Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-10 / 32. szám
háromszázezer cigány 39,4 százalékát képezik. A második kategóriába 35,5 százalékuk tartozik (rendszertelenül, de dolgoznak, megszakításokkal, de Járnak iskolába a gyermekeik és bizonyos törekvések megfigyelhetők az életkörülmények javítására). Sajnos, még 24,9 (Szlovákiában 29,8) százalékukat a harmadik kategóriába kell sorolni. Űk azok, akiknél kevés a remény arra, hogy képesek életmódjukon változtatni. Nem dolgoznak, túlzsúfolt, bútorok nélküli viskókban, egészségtelen lakásokban élnek, megszületett gyermekeiket egészségügyi intézményeinkben, gyermekotthonokban helyezik el, a nagyobbak nem járnak iskolába — közülük kerülnek ki az ifjűkorű bűnözők, prostituáltak. A cigányság népesedése a legutóbbi években robbanásszerű növekedést mutat. Az elmúlt évben például hazánkban minden tizenegyedik újszülött cigány származású volt. Csehszlovákia lakosainak elhalálozási-születési aránya tavaly 100:150 volt. A cigányoké viszont 100:712. Vagyis a társadalom gondoskodása a cigányság számbeli — nem minőségi fejlődését segítette elő elsősorban. De egyszerűbb — és talán igazságosabb — ha azt mondjuk, gyorsabban szaporodnak, mint ahogyan nevelni bírjuk őket. Nevelni — de hogyan? Eddig már sokféleképpen próbálkoztunk. „Cigánykérdés“: kezeltük már kulturális, szociális, pedagógiai, egészségügyi kérdésként egyaránt. Azt is mondtuk, hogy „társadalmi kérdés“. Mert igaz Így is, úgy is. Népnevelőket küldtünk közéjük, majd őket küldtük a nép közé. Betelepítettük a faluba, új lakónegyedekbe őket. Volt, aki „asszimilálódott“. Viszont olyan is volt, aki feltüzelte az összkomfortos lakása parkettáját, vagy ellopta a szomszédja ágyneműjét. „Majd a csehektől megtanulnak dolgozni“: és született egy olyan határozat is, hogy a cseh országrészekbe kell őket telepíteni. 1967-ben 3178 cigány költözött ennek az akciónak a keretében Csehországba, de 1043 még abban az évben visszatért. Sokan ott laknak, dolgoznak ugyan, de csak addig, amíg össze nem gyűjtik a pénzt az itt, Szlovákiában építendő házra. Ez volt 1967-ben. Aztán — tavaly jelentkeztek e háromszázezer cigány képviselői, hogy ők saját maguk kívánják meghatározni fejlődésük, életük alakulását: hogy megalakítják a cigányok — romi szövetségét. Azóta már kidolgozták e szövete ; küldetésének, munkájának tervét, amely tiszteletre méltó és számunkra sem közömbös célokat tűzött maga elé. Sajátos kultúrájuk ápolásának segítségével tanítani, nevelni a cigányokat, a tehetséges fiatalok számára biztosítani a továbbképzés lehetőségeit, fokozni az egészségügyi felvilágosítást, munkára nevelni őket. Mióta a cigány — Roma Szövetség megkezdte munkáját, mintha a többi társadalmi szervezet, szerv kevesebbet foglalkozna a cigánykérdéssel. Nem ritka az olyan nézet, hogy hiszen már van szövetségük, akkor intézzék a sorsukat ők maguk. De — ez sem megoldás. Mert e cigányszövetség tekintélye körülbelül annyi a köztudatban, mint maguké a cigányoké. Voltam járási értekezleten, amelyen szót kért a cigányok szövetségének komoly, értelmes szavakat mondó képviselője. Országos gondokról, helyi eredményekről érdemben vitázó tekintélyes emberek ültek a teremben — de e cigány felszólaló tízperces beszédét arra használták fel, hogy a tíz perc szünetet helyettesítse. Ki-be jártak, élénken szórakoztak közben. Pedig ha nem akarunk is — oda kell rájuk figyelni. Az ő gyermekeikből kerül ki a csecsemőhalandóság még létező százaléka, az iskolakerülő, a tüdőbeteg, a csökkent képességű szociális gondoskodást igénylő kicsinyek legnagyobb része, a fiatalkorú bűnözők — és később a munkakerülők. Itt élnek közöttünk, nap mint nap találkozunk velük. Mit tehetünk értük, velük? A nőszövetség helyi szervezeteinek munkatervében helyet kell találni a cigányszármazású nők egészségügyi felvilágosítására, nevelésére. A gyermekvédelmi bizottságok keressenek kapcsolatot a cigányszövetséggel, velük együtt próbáljanak intenzívebb munkát végezni a cigányok között. Talán így könnyebben, gyorsabban sikerül a társadalom hasznos tagjaivá nevelni őket is ... Csöngetnek. Ajtót nyitok. Két, tíz-tizennégy éves füstösképű srác áll a folyosón. Szájukban cigaretta. Valamit hadarnak, a kezüket nyújtják. Idegesen becsapom az ajtót. Meg kellett volna kérdeznem, mit akarnak? Talán kenyeret... Segítettem volna vele rajtuk? Vagy mondanom kellett volna nekik valamit — menjetek haza, miért kéregettek, jártok-e iskolába ... Talán ruhafélét akartak ... vagy iupinr IN Cili LUUUlll о 'Л a С/) h Uv b о u. HARASZTINÉ M. Е. Tudásban gazdagodtunk (A szerző felvétele) Koreográfiái tanfolyam Rozsnyó-Fiirdó'n A Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya a magyar népi tánccsoportok számára koreográfiái tanfolyamot indított a tavalyi évben. Az idén a második évfolyam befejező szemináriuma és vizsgái Rozsnyó-Fürdőn zajlottak le. Július 14-től 20-ig bővítették ki tudásukat az egyes tánccsoportok vezetői és agilis táncosai. A gazdag program keretében az előadásokat Szakái Katalin, Ágh Tibor, Takács András és Quittner János tartották meg. A népi tánccal foglalkozó fiatalok képzése és irányítása fontos és mellőzhetetlen feladat. Nemzetiségünk népművészetének ápolása azonban még komolyabb és intézményesített formát érdemelne. Példát vehetnénk a magyarországi népművészeti együttesek irányítóitól. A budapesti televízióban minden vasárnap a délutáni órákban Tv-szőttes címen műkedvelő népi együttest mutatunk be rendszeresen az ország közönségének. Köztük szerepelt a Magyarországon élő szlovák kisebbség együtteseinek műsora is. Ahhoz, hogy a műkedvelő együttesek színvonala a tv nyilvánosságának igényeit kielégítse, komoly munka, anyagi áldozatok és tudományos alapokon nyugvó szakvezetés szükséges. Meggyőztek ezek a műsorok arról is, hogy a közönség igényli a népművészeti programokat, de csak a színvonalasakat hajlandó elfogadni. Ennek egyik feltétele pedig a megfelelő felkészültséggel rendelkező szakemberek irányítása. Bárhogy firtatjuk ezt a kérdést, mindig ugyanazzal a tanulsággal zárul be a kör: szakemberekre van szükségünk! Nálunk pedig szakember nincs, illetve alig van! A Rozsnyó-Fürdői-i és a hozzá hasonló tanfolyanok mellett haladéktalanul szükséges lenne népművészeti szakemberek képzése, vagy képeztetése. Mert csak ilyen módon képzelhető el nemzetiségünk dal és tánckultúrájának megfelelő ápolása. Ezen a tanfolyamon is minden bizonnyal sok olyan tehetséges fiatal van, akik szívesen foglalkoznának behatóbban a folklórral, csak éppen lehetőséget kellene teremteni számukra. GAGYOR PÉTER
