Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-09-14 / 37. szám
— Hohó, álljunk meg egy percre! — nevetett, amikor ezt a „név-ügyet“ elmondtam neki. — Késmárki Marika csak Budapesten létezik! A nevem a külföldiek számára elég nehéz, beletörik a nyelvük, ezért új neveket kellett választanom. Maria Матку és Marina Marcus néven énekeltem ... Tavaly egy ötéves lemez-szerződést kötöttem a Phillips-céggel, s nekik még ezek a nevek sem voltak elég jók, s így náluk Edina Pop néven szerepelek ... Ez az utóbbi név nagyon tetszik nekem. Mindig szerettem volna Edina lenni, s pop-musicot énekelek, azaz populáris zenét Amikor a hobbysáról kérdeztem, így felelt: — Legnagyobb szenvedélyem a zene! Reggeltől-estig egyfolytában szól a magnó, s a magam kedvtelésére otthon is énekelgetek. Másik hobbym az autóvezetés. Van egy Opel-kocsim, s elhatároztam, hogy addig nyúzom, addig nem cserélem újra, amíg csak szét nem esik alattam ... Szeretek olvasni, úszni, repülőn utazni, szeretek és tudok is főzni, de sajnos nincs időm a főzőcskézéshez. Van még egy praktikus kedvtelésem is: minden ruhámat magam tervezem, hétköznapra és színpadra egyaránt... Később Marika azt is elárulta, hogy az énekesi babérok mellett zeneszerzői sikerekről is álmodik: — Már elkészült két saját szerzeményű dalom felvétele. A „Felhős napokon“ szövegét Fülöp Kálmán, a „Nincs boldogság szerelem nélkül“ szövegét pedig S. Nagy István írta. Remélem, tetszeni fog a közönségnek mind a kettő! A táncdalfesztiválon egy csapásra befutott. Vajon nem félt attól a közmondástól, hogy „senki sem próféta a saját hazájában“ ? — Amióta elmentem itthonról, nagyon megváltozott a táncdalénekesek mezőnye, s tudtam, hogy nehéz lesz betörni a kedvencek nagy táborába. De bíztam magamban! A szerencse is segített, hogy ilyen jó számot kaptam, mint az „Egy fiú a házból“, amely egyaránt elnyerte a nemzetközi zsűri és a közönség tetszését. Bevallom, a dalt az első percben nem tartottam siker-számnak, de minél többet foglalkoztam vele, annál inkább bizakodtam, hogy megszeretik... Éreztem, hogy az élmezőnyben van a helye, de az első díjra nem számítottam, erre még gondolni sem mertem! Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült... Mi pedig — szívből gratulálunk! (os—es) (Jelinek György (elvétele) Az ottani fehér telepesek az ügy kivizsgálásakor tagadták az egészet. Sőt úgy állították be, hogy az indiánok a bűnösek, mert megtámadták a fehér telepesek állatállományát. Hogyan védekezhettek volna? Vagy nem kellett volna őket megölni? Az egyik telepes felesége dühösen kérdezte: „Talán tilos az indiánokra lőni? Tulajdonképpen olyanok, mint az állatok. Nem tudtam, hogy ez bűncselekmény." A hivatalnokok tudják, hogy a telepesek nem vagyonuk védelmében ölik az indiánokat. Valójában területi kérdésről van szó. Brazíliában van egy hivatal, a bennszülöttek védelmét szolgálja a vérengző fehérekkel szembei Kolumbiában viszont összefogdossák az indiánokat, és úgy bánnak velük, mint az igavonó állatokkal, a legnehezebb munkát végeztetik velük. Hogyha már nem bírják tovább, agyonverik őket. Rengeteg hasonló esetet említhetnék. De Latin-Amerikában ez még mindig kevés ahhoz, hogy a nyilvánosság megfelelő figyelmet szenteljen neki. Igaz, hogy ma már hivatalokat állítanak fel az indiánok védelmére is, és igyekeznek öntudatra ébreszteni őket, de ez nagyon lassan megy, mert a több százéves rabszolgaság nyomait nem lehet egyik napról a másikra kiirtani a fehérek leikéből. A haladóbb politikusok hangoztatják, hogy vonják be a bennszülötteket is a gazdasági életbe. Ez sajnos még csak elmélet, messze van a megvalósítástól. REFLEKTORFÉNY NÉLKU? A PRIMABALERINA: Éppen kétezerötszáz esztendeje, hogy Szimonidész görög költő leírta az annyiszor idézett mondatot: „A tánc költészet szavak nélkül." Azóta, ha muzsika szólal meg, ho a párok táncra fonódnak, ha a balett művészei előtt felgördül a függöny, a mondat ott kering a ’tánc melódiájában, taktusaiban. Különösen akkor finomodik a tánc desztillált költészetté, ha olyan egyéniség lép a fényszórókkal pásztázott színpadra, mint a budapesti Opera világhírű primabalerinája, lakatos Gabriella. A legnagyobbak közül való. Három kontinenst járt be, szinte alig lehet felsorolni a városokat Vladivosztok és Lisszabon között. Moszkva, Ogyessza, Leningrád, Varsó, Berlin, London, Kairó, Edinburgh, Helsinki, Stockholm. És még fel sem soroltam mindet. Emlékező szeretettel beszél pozsonyi és prágai fellépéséről is. A főváros felett lakik, a Gellérthegy egyik csendes, szélvédett völgyecskéjében, a csend, az ózondús levegő, a madárdal ötszáz négyszögöles birodalmában. Ahogy belépsz kőfallal övezett kertjébe, szobrok, rózsalugasok között, friss vizű medence. Soha nem megy nyaralni. Minek is? Ebben a tuszkulánumban mindent együtt talál, a vizet, a napfényt. Neki ez a béke és a tánc szigete. Pompás villájának földszintjén frissítők és könyvek várják a vendéget. Az utóbbiak közül kettő hatat◄< Lakatos Gabriella és Havas Ferenc a „Hattyúk tavá“-ban más, bőrkötésű Ha a középkorban élnénk, kézzel írott kódexeknek nézném. Vastagabbak a misekönyvnél és láncok sincsenek rajta, amelyek a renaissance műremeket faragott olvasó állványokhoz kötötték. De nem kódexek, hanem Lakatos Gabriella sikerekben dús pályájának emlékei. Fényképek, falragaszok, lelkendező kritikák, címlapok, lepréselt orchideák, rózsák. Hol kapta? Valahol az Atlanti és a Csendes Óceán partja között. , Örültem, hogy belelapozhattam ebbe a két hatalmas könyvbe. Az ötvenes évek elején kezdődnek ezek az oldalak: lenyűgözőn szép, párducszerűen mozgó, finom arcú, fekete lány gyakorol a mindmáig legnagyobb magyar balett pedagógus, Nádasi Ferenc útmutatásával. Aztán Vajnonnen mester érkezik Budapestre, Lakatosra bízza a Diótörő főszerepét, Máriát. Kirobbanó taps az Opera nézőterén. A szárnypróbálgatás sikerült, nézők, kritikusok egyaránt ünnepük. Aztán átvette külföldre távozott elődjétől Bartók Csodálatos mandarinjának főszerepét, az utcalányt. Még nagyobb siker, elektromos feszültség kering a levegőben, amikor színpadon van. Bartók remeke alighanem az ő megfogalmazásában jutott tökélyre. Tovább lapozok. Egymás után nagy szerepek. A Párizs lángjai, a Tuileriákat idéző díszletek között kiderül, hogy nemcsak remek táncos, hanem kiváló színész is. Aztán Kenessey Keszkenő-je, amelyben egy takaros, de csintalan szerelmes lányt teremt a színpadra. Nemsokára újabb remekmű, Csajkovszkij, a balett szempontjából legnehezebb alkotása, a Hattyúk tava. Érdemes megemliteni, hogy Oroszország határain kívül először Prágában mutatták be Labutí jezero címmel 1907. júniusában, ezt követte a New York-i és a többi előadás. Odette és Odile kettős szerepét bizták rá. Ezután a Puskin nyomán balettszínpadra költött grúz asszony, Zaréma tragédiáját keltette életre a Bahcsiszeráji szökőkútban. Folytathatnánk a sort: volt a Coppelia pajkos Swanildája, a Bihari nótájának forróvérű, kacér táncosnője. De ki győzné még sorolni is. Évezredek táncai, nagy balettmüvészek alakitásai tűntek el az idő nyomtalanul egymásra rakódó rétegeiben. A legnagyobbak mozdulatait ma már kutatni annyi, mint az elröppent madár nyomát kergetni a levegőben. Lakatos művészetét nemcsak ez a két, hatalmas kötet és a lelkes nézők emlékezete őrzi. Rövidebb-hosszabb, filmvászonra, vagy képernyőre komponált filmjeit szerte a világban vetítik, alighanem mind az öt világrészben. Lakatos az első táncosnők közé tartozik, akiknek művészete megmarad a következő századokra is. Irta és fényképezte: SZŰTS ISTVÁN
