Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-10 / 32. szám
Színe Щ 7Ö NNoö/i Néhány héttel ezelőtt levél érkezett a szerkesztőségünkbe, amelyben egy zselízi olvasó panaszkodik, hogy városuk könyvesboltjában nem lehet magyar könyvet kapni, pontosabban nincs olyan választék magyar könyvekben, amely az átlagolvasó igényeinek megfelelne. Ezen túlmenően, annak a ténynek tulajdonítja ezt a hiányosságot, hogy a könyvesbolt vezetője szlovák nemzetiségű, s (horriblle dictul) soviniszta. Éppen ezért, nem áll érdekében Zselíz város és környéke magyar vásárlói igényeit kielégíteni. Sőt, mi több, — névtelen levélírónk szerint — a szóban forgó főnöknőnek útjában áll a könyvesbolt fiatal, magyar alkalmazottja, s minden alkalmat megragad, hogy „kitúrja", azaz, hogy eltávolítsa őt maga mellől. Érdekelt a probléma, ezért a közelmúltban elutaztam Zselízre, hogy meggyőződjem róla, vajon valóban hitelt adhatunk-e a panasz-levél névtelen írójának? Őszintén szólva, az is hozzájárult kíváncsiságomhoz, hogy valamikor három évet diákoskodtam Zselízen, s bár magam sem tudom, miért és hogyan, — nem sokkal szolgált rá — de megszerettem ezt a várost, a valamikori járási székhelyet, amely, mióta Léva vette át ezt a tisztséget, visszasüppedt a kisvárosok álmos, igénytelen egyhangúságába. Most azonban kellemes meglepetés ért néhány új épület láttán, amelyek szerényen bár, de városiasabb jelleget kölcsönöznek neki. Visszatérve utam valódi céljához, először a Városi Nemzeti Bizottságra mentem, ahol — az elnök valami oknál fogva éppen nem tartózkodott ott — az elnök helyettesénél érdeklődtem affelől, érkeztek-e hozzájuk hasonló panaszok, ismeri-e a könyvesbolt vezetőnőjét és mi a véleménye az egész ügyről. A kérdés első felére határozott nemmel válaszolt, soha, senkitől nem hallott még hasonló panaszt, az illető főnöknőről pedig feltételezni sem tudná az említett vádakat. (Erről később magam is meggyőződtem.) Nem hivatalos becslés szerint Zselíz lakosságának 60—70 százaléka magyar. Körülbelül megfelel ennek az aránynak a könyvesboltban levő magyar könyvek száma is. A választék pedig olyan, — kezdve a gyermekirodalomtól, a költészeten és szépprózán keresztül egészen az elvont tudományos és elméleti munkákig — hogy abból nemcsak az átlagos műveltségű, de a magasabb igényekkel rendelkező olvasó is bátran válogathat magának. Azt is megtudtam, hogy volt egy rövid időszak, amikor ismert okoknál fogva nem érkezett meg Magyarországról a megrendelt áru, csak a Madách könyvkiadó által nyomtatott könyvek voltak a polcokon, de ezért semmi esetre sem terheli felelősség a bolt vezetőjét. Azt sem tudom elképzelni róla egyébként, hogy ne tájékoztatta volna készséggel a tényállásról az elégedetlen vásárlókat. S köztük a levél íróját is. Ez a valóság. És örülök, hogy ilyen valósággal találkoztam Zselízen. Más kérdés azonban a névtelen levél. Itt fordul fonákjára a dolog. Már maga az a tény, hogy valaki nem meri név szerint vállalni véleményét, gyanús és kételkedésre jogosít. Jelen esetben a névtelen levélíró állításai alaptalanoknak bizonyultak. Tovább menve azt is meg kell jegyeznem, hogy emögött a „névtelenség" mögött — mint megtudtam — sajnos némi rosszindulat és személyeskedés lappang. Ettől vi-szont megkímélhette volna a szerkesztőséget. Más szempontból is elmarasztalható a dolog: az ilyen meggondolatlan vádaskodás egyáltalán nem segíti elő „közös dolgaink rendezését". Mikola Anikó л » incs szabadszombat előtti munka- Шкй nap, se nem esik, se nem perzsel a nap, közönséges hétköznap van, щ Щ olyan, mint a többi, de én már tizenegy perce állok, topogok egy helyben, zsörtölődök magamban, lesem a villamost, a trolejbuszt, az autóbuszt, hiába ... semmi, de semmi nem jön... Fiatal mama gyerekkocsival orvoshoz siet, idős néni hatalmas kosárral a piacra, szerelő fusi után, diákok előadásra, mások munkába... Egyre több rosszkedvű ember ácsorog a sorban a megálló előtt. Már húszán vagyunk ... nem, huszonötén! Huszonöt morgó, türelmetlen utazni vágyó polgár, szidjuk azt, aki kitalálta a kalauz nélküli járatot, mert ugye azelőtt mégis csak ... Nincs szünnap előtti csúcsforgalom, se nem esik, se nem perzsel a nap, közönséges bárányfelhős hétköznap van .. . Végre! Hát ezt gondolhattuk volna — mondja ki az ítéletet egy napszemüveges úriember — nő vezeti a villamost, minek is sietne — Mikor reggel munkába léptem még alig virradt. Most már lassan eljön a dél, rövidesen itt a váltás ideje és még annyi időm sem volt, hogy a termoszban magammal hozott teát megigyam. Nem irigylésre méltó a mi helyzetünk, sem a kocsivezető, sem a jegykezelő nem „ugorhat“ el egy csésze feketére a büfébe, sokszor még a legszükségesebb elvégzésére sem jut idő, ha a lezárt sorompók vagy a közlekedési dugók miatt késünk ... Nőknek való szolgálat ez? — Ne kívánja, hogy erre a kérdésre válaszoljak — kaptam meg a feleletet a legilletékesebbtől. Az igazgatóság dolgozói akkor is zavarban voltak, amikor azt kérdeztem, gondolkodtak-e már rajta, hogyan könnyíthetnének női alkalmazottaik, a kocsivezetők, jegykezelők, pénzosztályozók helyzetén. Jobb híján, csak a vállukat vonogatták. Nehéz szolgálatot teljesítenek annak ellenére, hogy az utasok azt gondolják: mi lehet azon nehéz, ha az ember egész nap csak utazgat. Az talán eszükbe sem jut, hogy szolgálatot kell tartani vasárnap, ünnepnap, hajnalban és késő éjszaka is, kire mikor kerül a sor, mert az utasszállítás nem szünetelhet sem télen, sem nyáron, sem szilveszterkor. Nem vitás, hogy a ma embere állandó idegfeszültségben él. örökké siet, rohan. Az első sokkot rendszerint akkor éli át, amikor reggel munkába igyekszik és a közlekedési eszközre várnia kell. Sorba áll, egyre többen jönnek, megnyúlik a sor, azután amikor végre bepréselődnek, mondjuk a troliba, az ajtó becsukódik, a troli áramvezetője kiugrik a helyéből. Megint várni kell, de most már egy lábon állva, a rossz, fülledt levegőjű kocsiban. Az utas, aki megfizette az egy koronát, jogosan követeli, hogy a viteldíjért gyorsan, kulturáltan utazhasson. És ha ez nem sikerül, mérgét a jegykezelőn vagy a kocsi vezetőn tölti ki, aki valójában nem tehet róla, hogy az utasszállítás városunkban ilyen botrányos. Egy korona a jegy ára. Sok vagy kevés? Mindenütt a világon drágább a közlekedés, de viszont az utazás körülményei mindenütt kulturáltabbak. Nyugaton nem alkalmaznak nőt a közlekedésben, az emberek fegyelmezetten szállnak fel és le, ott is futnak kalauz nélküli kocsik, de ahol nincsenek, ott az utas felszólítás nélkül jegyet vált vagy felmutatja jegyét — mindez teljes csendben, hangzavar nélkül történik. Olyannak tűnt nekem ott a közlekedés, mint egy némajáték, amelyet csak az egyes megállók előtt tör meg a kalauz udvarias hangja, amikor tájékoztatja az utasokat milyen megálló következik és milyen vonalra lehet átszállni. Sehol a világon nincs annyi közlekedési zavar, mint nálunk. Vegyük csak példának: alig ered el az eső, zárlat keletkezik az áramvezetőben, mert az izoláció beázik, vagy vegyük csak azokat a szerencsétlen sorompókat. Naponta hányszor eresztik le őket? Meg se tudnám mondani Fővárosunkban átlag négyszáz nő dolgozik a városi közlekedés szolgálatában. További alkalmazottakra lenne szükség, de nincsenek. Annak ellenére, hogy bevezették a kalauz nélküli járatokat, még mindig munkaerőhiánnyal küzd a vállalat, mert ahogy terebélyesedik Pozsony, szaporodnak az új negyedek, szélesíteni kell a közlekedési hálózatot is. Napról-napra több utas sorakozik a reggeli csúcsforgalom idején a megállóknál. Sajnos, kevés a kocsi, kevés a személyzet, s emiatt ritka a járat. S mindez az utasok elégedetlenségét váltja ki, mert a jegy árának emelése ellenére az utazás minősége hovatovább rosszabb. — Jó lenne, ha ötvenéves korunkban nyugdíjba mehetnénk. Munkakörülményeink valóban nehezek. Máshol a munkaviszonyban lévő nők el tudnak futni bevásárolni — a közlekedés alkalmazottainál ilyenről szó sem lehet. Nincs, aki „beugrik“ helyettesíteni. Húzzuk az igát a zötyögő kocsikban, katasztrofális utakon,
