Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-09-14 / 37. szám
NEM RENDHAGYÓ ESET _____wyel ezelőtt még semmiben sem ^H^K^Hj^^^pztálytársnőitől. Természetesnek veu^nog^a^erettségi után jelentkezzen a közgazdasági egyetemre. Kitűnő tanuló volt mindig, nem elégedhetett meg csupán az érettségi bizonyítvánnyal. Tudásszomjánál csak az akarata volt nagyobb, s ezzel a nagy akaraterővel a kezdeti nehézségeket is könnyen áthidalta. A különbség a harmadik év után kezdődött. Mint minden jeles tanulónak, neki is alkalma nyílt rá, hogy részt vegyen a nemzetközi diákszövetség által rendezett külföldi tanulmányúton. Jugoszláviát választotta. Akkor még álmában sem gondolt volna arra, Hogy ez az út sorsdöntő lesz számára. Az egyik diákösszejövetelen egy csendes, szerény orvostanhallgatót mutatott be neki jugoszláv barátnője. A szőke fiú már az első pillanatban megnyerte Olinka rokonszenvét... Két hónap után mint barátok váltak el. S azután következtek a véget nem érő utazások. Az eljegyzést azután tartották meg, amikor az egymáshoz megtett kilométerek hossza elérte az egyenlítő hosszát. A múlt év végén Jugoszláviából körülményesebbé vált az utazás. Hogy minden komplikációt elkerüljenek, elhatározták, hogy az esküvővel nem várnak addig, amíg mindketten megszerzik az oklevelet. /Ш г # с Ki nem részegül meg a függetlenség mámo vánnyal, vagy diplomával a kezében kilép az ét tervekkel, elképzelésekkel, „Csaknem meg « szerre csak rájön, hogy sok minden nincs úgy képzelte. Jönnek az első buktatók, amelyeker megértése, tanácsa. Hogy ki milyen fogadtatásban részesült, kin munkahelyéről alkotott elképzelései, erről szó fiatalok, akik első napjaikat töltik munkahelyi A mézeshetek tehát egymástól távol, és a legnagyobb munka, az államvizsgák és diplomamunka megírása közepette teltek el. Dehát azért diákházasság... Júniusban, amikor a férj kézhez kapta az orvosi, a feleség meg a mérnöki oklevelet, újabb probléma előtt álltak: Hogyan tovább?... Valamikor Olinka úgy képzelte, hogy az iskola befejezése után valamelyik észak-szlovákiai városkában helyezkedik el. Ott úgy is szükség van szakemberekre, s talán még jobban megbecsülik, mint a nagyvárosokban, ahol van elég mérnök. Pozsonyból elég lesz öt év, csak annak vége lenne már!... S amikor vége lett, Olinka nem tudott megválni a fővárostól. Pedig most már nem egy eldugott észak-szlovákiai városka várta, hanem Jugoszlávia. Ám szerelmes hitvesi szíve megkötötte magát. Marad, s ha a férje igazán szereti, ide költözik. Persze ezt könnyű mondani, de sokkal nehezebb valóra váltani. Mindketten kezdők, gyakorlattal még nem rendelkeznek. Hány év kell ahhoz, amíg a kezdő fizetésből szövetkezeti lakásra öszszegyűl a pénz? S hány évre van szükség, amíg ezt meg is kapják? De talán még ennél is nehezebb egy házaspárnak albérletet találni! A lehetőségek pozitív és negatív mérlegelése után végül is döntöttek. A férje Nyugat-Németországban szerzi meg a pár hónapos gyakorlatot, ő pedig itt marad Pozsonyban. Tehát továbbra is külön lesznek egymástól. A munkahelyén, az állami bankban, meglepően kedvesen fogadták. Abból sem csináltak nagy problémát, hogy Olina néhány hónap múlva szülési szabadságra megy. Olyan munkabeosztást kapott, melyben elsajátíthatja a legszükségesebb tudnivalókat, s ha majd szülési szabadság után visszatér, felelősségteljes, komoly munkát bízhassanak rá. — Sokszor panaszt hallok osztálytársnőimtől, hogy az idősebb, főleg kvalifikáció nélküli dolgozók ignorálják őket, nem segítenek a kezdeti nehézségek áthidalásában. Én ezt nem mondhatom. Munkatársaim valóban igyekeztek nekem minden téren segíteni. Pár nap múlva úgy éreztem magam, mintha évek óta ott dolgoznék, — mondja meggyőzően Olina. Egy hónapja lett „dolgozó nő“. Vajon számára milyen különbséget jelentett a diákélettől lényegesen eltérő dolgozó nő helyzete? — A diákélet változatos, vidám és sok feszültséggel van tele. Amióta dolgozom, kiegyensúlyozottabb az életem. Nem kell előadásokra készülni, izgulni a vizsgák előtt. A munkámat nyugodtan elvégzem, s azután a magam ura vagyok. Igaz, a szabad idő eltöltését másképpen képzeltem el. Azt hittem, hogy sok idő jut majd a nyelvek tanulására, olvasásra, továbbképzésre. De négy órára, mire haza érek, már olyan fáradt vagyok, hogy nem sok mindenhez van kedvem. Bizony az „élet“ más, mint ahogy azt az internátusi szobában a lányok elképzelik ... Olinka Barcanová mérnöknő helyzete sokban hasonlít, de sokban el is tér a vele egykorú osztálytársnőitől. Amíg azok munka után randevúra járnak, ő otthon albérleti szobájában várja, mikor csönget be hozzá levéllel a postás. Néha kettő is érkezik egyszerre. De néha bizony csöngetés nélkül megy el a kapu előtt a postás. S ilyenkor legjobb orvosság elővenni egy szakkönyvet, s elmélyedni a számok bonyolult világában ... Olinka Barfanová mérnöknö útban hazalelú H. ZSEBIK SAROLTA CSALÓDÁSOK NÉLKÜL — Hogy érzi magát az első munkahelyén, mióta három hete itt dolgozik? Jól. Nem csalódott? Nem. Furcsa kérdések — gondolhatta Csömör Mária; a többit már hangosan mondta. — Ismertem a munkahelyemet, minden évben itt töltöttem a gyakorlati időt. Azt a beosztást is kaptam, amit ígértek. A gépparkhoz tartozó raktár könyvelését végzem, és a gépesített brigád alkalmazottainak bérét számolom el. — A Dunaszerdahelyi Technikumban végzett, növénytermesztési és állatenyésztési szakot tanult. Nem érvényesülne jobban ezen a szakaszon? — A gépesítés is a fő tantárgyak közé tartozott s könyvelést is tanultunk negyedikben. S egy végzett technikusnak sem, ebből, sem abból nem tökéletesek az ismeretei. Sok mindent itt tanul meg a munkahelyén. Ha igyekszem, éppen oly jó könyvelő válhat belőlem, mint agronómus, vagy zootechnikus vált volna. — Eszerint a gyakorlat teszi a mestert, s az iskola fölösleges? — Azt nem mondtam. Ha nem jártam volna iskolába, nem jöhettem volna erre a helyreЛ gozni. Megtalálta számítását? — Nem volt. Inkább arra gondoltam, nak tőlem a vásárútiak. Azt szeretném csalódnának bennem. Elnézem a munkahelyét. Ütött, köpd helyiség. Olajos padló, régi íróasztal, eg\ rény, egy didergő kályha a sarokban. Mária ezen nem ütközött meg. Sok mindent megértek már a kezdő mezőgazdasági szakemberek. Sokan egy jó szó, minden segítség nélkül estek át a tűzkeresztségen. Sokan megszokták, sokan félreálltak, más állás után néztek. A hatvanas évek elején technikumot végzett fiataloknak csak egy hányada maradt meg a mezőgazdasági üzemekben. S ennek nem az olajos padló volt az oka. Aki jó helyre került, mit számított az, hogy milyen irodában dolgozik. Ha agronómus vagy zootechnikus lett, úgy is keveset tartózkodott ott. Azután más idők jöttek. Egyre több mérnök, iskolázott ember került vezető beosztásba és akik már melléjük kerültek, azoknak könnyebb volt az elején, ők nem tagadták meg a segítséget, amire nagy szüksége van minden kezdőnek. Csömör Mária is ilyen környezetbe cseppent
