vendégkönyvükbe. Ezt nem szabad elmulasztani, mert a szomszédok között valóságos versengés folyik a vendégek számát illetően. A turistákat azonban nem kell lasszóval fogdosni, jönnek maguktól egyenként és csoportosan is. Mi volt az, ami engem Finnországban leginkább megragadott, elismerésre késztetett vagy esetleg megdöbbentett — ezt szeretném összefoglalni. Az NDK-n és Svédországon keresztül közel három napig tartó szárazföldi és víziút után Turkuban, Finnország legrégibb városában léptem először finn föld-A személyhajók Helsinki központjában kötnek ki re. Igyekeztem, hogy a rövid idő alatt, ami a vonat indulásáig rendelkezésemre állt, megtudjak valami érdekeset TURKU KIKÖTŐVÁROSRÓL Az Aura-folyó két partján elterülő 137 000 lakosú várost a 13. században alapították, és 1812-ig Finnország fővárosa volt. A finn kultúra bölcsőjének is nevezik az ország harmadik legnagyobb városát. A folyó és a tenger találkozásánál emelkedik a magasba Turku ősi vára. Egykor börtön volt, ma történeti múzeum. A tengerparti Naantali üdülőhely a város egyik legszebb rész^. Számos hazai és külföldi vendég tölti itt a nyarat és a hétvégét. Ide jár pihenni nyaralójába Finnország elnöke is. A kikötőváros jellegzetességei közé tartozik a Kisipari Múzeum is. Az ódon faházakban a kisiparosok — takácsok, fazekasok, csizmadiák — ugyanazzal az eljárással, felszereléssel és ugyanolyan öltözékben űzik iparukat, mint hajdanában őseik. Turkuból gyorsvonat röpített a mostani főváros, Helsinki felé. A vagon római kettessel volt jelölve, tehát ott másodosztályú kocsinak számított. Finnországban Diesel-motoros expressvonatok robognak 00 Két és lél esztendeje, hogy a jugoszláv sajtó hasábjai megteltek egy zágrábi pszichológusnő fényképével, egy negyedéves egyetemistáéval, akiről azt írták, hogy az egyetemi színjátszók között kiemelkedően a legtehetségesebb. Ennek bizonyítékát látták abban a győzelemben is, amelyet a Szövetségi Kulturális Verseny belgrádi döntőjében aratott. A legjobb női alakítás diját kapta meg, az együttes pedig, amellyel szerepelt, a „Grand Prix“-t. Mondják, mindketten megérdemelték a nagy megbecsülést jelentő kitüntetést. Peter Brook, hires, rövidített „Hamlet"-változatát adták elő, de olyan színvonalon, hogy néhány nappal később a jugoszláv Televízió az egész előadást képmagnóra rögzítette. Mondják, hogy itt és ekkor figyeltek fel először a negyedéves egyetemista lány fantasztikus fotogenitására. Először csak hirdetésekhez fényképezték, majd egyik napról a másikra egy „fotoromán", egy képregény főszereplője lett, és már az első folytatás megjelenése után filmszerződést kapott. Renata Freiskornnak hívják. 1943-ban született, édesanyja német, édesapja szerb, ő maga németül, szerbül, angolul, olaszul, görögül beszél. Sohasem készült színésznőnek. Lelkesen dolgozott az irodalmi önképzőkörökben, verseket és elbeszéléseket irt, és úgy döntött, hogy amint elvégzi az egyetemet, egy tudományos intézethez megy dolgozni, és mellékesen majd cikkeket ir az újságok irodalmi és pedagógiai rovatainak ... Azután 1966 tavaszán, szinte egy csapásra minden megváltozott. A telefon egyre többször szántotta a műtermekbe. Először a televízió. Néhány héttel később a rajzfilmrendezőből lett játékfilmes, a világhírű Vatroszlav Mimica hívatta a stúdióba, s vele játszatta nagy feltűnést keltett „Hétfő, vagy kedd" című filmjében az egyik legérdekesebb epizódszerepet. Úgy látszik, a siker sikert vonz. Egy másik rendező, a fiatal Vlado Pavlovics „Schmidt parancsnok gyermekei" címmel készített filmet, és Renata Freiskornt kérte fel a főszerepre. Alighogy elkészült az első kópia, máris útrakelt, hogy a film, a rendező és a fiatal főszereplőnő, részt vegyen a Karlovy- Varyban megrendezett ifjúsági és gyermekfilmfesztiválon. Es megismétlődött a belgrádi „csoda". Renata, ezúttal már másodízben, nyerte el a legjobb női alakítás diját, a film pedig a fesztivál nagydíját. Mire hazatért, újabb ajánlat várta. Branko Bauer, az aktuális politikai témák megfilmesítésének nagymestere szerződtette a „Negyedik útitárs" című
