Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-20 / 29. szám
(Ü^yväros lönlegességei és a számtalan növényfajtái között kanyargó, rendezett utacskákon bolyongva, nem tudja az ember mit csodáljon jobban, a természet megnyilvánulásának számtalan variációját, vagy a szakemberek, tudományos dolgozók, kísérletezők munkájának eredményét egy-egy kitenyésztett díszpéldány láttán. Lelkesen magyarázó kalauzolónk, Szász Erzsébet, egyetemi tanár, a botanikus kert tudományos dolgozójának szakmai szeretete még élvezetesebbé teszi körsétánkat. A sok kulturális műemlékkel rendelkező Kolozsvár egyébként Románia egyik legjobban Iparosított városa. Sok üzeme közül az üveg-, bútor-, gyufa- és porcelángyár sok női munkaerőt is foglalkoztat. A dolgozó nők, anyák problémáinak megoldásával, munkájuk megkönnyítésével, nevelésükkel eredményesen foglalkozó Román Nőblzottság egyik Ismert funkcionáriusa, a Kolozs megyei Nőbizottság elnöke, Danila Aurelia. A nők között végzett fáradhatatlan munkájának eredményeként a Nagynemzetgyűlésnek is képviselője. Kedves, mindenkit megnyerő lénye nagyban hozzájárul munkájának sikeréhnr. történelem vihara de sokszor megtépázta az égig érő havasai között, és folyólnak völgyében lakó népeket: magyarokat, székelyeket, románokat és szászokat Ma a Szilágyságban, Szatmár vidéken, a Küküllők mentén, székelyföldön épp úgy, mint Románia többi részén, a Regátban békés munka folyik. Erdély legnagyobb, és az ország harmadik legnagyobb városa, Kolozsvár — románul Cluj — nem hazudtolja meg nevét, méltán megilleti a régi „kincses" jelző. Patinás, kulturált, tiszta város, ahol mindjárt otthonosan érzi magát az ember. A várossal való Ismerkedés során a külső kerületekben járunk, ahol tizenhatezer ember számára épült néhány év alatt korszerű városnegyed. A György-lakótelepet merész fantáziával, kiválóan oldotta meg tervezője. A pasztellszínű házak szellős elhelyezése szívderítőén hat, ami valóban nem állítható sok skatulyaszerű bérháztömbből álló lakótelepről. A Szamos partjának új lakóházai is szép környezetben, korszerű lakásokat rejtenek falaik között. A huszadik századból hirtelen hat-hétszáz évet ugrunk vissza a múltba, mikor a belváros központjába, a főtéren álló gótikus Szent Mihály templom elé érkezünk. A templom mellett áll Fadrusz János híres alkotása, Mátyás király bronz lovasszobra. Es nem messze a tértől áll az az egyemeletes magas tetős épület, amelyen kis emléktábla jelzi, hogy itt született Corvin Mátyás; a középkor nagy, humanista uralkodója, akit a nép az „igazságos" jelzővel tisztelt meg. Ma egy képzőművészeti Iskolát helyeztek el az épületben, de úgy hírlik, hamarosan múzeummá nyilvánítják. Elmúlt századok történelmi levegőjét árasztja az ugyancsak gótikus református templom, amelynek oldalpadjai felett Erdély történelméből ismert nevek olvashatók. A templom előtt áll a Kolozsvári-testvérek Sárkányölő Szent György szobra, amely kicsinyített mása a prágai vár udvarán álló híres szobornak. A város főterén álló Bánffy-palota ma 1. Mátyás király lovasszobra Kolozsvár főterén 2. Az Állami Magyar Színház 3. Blsztral Mária, a színház igazgatója 4. A város látképe Romániában sok asszony van vezető beosztásban. Úgy hiszem, mindenkire hatással lenne, Raluca Ripan, az R. SZ. K. Akadémiája kolozsvári fiókja elnökének, a Kémiai Kutatóintézet Igazgatójának erős egyénisége. 74 éves korát meghazudtoló szellemi és testi frlsseséggel látja el hivatását magas beosztásában. Sok külföldi szakemberrel tart kapcsolatot. A Nagynemzetgyűlés képviselője. A szervetlen kémiában ért el kiváló eredményt. 1952—58-lg a Babes-Bolyal egyetem természettudományi karán dékán volt, 58- tól az Akadémia kolozsvári fiókjának elnöke. A kémiai tudományok doktora, az első fokozatú állami díj tulajdonosa. Arról beszél, hogy Románia mennyit fejlődött az elmúlt húsz év folyamán. Ma már fejlett a vegyipara Is. Az e téren történő kutatások szervesen beilleszkednek a termelésbe. És egy másik nőtípus Kolozsvár lakosai közül. Blsztral Mária színművésznő, az Állami Magyar Színház nemrégen kinevezett igazgatója. Számtalan szerepalakítás áll mögötte. Bizonyít évek óta, hogy hivatása, életének értelme a színjátszás. Legnehezebb szerepét kell most megoldania, ezért súlyos felelősséget érez. A 177 éves kolozsvári magyar színház élén először áll női Igazgató. Folytatni akar minden jó hagyományt, — vallja. Hiszen — „a megújulás eszmél nálunk — hagyomány" — mondta Senkálszky Endre érdemes művész, színházuk 175 éves jubileumán. Nagy példaképek állnak előttük. Kótsi Patkó János és társai az úttörők közül, a reformkorban Nagy Lázár, Szerdahelyi József, Feleki Miklós, és 1840 után vendégszereplőként Laborfalvy Róza, Prielle Kornélia, Déryné, Megyeri Károly, majd Jászai Mari, Paulay Ede és később Szentgyörgyi István. Nevük kitörülhetetlenül összeforrott a magyar színjátszással. — „A végtelen úton, amelyet azóta bejártunk, a színház mindenkor a lázadók, az önfeláldozó Igazságkeresők és az öntudatos forradalmárok eszméit hirdette, és segítette győzelemre, hirdette az elnyomottak testvériségét, érdekközösségét". Idézzük újra Senkálszky szavait. A színészgárda ötven tagból áll, A legtöbb fiatal, tehetséges. Erdélyben hat magyar színház működik állami támogatással. Kolozsváron kívül Nagyváradon, Szatmáron, Temesváron, Szepslszentgyörgyön és Marosvásárhelyen. Az utóbbi helyen folyik a magyar színészképzés Is, a Szentgyörgyi Istvánról elnevezett Színművészeti Főiskolán. A kolozsvári színház műsorterve igen változatos. A magyar és román klasszikusok, és mai írók darabjai mellett színre vitték Shakespeare, Molier, Schiller, valamint Csehov, Brecht, Miller, Williams, Dürrenmatt, Sartre, és mások drámáit is. Az igazgatónő elképzelésében többek között egy Shakespeare-ciklus felújítása is szerepel. A színház gyakran tájol vidéken, azonkívül stúdió- és Irodalmi színpada is van. Megemlékeznek az évfordulókról és a színészek önálló szavalóesteket tartanak. Bisztrói Mária optimista, szereti az életet. Nagy feladatát a hagyományok kötelezte igényességgel, jól szeretné megoldani. ... Néhány sor egy-két itt élő ember munkájáról. De ugyanígy lehetne írni a sok ismert és névtelen városlakóról is, akik — ki ki a maga területén — hozzájárulnak ahhoz, hogy a patinás Kolozsvár Romániának egyik legfeljettebb, legkulturáltabb városa legyen. 2 BERTHANÉ S. ILONA tárlatok színhelye. Az erdélyi fejedelmek gótikus palotájának egyik kis termében Bach- és Beethoven-koncertek hangzanak fel, és egyenruhás zeneiskolások tartják itt vlzsgaelőadásaikat. A Szamos partján húzódó gyönyörű park bejáratával szemben áll az Állami Magyar Színház ezer férőhelyes épülete: Ugyancsak ott talál hajlékot a Magyar Opera is. Folytathatnánk a sétát fel, a Fellegvár romjaihoz, ki a Házsongárdl temetőbe, ahol sok híres ember alussza örök álmát. Felüdülést a világhírű botanikus kert csodálatos flórájának szemlélése nyújt, □vegházainak óriási pálmái, kaktuszkü-